Kulcsszavak: 1956, díszterem, Egressy Béni, első világháború, fürdőpohár, fegyver, Friedrich Egerman, Géczi János, húsvéti tojás, helytörténet, Horthy Miklós, kávéskészlet, Nádasdy család, oklevél, pecsétnyomó, pisztoly, Sárvár, söröskupa, szablya, szikvizes palack, vetőláda, összes tárgy

Kattintson a kiválasztott kulcszóra!

Fél évszázadra visszatekintve a házaspár nyugodtan megállapíthatta, hogy boldog, igaz nehéz pillanatokkal festett ötven évet töltöttek együtt. 1867-ben Lajosnak még nem volt sok reménye ahhoz, hogy egykor majd bajor király lesz. Azt pedig egyáltalán nem sejtette, hogy egyben az utolsó. Katonai pályára szánták, végül azonban gazdálkodó lett belőle. Sárvári birtokán, melyet felesége örökölt, ménest tartott és kiváló tehenészetet működtetett. Mária Terézia Dorottya pedig szigorú, de szeretetteljes légkörben nevelte gyermekeiket, gondot fordítva nemcsak szellemi, hanem testi nevelésükre is. Öt évtized távlatában, a kezdeti nehézségek ellenére nyugodtan gondolhattak vissza életükre. Igaz, mindezt háborús körülmények között.

Egy szerencsétlenségnek köszönhette Lajos bajor királyi herceg, hogy megismerkedett jövendőbelijével. 1867 nyarán Bécsben egy szörnyű balesetben olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett I. Lajos bajor király unokája, Matilda, hogy néhány napon belül elhunyt. A temetésre a király unokáját, Lajost küldte, aki a szertartáson látta meg Matilda barátnőjét, a modenai herceg leányát, Mária Terézia Dorottya főhercegnőt.

Az ifjak egyből egymásba szerettek, de volt egy apró bökkenő. A főhercegnőnek a gyámja, elhunyt édesapjának a testvére, az utolsó modenai király, V. Ferenc mást szemelt ki, méghozzá a toszkán nagyherceget. A szándék mégsem lehetett nagyon komoly, mert már 1867. október 22-én sor került az eljegyzésre. Az eljegyzés helyszíne a morvaországi Seelowitz kastély volt, mely a menyasszony örökségéhez tartozott, hasonlóan a sárvári várkastélyhoz. Még egy hónapot töltöttek együtt Bécsben, de november végén Lajos visszautazott Münchenbe hivatalos ügyek miatt. Az elválás, ha a későbbi együtt töltött időt nézzük, csak rövid ideig tartott, mégis rendkívül megterhelte a menyasszonyt. Leveleiben rossz állomnak nevezi a vőlegény távollétét.

A házasságkötésre Bécsben került sor 1868. február 20-án. Az egyházi szertartást a brünni püspök vezette, aki egykoron megkeresztelte Mária Teréziát. Az örömöt beárnyékolta, hogy ekkor már komoly beteg volt a bajor király.

A következő évek bizonyították az ifjú pár valódi szerelmét. Tizenhárom gyermekük született. Az 1877-ben világra jött hatodik hercegnőt az egykori barátnő tiszteletére Matildának nevezték el. 

A házaspár számtalanszor járt Sárváron, de néha csak a férj látogatott haza a birtokra. Összegyűjtve a rendelkezésre álló adatokat, az a benyomásunk, mintha Lajos szívesebben, de legalábbis többször utazott Sárvárra és vett részt a település és környékének társadalmi életében. Gyakran elkísérték gyermekei is. A látogatásokra általában júniusban került sor, időtartamuk két hét, egy hónap volt.

1890 júniusában Lajos három lányával érkezett a kastélyba. A hónap elején egyből részt vettek Káldon azon a mulatságon, melyet a helyi tűzoltók szerveztek. Öt év múlva szintén a feleség nélkül töltött néhány hetet Magyarországon. A sárvári dalosegyesület éppen ekkor tartotta zászlószentelési ünnepségét. A zászlóanya Mária Terézia volt, aki azonban nem volt jelen, hanem férje helyettesítette.

