Minta.kom.hogyan

Kemény, de nagyon fontos fába vágtuk a fejszénket 2017 őszén. Jusson el minden sárvári iskolás a Nádasdy Ferenc Múzeumba. Ne legyen privilégium a lehetőség, hogy a gyerekek tárgy- és élményközeli oktatásban részesüljenek egy olyan kulturális intézmény részéről, amely csak is a jövő generációi részére, a mai és az elkövetkezendő évtizedek képviselőinek pontos és minél minőségibb kiszolgálása érdekében, a múltunk és jelenünk megőrzésének, és értékeink továbbításának érdekében létezik.

Minden múzeum életében történik, aminek történnie kell: munka van, temérdek feladat, sokszor összefoglalni is nehéz, hányféle irány, cél és feladat mozgat egy-egy intézményt a fennmaradás mellett sokkal inkább azért a célért dolgozva, hogy valami többet adjon annál, ami egy alapító okirat feladat-meghatározásánál egy intézmény esetében feketén-fehéren felsorolásra kerül. Az identitás, az aktualitás, a társadalmi szerep közben mindig kérdés marad, sokrétű, emelkedett hangulatú, néha vegyes tapasztalatokkal tűzdelt beszélgetések között lépkedünk végig a jelenlegi konferencia alatt is.

Ahol öt szakembernél többet zárnak össze két napra, ott beszélgetés lesz, előkerülnek az olyan marginális kérdések is, hogy szabad e rosszat, vagy csak jót mondani a munkánkról, mit jelent a pozitív és mit hoz magával a negatív kommunikáció. Érti-e vajon a negatív tapasztalatokkal operáló fél, hogy milyen nehézségeknek emel hidat, illetve tudja-e a tiszta igen érzéssel sugárzó pozitivizmus hírnöke, hogy épp tíz ember hitetlenségével és legalább ugyanennyi „na ne izélj már, hogy ez komolyan ilyen egyszerűen működik nálatok” üzenetet sugárzó arccal néz szembe? Vagy a természetesség erejével élve úgyis csak az a lényeg, hogy tegyük, amire képesek vagyunk, de csak azt: se többet, se kevesebbet, és akkor annyi pont elég lesz.

Inputok és outputok helyett elmondom, hogy azért vettünk részt a Szentendrei Skanzenben megrendezett „Vedd át a stafétát” elnevezésű módszertani konferencián, hogy sok másik magyar múzeum mellett mi is elmeséljük, a Sárváriak, hogyan sikerültek a Nádasdy Ferenc Múzeumban megvalósuló Páratlan. Lépésről lépésre egy ismeretlen ismerőssel című hosszú távú mintaprojektünk első lépcsőfokai. A programban minden sárvári iskola részt vesz. Kisiskolásoktól gimnazistákig minden páratlan évfolyam (1,3,5,7 stb) félévente egy kiválasztott tanórát a Nádasdy Múzeumban tölt, és a múzeum adta kiállítások és múzeumpedagógiai módszerek segítségével sajátítja el a tananyag egy részét.

Nem számolni tanítunk, csak megmutatjuk, mi az, ami megérett egy alapos számolásra. Nem olvasni tanítunk, csak bemutatjuk, amit el lehet olvasni. 

Tapasztalatokat cserélünk, időt adunk annak is, hogy a még több tapasztalat megérjen, mert folytatni kell, és tíz év múlva is kételkedni benne, hogy a jó elég jó-e, és nem lehetne e még jobban. Ez egy nyugtatatlan szakma, ami azért érdekes kérdés, mert a múzeumpedagógusok, muzeológusok mindennapos munkájának helyszíne olyan rendíthetetlenül állandónak és nyugodtnak tűnik a masszív várfalaival, termeivel, csendjével.

Ez egy nyughatatlan szakma azért is, mert egyszerre kell örök állandóságot és naprakész újjászületésre képes, mély tudást, értéket képviselő és korszerű tartalmi felhasználhatóságot nyújtania. Ezalatt a kétnapos konferencia alatt pedig véleményt formálunk magunkról, másokról, de leginkább mégis magunkról. Kimondva a nagyközönség előtt a szavak egészen mély színezetet kapnak, a fejünkben menet közben is formálódik a kiinduláspontként közölt gondolat (a múzeum mindenkié – csak hogyan juttassuk el mindezt másokhoz?), és mire lelépünk a mikrofon mögül, már ott a következő ötlet és a feladat, amit mindjárt el kellene kezdeni, még frissen, mert most a legfontosabb. És közben elhangzott a legelgondolkodhatóbb megállapítás is:

Minden egyes ötlet számít. Az idő a legjobb kritikus, az bebizonyítja, mi az, ami nélkülözhetetlen, amiben egy perc kihagyás is nagy hiba.

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!