Karácsonyt várva, lázban a föld
2018.11.27
A karácsonyi készülődés egyik jelképe ma az adventi koszorú, melyek gyertyáit vasárnapról vasárnapra gyújtjuk meg. Nagyszüleink még alig ismerték, mi azonban az ünnep természetes kellékeként tekintünk rá. Érdemes megismerkedni a történetével.
Az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása a karácsony közeledtét jelzi. Vasárnapról vasárnapra újabb gyertyák lobbannak fel a templomokban, a települések terein, de a múzeumok is gyakran külön műsorral várják vendégeiket ezen a napon. Otthonainkban szűk családi körben mi magunk is gyakran egy kedves ének kíséretében meggyújtjuk a soron következő gyertyát.
Az egyre erősödő fény a templomokban a hívők számára Jézus érkezését hirdeti. Az üzletekben elhelyezett koszorúk általában jelképezik a karácsonyt. A sárvári múzeum vasárnapi műsorai a családi és baráti kötelékek fontosságára helyezik a hangsúlyt. Az otthonokban a szeretet dalai hangoznak fel. A város adventi koszorúja pedig a közösség erejét jelképezi.
Ha visszaemlékezünk gyermekkorunkra, az adventi koszorú ritkán villan elénk. Ma a karácsonyi készülődés egyik fontos része, de elterjedése alig néhány évtizedre tekint vissza. Akik az 1980-as években születtek, közülük sokan arról számolnak be, hogy a templomban égtek a koszorúra tett három lila és egy rózsaszínű gyertya fényei. Családi körben azonban nem volt akkoriban még gyakori.
Történeti szempontból nézve alig két évszázados múltra tekint vissza a koszorú, elterjedése mai népszerűségét tekintve mégis lassúnak mondható. Egy-egy szokás elterjedésében a modern korban az újságok, ma pedig szemünk láttára az internet játszik kiemelkedő szerepet.
Ha fellapozzuk a 19. és a 20. század magyar nyelvű sajtóját, a második világháború előtt alig bukkanunk olyan hírre, beszámolóra, mely a gyertyagyújtásról, a koszorú készítéséről szólna. Az adventi szokásokról azonban sokszor olvashatunk.
Többször szomorúan állapítják meg, hogy ezek a szokások kiüresednek és a pénz egyre fontosabb szerepet játszik. Nem új jelenségről van tehát szó. A Katholikus Néplapban az arlói kispap 1854-ben arról panaszkodik, hogy a betlehemezést sokan inkább pénzért végzik, nem belső meggyőződésből. A kapott összeget pedig a kocsmában egyből elköltik. „… elég gyakran megesik, hogy a Betlehemmel járó gyermekek elvégezvén a járkálást, meglátogatják Mózes gazdát, a falu korcsmárosát, s letevén a Betlehemet a borozó asztalra, addig el se mennek, míg a Betlehemből kapott pénzt meg nem isszák. Én Istenem, minő nagy botránkoztatás ez!”
Családi körben
Adventi koszorú említését a korabeli lapokban alig találjuk. A két világháború között, de inkább az 1930-as években van néhány írás róla az ünnepi előkészületek kapcsán. A beszámolók elmondják, hogy német szokásról van, de Magyarországon is egyre inkább terjed.
Utóbbi állításnak azonban ellentmond az, hogy sem a magyar néprajzi kutatás, sem a vallási irodalom nem rögzíti, hogy egy elterjedt jelenségről lenne szó. A második világháborút követő évtizedekben a templomokban találkozhattunk az adventi koszorúval, gyertyáinak meggyújtásával.
A katolikus hetilap, az Új Ember 1954 decemberében megjelent számában foglalkozik röviden a kérdéssel. Az írás megjegyzi, hogy a modernkori szokás alig negyedszázada jelent meg Magyarországon. A koszorú készítéséről elmondja, fenyőágakból fonják, négy gyertyát erősítenek rá, illetve lila szalaggal kötik át. A koszorút nemcsak asztalra tehetjük, hanem fel is függeszthetjük.
Az egyházi előírásoknak megfelelően, melyet 1949-ben hagytak jóvá, családi körben is meghatározták a gyertya vasárnapi meggyújtásának a menetét. Először énekelni kell. Az ének az adventi miséken is felhangzó Harmatozzatok, égi magasok című egyházi népének. Az adott vasárnapi evangélium felolvasása után a következő ima hangzik fel, általában a családfő szájából: „Urunk, Jézus Krisztus, első eljöveted által üdvösség virradt a világra. Mi, akik hisszük, hogy már eljöttél, amikor megváltottad a világot, valljuk és hisszük második eljöveteledet. Add, hogy szívünkben utat készítsünk Neked! Övezd föl, kérünk, lelkünket isteni erőddel, hogy amidőn eljössz, méltónak találj minket a boldog örök életre. Kérjük, hogy eljöveteledet szorgos virrasztással várhassuk, ügy, amint Te tanítottál erre, és lelkünket tündöklő lámpásként készíthessük elő a Veled való találkozásra. Tested és véred szent titka által taníts meg bennünket, hogy a földi dolgokat megvetve, az égieket kedveljük A gonosz vágyaknak bilincseit hárítsd le rólunk, és nyisd meg előttünk az örök szabadság mennyei hazáját. Aki élsz és uralkodói mindörökkön örökké. Ámen.”
