Sokan a 19. és a 20. század fordulójára néhány évtizeddel később aranykorként tekintettek. Egy olyan időszakként látták, amikor még mintha minden rendben lett volna. Egy sárvári hetilap segítségével e korszak karácsonyi időszakát idézzük fel.
A boldog békeidők kifejezés már a Nagy Háború idején felbukkant a korabeli írásokban. Olyan éveket idéztek vele, amikor a színházban a nézőtérről olyan kacagások hangzottak a színpad felé, melyre már csak az öreg rókák emlékeznek. Vagy olyan időket, amikor még asszonyokat szöktettek, vagy a vizes zsemle a hétköznapokhoz tartozott. Szívesen emlékeztek ekkor az önfeledt évekre, a hétköznapok boldogságára. Köztük a karácsony meghittségére, a gyermeki kacajokra, a kandallóban lobogó tűzre.
A boldog békeidő a századforduló ideje volt, visszatekintve az aranykor, amikor még rendben mentek a dolgok. Úgy gondolták sokan, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia kettős állama minden feszültsége ellenére olyan életkereteket biztosított, melyekre később jó volt visszaemlékezni. A korabeli híradásokat olvasgatva, természetesen, nem volt minden aranyporral beszórva, talán azt is mondhatjuk, semmi. Mégis évtizedekkel később a nosztalgia így láttatta ezeket az éveket.
Sárvárt a századfordulón nagyközségként tartották számon, de lakói kisvárosi polgárként tekintettek magukra. A település járási központként fontos szerepet játszott a környék életében. Vasúti összeköttetései sűrűsödtek, vásárai népszerűek voltak.
Milyenek voltak karácsonyai? Mennyiben különbözött a maitól? Sok mindenben más volt, mégis alapvonalaiban mintha semmi nem változott volna. Készülődés, rohanás, ajándékkeresés, elcsendesedés, csilingelés, áhítat, gyerekek, család és hó.
A következőkben rövidebb, néha hosszabb kommentárok kíséretében a Sárvári Járás, illetve a Sárvári Járási Hírlap 1909 és 1913 közt megjelenő számaiból válogatunk. Természetesen belenézünk az országos napilapokba is.
Varázsos karácsony
„Elérkezett a miszticizmussal teljes varázsos karácsony. A nap leszáll az égről s amíg a földet borító homályon áttör a csillagragyogásnak áradata: itt lent csodás, meg nem fejthető dolgokról beszél a földnek világa. Megzsong az erdő, a jégvirággal ékesített ágak összehajlanak s amint a szellő átsuhan közöttük, az árnyban, a fényben, mint hogyha valami hangja kelne a csodás titoknak. A vad lehajtja fejét, madár nem libben s amint Keletnek ormán föltűnik a csillag, az Őt hirdető: a kis jégcsapok összecsendülnek, mintha imádságra hívnák a természetet. Minthogyha ég és föld közt szellemárnyak, szeráfok dala hangzanék le a fagyos rögökre, szíveke ható, mennyei dallam, angyali ének: Megszületett! Alleluja! …
Itt lenn a földön, a kis falukban, tanyaházakban, a nagyvárosok palotáiban a fenyőágak zöld gallyai közt kigyúlt világa a karácsonyestnek s millió gyermek szívének öröme olvad édes kacajba. Ünnepe van ma mindenkinek.”
Az 1909-ben megjelent hetilap karácsony első napján, december 25-én megjelent vezércikkéből idéztünk. Az újság minden évben hasonló írással jelentkezett. Legfőbb gondolatként az ünnep vallási tartalmát hangsúlyozták. Jézus Krisztus megszületése a reményt hozta el a sötétségbe, a szeretetet a világba.
