Sárváron minden évben megemlékeznek Tinódi Lantos Sebestyénről, aki 1556. január 31-én hunyt el Nádasdy Tamás nádor udvarában. A főúr távol volt ekkor Sárvártól, de tiszttartója irodalmi megfogalmazásban tájékoztatta őt a költő haláláról.
Perneszich György, akinek műveltségéről fennmaradt könyvjegyzéke tanúskodik a következő szavakkal jelentette a hírt Nádasdy Tamásnak: „Tinódi Sebestyén megvetvén már ezt a halandó muzsikát, elment a mennybéliekhez, hogy ott az angyalok között sokkal jobbat tanuljon”.
A sárvári udvarba valószínűleg információk gyűjtése miatt érkezett költő nem veszítette el humorát élete utolsó percében sem. Felszólította ugyanis a tiszttartót, ne soká tartózkodjon már a földi világban, hanem kövesse őt, hogy megtanulhassa ő is a mennybéli muzsikát.
A bölcsészettudományok kutatásai alapján ma már jól érzékelhető, hogy Tinódi kiváló költő volt, de emellett verseiben, énekeiben hitelesen számolt be korszakának eseményeiről. Ráadásul ennek műfaját lényegében ő találta ki.
Tudósító énekeivel a friss és valós hírek iránt felmerült kortársi igényt elégítette ki, melynek közönségét a végvárakban, a városokban, a nemesi és főúri udvarokban egyaránt megtalálta.
Tinódi költő volt, aki elsőként a magyar kultúrában tudatosan szerkesztett verseskötettel jelentkezett, amely Kolozsváron jelent meg 1554-ben Cronica cím alatt. Nemességét is versalkotó munkásságáért kapta egy évvel korábban, az adományozó oklevél szerint „a históriáknak magyar nyelven való ékes foglalásáért”.
Kötetének bevezetőjében megfogalmazott elvét munkássága egészében érvényesítette. „Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamissat bé nem írtam, az mi keveset írtam, igazat írtam.” Itt a tényekről, a helyszínen a résztvevőktől hallott, beszerzett hírek igazságáról beszél, ami nem jelenti azt, hogy csak adatokat közöl énekeiben.
Művei nagy részében az elmondott események alkalmat adnak ugyanis arra, hogy felhívja a figyelmet a nehézségekre, és keresse a válságból kivezető lehetséges utakat.
A 18. század végén már felmerült, hogy az előző századok verseit eljuttassák a művelt közönséghez. A felsorolásokban ott szerepelt a 16. századból Ilosvai Selymes Péter (Toldi Miklós történetének verses megírója), Valkai András (a Bánk bán első magyar nyelvű feldolgozója), Balassi Bálint és természetesen időben elsőként Tinódi Lantos Sebestyén.
A Cronica részletes bemutatását közölte a századvég kiváló bibliográfusa, Sándor István (1750-1815) Sokféle című folyóiratának 1798-ban megjelent füzetében. A szerző megismétli kortársa, Cornides Dániel (1732-1787) történész megalapozott megfigyelését:
„Istvánfi a deákul írott Magyar Történetiben fok hasznát vette, mert több helyett szóról szóra tsak nem lefordította, amint ezt Cornides immár észre vette”. Saját megjegyzésként hozzáteszi még: „’S minthogy a maga Idejebéli Dolgokat énekli, s ha nem hibázok, némelly Ütközetekben maga is jelen volt, annyival hitelre méltóbb”.
Annyiban tévedett a neves bibliográfus, hogy Tinódi részt vett volna a csatákban. Ismereteit nem így szerezte, hanem azok kikérdezésével, akik részt vettek a harcokban. Munkája előszavában ezt meg is fogalmazza: „Igazmondó, jámbor vitézöktül, kik ez dolgokba jelön voltának, érteköztem.”
A hitelesség kérdése máig foglalkoztatja a történettudományt és szinte minden újabban előkerült adat alátámasztja, hogy szerzőnk valóban igyekezett pontosan tudósítani a tényeket illetően. Nem véletlenül fogalmazunk így, ugyanis az elmúlt évtizedben irodalmárok és történészek új megfontolásokat és adatokat vontak be a hitelesség kérdésébe.
Nem arról van szó, hogy tévedésen kapnánk a szerzőt, de az egyes versek hangsúlyaiban kitapinthatók a részrehajlás jelei. A magyarázatot abban a tényben kereshetjük, hogy 1541-ben, amikor Szülejmán oszmán szultán (1520-1554) serege bevonul a budai várba, a kor vezető emberét, egyben Tinódi pártfogóját, Török Bálintot fogságba vetette.
Költőnk megélhetés nélkül maradt, új patrónus után kellett néznie. A tudósító énekek történetvezetésében megfigyelhető hajlítások, szereplők kedvező(bb) színben történő megjelenítése e ténnyel, Tinódi új és folyamatosan változó élethelyzetével magyarázható.
