Blog élőben. Múzeumok a világhálón
2019.03.28
Előadásra készülök. Szentendrén egy képzésen a múzeumokról alkotott képről másfél órában. Arra a kérdésre keresem a választ, vajon mi mindentől függ, hogy szépet, jót gondoljanak a múzeumról vendégeink. Most egy rövid kitekintésre hívom Önt.
Egy előadás mindig izgalmas kihívás számomra. Szeretem, ha odafigyelnek rám és sikerül újat mondani, vagy az ismereteket egy kicsit átrendezhetem. A másfél óra épp elég arra, hogy olyan keretet adjunk egy témának, mely további gondolkodásra, tovább lépésre ösztönzi a hallgatóságot.
Természetes, hogy sok olyan állítás hangzik el ilyenkor, mely ismerősnek hat. Sőt nem lepődnék meg, ha többen azt mondanák, de legalább gondolnák: bizony, ezt én is tudom. Talán még hozzá is teszik, nemcsak tudom, hanem mi ezt is csináljuk otthon. Otthon a múzeumban.
Javaslom ezért, hogy nézzünk szét a nagyvilágban, hogy utána saját házunk, otthonunk, múzeumunk táján is végig futtassuk tekintetünket.
A következőkben írásban egyenes adásban közvetítem Önnek is, miként szörfözök a neten, hogy megnézzem, miként vannak jelen a múzeumok a világhálón. Azt ugyanis most nem fejtem ki, hogy miért fontos jelenlétünk a világhálón. Ma emellett már nem kell érvelni. Ugyanakkor nem mindegy, hogyan. Nézzük meg, miként is csinálják ezt máshol.
Franciaországba hívom most olvasóimat. Vizsgáljuk meg közösen, mit tartanak fontosnak közölni az ottani múzeumok magukról, illetve ezt milyen platformon, honlapon teszik. Játsszuk el azt a turistát, aki megtervezi a kulturális turizmus híveként az útját!
Öveket be!
Kedvelt francia város. E három keresőszóval indulok kutatni. Első találat egy blog, mely a 10 legkedveltebb franciaországi várost sorolja fel. Kattintás és a lista a következő: Párizs, Nizza, Marseille, Cannes, Lyon, Strasbourg, Antibes, Bordeaux, Bayeux, Chamonix.
Nem vagyok híve az olyan mondatoknak, hogy ki gondolta volna, meg ez természetes. Nem. Egyáltalán nem természetes, hogy ez a sorrend. Komoly munka, évtizedek és néha a szerencse is kell ahhoz, hogy egy-egy település felkerüljön a legkeresettebb látnivalók közé.
Engem most azonban más érdekel. Miként hívják fel magukra a figyelmet e városok múzeumai?
A keresőszavak: Párizs, múzeumok. Egyből egy francia oldal magyar nyelvű változatára bukkanhatunk, ahol tájékoztatnak minket arról, hogy a főváros múzeumainak egy része egész évben, vagy megadott hónapokban ingyenesen látogathatók. Sőt az állami múzeumok és műemlékek a 26 év alatti korosztályt belépőjegy vásárlása nélkül várják.
Témánknál, a múzeumokról kialakított pozitív képnél maradva, ne feledjük, a nyitvatartás is üzenet. A sárvári múzeum nyáron, júliusban és augusztusban reggel 9 órától este 9 óráig várja vendégeit. Keddtől vasárnapig napi 12 órán át. Ezzel egy olyan üzenetet közvetítünk, miszerint nekünk fontos a vendég, aki nagy melegben nem feltétlenül vállalkozik arra, hogy elnéz hozzánk. Az esti vacsora után, egy kellemes séta részeként viszont igen. A meghosszabbított nyitvatartással ugyanis azt üzenjük: Várjuk Önt! Hasonló a helyzet a hétvégékkel és az ünnepnapokkal is.
Térjünk vissza Párizsba! A szóban forgó oldalon következik egy lista a fővárosi múzeumokról. A lista felsorolásának egyes sorai linkként működnek, átugorhatunk velük az adott intézmény honlapjára. Utóbbiak már francia nyelven állnak a rendelkezésünkre. Választhatunk angolt is, de találkoztam spanyol nyelvű változattal is. Érdekes, hogy a német ritka. Egyes múzeumoknál a japán nyelvű tájékozódási lehetőség jelzi, honnan érkezik sok látogató.