Ugyanakkor kiemelik a család szerepét, ahol felhangoznak a karácsonyi énekek, a gyerekek boldogsága pedig a legnagyobb ajándék. Egy ma is megható írásban a szerző az édesanya szerepéről ír. Az édesanyáról, aki évről évre elmesélte a gyerekeknek a kis Jézus születését. Majd érkeztek a pásztorok ajándékokkal megpakolva. A legkisebb pásztornak azonban semmije se volt, amit oda adhatott volna a jászolban pihenő kisdednek. Elővette ekkor furulyáját és csodálatos dallamot játszott rajta. A kisded a sok ajándékot egykedvűen nézte, de a furulyaszóra odafigyelt és angyali mosollyal jutalmazta. Az édesanya nem magyarázta el a történet mondanivalóját, csak mesélte évről évre és értette mindenki, miről szól mindez.
A politika sem maradhatott ki teljesen, igaz, ez csak egyszer fordult elő a szóbanforgó öt évben. 1911-ben Jézus születését az igazságosság eljöveteleként értelmezte a szerző. A Megváltó élete ugyanis egyben küzdelem a képmutatók, az önzők ellen. Az írás ezután aktuálpolitikára vált konkrét események, tények, személyek említése nélkül. „Eszünkbe jut a szent történet, midőn látjuk és tapasztaljuk, hogy izgató, föltűnni akaró és a zavarosban halászó egyének a nemzet lelkének nyugalmát igyekeznek vad indulattal széttépni.” De a jászol bizalmat ad, hogy az igazság jut diadalra.
A címzés a legfontosabb
A posta a századfordulót követően egyre nagyobb szerepet játszott az ajándékcsomagok feladásában. Az ünnepek közeledtével lassan növekedni kezdett a feladott csomagok száma. Egy 1907-ből származó pécsi adat szerint legnagyobb mennyiségben december 23-án adtak fel csomagot a város postáján. Valószínűsíthetjük, hogy ez máshol is hasonlóképp alakult. Feltételezésünket megerősíti, hogy másnap, szenteste napján kézbesítették a legtöbb csomagot. Természetesen ezzel feltételezzük, hogy a feladott ajándékok egy nap alatt megérkeztek a címre. Egyébként ebben az évben a pécsi postahivatal karácsonyi összforgalma 20161 darab csomag volt. Mindez egy hét alatt, december 18-tól 25-éig!
A Magyar Királyi Posta mindezért igencsak sokat tett. Évről évre kiadta felhívását, melyben pontokba szedve foglalja össze azokat a tudnivalókat, melyek betartása segíti a küldemények célba érkezését. A felhívást természetesen a Sárvári Járási Hírlap is lehozta, igaz egy kicsit rövidítve.
„A karácsonyi és újévi rendkívüli csomagforgalom ideje alatt a küldeményeknek késedelem nélkül való kezelése csak úgy biztosítható, ha a közönség a csomagolásnál és a címzésnél a szabályokat betartja. Szem előtt tartandó a következő: 1. Pénzt vagy ékszert más tárgyakkal egybecsomagolni nem szabad. 2. Csomagolásra faláda, vesszőből font kosár, vászon, kisebb értékű s csekély súlyú tárgynál erősebb csomagolópapír használandó. 3. A papírba, vászonba burkolt csomagot zsineggel átkötni és lepecsételni. 4. A címet pontosan ráírni, (a foglalkozást és lakhelyet). Budapestre vagy Wienbe szóló küldeményekre a kerület, utca házszám, emelet s ajtó kiteendő. A megye, esetleg az utolsó posta is. 5. A címet a burkolatra kell írni, vagy fatáblára, bőrdarabra vagy erős lemezpapírra, melyet a csomaghoz kell kötni. 6. A feladó neve, lakása, éppúgy a cím is, a csomagban is legyen, arra az esetre, ha leesnék a címirat vagy elveszne, a csomagot kézbesíteni lehessen. A csomag tartalma a szállítólevélen is szabatosan jelezve legyen. Bpestre és Wienbe szóló élelmiszerek megjelölendők minőség és mennyiség szerint (pl. szalonna 2 kgr, pulyka 3 kgr, 2 liter bor.)”
