Carta Hungarica
A megújult Carta Hungarica kiállítás több évszázad érdekes és értékes térképei alapján mutatják be a régi Magyarország ábrázolásának változásait.
A Nádasdy Ferenc Múzeum térképtörténeti kiállítását a sárvári kötődésű, ma Oxfordban élő Gróf László adománya tette lehetővé. 1984-ben a gyűjtő városunknak adományozta gyűjteményét, melynek darabjai elsősorban Magyarországot ábrázolják a XVI. századtól a XVIII. század elejéig.
A gyűjtemény és a kiállítás jelentőségét emeli, hogy egységes képet mutatnak három évszázad térképészeti ábrázolásáról, a térképtudomány fejlődéséről, és ami nem elhanyagolható: művészi kapcsolatairól.
Maga a helyiség, ahol a kiállítás elhelyezésre került, a sárvári vár legkorábbi része. Az 1960-as években végzett falkutatások eredményei szerint itt állt a 13. században az a háromszintes lakótorony, amelynek alapméretei 8x8,5 méteresek voltak. A szoba belsejének díszítését, a torony teljes átalakítása mellett Nádasdy Ferenc országbíró rendelte meg a díszterem, illetve az egész vár átalakítása, átépítése során.
A Carta Hungarica térképeit általában is érdemes szemügyre venni, illetve néhány darab konkrétan is figyelemre méltó. Annak ellenére, hogy a Duna magyarországi szakaszának vonala ma egyértelműnek tűnik, a kora újkorban annak egy északnyugati délkeleti enyhe lejtésű vonulatát feltételezték. Ezért a 16-17. századi térképeken a folyó megrajzolása szinte mindig azonos, ami egyben a tájékozódásunkat is megnehezíti mint mai szemlélőnek. Luigi Marsigli Duna felmérése az 1600-as évek végén a kérdést végleg tisztázta, és eredményei lassan átmentek a köztudatba, köszönhetően a most már helyesen rajzolt térképeknek is.
A nyomdatechnika fejlődésének köszönhető, hogy a térkép, a könyvhöz hasonlóan szélesebb körben elterjedt a XVI. századtól, mint korábban, amikor a kézi másolás jelentősen lelassította egy-egy új térkép elkészültét. A kiállításban a nyomtatott térképek mindkét változatára találunk példát, ti. mind a fametszetre, mind a rézmetszetre.
Ptolemaiosz ókori földrajztudományi munkáját újra felfedezve kezdték el leírásainak térkép kiadását. Kiállításunkban több ilyen darabot tanulmányozhatnak. Technikai kivitelezésüket tekintve fametszetek. A fa nyomódúcra rárajzolták a térkép tükörmását, majd a rajzolatmentes részeket kivésték. A fennmaradt vonalakat befestékezték, majd papírlapra nyomták, és így készült el a térkép. A fametszetek a XVI. század könyvnyomtatásának legelterjedtebb ábrázolásai. Megtekinthető a Ptolemaiosz sorozatban a Lengyelországot, Magyarországot és Oroszországot bemutató példány is, amely már nem Ptolemaiosz leírása alapján készült, hanem már újabb ismeretek nyomán. Ezeket a változatokat Tabula Nova (Új lapok) címmel jelentetik meg. A Magyar Királyság területéről Buda, Esztergom (a térképen Gran), Győr (Raeb) mellett többek között olvashatjuk Eger (Agria), Kassa (Casonia) nevét is.
Ptolemaiosz egy térképe, melyen Korzika partjainál egy gáton szeli a Földközi-tengert, már rézmetszet. Ilyenkor a rézmetsző a lemezbe a térkép vonalait bemetszette. Az aprólékos munka akár hónapokig is eltarthatott. A teljes lemezt ezután befestették, majd letörölték a festékréteget. A kimetszett vonalakban azon megmaradt a festék, és az erre ráterített nedves papírlap a festéket kiszívta. A bécsi udvar alkalmazásában álló Lazius és Zsámboky térképek is rézmetszetek. Értéküket növeli, hogy színezettek. A színezés komoly felkészültséget és tapasztalatokat igényelt.