Nézzük a Compiègne-i kastély honlapját, mégis a sárvári múzeumnak is egy várkastély ad helyet. Meglepetésként ért, hogy épp egy olyan oldalt sikerült kiválasztani, ahol nincs sem angol, sem más nyelvű fordítás.
A weboldal mobiloptimalizált. A kezdőlapon futóképek, két fotó, egy külső és egy belső felvétel. A fotók egyben linként is szolgálnak. Az egyik egy közös jegyet ajánl, a másikon pedig programokat ismerhetünk meg. Itt tárlatvezetéseket ajánlanak adott napokra.
A kezdőoldalon blokkokban a nyitvatartásról, a programokról, a kiállításokról olvashatunk. Jó ötletnek tartom, hogy a címek előtt piktogramokat láthatunk, melyek alapján a célközönség egyből tudja, őket érdeklő programot kínálnak. Jelenleg két családi programot is ajánlanak. Az egyik rejtvényfejtés 3-tól 15 éves korig Hajsza a kincs után címmel. A másik egy ismétlődő találkozóra hívja fel a figyelmet. Minden hónap első vasárnapján várja kaland a családokat.
A sárvári múzeum, illetve a vár oldalain mi elég részletesen szólunk az egyes programokról. Elmondjuk konkrétan, mit kínálunk. A Compiègne-i kastély ezzel nem sokat vesződik. Egy-egy mondatnál többet nem mond.
A másik különbség hozzánk képest, hogy mi igyekszünk egy-egy beszámolóval utólag még egyszer hírt adni. Hogyan sikerült a rendezvényünk? Milyen volt a hangulat? Kincskeresésnél mit mondtak a vendégeink, vajon könnyűnek vagy épp nehéznek érezték a kérdéseket.
Saját tapasztalat, ha különféle kommunikációs csatornák közül a közösségi médiát is használjuk, a hírekre, az eseményekről szóló beszámolókra nagyobb a kattintási arány, mint a programajánlóra.
A francia kastély honlapja egy nagy ajánlat, programokról, kiállításokról, illetve néhány érdekes tárgyról. Nekem hiányoztak a történetek, amit mi nyújtunk például a Tárgyközeli menü alatt, de híreket és eseményekről, programokról is szívesen olvastam volna beszámolókat.
Természetesen ez nem kritika. Mi másképp csináljuk. Abból az alapelvből indulunk ki, hogy amiről nem írunk, az igazán nincs. Tegyük fel, komoly siker a francia kastélyban a kincskeresés, de erről nem számolnak be. Így ezt csupán feltételezzük, és ezernél is több kilométer távolságban ennek nincs is tétje. Azonban a környékbeliek, a turisták számtalan lehetőség közül választhatnak. Miért választanák épp ezt a programot, ha nem tudnak meg róla többet, mint két mondat? Ha nem adunk hírt, a lehetőségét vesszük el, hogy ránk találjanak a kínálatok tengerében.
Minden egyes ajánló, beszámoló, rövid értékelés plusz egy csepp az információs tengerben. Éljünk vele! Tegyük bele a munkát! Ahogy dolgoztunk a programon, illetve azon, hogy tudjanak róla, ne dőljünk hátra, amikor ráfordítottuk a kulcsot a zárban. Adjunk még egy hírt!
Tartozunk ezzel magunknak, munkatársainknak, a közreműködőknek és a vendégeinknek. Utóbbiak biztosan örömmel olvasnak arról a rendezvényről, melyen részt vettek. És adtunk egy lehetőséget nekik is, hogy meg tudják mutatni másoknak is: Nézzétek, mi itt voltunk!
Nem beszélgetések során csupán, hanem a közösségi médiaoldalakon egy megosztással például. Ha nincs hír, nincs mit megosztani. Ez erről is szól. A pozitív, a megnyerő kép kialakításának eszközei közé tartozik a beszámoló.
Nem a fenntartónak (ennek meg van a módja), nem a médiának (ő ezt megteszi), hanem a közönségünknek, akiket meg szeretnénk nyerni és meg szeretnénk tartani.
