Kulcsszavak: 1956, díszterem, Egressy Béni, első világháború, fürdőpohár, fegyver, Friedrich Egerman, Géczi János, húsvéti tojás, helytörténet, Horthy Miklós, kávéskészlet, Nádasdy család, oklevél, pecsétnyomó, pisztoly, Sárvár, söröskupa, szablya, szikvizes palack, vetőláda, összes tárgy
Kattintson a kiválasztott kulcszóra!
Gyászszalag 1956-ból
2017.11.07
A sárvári múzeum 1956-os gyűjteménye több mint száz Kossuth-címeres kitűzőből áll. A színes jelvények a forradalom jelképei, mellyel viselője kifejezte egyetértését és szimpátiáját. Hasonló szimbólum a sok jelvény közt egy apró fekete gyászszalag a nemzeti színek előtt.
1956. november 7-én a lengyelországi Wrocławban több lakóházon is két lobogót lengetett a szél. Az egyik a lengyel zászló volt, a másik pedig a magyar. Utóbbit gyászszalaggal egészítették ki. Másnap az egyetemi ifjúság felhívását hallhatták a lakosok. A diákok arra kérték a wrocławiakat, hogy aznap ne menjenek szórakozóhelyre és egyperces néma felállással emlékezzenek meg a magyar forradalomról. Háromszáz kilométerre innen, szintén Lengyelországban, Toruńban az egyetemisták fekete szalaggal átkötött kokárdát viseltek, illetve egyetemi gyűlésen ítélték el a magyar forradalom leverését, melyet szovjet tankok végeztek el.
Az októberi események természetes módon váltottak ki szimpátiát a lengyelek körében. Pontosan tudták ugyanis, hogy a műegyetemisták és a bölcsészek október 23-ára a tüntetést épp a lengyelországi események miatt szervezték a magyar fővárosban. Hírek érkeztek ugyanis arról, hogy szovjet tankok akarják eltiporni a lengyel reformokat. A budapesti Bem tér kiválasztására is ezért került sor, hiszen a szimbólumoknak, a jelképes, könnyen azonosítható helyeknek, üzeneteknek szervező ereje van akkor, amikor az események úgymond besűrűsödnek. A Bem téren magyar és lengyel zászlók fejezték ki a támogatást, illetve azt is, hogy a sok különbség mellett mennyi hasonlóság is van a két nép őszi napjai és céljai közt.
A konkrét eseményekről a lengyelek pontos hírekkel bírtak. Egyrészt számos tudósító érkezett Budapestre lengyel földről, illetve épp ezekben a napokban nem volt erős cenzúra Lengyelországban. Október 24-én így természetes volt, hogy a varsói többszázezres tüntetésen szintén magyar és lengyel zászlókat emelt magasba a tömeg. A magyarországi sortüzek áldozataira emlékeztek a több városban, de a falvakban is kihelyezett gyászszalagos zászlók. Az egész forradalom alatt mindenütt vért adtak a lengyelek, pénzt, élelmiszert, gyógyszert gyűjtöttek. Wrocławban már október 27-én kitűzték a városháza tornyára a fekete szalaggal kiegészített magyar nemzeti lobogót. A történethez hozzátartozik, hogy mindezt a Szilézia Történeti Múzeum munkatársai kezdeményezték. A zászlót a könyvtár dolgozói varrták, majd a fűtő és a múzeum asszisztense függesztette ki a lengyel lobogóval együtt.
