Horváth István Károly, dr.
Sárvár, 1931. július 12. – Szeged, 1966. augusztus 29. Irodalomtörténész, klasszika-filológus, műfordító
A sárvári polgári iskola negyedik osztályának elvégzése után a kőszegi tanítóképzőben folytatta tanulmányait, majd a szombathelyi Faludi Ferenc Gimnáziumban érettségizett le 1950-ben. Ezután beiratkozott az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar-történelem szakára, de egy évvel később latin-görög szakra iratkozott át, ahol 1954-ben szerzett diplomát.
Kis ideig az ELTE Ókortörténeti Tanszékén tanársegéd, majd a latin nyelvészeti tanszéken aspiráns volt. Disszertációját Catullusról írta, és 1958-ban védte meg. Ezt követően a szegedi tudományegyetem bölcsészkarára, a klasszika-filológia tanszékre került adjunktusnak. 1962-től ugyanitt docens lett. Ebben az időszakban ő az antik irodalom tanára volt, míg mellette a kiváló ókortörténész, Hahn István oktatta a görög-római történelmet.
Sárvártól azonban nem szakadt el, bizonyítja ezt az 1956-os Tinódi-emlékünnepségek megszervezésében, az emlékkötet szerkesztésében végzett munkássága. A könyvben Sárvár 16. századi kulturális szerepköréről értekezett. „Ez a pár év […] Sárvár dicsőségének fénykora. Sárvár felé fordul mindazok tekintete, akik a magyar nyelv ápolásának, a még csak most bontakozó magyar tudománynak ügyét szívükön viselik. Sárvár felé tekintenek a prédikátorok, akik magyar nyelven, a magyar bibliából szeretnék tanítani a reformáció tanait.” –írta tanulmányában.
Önálló kötetben jelentette meg Petronius Arbiter Satyriconját, de emellett ő szerkesztette Iuvenalis és Persius verseskötetét is. Maróti Egonnal és Castiglione Lászlóval közösen adta ki A régi Róma aranykora c. munkát. Kedvelt alakja Catullus volt. Azonban nemcsak az antik irodalommal foglalkozott, hanem azok magyar és európai kihatásait is vizsgálta. Előadásait a rádió, ahol 1958-ban dramaturgként dolgozott, közvetítette, ezek nagy sikert arattak. De nagy felkészültsége és tudása élvezetessé tette egyetemi óráit is. A magyar irodalomtörténetben elsősorban a reneszánsz korszak érdekelte. Feldolgozta Macedóniai László életrajzát, amelyet előbb latinul, majd a Századok hasábjain magyarul is közzétett (Macedóniai László. Egy humanista élete és működése a Mohács körüli évtizedekben. Századok, 1959.).
Szegeden ő szervezte meg az Egyetemi Színpadot. Több neves társaságnak, így az MTA Klasszika-filológiai Bizottságának, a Magyar Ókortudományi Társaság elnökségének és az Antik Tudományok című folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja volt. Nagyon fiatalon, 35 évesen hunyt el, hasonló korban, mint kedvelt főhőse, Catullus. Eleinte Szegeden helyezték örök nyugalomra, de az 1970-es években családja exhumáltatta és maradványait a sárvári temetőbe hozatta.
Nevét őrzi a Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny.
Irodalom
Sulyokné Matócza Eleonóra (szerk.): Életutak. Sárvár, 1993.
Horváth István Károly – Naszádos István (szerk.): Tinódi-emlékkönyv. Sárvár, 1956.
