A mostani helyzetnek semmi előnye nincs, meg lettünk volna nélküle. Tanulni lehet belőle. Sőt, tegyük hozzá, kell. Egy hosszú folyamat elé nézünk. Először a vírus elleni védekezés, majd a károk enyhítése. A múzeumoknak is feladatuk van.
Nehéz fontossági sorrendet felállítani, de az első a döntés meghozatala. Ez az európai, köztük a magyarországi múzeumok esetében megtörtént. Vagy saját döntés alapján, mint Sárváron, vagy a kormányhatározat nyomán. A múzeumok bezárják kapuikat a látogatók, vendégeik előtt.
A döntések sora itt még nem ért véget. Mi történjen a munkatársakkal? Közalkalmazottak vagyunk, ami ebben a helyzetben előny. Gondoljunk a vállalkozói szférára, az iparra, mezőgazdaságra, a szolgáltató szektorra. Ezt most ne felejtsük el.
Az elmúlt hétvégén munkatársaimmal még azt beszéltük, hogy bezárás esetén vitrint nyitunk a kiállításban és mindent áttörlünk. Ráadásul mindez segít a revízióban, a leltárkönyvi tételek ellenőrzésében. Majd amikor végeztünk, megyünk tovább a raktárba, ahol nemcsak nagytakarítunk, hanem a műtárgyakat is rendezzük.
Programszervező munkatársainkkal a múzeumpedagógiai programok internetre viteléről beszélgettünk sokat, sőt beszélgetünk most is. Ez a klasszikus otthonról is végezhető munka. Míg a másik, a kiállításokkal és a gyűjteményekkel, az épülettel kapcsolatos feladatok, karbantartás, a takarítás, és a műtárgyakkal kapcsolatos restaurálások csupán helyben teljesíthetők.
Számtalan kérdés. Nemcsak jogi, sőt inkább jelenleg más jellegűek. Emberek vagyunk, nagyon nehéz átállni egy új helyzetre. Egy teremőr a vendégekhez ért, a tárlatvezető természetes közege a kiállítótér. Ők otthonról mit dolgozzanak? Csak azért jöjjenek be, hogy a vitrineket takarítsák ki, az üvegeket, ablakokat pucolják meg?
Nagyon egyszerű: mintha ezt eddig nem tettük volna meg. A Maradj otthon! felszólítás célja a koronavírus okozta COVID-19 betegség terjedésének a lassítása, nem pedig lehetőség az esetleg elmaradt vagy eddig halasztott feladatok elvégzésére. Magyarán ne legyen lelkiismeretfurdalásunk amiatt, ha távol maradunk most a múzeumtól. A mentősöknél olvastam, hogy ők is azt kérik, akik megtehetik, legyenek otthon. Így akadályozható a terjedés, csökkenthető a rizikó.
Semmi nem indokolja tehát, hogy úgy döntsünk, bemegyünk a múzeumba, a könyvtárba, a művelődési központba. Az ügyeletesek teljesítenek szolgálatot, más nem tartózkodik bent. Legfeljebb az igazgató, a helyettese és az ügyviteli munkatárs.
Egy napon azonban kivételt teszünk. Pénteken a Magyar Vöröskereszt területi szervével egyeztetve megtartjuk a véradást, mert a vérre szükség van. Várunk minden véradót szeretettel 10 órától 19 óráig a vár Művelődési Központ folyosójára.
A nagytakarítás pedig nem marad el. Mihelyt feloldják a veszélyhelyzet vonatkozó rendelkezéseit, a nyitás előtt gőzerővel mindannyian nekiállunk. Vitrineket nyitunk, pucolunk, takarítunk, fertőtlenítünk. Még egyszer. Mert mielőtt eljöttünk volna takarítóink ezt egyszer már alaposan megtették a közösségi terekben. Mint ahogy könyvtárosaink, teremőreink, karbantartóink is az előtte napokban segítettek a kilincsek, korlátok, pultok folyamatos tisztításában.
Az oktatás mellett, vagy éppen annak farvizén nagy örömmel látom és nézem azokat a megosztásokat, melyek különféle helyekre hívják fel a figyelmet. Tanító videók, hangoskönyvek, ismeretterjesztő oldalak kerülnek most reflektorfénybe. Sőt színészek vállalnak most újabb versmondásokat. Zenekarok, színházak nyitják meg archívumaikat. Nagyszerű darabokat, előadásokat hallgathatunk és nézhetünk meg. Nemcsak az oktatás miatt fontos ez, hanem azon túl is. Milyen jó lenne, ha máskor sem feledkeznénk meg ezekről a lehetőségekről.
