Keresés a weboldalon

Életműdíjat kapott munkatársunk

Életműdíjat kapott munkatársunk

2013.10.25

Dabóczi Dénes, a Nádasdy Ferenc Múzeum munkatársa, művészettörténész több évtizedes munkájának elismeréseként vehette át Sárvár Város Önkormányzatának Életmű Díját. Dabóczi Dénes harmincöt év óta a város elismert szellemi alkotója. Tevékenységével alapvetően határozza meg Sárvár tudományos életét.

Sárvár Képviselő Testületének október 24-én megtartott ülésén Kondora István polgármester személyesen adta át a Nádasdy Ferenc Múzeum főmuzeológusának, Dabóczi Dénesnek az Életmű Díjat. Kondora István kiemelte, hogy Dabóczi Dénes több mint három évtizede költözött Kőszegről a városba, ahol egyből megtalálta azt az inspiráló közeget, mely a mai napig meghatározza munkatársunk tevékenységét. Tudósi elszántsággal és tudományos alapossággal dolgozta fel a sárvári múzeum folyamatosan bővülő ipar- és képzőművészeti anyagát, illetve a város építészeti örökségét. Dabóczi Dénes azonban nemcsak szellemi közeget talált a városban, hanem ugyanitt találkozott élete párjával.
Munkatársunk köszönő szavaiban elmondta, hogy amikor 1978-ban a múzeumba került, egyből lehetősége nyílt a szakma mély elsajátítására, hiszen ebben az évben adták át a felújított várat, és rendezték be a múzeumot. Nemcsak a folyamatos múzeumi feladatok csábították maradásra, hanem élete párja is, valamint a hét unoka.

A hagyaték. Kiállítás a Nádasdy Ferenc Múzeumban

Dabóczi Dénes 1978. augusztus 1-én kezdte munkáját a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban. Ezt megelőzően a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát magyar-népművelés szakon. Az 1980-as évek elejéig elsősorban közművelődési munkát végzett. A nyolcvanas évek elejétől párhuzamosan a közművelődési tevékenységgel, feladatává vált a megyei múzeum iparművészeti gyűjteményével kapcsolatos munkák segítése is. Ezért szükségessé vált, hogy 1981-1987 között elvégezze az ELTE BTK művészettörténet szakát. Diplomamunkáját a „Vasmegyei kastélyenteriőrök a romanikától a 19. század elejéig” című témában írta.
Kutatási területe az iparművészet, különös hangsúlyt helyezve az Nádasdy Ferenc Múzeum kezelésében található iparművészeti tárgyakra, gyűjteményekre. További kutatási területei: A történeti Vas megye kastély enteriőrjei; Sárvár város építészeti emlékei; Huszár emléktárgyak. Ezen tárgyakban több publikációja is megjelent.
Lelkiismeretesen, példamutató alapossággal kezeli, nyilvántartja, folyamatosan feldolgozza a Nádasdy Ferenc Múzeum iparművészeti és képzőművészeti, továbbá a huszárgyűjtemény iparművészeti-és képzőművészeti jellegű műtárgyait. Az előbb említett témakörökben több tucat egyéni és közös kiállítást rendezett Vas megye és az ország egyéb területein. Mindemellett részt vesz országos iparművészeti kiállításokon, műtárgyösszeírásokban (2012-ben pl. Ónedények Magyarországi Közgyűjteményekben; Habán kerámiák Magyarországi Közgyűjteményekben). Múzeumi munkája mellett közel félszáz képzőművészeti kiállítást nyitott meg hazai és külföldi galériákban.

Gratulálunk Neked!

Kedves Dini! 
Nemcsak személyesen, hanem itt is gratulálunk kitüntetésedhez, és egyben nagyon jó egészséget kívánunk közelgő születésnapodra Neked, Zsuzsának és a hét unokának! 
a Nádasdy Ferenc Múzeum munkatársai


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16182 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban

2025. April 30. Wednesday 18:00 óra
Emlékek…

Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H