Eredeti, másolat? A huszár kiállítás háttere II.
2016.01.12
Egy kiállítás megtervezése előtt, a rendelkezésre álló anyag ismeretében fontos kérdéseket kell feltenni. A válaszoktól függ a konkrét tervezés, a műtárgyak elhelyezése, de a feliratozás vagy akár a világítás, sőt a falszínek is. Felhasználhatunk-e másolatokat, vagy csak eredeti tárgyakat állíthatunk ki.
A múzeummal kapcsolatos elképzelésekről Magyarországon még nem készült átfogó felmérés. A netről, az újságokból vagy a televízióból szerzett tapasztalatok alapján azonban mégis az a benyomásunk, hogy a múzeum akkor kerül szóba, amikor valaminek az idejemúltságáról beszélnek. Ha valami kimegy a divatból, akkor betesszük a múzeumba, ott úgyis régi dolgokat őriznek. Elavult dolgok tárháza a múzeum tehát. Természetesen e kiváló intézmények munkatársai mindent megtesznek, hogy ez ne így legyen, de nehéz a múzeumról és annak avíttságáról elterjedt, a médiában gyakran felbukkanó nézetet elhessegetni. És mindennek van még egy komoly következménye. A vendég elvárja, hogy a múzeumi kiállításokon eredeti, a forgalomból kivont tárgyakat mutassanak be. Ezektől az eredeti tárgyaktól valószínűleg a hamisítatlan múlt átélésének a lehetőségét szeretnénk megkapni. Információt, élményt egy elmúlt, porlepte századról, eseményről, nagyszerű hadvezérekről vagy éppen kétes alakokról.
A huszár kiállítás tervezése során mi is beleütköztünk az eredeti – másolat kérdésébe. A sárvári huszár gyűjtemény történetének egyik vezérfonala, hogy egykori huszárok vagy családtagjai keresték meg a múzeumot és ajándékoztak oda a náluk fellelhető tárgyakat, dokumentumokat. A több mint három évtized alatt tehát huszárezredekhez vagy azoknál szolgáló huszárokhoz köthető emlékek gyűltek fel. Szolgálati iratok, egyenruhák, fegyverek, majdnem kivétel nélkül szablyák, illetve festmények, fényképek, kitüntetések, sportversenyeken nyert díjak. A legnagyobb egységet az 1983-ban bekerült Nádasdy huszárezred emlékanyaga képezi, mely egyben a gyűjtemény és a kiállítás alapját is alkotja. Első gondolatra valószínűleg mindenki arra gondol, hogy ezek között számtalan fegyver, egyenruha található. Ezzel szemben épp a huszárokról elsőként eszünkbe jutó tárgyak hiányoznak. A Nádasdy huszárok a tiszti étkezdéjükből fennmaradt olajfestményeket, étkészleti darabokat, emlékserlegeket adták át, melyeket közel négy évtizeden át őriztek nagy gondossággal Ausztriában. Meg kell jegyeznünk, hogy eredetileg sem voltak egyenruhák és fegyverek a tiszti emlékanyagban. A következő évek során átvett adományok összetétele is ehhez volt hasonló.
Az elvárás és a dilemma
A kiállítás tervezésekor a hozzánk betérő vendég azon jogos elvárásából indultunk ki, hiszen huszár kiállításba érkezik, hogy ne egy töredékes anyagot mutassunk be, hanem a huszárság történetéről is mondjuk el a leglényegesebb információkat. Vezérfonalként a Nádasdy huszárok történetét választottuk, hiszen szerencsénkre a legnagyobb mennyiségű anyagot tőlük kapta a múzeum, illetve a legkorább alapított ezredről van szó, mely a második világháború végéig fennállt. Egy több évszázados történet áttekintésére van így lehetőségünk. Nem állt rendelkezésre azonban az ezred történetéből korai, 17. századi tárgyi emlék, se dokumentum, sem egyenruha vagy éppen szablya, esetleg más fegyver. És itt volt egy dilemma. Ha csak arra az anyagra építünk, mely a múzeumba bekerült, akkor lényegében egy szomorú történetet mondtunk volna el, melynek egyik fő vonulata az lett volna, mennyi minden elveszett az évszázadok során. Egy időszaki kiállítás keretében, természetesen, nem láttuk volna akadályát, hogy egy ilyen szempontot érvényesítsünk, de itt Magyarország, ahogy mondani szoktuk, egyetlen huszár kiállítását tekintheti meg a múzeumba betérő vendég.
