Draskovich Lipót
1700-as évek eleje - ? Kamarás, bodrogi főispán, sárvári birtokos
Draskovich Ádám és Herbeville Johanna Barbara fia. 1721-ben a leideni egyetemen végzett (feltehetően jogi) tanulmányokat. Miután anyja, 1728 januárjában meghalt, átvette a sárvári uradalom igazgatását. A korábban, már nagybátyja, Pál idején elkezdődött, és apja, majd anyja uralma alatt folytatódott ellenségeskedés az uraság és a város között Lipót korában sem szűnt meg. Hozzájárult ehhez, hogy az anyja által készített végrendeletet, mely 1724-ben született, és eszerint minden birtokot Lipót örököl, lánytestvérei megtámadták. A polgárok előtt az uraság számára megalázó jelenetek zajlottak le, amely miatt tekintélye hatalmasat zuhant. Lipótot a saját jobbágyai füle hallatára „nyomorult grófotok”-nak nevezték. Emiatt aztán Sárvár sem érezte szükségesnek, hogy az uraságnak járó kötelezettségeit kielégítse. Draskovich és Sárvár ellentéte tehát folytatódott. Draskovich jogorvoslatért fordult a joghatóságokhoz, és az úriszéket, a megyei bíróságot, a királyi ítélőtáblát, végül a Hétszemélyes Táblát is megjárt per kötelezte Sárvárt az évi 375 forintos adó megfizetésére, de a robot, a tizedfizetés alól felmentették. Szabad volt a Rábán túli erdőkben a makkoltatás, a városi réteken a legeltetés, ugyanakkor a korcsmáltatás, a mészárszéktartás, a vásári jövedelmek a földesurat illették.
Az ítéletet 1735. november 21-én hirdették ki a várban, a végrehajtást másnapra tűzték ki. Ekkor azonban Koltay Imre polgármester és Dóczy Miklós bíró vezetésével a sárvári polgárok az útjukat állták a kiérkező küldöttségnek. Összehívták a lakosságot, és botokkal, vízmerítő horoggal, evezőlapáttal, kapákkal támadtak Draskovich embereire, akik bemenekültek a várba. A városiak egészen a várárok hídjáig üldözték őket.
Az urasági panasz kivizsgálását éveken keresztül hátráltatta a pestis, majd III. Károly halála, illetve a kitört osztrák örökösödési háború. Így az úriszék csak 1744-ben szolgáltatott ítéletet, amelynek során Dóczy Miklóst és Pillmann Jánost 80-80 forintos pénzbüntetéssel sújtották. Cséby Gergely harangozót felmentették, a többi vezető ekkorra már vagy halott volt, vagy elköltözött. A város nem fogadta el a döntést, amely végleg kihozta a sodrából Draskovichot. Azt kérte, hogy a királyi tábla fossza meg a várost kiváltságaitól, de az adózók számának növelését szem előtt tartó állam elutasította a keresetet.
1732-ben Draskovich újjáépíttette a Rákóczi-szabadságharc alatt teljesen kiégett Szent László-templomot. Végül, 1748-ban Sárvárt és a környező falvakat eladta testvére lányának, Sinzendorff Rozáliának és annak férjének, gróf Szluha Györgynek.
Draskovich Lipótnak két felesége volt, 1722-ben Pálffy Máriát, majd annak 1740-ben bekövetkezett halála után Vizner Borbálát vezette oltárhoz.
1741-ben, apjához hasonlóan szintén részt vett a nemesi felkelésben. Erről Tóth István a Cziráky-eposzban emlékezik meg. A harmadik rész 13. strófájában:
„Ím jőn még sok herczeg a’ fejedelemmel,
Jőn Battyáni Lajos Eszterhás herczeggel,
Baronyai János Festetics Joseffel,
Dráskovics Leopold sok czifra némettel.”
Draskovich Lipót a sok vesződséggel járó uradalmat 1748-ban eladta testvére lányának, Sinzendorff Rozáliának és annak férjének, gróf Szluha Györgynek. (szg)
Irodalom
Juhász Lajos: Sárvár mezőváros viszálya a Draskovich grófokkal. In.: Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik fordulójának ünnepére. Budapest, 1937.
Antal Géza: Az utrechti és leideni egyetemeken járt magyar ifjak névjegyzéke II. In.: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1888. április 1.