A kiállításban több olyan térkép is található, melyen megyénk Sárvár név alatt szerepel Vas helyett. Ez az apró hiba a sárváriak számára különösen kedves.
A török elleni küzdelem másfél évszázados történelme olvasható le a velencei Coronelli 1691-ben készült három részes térképén. A gyönyörű természetrajzi ábrázolások mellett váraink pontos alaprajzú ikonja mellett időrendben sorolja fel a tulajdonosváltozásokat is. Valószínűleg mindenki megtalálja saját szülőhelyének régióját, és a terület legfontosabb városát. Minden nagyobb településnél a térkép különböző nyelveken is közli a hely nevét. A múzeum dísztermének mennyezeti freskóin ábrázolt csaták évszáma szintén megtalálható ezen a fantasztikus térképen.
Johann Baptist Homann postatérképe az 1711. évi postai királyi rendelet után jelent meg, mely szabályozta a hazai postajáratokat. A helységeket vonalak kötik össze, rajta merőleges vonalkákkal. Ezek adták ki egy levél kézbesítésének díját. A térkép jobb felső sarkában a postai küldönc trombitáló alakja látható, amely trombita ma is a posta jelképe. Az árképzés távolságtól függő módszere ma nem ismert a hazai gyakorlatban, ahol a helyben feladott levél díja ugyanannyiba kerül, mintha több száz kilométerre írt küldeményünk.
Jannier XVIII. század második felében készített térképe még mindig a régi elképzelést mutatja a Duna és Tisza vonaláról. Teszi ezt mindannak ellenére, hogy a bolognai születésű Luigi Marsigli, miután tevékeny részt vállalt Buda és a Magyar Királyság török elleni felszabadításában hozzálátott a Duna teljes felméréséhez. Eredményeit hat kötetben adta ki 1726-ban. 1741-ben újra megjelent a munka. Kiállításunk ennek magyarországi kötetét mutatja be. A kötet érdekessége, hogy nemcsak nagy folyónk pontos irányát mutatja be, hanem egy kiváló metszetben, a tárgytól kicsit eltérve, a selmecbányai bányászat emberpróbáló folyamatát is.
Érdemes egy pillantást vetni Abraham Ortelius kisalakú térképére, mely egy antwerpeni nyomdában, 1593/1595-ben készült zsebatlaszban szerepelt. A készítés idején már javában zajlik a tizenötéves háború, mely az első nagy kísérlet volt az Oszmán Birodalom kiűzésére, mióta az 1541-ben elfoglalta Budát. A térkép azonban semmi jelét nem adja a hadi eseményeknek, sőt még arra sem utal, hogy az ország egy része török fennhatóság alatt áll.
Gyönyörű darabja a kiállításnak Gerhard Mercator (1512-1594) rézmetszete, mely Magyarországról talán a legtöbb térképi információt közölte a korabeli érdeklődőnek. A térképet a kartográfia megújítójaként ismert németalföldi mester 1585-ben metszette. Forrásként Wolfgang Lazius térképét használhatta, de javította annak hibáit. Lazius használatára mutat, hogy a Vas megyei Rábahídvéget S. Hedwig, azaz magyarul Szent Hedvig formában adja vissza, ami Laziusra megy vissza, aki egy női nevet gondolt a településnévben szereplő eredetei hídvég közszó helyére. Munkája abban a kötetben jelent meg 1595-ben, melynek címében szerepelt először az Atlas kifejezés. Az egybekötött térképlapokat tartalmazó munkákat ma is ezzel a névvel illetjük. A kiállításban megtekinthető példány az 1607-ben megjelent latin nyelvű kiadásból származik. A magas színvonalú, Erdély nélkül készült Magyarország ábrázolás gazdag nemcsak a helynevek ábrázolásában, hanem a vízrajzi elnevezésekben, ráadásul a megyék nevét is közli. Az esztétikailag szép kivitelezésű térképlap azonban néhány hibát is örökül hagy. Nemcsak a Duna vonalában követi az erős hagyományt, azaz még mindig ragaszkodik a folyó északnyugati-délnyugati irányához, de a Tihanyi-félszigetet is a Balaton déli partjaira helyezte el.