Az első óriásvállalat Sárváron - A Műselyemgyár
1904. április 12-én alakult meg a francia érdekeltségű műselyemgyári gazdasági társaság, amely felépítette a város első – az akkori viszonyokhoz mért – óriásvállalatát. A sokszáz főt foglalkoztató cég nemcsak munkát adott, de jelentős hatást gyakorolt a településkép átformálására is.
A 19. század második felében Sárvár – hasonlóan sok településhez – a kissé megkésett magyarországi polgári fejlődés útjára lépett. A megnyíló vasútvonalak, kisipari műhelyek, üzletek, majd a gyáripar mind tükrözte a kibontakozás irányát. A kisebb gyárak megtelepedése bebizonyította, hogy jó lehetőségei vannak a nagyipari termelésnek, ehhez a szűkülő életterű mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő folyamatos utánpótlást biztosított. A Cukorgyár 1895. évi megnyitása volt az első lépés, de nyilvánvaló volt, hogy ezt újabbaknak kell követnie.
Még tíz esztendő sem telt el, amikor az első külföldi gyár letelepedett Sárváron. 1904 februárjában egy budapesti ügyvéd kezdte meg a várossal a tárgyalásokat, amelynek nyomán Sárvár 15 évi adómentességet és a Szaput árok használatát biztosította a francia érdekeltségű Műselyemgyárnak. A részvénytársaság április 12-én alakult, a cégbíróság Magyar Chardonnet Rt. néven jegyezte be az új vállalatot. A fő részvényes egy 84 esztendős öregúr, gróf Hilar Chardonnet volt. Az alapítást gyors építkezés követte, amelynek nyomán a következő évben meg is indulhatott a termelés a gyárban. Tisztviselői épületet (a későbbi Leánykollégiumot) emeltek az üzem szomszédságában, és előírták, hogy a város a gyárhoz vezető utakat jó karban tartsa. Az új nagyipari beruházással jelentősen átalakult a város foglalkoztatási szerkezete. Körülbelül 800 munkást foglalkoztatott az üzem, ennek nyomán a munkanélküliség a város környékén jelentősen enyhült. Ezek az emberek megmenekültek attól, hogy az ország más részébe, netán külföldre, elsősorban Amerikába kelljen kivándorolniuk. 1900 és 1910 között az iparban foglalkoztatottak aránya 33-ról 53 százalékra emelkedett. Ezzel együtt erőteljes csökkenést mutatott a mezőgazdasági népesség, a lakosság tehát egy magasabb urbanizáltsági szintre lépett. Azaz nem rekedt meg egy alacsonyabb lépcsőfokon, hiszen a korábbi helyi kereskedői-igazgatási központi szerepe mellé ipari funkciókat kapott, komoly vonzerőt gyakorolva ezzel a vidéki népességre. Sárvár a modern városiasodás szintjére lépett. Ezt tekinthetjük a Műselyemgyár létesítése igazi eredményének.
A savakkal való munka azonban állandó egészségügyi veszélyt jelentett az ott dolgozó munkásokra, valamint folyamatosan fenyegetett egy esetleges robbanás lehetősége is. A gyakorlatlan munkások, a felületes műszaki ellenőrzés eredményeként 1905. október 15-én hatalmas robbanás rázta meg az üzemet, amelynek nyomán többen meghaltak, vagy maradandó sérüléseket szenvedtek. Hamarosan újjáépítették a gyárat, és folytatódott a termelés.
1910-ben már 816 fős volt a dolgozók létszáma, ekkor megváltoztak tulajdonosai és a társaság neve is. A francia és belga érdekeltségű cég a Sárvári Műselyemgyár Rt. nevet vette fel. A napi 10 mázsa műselymet előállító üzemet 1914-ben, a háború kirobbanását követően tulajdonosa bezáratta. A magyar állam kisajátította az épületeket, ahol lőgyapotot állítottak elő.
A háborút követően újraindult a termelés, azonban a műselyem világpiaci árának esése, a kereslet gyengülése miatt a tulajdonosok a drasztikus leépítés, majd 1927-ben a bezárás mellett döntöttek. A nagyjából 1500-1600 munkás helyzete kétségbeejtőnek tűnt, nagyjából minden harmadik sárvári a Műselyemgyárból élt. Utolsó esélyként ajánlották fel számukra a belgiumi és franciaországi munkavégzés lehetőségét. A város lakosságának körülbelül ötöde fogott vándorbotot és hagyta el végleg, vagy hosszú időre hazáját és családját.
A Műselyemgyár barakkjaiban a második világháború időszakában lengyel gyűjtő-, jugoszláv internáló-, majd zsidó deportálótábor működött. A jugoszláv internáltakat 1943-ban az akkori szentszéki követ, Angelo Rotta, a későbbi zsidómentő főpap is meglátogatta. Az eseményről készült fotókat a korabeli menekültügyi biztos, idősebb Antall József ajándékozta a Nádasdy Ferenc Múzeumnak 1973-ban.
A hosszú ideig használaton kívüli egykori selyemgyári üzemcsarnokokat csak az 1960-as évektől kezdték újra hasznosítani. A rövid idejű Fémbútor- és Drótszövetgyár, majd Hűtőgépgyár működését követően végül a győri Vagongyár leányvállalata telepedett meg Sárváron. Ma területén a Kandallógyár működik. (szg)