Utóbbiról, a vendégről sok mindent nem tudunk, de abban bizonyosak vagyunk, hogy többek között azért jön el hozzánk, hogy megtudjon valamit a magyar könnyűlovasság történetéről. A huszárt azonban egyenruhája és szablyája jelképezi. Ezekből azonban nincs teljes példányunk nemhogy a korai, de a későbbi korokból sem. Ezért kettős, sőt hármas megoldáshoz folyamodtunk. Elkészíttettünk öt olyan egyenruhának a másolatát, melyek a Nádasdy huszárok évszázadait végig kísérték. Rajtuk keresztül mondjuk el nemcsak az egyenruha, hanem a huszárság történetének fordulópontjait, még a kiállítás elején. A többi egységben pedig már csak eredeti atillákat, zubbonyokat, katonai köpenyeket mutatunk be. Lett volna lehetőség arra, hogy a különböző tulajdonoshoz tartozó egyenruha részeket összetegyük és egy babára helyezzük, de azt gondoltuk, hogy épp ez az úgymond darabosság jelzi, bizony az elmúlt több száz év nem kedvezett a magyar katonai emlékek gyűjtésének.
Gordiuszi csomó szablyával
A szablyáknál két megoldást választottunk. Az első teremben, ahol a török kor, vagy másképp a regularizáció előtti huszárságról szólunk, egyrészt a múzeum 1960-as évekből származó fegyvergyűjteményét, másrészt már a huszár kiállítások hírére 1994-ben bekerült, az adományozóról elnevezett Sárvári Lajos szablyagyűjtemény példányait állítottuk ki. Mindkettő egység érdekes, ugyanis azokban vannak nem eredeti példányok. Utóbbiakat azonban mégis múzeumi daraboknak tekintjük, így leltári számuk, leírókartonjuk van, mert azok nem a szemléltetés eszközei, mint az egyenruha másolatok, hanem azok egy része kastélydíszként funkcionált egykor a 19. században, vagy a gyűjtő azért készíttette vagy vásárolta, mert még hiányozták a gyűjteményéből.A másolati egyenruhákhoz azonban biztosan eredeti darabokat helyeztünk el, melyeket egy sárvári magángyűjtőtől kaptunk a kiállítás idejére.
Az első teremben tehát rengeteg fegyver van, melyek között nemcsak szablyák találhatók. Mindezzel egy hangulatot érzékeltetünk, melyet a forgatókönyvben a következőképp fogalmaztunk meg. A kiállításban „fellelhető fegyverek … már nem feltétlenül a személyes, családi történelem szimbólumai, emlékeztető jelei, hanem egyben a nemzeti múlt reprezentálásának tárgyi eszközei is”. A következő teremben, ahol az egyenruhák segítségével mondjuk el a huszárok történetét, a szablyák az ismeretátadás eszközei, de eredetiségükkel egyben a lovas fegyvernemek múltjának eredeti és ezzel hiteles tanúivá is tettük őket.
Természetesen sok más megoldást lehetett volna még választani, sőt elképzelhető, hogy a múzeumba betérő vendég, mindezt teljesen másképp értelmezi. A múzeum akkor végezte jól a dolgát, ha valamit nyújt a vendégnek, élményt, információt, emléket. Egy valamit semmiképp nem tehet, hogy unalmas legyen. (tzb)
