Keresés a weboldalon

Hatvany Péter, báró

Bécs, 1902. április 28. – Budapest, 1936. szeptember 18. Vállalkozó, cukorgyáros.

Hatvany Péter gyermekkori portréja

Hatvany-Deutsch Béla fia, Pál testvére. Németországban szerzett jogi és államtudományi doktorátust, ezt követően Angliában telepedett le és cukorgyárat alapított Buryben, amelyet aztán öt évig igazgatott. 1929-ben tért haza, és belépett a sárvári cukorgyár igazgatóságába. Apja halála után megosztoztak testvérével, Pállal a vagyonon, ő kapta a sárvári cukorgyárat. Mindketten kiléptek a családi vagyonközösségből. Hatvany Péter rendszeresen ingázott vállalkozásai, Sárvár, Budapest és Temesvár között.

1934-ben megnősült, feleségül vette Ábel-Gyagyovszki Valéria bécsi színésznőt (meghalt 1938-ban). Gyermekeik nem születtek.

Nagy sportember volt, a lovakhoz és az autókhoz való vonzódását kortársai is ismerték. A családi hagyományoknak megfelelően foglalkozott a művészetekkel, elsősorban történelemmel és művészettörténettel, könyvtára telve volt történeti munkákkal. Említésre méltónak tartották régiséggyűjteményét is.
A sárvári üzemmel nagy tervei voltak, modernizálni, korszerűsíteni akarta. Azonban egy későn felismert vakbélgyulladás korai halálát okozta. A Salgótarján úti zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra. Vagyonát a Pesti Izraelita Fiú Árvaházra és más alapítványokra hagyta, a cukorgyár munkásai részére Aggok Házát alapított, amely 1941-ben kezdte meg a működését. (szg)

Irodalom
Balázs Edit (szerk.): Zsidó emlékhelyek a Nyugat-Pannon EuRégióban. Szombathely, 2008.
Naszádos István: 100 éves a Sárvári Cukorgyár (1895-1995). Sárvár, 1995.
Koncz E. Katalin: A hatvaniaktól a Hatvanyakig. (szakdolgozat).
A Hatvany-Deutsch család. Genealógiai adattár. In.: História 1983/2.

VamL. XIII. 13. A báró hatvani Hatvany-Deutsch család iratai


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15747 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban


Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H