A múzeumok sem maradhatnak ki és nem is maradnak. Híres múzeumok már ajánlják díjmentesen (ez most nagyon fontos) adatbázisaikat, melyek segítségével remekműveket tanulmányozhatunk. A kisebb múzeumok ugyanilyen fontos szerepet tölthetnek be.
Klasszikus illusztrációs segédeszközt kínálhatunk az egyes tantárgyakhoz. A történelemhez, az irodalomhoz, de a természettudományhoz is. Csak kreativitás, ötlet kérdése az egész.
A sárvári múzeum gyűjteményei közül a huszárgyűjteményt számtalan módon lehet használni. Fényképgyűjteményünk, a Sárvár Anno szintén rendelkezésre áll. A következő napokban a kipróbált csoportos videó konferencia segítségével munkatársaimmal ötletek sorát dolgozzuk ki és mutatjuk majd be azokat.
Legyünk azonban őszinték! Az első napok az alkalmazkodáshoz szükségesek. Mi eddig bejártunk a Nádasdy-várba. Otthonosan mozogtunk a kiállításokban, a raktárban, a könyvtárban, a közösségi terekben. Nem mozgunk azonban otthonosan az itthoni otthoni munkában. Igen, hozzá kell szoknunk.
Természetesen, nem ingben, elegáns öltözetben ülök a gép előtt, hanem sportos ruhában. Polóban és szabadidő felsőben. A sokak számára ismert rózsaszínben. Gyakran felállok, járok egyet, kinézek a kertbe, játszom Borcsi kutyussal. Apropó. Mintha kevesebbet ugatna, jóval. Nincs inger, a többi kutya is hallgat. Sokan, akik megtehetik, otthon maradnak. Csendesebb a város, és ez most jó.
Az alkalmazkodás nem könnyű. Mint kulturális területen dolgozó ember, és saját alapállásomból is következik, hogy folyamatosan képzem magam. Most erre is jut több idő, nemcsak a napi rutin. Azonban arról mégsem feledkeznék meg, hogy a feladatok nem csökkentek, csak a hangsúlyok kerültek át.
Megszervezni a kapcsolattartást egymással és a közönséggel. A tanárokkal, diákokkal és a témáink iránt érdeklődőkkel. A múzeum virtuális térbe lép át, amit át kell gondolnunk. Miközben különféle megoldásokat keresünk, párhuzamosan lépnünk is kell.
Ajánlanunk kell magunkat, hogy bent maradjunk eddigi kapcsolatrendszerünkben. Csak egy adat, tavaly mintegy 250 ezer egyedi látogató nézett rá oldalainkra. Facebook közösségeink közül a Sárvár Anno több mint kétezer, a Huszármúzeum közel 9 ezer, a Nádasdy Ferenc Múzeum 10 ezer, a Nádasdy-vár 15 ezer követővel rendelkezik. Nagy számok ezek, számukra az elsődleges célcsoportot jelentik.
Nem tudjuk, mindez meddig tart. Miként lesz vége, mikor és hogyan kezdődik az átmenet? Egy biztos, elfelejteni soha nem fogjuk. Fogunk-e tanulni belőle? Sokan biztosan, mások nem. Látható sok kommentben a felelősségteljes gondolkodás és sokban a sértő általánosításokon túllépni nem képes mentalitás. Emberek vagyunk, különbözőek.
Egy két-három évvel ezelőtt megjelent muzeológiai szakkönyvben (most ott van bent a múzeumban) olvastam egy izgalmas mondatot. Egy intézményvezető szerint a múzeumok története egyszer véget ér, ami azonban nem jelenti azt, hogy addig ne hozzunk létre újakat.
A helyzet mindig alakítja a gondolatokat. Most a múzeumok bezártak, de ebből nem következik az, hogy ne alkalmazkodjunk a helyzethez. Újabb és újabb ötletekkel állunk elő, mert nem most van itt a vége. Valami inkább kezdődik.
A blog illusztrációi home office készültek. 😊
múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.
takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15801 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.