Geschrey Sámuel
Tarcsa (Tatzmannsdorf), 1801. – Sárvár, 1870. Építész.
Geschrey Sámuel Tarcsán (ma Tatzmannsdorf, Ausztria) született 1801-ben itáliai eredetű építészcsaládban. Apja, Geschrey Lajos Tarcsán építészmesterként működött, egy helybeli jómódú család leányát vette el. Két fiuk született, Sámuel és Ferdinánd. Geschrey Sámuel Bécsben szerzett építőmesteri címet. Előbb Sopronban élt, majd 1830 körül Sárvárra költözött és lett uradalmi építőmester. Életéről keveset tudunk, csupán néhány községi iratban fordul elő a neve. Kétszer nősült, első felesége Schinkler Mariann volt, akitől Antal és Karolina nevű gyermeke született. Második felesége neve nem maradt fenn, ő öt gyermeket szült, de csak Lajos és Mária érték meg a felnőttkort.
Építészeti tevékenységéről viszont már többet, mintegy fél tucat épület köthető a nevéhez.
Sárváron a 19. század elejétől az 1848-1849-es szabadságharcig nagy fellendülés következett be az egyházi és világi építkezésekben egyaránt, nem véletlen, hogy a város műemlékeinek, illetve műemlék jellegű épületeinek nagyobb része ebből az időszakból származik. A reformkorban, hazánkban bekövetkezett társadalmi, polgári fejlődés maga után vonta a gazdasági-technikai, kulturális-művészeti fellendülést is. Különösen vonatkozott ez az építészetre, melyben a klasszicizmus volt az uralkodó stílus. Mértéktartás, racionalitás, jó ízlés, az antik példákhoz való visszatérés jellemzi ezt az időszakot. Előtérbe kerülnek a geometrikus formák, az épületek zárt tömbszerű kialakítása. Mindez, ha szerényebb formában, de vonatkozik a sárvári építkezésekre is.
Különösen Geschrey Sámuel tevékenységét kell kiemelnünk ebből az időszakból, aki az egyházi és világi építkezésekből is kivette a részét. Egyszerűbb anyagokkal, szerényebb formákkal dolgozott, mint a nagyvárosi vagy fejedelmi udvarok építészei. Nem tudni, hogy terveihez használt-e mintakönyveket, vagy tanulmányozta-e az antik emlékeket, de magától értetődő természetességgel használta fel azoknak elemeit. Bécsi tanulmányai során bizonyára lehetősége volt a császárváros klasszicista épületeinek tanulmányozására. Művei természetesen jóval egyszerűbbek, méreteikben kisebbek, mint a korszak vezető magyarországi építészeinek alkotásai, de provincializmusuk ellenére jó arányok és harmónia jellemzi azokat.
Az általa tervezett, épített és átalakított épületek a következőek:
EVANGÉLIKUS TEMPLOM, 1834-1836. Műemlék (Sylvester u. 3.).
Az első templom az iskolával, prédikátorházzal és a város jó részével az 1829-es május 3-i tűzvészben elpusztult. Az új templomot a hívek városi és külső adományaiból építették fel Geschrey Sámuel tervei szerint. Az épület észak-déli tájolású, egyhajós, csehsüveg boltozattal fedett, szentélyzáródása félköríves. Timpanonos homlokzatát négy nagyméretű toszkán féloszlop tagolja magas lábazattal. A féloszlopok között hármas félköríves kapunyílás van, a két oldalsó vakajtó. A timpanon mögötti ún. huszártorony hatszögű csonka gúla toronysisakja betonnal borított. Oldalfalain az ablakok félköríves záródásúak. A templombelső fő sajátossága a Dunántúl egy részén elterjedt sekrestyefal, mely leválasztja az apszis végződését a templom terétől. Az épület fehérre festett falaival, jó arányaival a dunántúli klasszicista templomépítészet szép példája. Mesteréről, Geschrey Sámuelről kijelenthetjük, hogy több volt, mint kisvárosi kőművesmester. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a templom a nagy hazai művészettörténeti kiadványokban is szerepel.
LAKÓHÁZ, EGYKORI LOVÁSZ-ÉS KERTÉSZLAK, 1830-as évek. Műemlék jellegű (Várkerület 31.).
Földszintes, oromfalas, timpanonos kettős utcai homlokzatú épület. Homlokzata az ablak magasságáig armírozott. Oldalait fejezet nélküli lizénák tagolják. Ablakai mindenütt egyenes záródásúak.
LAKÓHÁZ, 1830-1840 körül. Műemlék jellegű (Várkerület 33.).
Huszonkét tengelyes épület keleti fele. Emeletes 11 tengelyes, nyeregtetős épület. Övpárkány feletti emeleti ablakai egyenes záródásúak. Két szélén és középen összevontak, melyek közül az egyik vakablak. Mellettük akantuszleveles fejezetű lizénák. Földszinti ablak-és ajtónyílások feletti vakívek pálcatagos keretezéssel. Földszinti helyiségei boltozottak.
SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS ISKOLA, 1830-1840-es évek. Műemlék jellegű (Dózsa Gy. u. 28.).
Eredetileg téglalap alakú egyemeletes épület. Homlokzatának közepe rizalitos és timpanonnal záródik, csúcsán kőkereszttel. Emeleti ablakainak háromszögű szemöldökét volutás-akantuszleveles konzolok támasztják alá. Földszintiek egyenes záródásúak a kapunyílással együtt. Földszinti sáv a sarkokon armírozott. 1889-ben két oldalszárnnyal bővült az épület.
LAKÓHÁZ, 19. század közepe. Műemlék jellegű (Batthyány u. 39.).
Átalakítva 1870 körül. „L” alakú földszintes épület, belseje klasszicista, homlokzata eklektikus. Mindkét épületrész termei csehsüveg és fiókos dongaboltozattal fedettek. Hasonlóképp a kapualj és a tornác is csehsüveg boltozású. Udvari árkádjának toszkán oszlopai magas piedesztálon állnak, mint az evangélikus templom homlokzati féloszlopai. A boltozások és a boltozati díszek közel állnak a Szent László plébániatemplom sekrestyéjének boltozásához. Nem tudni melyik hatott a másikra, de mindkettő mestere Geschrey Sámuel lehetett.
TOVÁBBI ÉPÜLETEK:
Valószínűleg ő építette a mai Posta téren állt klasszicista lakóházat, melyet 1991-ben lebontottak. Ő alakította át a nemeskoltai és a kemenesmagasi evangélikus templomot is. (dd)
Irodalom
Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
Sulyokné Matócza Eleonóra (szerk.): Életutak. Sárvár, 1993.
Szalay Mária-Dévai Klára: Geschrey Sámuel élete és munkássága. Kázirat. NFM-AK. 76.6.