Az a fránya külföld
A karácsonyi ajándékozás természetesen mindig szóba került a sárvári újság ünnepi számaiban, illetve az azt megelőző hetekben. Visszatérő gondolat, hogy a sárváriak ne vásároljanak luxustermékeket. Nem azért, mert ezzel pénztárcájukat kímélik. Másról van szó. A cikkíró szerint ugyanis minden ilyen áruért kiadott pénz kivándorol az országból, a külföldi tőkét támogatja, éspedig elsősorban Ausztriát. Érdekes fényt ad ez a korabeli gondolkodásról, mely a dualista állam társországában konkurenciát látott. Valóban ekkoriban komoly vita zajlott a két államfél között, politikai mellett gazdasági kérdésekben is. Hamarosan, az első világháború éveiben ez a vita még jobban kiéleződött. Egy karácsonyi vásárlás azonban már a boldog békeidőben is politikai kérdéssé válhatott. A különféle ajándéktárgyak nagy része ugyanis külföldről érkezett a boltokba.
„A luxusnak az a mindenirányú fejlődése, melyben nemcsak a főváros, hanem már a kisvárosok is példát mutatnak, a vágyaknak az a zabolátlansága, mely naponta száz és ezer embert dönt bukásba, megrázza fejlődésünk alapját és idegen nemzetek (különösen Ausztria) adófizetőivé aljasít le bennünket. …
Amit mi most karácsonykor összevásárolunk: a sok csecse-becse, a sok játékszer, ilyen-olyan finom fejkendő, nyakkendő, olyan-amolyan fényes lánc, karkötő, óra, stb. stb. mind külföldi portéka.”
A vezércikk írója komoly szerepet szánt az áruharcban a gyengébbik nemnek, akiknek igényei ösztönzik a külföldi cikkek vásárlását és ezzel behozatalát.
„Ha legalább bizonyos fokig vissza tudnánk térni az elődök egyszerűségéhez, ha kinyesnénk igényeink közül azokat, amelyek nélkül megélni éppen nem volna nehéz, ha asszonyaink, különösen leányaink beérnék kevesebb csipkével, selyemmel, egyszerűbb kalappal és ékszerrel, ha a serdülő nemzedék játékok tekintetében megelégednék azzal, mi bennünket egykor boldoggá tett, egyetlen csapásra megváltoznék a világ körülöttünk.”
Reklám nélkül mégsem megy
Mint minden helyi újság, a sárvári is tele volt reklámmal. Általában, igazodva a hazai szokásokhoz, a lapszámok végén találjuk a különféle ajánlatokat díszes vagy egyszerű keretben. Néha csak a reklámszöveg foglalta a helyet, máskor kisebb ábrák is szerepeltek a hirdetésben. Most csupán hármat idézünk.
„Kiváló gyógyhatású erős tápszert tartalmazó tojás és csokoládé cognak. Különösen lábadozók, aggok, betegek és gyermekek erősítésére is, orvosok által nagyon ajánltatik. Kizárólag egyedüli elárusítási hely: Sárvárott. Deutsch Miksa fűszer- és csemegeüzletében.”
A másik hirdetés a hírlap belső oldaláról származik, nem keretben jelent meg, hanem a hírek között. Mondjuk azt, hírnek álcázott bújtatott reklámról beszélhetünk.
„A Karácsony közelsége nagy gondot okoz hölgyeinknek. Mindenki alkalmas dologgal akarja megajándékozni szeretteit. Különösen most, mikor a nagy drágaság miatt luxustárgyat nem igen vásárolhat. Sárvári kereskedőink tudatában vannak a súlyos viszonyoknak és ezért leszállítják áraikat annyira, amennyire ezt a körülmények megengedik. Azért hölgyeink forduljanak egész bizalommal a mi saját szolid kereskedőinkhez, mert amily mértékben pártoljuk mi magunk helybeli kereskedőinket, ugyanúgy viszont ők is fokozott készséggel iparkodnak az igényeket kielégíteni.”