Csehszlovákiában nem került sor szimpátiatüntetésekre, de a helyzet itt is feszült volt. A magyar munkások inkább a rádiót hallgatták, a munkával nem sokat törődtek. Röpiratokat gyártottak, vörös csillagot téptek le, a magyar felkelőkkel szimpatizáló feliratokat helyeztek ki, néhol megtagadták a munkát, de mindezek csak korlátozott jelenségek voltak. Egy fegyverraktár elleni támadás szervezett akcióra engedett következtetni. Volt ahol pártiratokat égettek el, nehogy egy felkelés esetén azok rossz kezekbe kerüljenek. A forradalommal szimpatizálók közt nemcsak magyarokat találunk, hanem cseheket és szlovákokat is. Gyűjtésekre, inkább gyűjtési kísérletekre itt is sor került, de a lengyelországit meg sem közelítette. A szovjet intervenció után többek közt losonci középiskolások is kifejezték együttérzésüket, gomblyukukba fekete szalagot tűztek ki. Jól látható, egyértelmű tiszteletadás. Vizsgálat is indult ellenük, melynek során kiderült, hogy tanáraik hasonlóképp éreztek.
Tisztelet az áldozatoknak
Míg a határokon túl a szovjet bevonulás után tűntek fel a gyászszalagok, fekete zászlók, addig Magyarországon már a forradalom idején is találkozunk ilyenekkel, amivel viselőik az áldozatokra emlékeztek. A Somogy megyei Nagyatádon október végén a gimnáziumi tanárok a kabátjukra kitűzött nemzeti színű szalagot kötötték át feketével.
A Baranya Megyei Párbizottság és a Megyei Tanács Lapja, a Dunántúli Napló 1956. október 25-én megjelent különkiadása vezércikket közölt Bizalom címmel. A nap híre volt, hogy leváltották Gerő Ernőt a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkári pozíciójából és helyére Kádár Jánost nevezték ki. Az első titkár még aznap beszédet mondott a rádióban, melyben röviden, és ahogy maga fogalmazott, a helyzetre való tekintettel, tömören értékelte az elmúlt napok eseményeit. Véleménye szerint egy nemes célokért indult ifjúsági felvonulásba pár óra alatt fegyveresek, ellenforradalmi elemek keveredtek, akik meg akarták dönteni a „népi demokratikus” államhatalmat. Kádár rádióbeszéde szerint a támadáson úrrá kell lenni, mert annak győzelme esetén a régi rend, a tőkések, a bankárok, a nagybirtokosok igája térne vissza. A frissen kinevezett első titkár ezért kérte az ifjúságot, vonja meg támogatását a rendbontóktól. Ígéretet tett arra, hogy kéréseiket a párt megvizsgálja és megoldja. Kádár elsősorban a fővárosiakhoz szólt, de az ifjúság kérései alatt azokat az ország számos felsőoktatási intézményében megfogalmazott követeléseket értette, melyek októberben sorra jelentek meg. Kádár ugyan az ifjúságot hívta segítségül, mögötte azonban ott álltak a szovjet tankok, melyek október 24-én hajnalban már Budapest utcáin dübörögtek. Éjfél után néhány órával érkeztek meg a fővárosba mintegy hatezer szovjet katonával, közel háromszáz harckocsival, kb. százhúsz páncélozott harcjárművel és másfélszáz ágyúval. Másnap a Szovjetunióból és Romániából további 20 ezer szovjet katona érkezett még. A pesti srácok több helyen is váratlan támadásokat intéztek ellenük, kihasználva a nagyvárosi utcák adta taktikai előnyt, hirtelen támadásaikkal több járművet is harcképtelenné tettek. Október 25-én szovjet tankokból célzott lövéseket adtak le a Parlament előtti téren gyülekező tömegre, majd sorozatlövésekre is sor került. A pusztítás olyan horderejű volt, hogy a halottak száma ma sem meghatározható, a sebesültekéhez hasonlóan. A vérengzéssel nagyjából egy időben váltották le Gerőt és nevezték ki helyébe Kádárt.
