Batthyány Lajos, gróf
Pozsony, 1807. február 10. – Pest, 1849. október 6. Nagybirtokos, reformpárti politikus, Magyarország első miniszterelnöke, sárvári országgyűlési képviselő, vértanú.
A bécsi nevelőintézetben, majd a győri bencéseknél tanult. Elsajátította a német, a francia, az olasz és az angol nyelvet. Zágrábban szerzett jogi végzettséget 1826-ban, de ekkor már a császári hadsereg kadétja volt. A huszárszolgálatból 1831-ben szerelt le, miután hozzájuthatott apai örökségéhez, az ikervári, dobrai, szalónaki és más uradalmakhoz. Nekilátott leromlott, kevés jövedelmet hozó birtokainak modernizálásához. Takarmánytermesztésbe, istállózó szarvasmarha-tenyésztésbe fogott, meghonosította a selyemhernyó-tenyésztést, üvegházaiban pedig déligyümölcsöket is termesztettek. Birtokközpontjához, Ikervárhoz közel, Péterfa majorban 1839-ben répacukorgyárat alapított, a környéken pedig cukorrépát kezdett termeszteni. A kezdeményezés azonban Batthyány halálával együtt véget ért.
1834-ben feleségül vette Zichy Antónia grófnőt, akivel nagyon boldog házasságban éltek. Öt gyermekük született, de csak három, Amália, Ilona és Elemér érte meg a felnőttkort.
A megyei és az országos közéletben a 30-as években alig vállalt szerepet, de az 1839/40. évi országgyűlésre már kiforrott reformtervekkel érkezett. Ekkor fellépett a letartóztatott Kossuth, az országgyűlési ifjak és Wesselényi védelmében, a szólásszabadság érdekében. A felsőtáblán ő szervezte meg az ellenzék főrendi csoportját. 1847-ben nagy szerepet vállalt az Ellenzéki Párt létrehozásában, ő lett a párt elnöke.
1848. március 17-én V. Ferdinánd kinevezte az első felelős magyar kormány elnökévé, a vezetésével megalakult minisztertanács tagjai között a reformkor legjelesebb alakjai foglaltak helyet. Sokat tett a nemzetőrség, illetve az önálló magyar hadsereg megszervezéséért. Az év nyarán megrendezésre került első népképviseleti választásokon Batthyányt mind a sárvári, mind a kiscelli kerület országgyűlési képviselőjévé választotta. Valójában nem is került sor választásra, mert mindkét kerület közfelkiáltással jelölte. A miniszterelnök június 26-án írt levelében a kiscelliek bizalmát megköszönve a sárvári mandátumot fogadta el.
Az udvar és Magyarország közötti megbékélést kereső, az alkotmányt, a rendet védő, és a szélsőségektől elhatárolódó politikája akkor is, és a későbbi korokban is rengeteg támadást váltott ki, megalkuvónak, az udvar emberének tartották. Szeptember 11-én, miután nyilvánvalóvá vált Jellačić horvát bán támadása, a kormány lemondott. Batthyányt a következő napon István nádor kinevezte ügyvezető miniszterelnökké, amelyet azonban az uralkodó nem fogadott el. Kudarcát látva, Batthyány október 3-án végleg távozott a kormányfőségtől és egyben képviselői mandátumától is.
Ezt követően visszavonult ikervári birtokaira, majd néhány nap múlva csatlakozott a Vas megyei népfelkelők csapatához. Lováról leesve azonban karja kificamodott, így a harcokban nem vehetett részt. Miközben otthon lábadozott, elhatározta, hogy visszatér a politikai életbe. Elfogadta a sárvári képviselőtestület kezdeményezését, hogy újra őt jelöljék országgyűlési követüknek. December 6-án újra képviselővé választották, de mandátumának megerősítését csak 29-én kapta kézhez.
Elfogadta a parlament által indított békeküldöttségben való részvételt, és 1849. január 3-án megjelent Windisch-Grätz bicskei főhadiszállásán. A követség sikertelenül végződött, a Pestre visszatérő Batthyányt pedig január 8-án letartóztatták. Április 23-áig raboskodott a budai várban, majd a magyar sereg dicsőséges tavaszi hadjárata miatt Laibachba szállították. Útközben, Jánosházán a nép megpróbálta kiszabadítani, de ő maga beszélte le a parasztokat erről. Állítólag Sárváron, a később róla elnevezett utcában lévő főhercegi vadászkastélyban (majd leányiskolában) is eltöltött egy éjszakát.
Később Pozsonyba, majd Olmüztbe vitték, és csak szeptember 10-én hozták vissza a hírhedt pesti Neugebäudéba, az Újépületbe. Az ellene felhozott – egyértelműen elfogult – vádak között szerepelt az október 6-i bécsi felkelés előkészítésében való részvétel, felségárulás, csatlakozása a népfelkelőkhöz, valamint visszatérése az osztrákok által törvénytelennek minősített országgyűlésre. A bíróság akasztásra ítélte, de a kivégzés előtti napon szeretett felesége által becsempészett tőrrel öngyilkosságot kísérelt meg. Így október 6-án az Újépületben agyonlőtték. Először titokban, a pesti ferences templom kriptájában temették el, és csak 1870-ben vitték át a Kerepesi temetőben emelt mauzóleumba.
Az utókor sokáig nem ismerte el kiemelkedő szerepét és tetteit, szobrot sokáig nem kapott. Csak 1913-ban állítottak neki először köztéri emlékművet Ikerváron. Ma már a legtöbb településen, így Sárváron is utca viseli a nevét, szobrok őrzik emlékét, mert felismerték jelentőségét, hősies helytállását. Különösen születésének 200. jubileuma adott alkalmat szerepe átértékelésére, ezzel személye a legnagyobb magyar államférfiak sorába került. (szg)
Irodalom
Erdődy Gábor – Hermann Róbert: Batthyány – Szemere. Budapest, 2002.
Molnár András: Batthyány Lajos a reformkorban. Zalaegerszeg, 1996.
Molnár András (szerk.): Saját utamat jártam. Batthyány Lajos miniszterelnök 1807-1849. Zalaegerszeg, 2007.
Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Budapest, 1986.
Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos, Magyarország első alkotmányos kormányfője. Budapest, 2007.
Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöksége, fogsága és halála. Budapest, 2007.
Batthyány Lajos emlékezete. Szombathely, 2000.
Varsányi Péter István: A Vas megyei képviselők az 1848-1849. évi népképviseleti országgyűlésen. In.: Vasi Szemle 1984/2.
Varsányi Péter István: Két választás Vas megyében (1848, 1861). In.: Vasi Szemle 1993/3.
