Nagyszámú közönség előtt nyílt meg új kiállításunk, mely Horváth Róbert (Piton) iparművészeti alkotásait mutatja be múzeumi környezetben. A kiállítás különlegessége, hogy nem az időszaki kiállítótérben rendeztük, hanem a múzeum egész területén.
Nagyszámú közönség előtt nyitottuk meg új időszaki kiállításunkat a múzeum dísztermében. A múzeum állandó kiállítása szolgál most arra, hogy bemutassuk Horváth Róbert (Piton) alkotásait, melyek jól illeszkednek a környezethez. A festett szalonok, a bajor kiállítás, az iparművészeti tárlatok terében helyeztük el a különleges, tetszetős faoszlopokat, melyek különlegessége, hogy testüket csavart oszlopok alkotják. Csavart minták, melyek elkészítése rendkívül nagy mesterségbeli tudást igényel. Művészeti alkotások, de egyben kézműves termékek, röviden az iparművészet hagyományaiban gyökerező, egyben folytató tárgyakat tekinthet meg a múzeumba érkező vendég. Az egyes alkotásokat saját gyűjteményünkből 18-19. századi műtárgyakkal egészítettük ki, porcelánokkal, történeti üvegekkel, szobrokkal. A szóban forgó műtárgyak szintén az iparművészet körébe tartoznak és egyben jelzik, a régi, de nem elavult és a modern elvárásoknak megfelelő új alkotások egymásba illeszkedését, harmóniáját.
A kiállításmegnyitó keretében Horváth Róbert (Piton) az alkotó és Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ vezetője tárlatvezetést tartott, melynek során a vendégek minden tárgy esetén megismerhették a kialakítás módját, illetve azokat a kézműves és iparművészeti hagyományokat, melyekbe az alkotások illeszkednek.
A kiállítás szeptember 29-ig tekinthető meg.
Takács Zoltán Bálint kiállításmegnyitója
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm önöket Horváth Róbert (Piton) Áttört oszlopok című kiállításának a megnyitóján. Amikor meghívást kapunk egy kiállításmegnyitóra, egy olyan térre gondolunk, melyben egy témáról szól minden, legyen az egy történeti, művészettörténeti korszak, egy izgalmas felvetés, vagy éppen a természet egy adott szeletének a bemutatása, és természetesen sok minden más. Egy meghatározott térre gondolunk, egy vagy több teremmel, tárgyakkal, műtárgyakkal, fényképekkel, dokumentumokkal, feliratokkal, röviden installációval.
Itt most nem erről van szó, de egyből hozzáteszem, hogy mégis. Nem a megszokott térben, az időszaki folyosón, hanem az egész múzeumban nyílik a kiállítás. Pontosabban szólva, az állandó kiállítás felében, melyben elsősorban iparművészeti tárgyakat mutatunk be, porcelánokat, ezüst étkészleteket, történeti üvegeket, bútorokat, szőnyegeket. Egyrészt időrendben haladva, másrészt egy téma köré, konkrétan a bajor királyi dinasztia sárvári hagyatéka köré fűzve építettük fel a kiállítást. Ez a tér, nagyjából 600 négyzetméter szolgál egészében mostani időszaki kiállításunk helyszíneként.
Egy olyan kiállításra hívom Önöket, amely egyfajta kísérletként is felfogható. Nagyjából félévvel ezelőtt hívta föl a figyelmemet a múzeum barátja, Béky Berci, hogy él itt Sárváron egy nagyszerű ember, Horváth Róbert, akit mindenki Piton néven ismer és aki pósfai műhelyében valami nagyon izgalmas dolgot csinál nap mint nap.
Amikor Berci elmondta, hogy oszlopokról van szó, akkor természetesen nem azt gondoltam első körben, hogy ez valami különleges, izgalmas és ráadásul kiállításra való. Nem gondoltam, hogy ez érdekes lehet, hiszen az oszlop egy olyan építészeti, bútorművészeti elem, amely számomra gyakorlati szempontból közelíthető meg. Valamit tart, esetleg valamit meg lehet vele támasztani, esetleg hosszú éjszakába nyúló beszélgetés közben támaszkodni lehet neki. Ezen felül természetesen különféle díszekkel láthatják el, hiszen nem szeretünk egy unalmas, dísztelen világban élni, szeretjük hogyha környezetünk nem csak gyakorlati szempontból kényelmes, hanem a szemünk is szívesen pihen meg egy szépen elkészített műtárgyon. Nem gondoltam azonban azt, hogy az oszlop jóval több lehet, mint egy statikai elem.
