Hungarikum lett a magyar huszár!

2017.06.21
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Hungarikum Bizottság keddi ülése után jelentette be, hogy a legmagyarabb fegyvernem a hungarikum közé került. A döntésnek a sárvári múzeumban is nagyon örülünk.
1983 óta büszkék vagyunk arra, hogy nemcsak őrizzük, hanem a nagyközönségnek állandó kiállításon mutatjuk be a magyar huszárezredek emlékanyagát. 2015 júliusában nyitottuk meg a legújabb kiállítást, mely vendégeink elismerését is kivívta. Már akkor felmerült, hogy a magyar huszárnak a hungarikumok közt a helye. A Hungarikum Bizottság kecskeméti ülése után az elnök, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentette be, hogy támogatták a javaslatot. Az MTI beszámolója szerint a miniszter indoklásában elmondta, hogy a magyar huszárság a világon mindenhol ismert, egyedülálló fegyvernem, amely a hagyományőrzés, a nemzeti büszkeség és a magyar életérzés elválaszthatatlan részét képezi.
A döntésnek mi is nagyon örülünk.

A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban több mint három évtizede őrizzük a huszárság egyedülálló emlékanyagát. Először a Nádasdy huszárezred tisztikara döntött úgy, hogy a múzeumnak adományozza emlékeit, az egykori tiszti étkezde felszerelését. Hamarosan más huszárezredek és huszárok is az ajándékozás mellett döntöttek. Egyenruhák, fegyverek, képzőművészeti alkotások, étkészletek, sporttrófeák nemcsak abban segítenek, hogy megismerjük a legmagyarabb fegyvernem történetét, hanem egyben emlékeztet a magyar katona helytállására is.
Személyes megjegyzésként hadd tegyük hozzá, hogy az egyik felterjesztőként kivételes örömöt jelent számunkra a döntés. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki segítette és önzetlenül támogatta munkánkat.