1913-ban a hirdetések jogosságát a sárvári újság munkatársa is elismerte, hozzátéve természetesen a magyar ipar támogatásának fontosságát.
„A reklám útján elérhetnők, hogy a magyar ipar fokozódott mértékben tudna elhelyezkedni magyar családok körében. Látjuk, hogy nemcsak a magyar ember hazaszeretetén múlik a magyar ipar támogatása, hanem a magyar iparosnak ügyességén, körültekintésén és ötletességén is. …
Ezt vegyék fontolóra iparos, gyáros és a publikum. A szent ünnep közeledik, a rossz gazdasági viszonyok ellenére is a vásárlási kedv jóval fokozottabb, mint máskor, mert az embereket egy bizonyos belső magasabb ösztön vezérli a vásárlásban. Karácsony jön, egy ünnep csupa szent áhítattal, vallásos és nemes emberi érzésekkel. Ne hagyjuk ki belőle azt a nagy érzést sem, hogy itthoniakat támogatni, itthoni munkásokat kenyérhez juttatni nagy és nemes cselekedet.”
Végül befejezésként egy olyan reklámra hívjuk fel a figyelmet, mely számunkra különösen kedves a Sárvári Járási Hírlap 1912 decemberében megjelent kiadásából.
„A legszebb karácsonyi ajándék tudvalevőleg egy értékes könyv vagy folyóirat. Ezen elv alapján a Kultúra kiadóhivatala minden könyvkereskedésben díszes jegyzéket helyezett el. Mindenki, aki valakit Kultúra előfizetéssel akar karácsonyra meglepni, egy ilyen jegyet vesz. Ezen jegyet a könyvkereskedő a megadott névre kiállítja, melyet aztán az ajándékozó az elképzelhető legszebb ajándékképpen a karácsonyfa alá helyezhet. Ilyen utalványok az összes helybeli könyvkeresdőknél kaphatók.”
Fehér karácsony
A karácsonyi ünnepek központjában a boldog békeidőkben is már a gyerekek álltak. Az újságok ünnepi rovataiban számtalan alkalommal emelik ki a csillogó szemeket, a gyermeki örömet. Lehetetlen felsorolni, hányszor elevenítik fel a tárcaírók gyerekkoruk adventi és karácsonyi élményeit. A hó, a jégvirágos ablakok, az éneklések visszatérő elemei az emlékezéseknek. Mintha mindig fehér karácsony lett volna és fehér takaró borította volna a tájat, az utcák szürke aszfaltját. Mégis szúrópróbaszerűen nézzük meg, milyen időt jósoltak a századfordulót követő években!
A 20. század első évének decemberében, 1901-ben a karácsony előtti napokban az enyhe időjárásra panaszkodtak. Nem az elveszett hangulat miatt, inkább a vásárlási kedv lanyhulása és így a jövedelemkiesés okozta a bánatot. Sem a dió, sem a vágott pulyka nem fogyott, de a sertés sem kellő mértékben, semmiképp nem úgy, mint hideg időben. A várakozások nem jöttek be, enyhe időjárás köszöntötte az ünnepeket. Távoli helyekről, Nógrádból és Bács vármegyéből villámlásról, dörgésről, egyszóval tavaszi időjárásról számoltak be. Valószínűleg nem jelentett vigaszt, hogy Oroszország belsejéből hatalmas hidegekről érkeztek a hírek.
1909-ben karácsony előtt a nyugati megyékben havazott, de a szél is feltámadt. Máshol viszont eső áztatta a földeket, de a korábban már megfagyott föld nem fogadta be a csapadékot. Szenteste napján azonban jóval nulla fok felett járt az idő, hóra egyáltalán nem számíthattak.
