Ernetz Ignác
Sárvár, 1817. június 5. – Egyházashollós, 1882. március 25. Plébános, történetíró.
Ernetz Zsigmond és Perger Anna második gyermekeként született, 12 testvére volt. Mivel a szülők jómódúak voltak, megengedhették, hogy gyermeküket a szombathelyi líceumba írassák be. A sárvári elemi iskolai tanulmányokat követően 1828-ban került ide Ignác, és nyolc évet töltött a falak között. Tanárai és különösen apai nagybátyja, Ernetz Gundiszálv domonkos szerzetes hatására kötelezte el magát az egyházi pálya mellett.
1837-ben iratkozott be a papi szemináriumba, a papi rendbe 1841-ben vették fel. Együtt végzett Königmayer Károllyal, a későbbi tribunici címzetes püspökkel és sárvári országgyűlési képviselővel.
Ezt követően Nagysitkére nevezték ki plébánosnak, amely tisztséget 1842 és 1856 között töltötte be. Ezalatt sor került a templom tetőzetének megjavítására, és a torony keresztjének elhelyezésére. Nagysitke mellett a környező települések, így Simonyi, Bajti, Földvárpuszta, Kissitke, Kanota, Lánka és Sarolta-major lelkészségét is ellátta.
1848 tavaszán Bécsben és Pozsonyban szemtanúja volt a forradalmi eseményeknek, de állomáshelyén maradt. Az 1850-es években ellentétei támadtak feletteseivel, így Szenczy Ferenc szombathelyi megyéspüspökkel és Fekete János főesperessel, amiért 1856. április 18-án a püspöki szentszék úgy döntött, hogy helyet kell cserélnie Vöröss Sándor szarvaskendi plébánossal. Ernetz nem fogadta el a döntést, ezért beosztás nélkül maradva visszatért Sárvárra.
Itt felhatalmazás nélkül nem végzett papi tevékenységet, de beválasztották a városi képviselőtestület bizottsági tagjai közé (1860). Ugyanakkor 1861 és 1865 között nem ismerjük közéleti tevékenységét, visszavonultan élhetett. Ekkor készült el azonban legfontosabb munkájával, amelyet már az 1860-as évek elején elkezdett. 1864-re megírta a város topográfiai áttekintését és rövid történetét. Feltárta és átírta a régi kiváltságleveleket, megőrizve így azok szövegét az utókornak. Mint a bevezetőben maga írta le, a munkára a városi vezetőség adott neki megbízást, akit pedig a Tudományos Akadémia kért fel erre a feladatra. Apróbb tévedései ellenére érdemei elévülhetetlenek a várostörténet elindításában. Tudta, hogy műve nem teljes, de remélte, hogy lesznek, akik majd folytatják munkásságát. Ő maga állapította meg szomorúan, hogy „bővebb, és teljesebben kielégítő irományokat a fő Herczegi Sárvári Várban létező levéltárban lehetne találni, hol azok Nádasdy Család idejétől talán már 200. éves alvásuk után, a mai naptól fogva, az örök álmot is elfogják aludni, a nélkül, hogy a tudományos világnak egy legnemesebb szolgálatot – felvilágosításokat – megtehetnék!” A kézirat szerkesztését 1864. november 11-én zárta le. Az akadémiától 20 forintot ígértek neki a munkáért.
Az 1867. évi kiegyezést követően Sárvár is tisztújító gyűlést tartott. Május 22-én apját polgármesterré, Ernetz Ignácot pedig az árvaszék vezetőjévé választották. Két nap múlva jegyző, majd adószedő is lett. Különböző bizottságokban is helyet kapott jelezve, hogy Ernetz tudására igényt tartottak a város elöljárói. Jegyzőként az irattár kezelése is feladatai közé tartozott, amelyet átszervezett, ahogy a jegyzőkönyvek vezetését is áttekinthetőbbé tette. A város vezetése azzal honorálta Ernetz igyekezetét, hogy eredetileg átmenetinek szánt megbízatását véglegesítette.
Emellett cikkeket publikált a Vasmegyei Lapokban Sárvár mezőgazdaságáról és közigazgatásáról. 1869-ben az akkor alakult Sárvári Első Takarékpénztárnál könyvvivői feladatokat vállalt, amelyről 1872 elején köszönt le. Hamarosan minden egyéb sárvári tisztségéről lemondott, mivel a vallás- és közoktatásügyi miniszter, Pauler Tivadar kinevezte az egyházashollósi (ma Nemesrempehollós) plébánia vezetőjévé.
Ernetz Sitkéről eljőve sem mondott le a papi hivatalról, amit bizonyít, hogy 1869-ben már benyújtotta pályázatát a pinkaszentkirályi (ma Vasalja) plébánosi tisztségre, de ekkor még mást választottak meg. Három év múlva végre egyházi hivatalt kaphatott megint. Egyházashollóson első komoly teendője az egyházi épületek renoválása lett. Miseruhákat vásárolt, előteremtette a pénzt az építkezésekhez, terveket készíttetett, majd elvégeztette a sürgős munkálatokat. Megépült az új iskola is. Jegyzői tapasztalatait figyelembe véve kinevezték a Körmendi Esperesi Kerület jegyzőjévé.
Agyvelőgyulladás és torokgyík végzett vele 1882. március 25-én. A „derék hazafi, nemes lelkű, s minden szépért lelkesülő ember”, ahogy egy kortársa megfogalmazta, az egyházashollósi temetőben nyert örök nyugodalmat. Sírját rendszeresen gondozzák, sárvári egykori lakóházán (Árpád utca) annak lebontásáig emléktábla őrizte nevét. Kéziratos művét a Honismereti Híradó 1974. évi 2. száma nyomtatásban adta ki, 2012-ben pedig sor került egy reprintkiadásra is. (szg)
Irodalom
Inzsöl Richárd: Ernecz Ignác lelkipásztor. Egy szokatlan papi életpálya vázlata. In.: Katafai-Németh József (szerk.): Ernecz Ignác emlékkönyv. Sárvár, 2012.
Szombath Ferenc: Emlékezzünk Ernecz Ignácra, Sárvár első ismert történetírójára! In.: Honismereti Híradó. Sárvár, 1973. 2. szám
Urbán László: Bevezető Ernecz Ignácz műve elé. In.: Honismereti Híradó. Sárvár, 1974. 2. szám