Mikor először látogatást tettünk munkatársammal a pósfai műhelyben és megláttam, miről is van szó, egyből világossá vált, hogy jó nagyot tévedtem. Saját előítéleteim rabjaként el sem tudtam képzelni, hogy egy oszlop jóval több lehet, mint egy gyakorlati célokat szolgáló elem, azaz része valaminek, egy épületnek, vagy akár itt a díszteremben is látható módon, egy csodálatos bútornak. Ha ránéznek az Ocskay szekrényre, természetesen egyből észreveszik az oszlopait, melyek csavarodnak, vagy simán felfelé futnak, vagy mint sokan tudják, éppen eltakarnak, titkokat rejtenek el előlünk. Mindezt látjuk, mégsem érezzük azt, hogy az oszlop lenne a kabinetszekrény lényege. Mától egy kicsit másképp gondoljuk.
A kiállítás oszlopai önálló életre kelnek, keltek, kiléptek hagyományos szerepkörükből. Nem megtámasztanak vagy megtartanak, nem csupán feltesznek a felső és alsó részére egy-egy jól beazonosítható díszítést és a két dísz között legfeljebb csavarodik egyet az oszloptörzs, de egyáltalán nem olyan virtuozitással, mint amit ott a műhelyben első pillanatban láttam, illetve most látnak itt Önök is.
Vannak pillanatok, amikor tudjuk, hogy valami teljesen mást került a szemünk elé, valami teljesen mással szembesülünk, mint addig. Ezek a pillanatok, melyek elhozzák nekünk mindig annak a lehetőségét, hogy átgondoljuk, mennyiben feleltethető meg berögzött tudásunk, megszerzett ismeretünk a körülöttünk lévő világ változatosságával, sokszínűségével. Mondjuk akár úgy, a valósággal.
Amikor beléptem a műhelybe és láttam ezeket a csodákat, világossá vált, hogy ezekből az oszlopokból valóban lehet egy kiállítást rendezni, sőt nemcsak lehet, hanem kell is. Itt valóban egy teljesen más dologról van szó, mint egy egyszerű asztalos munka, teljesen másról van szó, mint egy hagyományos mesterség. Itt a mesterségbeli tudásnak egy, a szó legszorosabb értelmében vett tárgyiasult, az elkészült tárgyakban, mondjuk bátran, műalkotásban megmutatkozó szintjéről van szó, amely jóval túlmutat a kézművesség, az amúgy tiszteletre méltó napi rutinján, amikor begyakorlott mozdulatokkal készül el napról napra ugyanaz a tárgy, használati eszköz. Esetünkben, Horváth Róbert Piton esetében valóban művészetről van szó. Minden kiállított alkotás egyedi, új, saját tervezésű. És minden esetben a technika legmagasabb fokú ismeretével elkészített.
Természetesen mindig az ismeretlent, az újat megpróbáljuk kategorizálni, megpróbáljuk sémákba rendezni, korábban megszerzett ismereteink szerint létrehozott skatulyákba rendezni. Idő kell ahhoz, hogy ezen túllépjünk és felismerjük, itt valami másról van szó. Az emberi alkotókedv kibontakozásáról, az új kereséséről és ami nélkül mindez elképzelhetetlen, a tehetségről, az arra épített kitartó munkáról, a folyamatos tanulásról, az elengedhetetlen szorgalomról.
A múzeumok kiállításai rendkívül változatos témában mutatják be az adott intézmény gyűjteményeiben található anyagot gazdag műtárgy anyagot. A sárvári múzeumban például található fegyvergyűjtemény, néprajzi gyűjtemény, várostörténeti gyűjtemény, huszár gyűjtemény, illetve egy nagy egységünk az úgynevezett iparművészeti rész. Valószínű, hogy itt is vannak olyanok, akik a múzeumok éjszakáján részt vettek raktárlátogatáson és pontosan emlékezhetnek arra, hogy egy különálló teremben modern műtárgytároló fémszekrényekben sorakoznak az iparművészeti tárgyak.