Nem tudjuk, hogy a sárváriak emiatt bosszankodtak-e, de a fekete karácsony kifejezés felbukkan a korabeli zsurnalisztikában. És így volt ez 1909-ben is. A Pesti Hírlap glosszájában azonban azt olvashatjuk, hogy még a hó sem tudná fehérré tenni a magyarok karácsonyát. Legfájóbb érv a kivándorlás, és akik itthon maradnak, nekik is „alig jut egy-egy szelet kenyér”. Más írások nem politikai szempontokat érvényesítettek, inkább a humor oldaláról közelítettek. Ahogy tette ezt a Kolozsváron megjelenő napilap, az Ellenzék is ugyanebben az esztendőben. A rövid írás szerint a „a kedves karácsony bosszantani akart minket”. És ezzel el is érte a célját, teszi hozzá a cikkíró, hiszen az utcán a bokáig érő sárban az ember fel sem vehette a ruháját, a hölgyek pedig emiatt különösen bosszankodtak. Mindenki bent kucorgott a meleg szobában a duruzsoló kályha mellett.
Sárváron nem hagyták magukat az emberek. Elmentek inkább egy izgalmas előadásra, ami olyan kedves volt számukra, hogy elérték, ismételjék meg azt. A hír pedig Karácsonyi ünnepély cím alatt így szól a Sárvári Járás december 19-én megjelent számában:
„Tegnap délután 3 órakor a katolikus óvóintézetben a sokérdemű kedves nevelőnők vezetése mellett az intézet kis növendékei nagyon jól sikerült karácsonyi ünnepet tartottak. Volt több köszöntő versmondás, szavalás, színjáték stb. – Ma vasárnap délután 3 órakor a szülők kívánatára az előadásokat megismétlik. Ülőhely 1 korona, állóhely 40 fillér, gyermekjegy 20 fillér. Az egész jövedelmet a színdarabok kiadásaira fordítják.”
Szilveszterre talán mindenki megnyugodott. A hőmérséklet az ország déli területei kivételével nulla fok alá esett, igaz még ez is magasabb volt a sok évi átlagnál. Mindenesetre az év végi mulatság nem maradt el Sárváron sem, amiről a hagyományoknak megfelelően a tűzoltóság gondoskodott. A helyi újság reklámozta is a vidám estet és remélte, hogy még a hó is megérkezik.
„A sárvári önkéntes tűzoltóság régi jó szokás szerint az idén is megtartja tombolajátékkal egybekötött Szilveszter-esti táncvigalmát a Korona nagytermében és a jókedvű polgárokat, a kedélyes asszonyokat és csiklandós talpú honleányainkat az öreg Szilveszter még akkor is szívesen hívogatja, ha kénytelen lesz havas szakállát rázogatni.”
Áttekintve a századfordulótól a Nagy Háborúig az éveket, bizony régen sem volt másképp, mint ma. A fehér karácsony ritka volt akkoriban is. Nyugat-Magyarországon 1906-ban legalább jóval nulla fok alá süllyedt a hőmérséklet, de csapadék, hó nem hullt a tájra. Sajnos, be kell vallanunk, a másfél évtizednyi századelőt áttekintő nyomozásunk nem jutott sikerre. Sárvár környékén nem élték át sem a gyerekek, sem szüleik a fehér karácsony örömét. A karácsonyfa mellett felhangzó ének, a kisebb-nagyobb ajándékok azonban, reméljük, mégis a boldogságot hoztak a lelkekbe.
A sárvári karácsonyokat idéző írásunkat is zárjuk egy a helyi újságból származó írással.
„Szent, magasztos az ünnep: Karácsony ünnepe. Ekkor született a Hit, az Igazság, az Élet. A lelki tévelygések sötét tengeréből mint örökizzó fáklya világított karácsony napja. Üdvözítő született!
Szent Karácsony napján üdvözöljük a Megváltó születését. Családi házunk legyen a csend, a békesség és a szeretet tanyája e napon s a karácsonyfa körül örvendező gyermekeink boldog gügyögése között emeljük lelkünket és szívünket az Ég Felé, mert az is örvend vígassággal, dicséretekkel és zengjük áhítattal az örökszép betlehemi éneket:
Dicsőség a magasságban Istennek,
Békesség a földön a jóakaratú embernek!”
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15910 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.