A téli időszakban vadászni jött sárvári birtokára, erdeibe a királyi herceg. Ilyenkor esténként gyakran látta vendégül a környék társadalmi elitjét. A korabeli tudósítások gyakran kiemelik, hogy ilyenkor Lajos mindig magyarul társalgott. A magyar nyelvvel eleinte nehézségei voltak ugyan, de a beszámolók meleghangú szavai szerint hamar elsajátította nyelvünket.

1914-ben a házaspár együtt érkezett Sárvárra, illetve elkísérték őket lányaik is. A vonattal érkező királyi párt Vas Vármegye küldöttsége fogadta a megyehatáron Békássy István főispánnal az élen. A sárvári vasútállomáson is serényen készültek, külön várótermet alakítottak ki. Nem kis feladatról volt szó, ugyanis a házaspárral nemcsak a lányok jöttek, hanem egy hetvenfős személyzet is. 

Az utazások egy részét Mária Terézia dokumentálta. Egyrészt rendszeresen kivágta azokat az újságcikkeket, melyek a család egyes tagjairól szóltak. A gyűjtemény ma is megvan Münchenben. Másrészt készültek fényképfelvételek, melyeket valószínűleg később ő írt meg, látta el néhány magyarázó jegyzettel. Néhány lapot ebből a sárvári múzeum vásárolt meg egy aukción.

Pár fénykép az 1907-ben tett magyarországi látogatáskor készült, amikor bejárták a sárvári uradalomhoz tartozó területeket. Az egyik, itt közölt felvételen Mária Terézia Dorottya ül a Rába egyik kanyarulatánál, mellette az öreg Dénes bácsi (mit alten Dénes) támaszkodik a botjára. Ebben az évben a házaspár június végén érkezett meg Sárvárra és egy hónapig tartózkodott a magyarországi birtokon. A főhercegnő ekkor, július 2-án ünnepelte 58. születésnapját, egy korabeli hír szerint a sárváriak nagy örömére. A házaspárt elkísérte ekkor négy lányuk is, akikkel nemcsak Sárváron töltötték az időt, hanem átugrottak Tarcsafürdőre (Tatzmannsdorf) is, ami ekkor még Magyarországhoz tartozott.

Tizenegy év múlva, 1918-ban négy hónappal az aranylakodalom után újra Sárváron találjuk az idős házaspárt. Mária Terézia Dorottya hatvanas éveinek a végén járt, a király már hetvenhárom múlt.

A Bajor Királyság létrehozása Napóleonnak köszönhető, aki európai politikai játszmájának részeként 1805-ben ragaszkodott ahhoz, hogy az addigi választófejedelemséget királyságként ismerjék el. Az első király a francia kultúráért rajongó I. Miksa lett, akinek két házasságából született gyermekei a mai élő Wittelsbachok ősei lettek. A 19-20. században hat bajor király közül négyen kötöttek házasságot, de csak III. Lajos és Mária Terézia Dorottya ünnepelhette meg aranylakodalmát.

Ez a tény önmagában örömre adott volna okot, azonban az első világháború utolsó esztendeje komoly árnyékot vetett az ünnepségekre. A királyi pár nem is szeretett volna különösebb felhajtást, amit jelez, hogy inkább ők ajándékoztak, mint nekik adtak. Különféle célokra ugyanis aranylakodalmuk alkalmával tízmillió márkát adományoztak. Egy részéből a sokgyermekes családokat támogatták, másik részéből a háborúban harcoló katonák részesültek. Létrehoztak továbbá egy alapítványt, mely segítette a frontról visszatérteket a visszailleszkedésbe, amit úgy fogalmaztak meg, hogy így is segítsék házassági céljaik megvalósulását. Jutott támogatás kulturális célokra is. A jubiláló házaspáron kívül a müncheni városi testület létrehozta ’A gyermek’ elnevezésű alapítványt. Az egymillió márkából a még nem iskoláskorú szegény gyermekeket támogatták, főleg azokat, akiknek édesapja fogságba esett vagy hadirokkant volt.