Rádióbeszédét délután negyed négykor sugározták, de előtte többször bemondták Kádár első titkári megválasztását, illetve kérték a hallgatóságot, tűzzék ki a nemzeti színű zászlót. A Dunántúli Naplóban megjelent vezércikk a rádióban elhangzott szavakra reagálva üdvözölte a pécsi ifjúság felvonulását és egyben kifejezte a megyei pártbizottság üdvözletét és hazafias érzelmeikre hivatkozva egyben kérte őket, hogy támogassák a pártot és annak ügyét. Az említett felvonulásra október 25-én került sor, függetlenül Kádár János és Nagy Imre rádióüzenetétől. A hatalmas tömegben rengeteg nemzeti színű zászló lobogott rajta a Kossuth címerrel, de feltűntek a lengyel zászlók is. Az egyetemisták és a hozzájuk csatlakozó pécsiek kabátjukba pedig gyakran két szalagot is tűztek, egy nemzeti színűt, a kokárdát és alá fekete gyászszalagot. Utóbbival, mint az újság beszámolójából tudjuk, azokra emlékeztek, akik „Budapest utcáin ezekben a sorsdöntő napokban ártatlanul ontották vérüket”. A pártbizottság lapjának vezércikke azonban a két jelkép saját, egyben sajátos értelmezését is nyújtotta. A megfogalmazás szerint a nemzeti színű kokárda a szocialista demokrácia nemzeti jellegű újjászületését fejezi ki. A fekete szalag a helyi pártszervezet értelmezésében is a fővárosban elhunyt ifjak emlékét idézi. A nemzeti színekkel kapcsolatban az újság következő oldalán olvasható tudósítás szerzője másképp fogalmaz, nem említi ugyanis a szocialista rendszer újjáéledését.
Máshol is sor került a kokárda és a fekete gyászszalag együttes viselésére, mely nemcsak az együttérzést fejezte ki, hanem az elhunytak iránti tiszteletet is. Jásziványban 1956. október 30-án alakuló ülést tartott a Forradalmi Tanács. Az ülés során ugyan vita alakult ki arról, hogy a tanácselnök tagja legyen-e a testületnek, végül a döntés pozitív lett. A bizalom abban is megnyilvánult, hogy épp őt bízták meg a nemzetőrség megalakításával, sőt parancsnoknak is megtették. A tanácselnök ezek után még javasolta, hogy gyűjtsenek a miskolci szabadságharcosok javára. Befejezésként a gyűlés kifejezte szolidaritását a borsodi munkástanáccsal, aminek látható jeleként a jegyzőkönyv szavai szerint „külsőleg a nemzeti színű és fekete kokárda viselésével” kívántak kinyilvánítani. Valószínűleg itt is hasonló viselési módról van szó, mint Pécsen, a piros-fehér-zöld kokárda mellé vagy rá feltűztek egy gyászszalagot is. Utóbbi az október 26-án Miskolcon eldördült sortűz áldozataira emlékeztetett.
Gyászszalag az olimpián
Ausztráliában 1956-ban rendeztek először olimpiát. A kiutazásokra akkor került sor, amikor javában zajlott a forradalom. Néhány ország, mint Hollandia, Spanyolország, Svájc sportolói közül többen a szovjet intervenció elleni tiltakozásként nem vettek részt a versenyeken. A magyar csapat október 30-án indult el Magyarországról. A sportolók mezükre a szovjet típusú címer helyett a Kossuth címert varrták. A szovjet intervenciót követően a magyar csapat egyik tagja, a távgyaloglás magyar bajnoka, a helsinki olimpia bronzérmese, Róka Antal fekete szalagot kötött a magyar zászlóra. Az olimpiai faluban ez a zászló emlékeztette minden nemzet sportolóját a magyar forradalomra és annak leverésére.
Nem tudjuk, hogy a sárvári múzeum gyászszalagja mikor készült és hol használták. Az első adatok október 25-éről vannak, amikor már a nemzeti kokárda, illetve szalagok mellé, elé fekete szalagot is tűztek. Először a fővárosban elhunyt áldozatokra emlékeztek, majd az országban több helyen megtörtént tömegbelövések áldozataira is. November 4. után egyelőre nincs adatunk a gyászszalag magyarországi használatára, külföldön azonban többen is viselésével fejezték ki együttérzésüket. A múzeumi raktárak, az otthonok fiókjai azonban évtizedek múltán itthon is emlékeztetnek minket azokra az őszi napokra.