Az ima elhangzása után következik az adventi gyertya meggyújtása. A családi körben végzett gyertyagyújtást egy másik adventi ének, az Ébredj, ember, mély álmodból eléneklése zárja, melynek következzen első versszaka.
Ébredj, ember, mély álmodból,
Megszabadulsz rabságodból.
Közelít már üdvösséged,
Eltörlik már minden vétked.
Egyházi körből Magyarországon az adventi koszorú és a hozzá kapcsolódó szokásrendszer az 1980-as években lépett ki. Egyre gyakrabban jelentek meg a kirakatokban, de vallási hátterét alig ismerték. A téma kiváló szakértője, Lukács László saját gyűjtése alapján megállapítja, hogy inkább díszítőtárgyként gondoltak rá, a karácsonyi előkészületek tárgyi, külső jeleként különleges belső tartalom nélkül.
Északról dél felé
Az adventi koszorú története az északi német protestáns vidékekre visz el minket, az evangélikus közösségek világába. Az Elba torkolatánál fekvő Hamburg evangélikus nevelőintézetében már az alapítást (1833) követő években Johann Hinrich Wichern bevezette azt a szokást, hogy advent első vasárnapján egymás után gyújtották meg a gyertyákat, melyeket az orgonánál sorakoztattak fel.
1839-ben a nevelőintézet imaházában elhelyezték az első adventi koszorút, ami kör alakú volt, még nem borították fenyőgallyak, gyertyáinak száma pedig 23 volt. A terem oldalfalait azonban már fenyőkkel díszítették.
Két évtized múlva a fenyőágak a mennyezetről lelógatott koszorúra kerültek át. A gyertyák száma is 24-re emelkedett, négy közülük nem piros volt, hanem fehér. Mindennap meggyújtottak egy újabb gyertyát, vasárnaponként egyet a fehérek közül. Utóbbiról már Berlinből tudósítottak.
A kutatók egyetértenek abban, hogy a hamburgi gyertyagyújtás a mai szokás közvetlen előzménye, de egyes elemei már korábban megjelentek. Német családoknál ugyanis már az 1820-as években a karácsonyfa mellett a szív formájú, növényből font, gyertyával díszített koszorú is az ünnep kísérő kellékei közé tartozott.
A szokás azonban nem lépte túl az észak-német területeket, az evangélikus intézményeket. Majd lassan mégis terjedni kezdett, elsősorban házitanítók révén, illetve a sajtó nyomán. Katolikus területen, Bajorországban azonban csak az első világháború után jelent meg és tett szert népszerűségre.
Magyarországon a két háború közti időből csak elszórt adatokkal rendelkezünk. A korabeli sajtó alig szól az adventi koszorú készítéséről, a hozzá kapcsolt szokásokról. A 21. század elején azonban már általánossá vált. Szerepet játszhatott ebben az is, hogy a négy gyertya egymás utáni meggyújtása alkalmat teremt arra, hogy az adventi időszakban állandó, mégis változó elemként jelenjen meg a települések, az intézmények szervezte programokban.
A tévékben unos-untalan ismert karácsonyi filmekben szintén gyakran feltűnik a koszorú. Már nemcsak a templomokban, a házak belső terében, hanem az ajtóra függesztve is. A tengeren, pontosabban szólva az óceánon túlra a szokást a második világháborúban Németországban harcoló amerikai katonák vitték.
A koszorúnak számtalan változata alakult ki és alakul folyamatosan. Már nemcsak kerek koszorúra teszik a gyertyákat, hanem gyönyörűen megkomponált különféle formákra. A gyertyák színe szintén rendkívül változatos, úgymint a műsorok is, melyek során vasárnapról vasárnapra, van ahol pedig szombatról szombatra gyújtják meg azokat.
A lényeg mégis ugyanaz. Karácsonyra készülünk, várjuk a Kisded megszületését, a család örömét, és mindannyian abban reménykedünk, hogy az idei ünnep békében telik el a világon. E reményünkért mi is gyújtsunk gyertyát és első vasárnap énekeljük el közösen a jól ismert dal bevezető szakaszát.
Lobog az első gyertyaláng!
Karácsonyt várva lázban a föld,
Isteni gyermeket köszönt.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!
Irodalom
Lukács László: Szép karácsony szép zöld fája. A karácsonyfa története és elterjedése Európában, a Kárpát-medencében, Székesfehérvár, 2015.