Maga a király még az ünnepségek előtt, február első hetében látogatást tett a fronton, elsősorban a bajor katonákat kereste fel, akik ekkor a Somme folyó mentén harcoltak Franciaországban. Találkozott még a német császárral, II. Vilmossal, illetve megbeszéléseket folytatott Stuttgartban a württembergi királlyal.

Hazaérkezése után hamarosan következtek az ünnepi pillanatok. Ugyan a házaspár kifejezett kívánsága volt a sallangmentes ünneplés, természetesen nem lehetett eltekinteni bizonyos formalitásoktól, fogadásoktól. Ezek sora 1918. február 16-án, szombaton délelőtt kezdődött a diplomáciai testületek, az államapparátus tagjainak a vendégül látásával.

Másnap, vasárnap délután az Osztrák-Magyar Monarchia egyik katonai alakulatának, a császári és királyi 62. gyalogezred küldöttségének a fogadására került sor. A főleg székelyekből álló ezrednek ugyanis éppen fél évszázada, 1868 óta III. Lajos volt a tiszteletbeli tulajdonosa. Az ezred parancsnoka átadta a tisztikar és a legénység jókívánságait. A király nagylelkű ajándékkal viszonozta a kedvességet, átnyújtotta életnagyságú portréját, mely őt ábrázolta az ezred egyenruhájában. Nem véletlen volt ez az ajándék, ugyanis a bécsi házasságkötésnél Lajos a 62-esek egyenruhájában fogadott örök hűséget.

II. Vilmos is úgy döntött, hogy személyesen adja át jókívánságait. A német császár február 19-én látogatott el Münchenbe és egy porcelán állóórát ajándékozott a jeles alkalomból, melyet Berlinben készítettek a királyi manufaktúrában. A házaspár családja is porcelánnal lepte meg a szülőket. A harmad szülött fiú, Ferenc a Wittelsbachok tulajdonában álló nymphenburgi porcelán manufaktúrától egy 292 egységből álló 36 fős készletet rendelt. A különféle tányérok, tálak, mártásos edénykék, mokkáscsészék személyességét az jelentette, hogy az étkészleti darabok közepére vagy külső oldalára azoknak a helyeknek a képét festették, melyekhez a királyi párnak valamilyen kapcsolata volt. A rendelkezésre álló adatok szerint három darabon Sárvár is megjelent, méghozzá a várkastély, a várpark, illetve egy sárvári kaszálás téma. Utóbbi a sárvári uradalmakra utalt, melyeket III. Lajos különösen kedvelt. A készlet később szintén Sárvárra került, ugyanis a megrendelő, Ferenc herceg és családja életvitelszerűen élt itt. 1944/45 telén az aranylakodalomra rendelt porcelánokat magukkal vitték a bajorországi Leutstettenbe.

Visszatérve az aranylakodalomra, 1918. február 20-án, a házasságkötés ötvenéves évfordulóján a királyi pár háromnegyed tízkor hagyta el rezidenciáját, hogy ünnepi szentmisén vegyen részt a müncheni dómban. A házasságot az érsek újra megáldotta. Az ünnepségen jelen volt a pápai nuncius, Eugenio Pacelli, akit két évtized múlva pápává választottak, és 1939-tól közel két évtizedig töltötte be tisztét XII. Pius név alatt.

Az ünnepi ebédet a királyi családdal töltötték, az este és vele az ötnapos ünnepségsorozat színházi előadással ért véget.

A nap eseményeihez tartozik még, hogy a jubiláló királyipár saját kezű aláírással ellátott portrét adott három házaspárnak, akik szintén ezen a napon ünnepelték félévszázados házasságkötésük évfordulóját. Az egyik párnak száz márkát is adományoztak.

Az aranylakodalomra Walther Firle festőművész elkészítette III. Lajos bajor király és Mária Terézia bajor királyné hivatalos portréját, melyet sokszorosítva bárki megvásárolhatott.

Így telt el háborús körülmények között egy királyi házaspár néhány ünnepi napja, melyek után azonban hamarosan kemény idők jöttek. 

Irodalom

Ulrike Leutheusser – Hermann Rumschöttel: König Ludwig III. und das Ende der Monarchie in Bayern, München, 2014.

Marta Schad: Bayerns Königinnen, München – Berlin – Zürich, 2015.

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!