Kiránduljunk tovább!
Nem szeretném az idejüket rabolni és minden párizsi múzeum oldalát végig elemezni. Inkább utazzunk el a fővárosból. Számtalan lehetőség kínálkozik úticélként. Én megkértem a feleségemet, hogy a tízes listából válasszon. Mondjon egy számot 2 és 10 között.
A hetedik várost választotta: Antibes.
Tízes felsorolásunk nem sok mindent mond róla. Megtudhatjuk, hogy egy csodálatos, a szöveg szerint mennyei mediterrán városba érkezhetünk, Cannes és Nizza között. Ennyi, nem több. Irány a netes kereső. Mivel most múzeumokat keresünk, ezt írjuk be.
Az első találat a Picasso Múzeum a turizmus véleményoldalán, a Tripadvisoron. Korábban mi is írtunk róla a Nádasdy Ferenc Múzeum kapcsán. Érdemesnek tartom azonban itt elmondani, hogy akárhogy nem szeretjük ezeket az oldalakat, figyeljünk rájuk.
Legyen szó bármilyen véleményoldalról. Minden egyes vélemény számíthat valakinek. Sokat olvashatunk az ún. influencerekről, magyarul a véleményvezérekről. Ők híres személyek, akiknek fizetnek, hogy termékekről mondjanak véleményt, mutassák be saját szavaikkal vagy mások szavait közöljék.
Az elmúlt években azonban a sztár véleményformálók mellett megjelentek a kis influencerek. Senki nem kérte meg őket arra, hogy csillagokat osztogassanak, csak a lehetőséget kapták meg. Lehet erről véleményünk, mondhatjuk, rossz indulatú, nem gyűjtött be minden információt vagy éppen nem volt jó kedve, bolhából csinált elefántot.
Mindettől függetlenül véleményt formált, amit meg kell vizsgálnunk. Örüljünk a jónak, figyeljünk a rosszra. Sajnos, a Google értékeléseknél alig írnak indoklást. Többször rákérdeztem a rossz vélemény hátterére, de választ soha nem kaptam. A többiek viszont látják, hogy komolyan vettük az illetőt.
Hozzá kell tennem, szerencsénk van, ritka az egy-három csillag.
A Tripadvisor véleményorientált, így valóban segítséget adhat a múzeum munkatársainak. A Picasso Múzeum kapcsán általában nagyon jó vélemények olvashatók. Ezek után már kíváncsi is vagyok arra, mit ajánl a múzeum saját weboldala.
A múzeumnak nincs honlapja. A város egynyelvű internetes oldalán találunk egy korrekt leírást. Ajánlót nem szívesen mondanék, tényszerű leírás. Nyomtatott változatban elmenne, egy kisebb katalógus bevezetőjeként, de figyelemfelkeltő írásként semmiképp. Pedig izgalmas helyről van szó.
A Grimaldi kastélyba, ami ekkor már a város tulajdonában állt, 1945-ben érkezett meg Picasso és itt kapott alkotási lehetőséget. 23 képet és 44 rajzott készített itt a mester, melyeket távozásakor, 1946-ban egy raktárban helyeztek el. Hamarosan kerámiák is érkeztek a kastélyba Picassotól.
Kiállítások következtek, míg 1966-ban a kastély teljes egészében Picasso múzeum lett. Az elmúlt évtizedekben jelentős, más művészektől származó művek szintén kerültek az intézménybe. Így ma Antibes-ban egy jelentős modernkori művészeti gyűjtemény és kiállítás található.
És lám ennyi is elég. Saját honlap nem is kell. Az eredmények alapján ezt mondhatjuk. Egy fontos körülményt azonban ne felejtsünk el. A múzeum nem rendelkezik egyetlen kommunikációs csatornával, melyet kézben tart. Saját közösségi oldala sincs, csupán egy személyként bejegyzett facebook profil, ahová amúgy is igencsak ritkán posztolnak. A helyoldalát, melyet nem a múzeum hozott létre, hanem automatikusan a facebook, több mint ezren tetszikelték. Ha rátalálunk egy csomó képet nézegethetünk, nemcsak az épületről, hanem az alkotásokról is. Igencsak hangulatos, értem, hogy miért imádják sokan. A múzeumról tehát mások sokat írnak, de az intézmény semmit nem ír magáról. Ha igen, akkor jól rejtegeti.
