Keresés a weboldalon

Horváth Ernő

Sárvár, 1922. május 20. – Balatonlelle, 1944. november 1. Vadászpilóta

Horváth Ernő (a kép a Lengyel család gyűjteményéből való)

Horváth István selyemgyári lakatos és Ács Rozália második gyermekeként született. Egy nővére és egy öccse volt.
1929-ben kezdte meg tanulmányait a helyi elemi iskolában, majd a negyedik osztály elvégzését követően a polgári iskolába iratkozott be. Itt felvételét kérte az 58. sz. Hollós Mátyás cserkészcsapatba, a fogadalmat 1934 áprilisában tette le. Emellett az egyik legbuzgóbb tagja volt a Gárdonyi Géza Önképzőkörnek is.
1937 októberétől apja nyomdokain haladva elszegődött vasesztergályos tanoncnak. A gyakorlati foglalkozásokat a Cukorgyárban tartották. 1939 júniusában jó eredménnyel vizsgázott, és segédlevelet kapott. A tanoncszerződés lejártát követően, 1940. október 1-jétől vasesztergályos segédként felvételt nyert a Cukorgyárba, de két hónapot sem töltött itt. 1941 tavaszán újabb néhány hétre visszatért, de valójában ekkor már a figyelmét az új szerelem, a repülés kötötte le.

Horváth Ernő (a kép a Lengyel család gyűjteményéből való)

A Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap keretében kezdődött meg 1939-ben a repülősök képzése hazánkban. 1941 májusától Horváth Ernő a győri keretben kezdte meg az alapkiképzését. Ennek augusztusi lezártát követően októberben a növendékek jelképes vizsgát tettek, ezt követően Horváth Ernő a Magyar Királyi Honvéd Légierő Repülőgépvezető Iskola (REGVI) szombathelyi bázisán katonaipilóta-kiképzést kapott. 1942-ben sikerrel vizsgázott, őrvezetővé léptették elő és átvezényelték a szolnoki vadász harckiképző iskolába. Miután a rendszeresített olasz kiképzőgépeken teljesítették az előírt feladatokat, mehettek Messerschmittek-re. Ez utóbbi kezelését valamikor 1943 ősze és 1944 tavasza, nyara között sajátíthatta el Horváth Ernő.
Ezt követően a 101/2. számú vadászrepülő századba került, az ún. „pumákhoz”. 1944. július 10-én érkezett meg új szolgálati helyére, a veszprém-jutasi reptérre. 25-én került sor az első bevetésére, a linzi Hermann Göring-gyárat támadó amerikai bombázók ellen. Másnap keveredett először légi harcba Ausztria felett, de sérült gépével Csehországban kényszerleszállást kellett végrehajtania.
Októberben a debreceni páncéloscsatához kötődően alacsonyfelderítést végeztek az előrenyomuló orosz csapatok felett. November 1-jén azonban a Veszprém környékén kellett a repülősöknek a légteret biztosítani. Feltehetően a saját légvédelem által okozott gépsérülést követően Horváth Ernő kivált a kötelékből. A magányos gépet több amerikai vadász támadta, és Balatonlelle fölött lelőtte. A pilóta a gépében halt meg.
Maradványait hazahozták Sárvárra és a helyi temetőben helyezték örök nyugalomra. (szg)

Irodalom
Czirók Zoltán: Horváth Ernő, egy sárvári vadászpilóta a 2. világháborúban. Sárvár, 2014.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16182 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban

2025. April 30. Wednesday 18:00 óra
Emlékek…

Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H