Az iparművészet nem más, mint kézműves technikával előállított, magas szintű művészeti értéket is hordozó emlékek, műtárgyak. Az iparművészeti múzeumokat mint intézményeket a 19. század közepén kezdték létrehozni elsősorban azzal a céllal, hogy azok tárgyakat gyűjtsenek, de ami még fontosabb mutassanak be, melyek előállításához nem gyáripari technológiára van szükség, hanem az emberi kéz gyakorlott mozdulataira. A mesterség, a mesterségbeli tudás megőrzésének és átadásának céljával jöttek létre ezek az intézmények. Nem azért őrizték meg gyűjteményeikben a tárgyakat, mert arra gondoltak, hogy majd másfél évszázad múlva mi elvarázsolt szemmel nézzük a gyönyörű porcelánokat, bútorokat, szőnyegeket és a különféle valóban esztétikai értéket hordozó tárgyakat, hanem azért, hogy az iparművészeti múzeumok részt vállaljanak a bemutatott tárgyakon keresztül a képzésben, a technikai a mesterség továbbadásában. Ne vesszen el egy-egy szakmának a technikai háttere és a hozzá kapcsolt emberi tudás. Nem az volt a fontos, hogy majd valamikor ezeket vitrinbe teszik és hozzá nem nyúlnak, hanem épp ellenkezőleg, az oktatást szolgálták és ezzel egy-egy nagy hagyománnyal rendelkező mesterségnek a tovább élését szolgáltak.
Felismerték, hogy a modernizáció korszakában csakis az alapos technikai képzés jelentheti a megmaradást, az átmentés a tömegtermelés korszakában. A tömegtermelés ma már természetes velejárója mindennapi életünknek és volt ez már nagyjából a tizenkilencedik század második felétől. Ugyanakkor egyértelmű az is, hogy a kéz ügyessége, a mester tudása nélkül, a szakmák alapmozdulatainak ismerete nélkül csupán ismétlésekre kerül sor, az újabb tárgyak nem újak, csupán ismétlései a mesterdaraboknak. A mesterségbeli tudás az, amelyre építve lehetőség van az újításra, az innovációra és ezzel a kézműves szakmák tovább élesére.
Horváth Róbert (Piton) kiállítása, művészete is azt támasztja alá (mint egy oszlop), hogy csakis alapos felkészültséggel, tudással lehet az újításokat megvalósítani. Természetesen jól ismertek a csavart oszlopok, elég ha körülnézünk egy szép, valóban szemet gyönyörködtető lépcsőházban. Elég, ha ránézünk egy bútorra, amely egyedileg készült. Ezeket az elemeket ott látjuk és könnyen rá is mondjuk, na persze itt sincs másról szó. Holott tökéletesen másról van szó, konkrétan, az oszlopok, melyek csupán kísérő voltak eddig az egyes építészeti, bútor művészeti alkotásoknak, itt valóban önálló szerepre tesznek szert. Másik oldalról a konzolok, a különböző posztamensek szintén ismertek voltak a korábbi évszázadokban. Érdemes ránézni akár egy tizenkilencedik századi festményre, mondjuk egy Munkácsyra és láthatjuk, hogy az ablak előtt, az asztal mellett egy szép posztamensen, oszlopon díszeleg egy szép virágváza vagy egy szobor. Horváth Róbert munkásságában mindezek egyesülnek és egy teljesen új formát hoznak létre. Pontosabban fogalmazva, Horváth Róbert, az aki ezt létrehozza. Ha ő nincs, ez sincs, amit itt láthatunk.
A modern technikai eszközök valószínűleg alkalmasak arra, hogy mindenféle furcsa tárgyat létrehozzon, de azokban hiányzik az emberi találékonyság, az emberi furfang. Meggyőződésem, hogy a mesterséges intelligencia bármennyit is tanul az elmúlt évezredek, évszázadok, évek felhalmozódott, felmérhetetlen nagyságú tudásából, akkor is hiányozni fog belőle az a valami, ami Horváth Róbertben megvan. Ezt nemes egyszerűséggel hívjuk most az alkotás örömének és az ebből következő valóban új alkotásoknak. Illetve nevezzük ezt másképpen az isteni szikrának, mely soha nem fog a mesterséges intelligencia huzalozásaiba belecsapni. Az isteni szikra és az ember elválaszthatatlan. A kettő találkozása, itt és most Horváth Róbert Piton által hozza létre a valódi értéket, az igaz művészetet.
múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.
takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15836 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.