Evangélikus templom
A vár épületével szemben áll a klasszicista stílusú evangélikus templom. Méltóságteljes visszafogottságával elválaszthatatlan részét képezi a városképnek.
A Nádasdyak idején Sárvár és a birtok lakossága az evangélikus hitet vallotta. A városban 1639-ben körülbelül 365 fő lakott, és nyilván zömük követte a protestáns földesúr vallását. Nádasdy III. Ferenc katolizációjával azonban nekik is meg kellett változtatni hitüket, bár ez a feljegyzések szerint nem ment erőszak nélkül. Templomukat elvették, amely feltehetően a mai sári templom lehetett. Az evangélikusok száma Sárváron nagyon megfogyatkozott, és őket különféle retorziók sújtották vallásuk követése miatt. A 18. században Nemesdömölkre jártak istentiszteletre, mivel imaházat nem építhettek.
II. József türelmi rendeletével a helyzet megváltozott. Az uralkodó engedélyezte, hogy a 100 főt meghaladó vallási közösségek gyülekezeteket tarthassanak fenn, és nem a főutcán, torony és harang nélküli templomokat emelhessenek.
Ekkor épült a sárvári evangélikusok első temploma, amelyhez 133 hívő vásárolt telket a mai Sylvester János utcában, akkor félreeső területen. 1794-ben indultak az építkezések, ez az épület feltehetően a mai alaprajzával, de többnyire fából épülhetett. Orgonát, egy különálló haranglábban pedig harangot is elhelyeztek. Az 1829. május 3-án tomboló tűzvészben azonban, amely a város jó részét is elpusztította, leégett a templom, a prédikátori ház és a felekezeti iskola. A lelkész és a tanító is elhagyta ekkor a várost.
A 19. század első felében a hívek száma a városban már meghaladta a 200 főt. A közadakozásból, amelyben a távolabbi gyülekezetek, a hercegi család, a helyi céhek és a várkapitány is részt vettek, elegendő összeg gyűlt össze egy új templom építéséhez. 1834 tavaszán indultak meg a munkálatok, amelyben a gyülekezet kétkezi munkával is segédkezett. Az év végére álltak a falak, a következő esztendőben a toronysisakot is felhelyezhették és elkészültek a belső építési munkálatokkal is. Az utolsó simításokat követően kerülhetett sor a templom felszentelésére 1836. július 17-én. A szertartást Döbrentei Lajos uraiújfalusi lelkész végezte, és ekkor iktatták be Ráhner Máté sárvári lelkészt is hivatalába.
A klasszicista épület külső homlokzatát négy toszkán féloszlop díszíti, rajtuk timpanonos záródással. Az épület egyhajós, félköríves szentéllyel. A homlokzati oldalt a torony koronázza, rajta gömbön latinkereszttel.
A templom oltárképe a megfeszített Krisztust ábrázolja a három Máriával, Szent János evangélistával és a római századossal. A festményt 1858-ben Windischgrätz hercegné adományozta a templomnak. A bejárat fölé, valamint a hajó két oldalára karzat épült, ezzel az istentiszteletet látogató hívek számát tudták megnövelni. Az oldalsó karzatokat 1933-ban építette Neuhold János építőmester. A padok a templom elkészülte óta állnak az épületben, az orgona 1851-ből származik, készítője a szombathelyi Dorner Albert volt.
Az oldalfalakat jelenleg fehér meszelés borítja, de feltételezések szerint eredetileg freskók díszítették a belső tereket, amelyek ma a mészréteg alatt bújnak meg.
A templom mellett áll a lelkészlak és hivatal, és szinte vele szemben állt egészen a közelmúltig az iskola épülete. A jelenleg körülbelül 700-750 lelkes evangélikus közösség templomát évek során az amerikai Bedford testvérgyülekezetének tagjai segítségével újították fel a 2000-res években. (szg)
Irodalom
Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.
