Keresés a weboldalon

Hodossy Ernő

Szetus (Horvátország), 1860 – Sárvár, 1936. október 15. Királyi táblabíró, járásbírósági elnök, református főgondnok

Hodossy Ernő háza a Hegyközségben

Hodossy Sándor és Puts Katalin fia. Pápán járt gimnáziumba, majd a budapesti jogi egyetemre iratkozott be. Ezt követően a budapesti királyi törvényszéken kezdte pályáját, később az Igazságügyi Minisztérium fogalmazója lett. 1890-ben még itt dolgozott, majd Nagykátára, valamint ismét Budapestre, az V. kerületbe nevezték ki albírónak.
1895-ben a sárvári királyi járásbíróság elnöki megbízatását nyerte el. Ezt követően a vasi város lett az otthona. 1911-ben táblabírói címet kapott. 1925-ös nyugdíjba vonulását követően Horthy Miklós kormányzói elismerésben részesítette.
Nyugdíjasként minden idejét a sárvári református gyülekezeti munkájára fordította. Fáradhatatlan tevékenységének köszönhetően a sárvári reformátusok 1926-ban Zalaegerszeggel közösen létrehozhatták testvérhitközségüket, amelynek főgondnoki feladatait Hodossy végezte. Bibliaórákat, gyülekezeti esteket, összejöveteleket tartott, szinte lelkipásztori feladatokat látott el. Munkásságát az őrségi egyházmegye többször is elismerte, 1902-ben az egyházmegye világi jegyzője, 1911-ben tanácsbírája és kerületi képviselője, 1929-ben pedig gondnoka lett.
Megkapta a koronás arany érdemkereszt a vitézségi érem szalagján kitüntetést, amelyet Ferenc József a legmagasabb polgári és katonai érdemek elismerése céljából alapított.
Az első világháborúban önkéntes szolgálatot teljesített századosi rangban.
Tagja volt a Jogászegyletnek is, alelnöke a sárvári Polgári Kaszinónak (társaskörnek). A kor városi elitjéhez hasonlóan ő is vadászattal (is) töltötte a szabadidejét. Feleségét Schultz Georgina Klárának hívták. Hodossy bírósági elnöki éveiben épült fel Sárváron a Járásbíróság tömbje 1909-ben a Malom és a Lajos körút sarkán.
Súlyos betegséget követően 1936-ban bekövetkezett halála után temetésén Fülöp József, az őrségi egyházmegye esperese és Fekete Károly zalaegerszegi lelkész búcsúztatta. A köztemető családi sírboltjában helyezték örök nyugalomra. Halálát az Őrségi Egyházmegye, illetve a Dunántúli Egyházkerület tagjai is mély fájdalommal vették tudomásul. (szg)

Irodalom
Hódossy Ernő. In. Sárvár Vidék. 1936. október 25.
Az Őrségi Református egyházmegye közgyűlési jegyzőkönyvei.

F. Szabó Géza (főszerk.): Vas vármegye és Szombathely megyei város általános ismertetője és címtára az 1931-32. évre. Bp. [é.n.] 295. 


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16182 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban

2025. April 30. Wednesday 18:00 óra
Emlékek…

Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H