Keresés a weboldalon

Bozi László

Sárvár, 1923. augusztus 28. – Pusignan (Franciaország), 1944. augusztus 30. Francia ellenálló, az ellenállási mozgalom mártírja

Bozi László

A Tizenháromvárosban született, szülőházának falán ma is látható emléktáblája. Szüleivel, Jánossal és Dömölki Teréziával, valamint testvéreivel együtt még gyerekkorában, 1929-ben vándoroltak ki Franciaországba, ahol egy lyoni külvárosban, Vaulx-en Velinben telepedtek le.
Tagja lett a Francia Kommunista Pártnak, majd a német megszállást (1942) követően a francia ellenállási mozgalomnak is, Maurice Gret álnéven. 1944-ben egy razzia során elfogták, de társai a börtönből ki tudták szabadítani.
1944 augusztusának végén a Dél-Franciaországból visszavonuló német egységek mozgását akarták megzavarni. Egy út menti, felhagyott kavicsbányában gyülekeztek, de feltehetően árulás következtében a németek szabályosan lerohanták az ellenállók fészkét. Bombázó repülőgépekkel, páncélosokkal támadták őket, és akkora pusztítást végeztek körükben, hogy Bozi László holttestét nővére sem tudta azonosítani. Alig töltötte be 21. életévét.
Az elesetteket közös sírba temették, amelynek kövén ma is olvasható Stanislas Bozi neve. Vaulx-en Velinben utcát neveztek el róla. (szg)

Irodalom
Tóth Dezső: Stanislas Bozi (1923-1944). In.: Sárvári Hírlap. 2002. szeptember 27. 6. o.
Sulyokné Matócza Eleonóra (szerk.): Életutak. Sárvár, 1993.


Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15747 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban


Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H