Van egy másik múzeum a városban. Egy iskolatörténeti tárlat, nem nagy, de izgalmasnak tűnik. Neki sincs saját webes megjelenése, csupán a városi oldalon. Mindkét intézményről olvashatunk egy leírást, semmi többet. A Tripadvisoron összesen 3 véleményt találunk az iskolatörténeti kiállításról, a Picasso Múzeumról, több mint 1800. Utóbbit elviszi a híre, az előbbi a semmibe tűnik el. Melyik tölti be a feladatát múzeumként? Egyik sem. Elveszítették a természetes, a napról napra épített kapcsolatot a saját környezetükkel. Rutinból dolgoznak. Az egyik termeli a pénzt, a másikról semmit nem tudunk.
Sajnálnánk, ha bezárnák az egyiket, vagy mindkettőt? Tüntetnének mellette, érvelnének a fenntartásukért? A választ nem tudom, de sejtem. Mindez azért, mert egy olyan környezetben, ahol fontos, hogy egy intézmény napi kapcsolatban legyen a célközönségével, a vendégeivel, a közösségével, a két városi múzeum semmilyen eszközzel nem rendelkezik ehhez. Mindenesetre bátrak.
Mint minden utazás, legyen akár az a virtuális térben, izgalmas tanulságokra vezet minket. A véleményalkotás nehéz és felelősségteljes vállalkozás. Ha a mélyére ásunk, észre vehetjük, gyakran inkább rólunk szól. Magunkból indulunk ki, nehéz alapállásainkat, meggyőződéseinket megváltoztatni.
Ugyan ez egy másik témához vezet el minket, de röviden, most indoklás nélkül, hadd jelezzem, nem tartom természetesnek, azaz az intézmény múltjából, hagyományaiból egyenes úton levezethetőnek, hogy a múzeumok ma mindent megtesznek a közönség figyelmének megszerzéséért. Itt egy paradigmaváltásról van szó. A rövid franciaországi múzeumi körútból is kitűnik, hogy a közönség figyelmének a fenntartása pedig még egyáltalán nem része a mindennapi gyakorlatnak.
Magyarországon is hasonló a helyzet. Így vagy úgy, saját honlappal, városi weboldalon keresztül vagy a közösségi médián a múzeumok többsége felhívja magára a figyelmet. Rövid, hosszabb ismertetéseket közölnek, képeket tesznek fel a hálóra. Egy állandó, visszatérő érdeklődő (virtuális) kör kialakításáról azonban elfeledkeznek.
Leegyszerűsítve, a múzeum közvetítő, kiállításokat, programokat szervező oldalát megmutatják, de a múzeum lényegéhez hozzátartozó összetett feladatrendszer lehetőségeit nem használják ki. Pedig ebben komoly potenciál van.
(most egy hosszú mondat következik, ami a blogoktól nem elvárt)
Nem a program, a kiállítás csupán a lényeg, hanem a minket körülvevő, vagy egykor körülvett világ tárgyi és szellemi örökségének őrzőjeként, az ismeretek feltárójaként és birtokosaként a múzeumok minden alapvető eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy a mai társadalom meghatározó, a figyelemre joggal számot tartó intézményévé váljanak.
Röviden. A tudásról és a tudásközvetítésről van szó.
Ehhez azonban használni kell a már régóta rendelkezésünkre álló lehetőségeket. Itt pedig a világhálóról van szó. Ha nem megfelelő módon, tervezés és folyamatos tevékenység nélkül, csupán mert elvárják alapon vagyunk jelen a neten, akkor joggal mondják, hogy a múzeumok a poros, letűnt világhoz tartoznak. Innen pedig egy lépés a múzeumok létére, létjogosultságára vonatkozó kérdés feltételéig. Tudjuk, ha egy ilyen kérdést feltesznek, akkor már a választ is megadták.
Foglaljuk össze!
Rövid franciaországi szemlénk segítségével egy nem rövid blogban a következőkre hívtam fel a figyelmet:
