Eőry Vilmos
Csopak, 1884. október 27. – Csopak, 1957. november 4. Gyógyszerész, városbíró.
Győrben járt középiskolába, 1909-ben szerzett gyógyszerész oklevelet Budapesten. Szombathelyen kezdte pályáját, majd 1910-ben Sárváron telepedett le, és az államosításig, 1950-ig vezette a „MEGVÁLTÓHOZ” nevű patikáját.
Az első világháború alatt számos segélyprogramban vett részt, ő szervezte a Segélyakciót, amely lehetővé tette, hogy évente többszáz gyereket, özvegyet és árvát ellássanak ruhaneművel. A gyerekeknek napközi otthont létesített, olcsó tejet biztosított számukra, földet bérelt, amelyet szétosztott a legrászorultabbak között. Elnöke volt a Közélelmezési Bizottságnak, illetve az Erdélyi Menekülteket Gondozó Bizottságnak is.
1918-ban a Keresztényszocialista Párt sárvári, 1920-ban pedig a Sárvári Keresztény Polgári Kör elnöke lett. Ugyanígy a Hangya Szövetkezet igazgatóságának elnöke, az általa 1921-ben alapított 58. sz. Hollós Mátyás Cserkészcsapat parancsnoka volt. A nyugat-magyarországi felkelés idején csapatot szervezett, amely vezetése alatt részt vett a harcokban. Ennek tiszteletére Lajtabánság Emlékérmet kapott.
Számos helyi és országos egyesületben, szervezetben tevékenykedett, védnöke volt a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete Sárvári Osztályának, díszelnöke a Sárvári Temetkezési Segélyegyesületnek, elnöke a sárvári kórházbizottságnak, a római katolikus hitközségnek. Tagja volt Vasvármegye Törvényhatósági Bizottságának, a városi képviselőtestületnek, a sárvári hitelszövetkezetnek és a Vas-Zalai Gyógyszerészkerületnek, ez utóbbi 1931-ben alelnökévé is választotta. 1927-ben megalapította a Sárvári Hírlapot, amelynek egyben kiadója és főszerkesztője is lett. Tagja volt a Dunántúli Automobil és Motorclubnak, a Magyar Adria Egyesületnek, a Természettudományi Társulatnak és az Országos Magyar Vadászati Védegyletnek is.
Ezen sokoldalú tevékenységéért a kormányzó 1924-ben kormánytanácsossá nevezte ki. 1918-ban megkapta a Lajos-keresztet a bajor királytól, később pedig a cserkészetben való tevékenységéért díszoklevelet kapott. Jelentős szerepe volt a sárvári kórház felújításában és a katolikus templom újjáépítésében.
1927-ben, Huszár Károly képviselői mandátumáról való lemondását követően jelölték a parlamentbe, de ő visszalépett a jelöléstől.
1930. április 16. és 1939. július 21. között három ciklusban is betöltötte a községbírói tisztséget. A sárvári vár egykori vizesárka helyén, amelyet Ferenc bajor királyi herceg átengedett a városnak, parkot létesített a világháború hősi halottjainak emlékére. Munkásságát a parkban ma is álló vörös homokkő emléktábla őrzi. Az 1930-as évek első felében nagy részt vállalt a sárvári ínségakck lebonyolításában, amiért Polczer Dezső főszolgabíróval együtt belügyminiszteri elismerést kapott.
Ambiciózus, törekvő, határozott személyiség volt. A képviselőtestület gyakran emelt szót önkényes, a közgyűlés hozzájárulását nem, vagy csak utólag kikérő rendelkezései ellen. A radikálisabb, nemzetibb, erőskezű irányítást igénylő politika hívének láthatjuk. Fiatalabb volt, mint elődje, Pleszkáts Imre, és a vállalkozó-kereskedői rétegből emelkedett a bírói székbe. A 20-as években, képviselősége idején is gyakran kikelt a város akkori, szerinte nem eléggé céltudatos és tetterős vezetése ellen. Tetterejét országgyűlési képviselői jelölése is mutatja.
1935-ben a Nemzeti Egység Pártja színeiben indult az országgyűlési választásokon, de Huszár Mihállyal szemben vereséget szenvedett. Ez elkedvetlenítette, lemondott bírói tisztségéről is, azonban újraválasztották. 1939 után is tagja maradt a képviselőtestületnek, Horthy kormányzó 1943 október 27-én (éppen születésnapján) Nemzetvédelmi Keresztet adományozott neki.
A városháza földszintjén működött lakása és gyógyszertára 1945. márciusában bombatalálatot kapott és kiégett. Saját pénzből újjáépítette, és 1947-ben meg is nyitotta a patikát. Azonban az államosítást követően elvesztette munkahelyét és lakását is. A lelkileg teljesen összetört egykori községbíró 1950. szeptember 12-én végleg elhagyta Sárvárt, és feleségével együtt visszaköltözött Csopakra. Beosztott gyógyszerészként dolgozott Veszprémben, Tapolcán, majd Balatonfüreden. (szg)
Irodalom
Lakatné Mester Éva: Eőry Vilmos gyógyszerész, városbíró. In.: Honismereti Híradó. Sárvár, 1990/2.
Halász Imre (szerk.): Vasmegyei fejek. Szombathely, 1930.
Sulyokné Matócza Eleonóra (szerk.): Életutak. Sárvári és Sárvár környéki személyek életrajzgyűjteménye. Sárvár, 1993.
