Ferenc, Wittelsbach
Leutstetten, 1875. október 10. – Leutstetten, 1957. január 25. Bajor királyi herceg, sárvári birtokos.
Lajos bajor királyi herceg (a későbbi III. Lajos király) és Mária Terézia Dorottya főhercegnő harmadik fia volt. Az érettségi után, 1894-ben katonai előadásokat hallgatott. 1896-ban egy jelentős utazást tett Észak-Németországban, Dániában, Svédországban és Norvégiában. Nagy érdeklődéssel fordult a katonai tanulmányok felé, 1911-től helyettes katonai bíró, 1914-től pedig a bajor Felső Katonai Törvényszék bírája lett.
1912. július 8-án vette feleségül Isabella von Croy-t. Az esküvőre Bécs mellett Badenben került sor a weilburgi kastélykápolnában.
Az első világháború kitörésekor a 2. („Kronprinz”) gyalogezred parancsnokaként a nyugati frontra vezényelték, ahol rövidesen megsebesült. Rövidesen vezérőrnaggyá léptették elő, és 1915 januárjától a 3. gyalogdandár (később 4. gyalogdandár) parancsnokává nevezték ki. Harcolt a kemény verduni csatában is, ahol kivételes bátorsága jutalmaként megkapta a legmagasabb bajor bátorságérdemrendet, a Katonai Miksa-József-rend lovagkeresztjét.
1916 októberétől a 4. bajor hadosztály parancsnoka lett. 1917-ben Flandriában harcolt, ahol sikereket ért el a brit alakulatokkal szemben. További kitüntetéseket szerzett, így a Miksa-József-rend parancsnoki keresztjét, valamint a legmagasabb porosz érdemrendet, a Pour le Mérite kitüntetést. Az 1918-as visszavonulás során egységét súlyos veszteségek érték. A 4. dandárt kivonták a nyugati frontvonalból, és Észak-Olaszországba helyezték át, itt érték meg a háború végét. Ferenc a háború során több kitüntetést szerzett, így a magyar Szent István-rend nagykeresztjét is.
A háború során természettudományos érdeklődésének is hódolt. A nyugati frontról árokásás közben előkerült fossziliákat küldött a bajor gyűjteményébe.
1921-ben meghalt apja, az 1913-ban királlyá koronázott, de 1918-ban lemondani kényszerült III. Lajos. Végrendeletében harmadik fiára, Ferencre hagyta magyarországi birtokait, köztük a sárvári várat és uradalmat is. Családjával, Izabella hercegnővel, illetve gyermekeikkel, Lajossal, Mária Erzsébettel, Adelgundéval, Eleonórával, Dorottyával és Rassóval általában a nyarakat töltötték Sárváron, a téli időszakban bajorországi kastélyaikban éltek.
Sárváron egy téglagyáruk, a közeli Újmajorban és Pusztaláncon tejfeldolgozó üzemük és vajgyáruk működött. A pusztalánci majorban 1890-ben létesült tejgazdasági szakközépiskola azonban 1929-ben elköltözött a Kapuvár melletti Csermajorba. A Farkas-erdő ugyanakkor Scherg Lőrinc erdőmester kezei alatt szépen fejlődött, nemcsak a faállomány gyarapodott, de vadakat és gyűjthető növényeket, gombát is biztosított. Az erdőt vadászat céljára bérbe adták, amely jelentős jövedelmet hozott. A hidegkúti erdészház közelében fácánosparkot alakítottak ki. Hasonló módon gazdálkodtak a Vadkert és a Szatmár erdeivel is. A Kertészkertet magánparkként, szabadidőparkként használták, sportpályák, ligetek, pihenők szolgálták a hercegi család kényelmét.
Ferenc herceg 1931-ben a vártól nyugatra eső parkrészt a városnak adta, hogy ott közparkot alakítsanak ki. A park másik fele, a Pláder, továbbra is a herceg kezén maradt.
A sárvári vár jelentős társadalmi élet helyszíne volt a korban. Megfordultak itt a magyarországi Habsburgok képviselői, Albrecht és József Ferenc főhercegek, a kor arisztokratáinak tagjai, valamint Horthy Miklós kormányzó is vendégeskedett itt néhány órát 1922-ben. 1938-ban a sárvári várban, illetve a Szent László-templomban tartotta esküvőjét Ferenc lánya, Dorottya és Habsburg Gottfried főherceg. Az eseményt a korabeli filmhíradó is megörökítette.
Ferenc herceg hallatta hangját a korabeli nagypolitikában is. A trianoni békét követően határkijelölés során tiltakozott az ellen, hogy Pornóapáti község Ausztriához kerüljön, hiszen itt is voltak birtokai. Nem akarta, hogy uradalmai két ország területére essenek. A határkijelölő bizottság respektálta kérését, Pornóapáti a magyar oldalon maradt.
A hercegi család Sárváron több jótékonysági és kulturális megmozdulásban vett részt. Mint a templom kegyura, 20.000 aranykoronával támogatta a plébániatemplom újjáépítését az 1920-as években. Egymillió koronát pedig a kórház felújítása javára ajánlott fel.
A második világháború végének közeledtével a front is egyre nyugatabbra került, ezért Ferenc herceg az uradalom állatállományát már 1944 kora telén Bajorországba menekítette. A közel 70 éves herceg a Hegyközségben együtt ásta a futóárkokat a sárváriakkal. 1945. február 20-án aztán egy szép búcsúlevélben elköszönt alkalmazottaitól, és elhagyta Magyarországot. Itt hagyott értékeit, ezüst és porcelán evőeszközöket, festményeket, használati tárgyakat a vár egy rejtett kamrájába befalaztatta. Nyilván remélte, hogy a béke beköszöntével visszatérhet a sárvári várba. A történelem azonban erre nem adott módot. A hercegi kastélyt előbb a szovjet főhadparancsnokság foglalta el, majd később a város kapta meg kulturális célokra. Az uradalmi iratokból a szovjet katonák máglyát gyújtottak a várudvaron. A befalazott kincseket 1952-ben találták meg az újonnan létesült múzeum dolgozói.
Ferenc herceg 1957-ben Bajorországban halt meg, és a müncheni Szent Mihály-templomban helyezték örök nyugalomra. (szg)
Irodalom
Naszádos István: Gazdasági és társadalmi élet. In.: Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
Söptei István: Sárvár a második világháború éveiben. In.: Uő (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
