Bútorok a reneszánsztól
A múzeum kiállításainak szinte minden termében találkozhatnak vendégeink régi korok bútoraival, megcsodálhatják díszítésüket, tanulmányozhatják felépítésüket, és segítségükkel felidézhetik az elmúlt fél évezred lakószobáinak hangulatát.
A napjainkban minket körülvevő bútorok legtöbb darabja eredetét nézve több évszázados múltra tekint vissza. Talán nem is gondoljuk, hogy a ma újra népszerű kredenc a XV. században alakul ki, és indul hódító útjára. Már eredetileg edény tárolására szánták, és hasznos kialakítása szinte garanciája volt annak, hogy változatlan formában ma is használják. Alsó részét két ajtóval zárták, melyek mögött egy vagy több polcon tárolták a tányérokat, tálakat, egyéb edényeket. A bútor felső részén fiókot vagy fiókokat találunk, melyek természetesen nem csak az evőeszközök tárolására voltak alkalmasak. A kredenc felső lapja pedig a tálalást segítette nagyméretű rakodófelületével. A bútortípus külső díszítése építészeti elemeket foglal magában, azaz oszlopok, párkányok, kisebb szobrok, faragványok törik meg az egyhangú felületet.
A középkorban a ládák szolgálták a tárolást, számuk fokozatosan emelkedett a lakóhelyiségekben. A XVI. században még divatban volt használatuk, de a következő évtizedek során lassan a hátsó szobákba szorult vissza. Az utazóládák egyik eleme azonban fontos elemként hagyományozódik tovább. Az állandó kiállítás egyik XVII. századi magyar készítésű alacsony szekrényén fedezhetjük fel az emelőfogantyút, mely ekkoriban már nem használtak. Hiszen ilyen nehéz bútorokat a fogantyúk segítségével nem tudták volna könnyen megmozdítani. A régi utazóládák hatása élt tovább, funkciónélküli elemeként a nem felülről, hanem oldalról nyitható szekrényeknél.
A XVI-XVIII. század egyik érdekes bútortípusa a kabinetszekrény, mely Magyarországon kevésbé terjedt el, mint Európában, de a Nádasdy Ferenc Múzeum állandó kiállításán mind nagyobb, mind kisebb változata megtekinthető. A lábakon álló fiókos szekrényt szokták e fogalommal jelölni. A szekrények külső díszítése, gazdag ornamentikája jelezte tulajdonosának magas társadalmi presztizsét. A kabinetszekrényekben természetesen nem a mindennap használatban lévő tárgyakat tárolták, hanem azokban a korabeli leltárak szerint esztétikus, anyagi szempontból is komoly összegeket jelentő, mai értelemben vett műtárgyakat őriztek. A sárvári múzeum dísztermében megcsodálható, XVII. század második felében készült kabinetszekrény jellegzetes barokk jegyeket hordoz, és már megjelenésével sugározta tulajdonosának gazdagságát. A csavart lábakon álló szekrény fiókjait műmárvány keretezésű márványmozaikból összerakott képek díszítik. A jól látható fiókok mellett az oszlopok titkos rekeszeket takarnak, melyek előlapja fekete-fehér műmárvány. A valószínűleg dél-német készítő mesteri tudással helyezett el aranyozásokat a szekrény alkalmas felületein. A XVIII. században a komód a polgári és nemesi lakáskultúra új elemeként jelent meg. A fiókos bútor kiválóan alkalmas volt többek között a ruhák, fehérneműk tárolására. Általánosan elfogadott vélemény szerint francia eredetű és elsősorban a gazdag polgári családok körében terjedt el. Változatos díszítése a Nádasdy Ferenc Múzeum állandó kiállításán is jól megfigyelhető. A cseresznye- ill. diófa borítás az eredeti fal erezetét használja díszítőelemként. A fiókhúzók bronzveretei tovább növelték a bútor kialakításának eleganciáját.
Már a középkor óta megfigyelhető, hogy a lakáskultúrában különös szerep jut az úgynevezett keleti tárgyaknak. A magyarországi XVI-XVII. századi leltárakban is olvashatunk utalást török szőnyegekre, majd a rákövetkező évszázadokban már tömegesen jelennek meg a keleti szőnyegek, illetve mellettük a kávéscsészék, valamint kínai és japán porcelánok.
Ugyanakkor nem mindenki engedhette meg magának, hogy eredeti, a távoli országokból érkező dísztárgyakkal vegye körül magát. Az igény azonban olyan nagy volt, hogy jó üzleti érzékkel rendelkező kereskedők Európában kezdték el gyártatni a keleti hatású lakberendezési tárgyakat. Elsősorban kínai hatású fajanszokat, porcelánokat kezdtek el forgalmazni, de a bútorművesség is számos példát mutat arra, hogy a kínai divat elérte ezt a területet is. A Nádasdy Ferenc Múzeum kiállítása szintén tanulságos ebből a szempontból.
A szék valószínűleg a legpraktikusabb bútordarab, mely kényelmünket szolgálja. Elég végiglapozni nagy civilizációk történetét bemutató könyveket, és láthatjuk, hány fajta használata lehet a széknek. Az egyiptomi fáraóktól a mai uralkodókig a trónszék hatalmi szimbólum volt, ezért díszítésük igencsak gazdag. A mindennapi használatban vont székeket is gyakran díszítették, hiszen a vendéget, amikor ülőhellyel kínálták, egyben jelezni is szerették volna felé a tulajdonos tehetősségét. A kastély díszeként szolgáló darabok nem mindig voltak alkalmasak a kényelmes ülésre, ugyanis ezt megakadályozták a falapból kiemelkedő csavar, virág-, állat- és címerdíszítmények. A Nádasdy Ferenc Múzeum állandó kiállításán megfigyelhetjük, hogyan változtak a reneszánszból a XIX. század elejéig a nélkülözhetetlen bútor formái, díszei vagy éppen díszítetlensége. A XVI. századi deszkaszék finom, elegáns madár díszítése biztos kezű mesterre mutat. A középkor végétől, sőt már a XIV. századtól lényeges átalakuláson megy keresztül a lakáskultúra.
A polgári és nemesi lakásokban hamar eltűnik a falhoz támasztott pad, és helyét átveszi a szék. Ezzel párhuzamosan az asztal is a szoba közepére kerül. Apor Péter 1736-ban megjelent Erdély átváltozása (Metamorphosis Transylvaniae) című munkájában írja a kényelem hiányára fennhangon utalva: „Bezzeg nem volt megterítve az asztal, sem szék akkor az asztal körül!” A kényelmesebb karosszékek is hamar tért hódítottak, és a szalonok kedvelt elemévé vált. A kiállításunkon többek között egy ún. XIV. Lajos stílusú változata csodálható meg. Minden egyes művészettörténeti stílus rajta hagyta lenyomatát a bútorokon. Egy séta a Nádasdy Ferenc Múzeumban segít eligazodni a különböző korok eltérő bútorművészetén. A szalonok festett falai között berendezett szobabelsők pedig a kor hangulatát idézik fel vendégeinknek.