A következőkben egy 1548 decemberében írt versének néhány strófáját mutatjuk be, címe: Varkucs Tamás idejébe lött csaták Egörből. Nem verselemzést adunk, hanem a vers néhány részének kiemelésével Tinódi világának egyes elemeit szeretnénk bemutatni.
Varkucs (Varkocs) Tamás közel hét évig, 1541 szeptemberétől 1548 augusztusáig volt egri várnagy. Egert Perényi Péter országos főkapitány foglalta el Buda török kézre (1541. augusztus 29.) kerülése után.
A főkapitányt az uralkodó, Ferdinánd magyar király (1526-1564) 1542 októberében elfogatta és bebörtönözte azzal a hamis indokkal, hogy az Oszmán Birodalommal tárgyalt. A király az akcióval a Buda felmentésére indult sereg kudarcát akarta leplezni. Varkocs Perényi oldalán maradt, renoválta és modernizálta az egri várat.
Az idejében végrehajtott építkezéseknek is köszönhető, hogy 1552-ben Dobó István és a várvédők sikerrel hárították el a törökök támadását.
Az építkezések alatt folyamatosan számolni kellett a török erők támadásával. Varkocs várnagy ezért többször vezetett portyát az ellenséges területre, nem egyszer mélyen behatolva az egykor magyar, de most oszmán ellenőrzés alatt álló részekbe.
Az akciókkal kapcsolatosan máig alapvető forrás Tinódi éneke, melynek hitelességét a történettudomány nagyrészt bizonyította bizonyos részrehajlások jelzése mellett. Az általános megállapításból elfogadható, hogy a Varkocs Tamással kapcsolatos Tinódi adatok a valóságnak megfelelnek.
Tinódi Lantos Sebestyén Varkucs Tamás idejébe lött csaták Egörből című énekének első versszakában visszatekint addigi munkásságára.
Sokat szóltam én az régi dolgokról,
Császárokról, királyok, nagy urakról,
Vitézüknek gyakor viadalokról,
Kezdettől fogván lőtt nagy sok csudákról.
Az itt felsorolt témák pontos egyeztetése az ismert versekkel nem minden esetben lehetséges. Tinódi munkásságát ugyanis szinte kizárólag az általa szerkesztett verseskötetéből ismerjük.
Általában a versek utolsó strófájában közli az írás idejét, körülményeit. Egy bibliai tárgyú történetet feldolgozó Judit asszon históriája című versének utolsó sorai elárulják, hogy azt Szigetváron írta „Terek Bálintnak házánál éltében”.
Terek, azaz enyingi Török Bálint udvarában Tinódi 1541-ig tartózkodhatott, amikor a nagyúr Buda elfoglalásánál török fogságba került, hogy életét a fővárosban, Isztambulban a Héttoronyban élje le. A verses história tehát 1541 előtt született.
Természetesen van olyan éneke, melyben pontosan közli a keletkezés idejét. Nemcsak az évet, hanem a hónapot és a napot is. Három korabeli vakmerő katona, Balassa (Balassi) Menyhért, Nyáry Ferenc és Zoltai Lőrinc tetteiről szóló Az szalkai mezőn való diadalt például 1544. december 25-én fejezte be Nagyszombat városában. A hely és dátum strófa a következő:
Tinódi Sebestyén deák Nagy-Szombatban,
Negyvennégy esztendő el-béforgásában,
Nagy karácson előtt szörzé búdosásban;
Kinek ez nem tetszik, búskodjék magában.
Nem véletlenül tartózkodhatott ekkor a városban, ugyanis I. Ferdinánd magyar király 1545 februárjára országgyűlést hívott ide össze, melyről előző novemberében küldte ki a meghívó leveleket. Tinódi pártfogójának, Török Bálintnak fogságba esése után egy teljesen új műfajt teremtett, a tudósító éneket.
Nem a régmúltról, „régi dolgokról” énekelt közönségének, hanem arról, amire mindenki kíváncsi volt, a korabeli eseményekről, melyek meghatározták nemcsak a Magyar Királyság sorsát, hanem a hallgatóság életét is.
Mindehhez információkra volt szüksége, melyeket legjobban a helyszínen tudott összegyűjteni. Míg 1541 előtt biblia és történeti tárgyú munkákat vetett papírra, addig Buda elfoglalása után állandó pártfogó nélkül maradva a kortársakhoz szólt a korszakról.
Olyan eseményekről, melyek leginkább érdekelhették hallgatóságát. Közben pedig nem hallgatta el saját véleményét sem, kritikát fogalmazott meg, de buzdított is.
A Varkocs Tamás egri éveiről szóló énekének első strófájában visszatekintésként addigi életművére említ olyan munkákat, melyek uralkodókról szólnak: „Császárokról, királyok, nagy urakról.”
A ma ismert művei között azonban nem találunk olyat, melyeket e vers keletkezése, 1548 előtt időhöz köthetnénk. Mégis néhány apró nyom eligazít minket, és igazolja Tinódit.
1552-ben írta meg Zsigmond király és császár krónikáját, melyben szól a nikápolyi csatáról (1396), melynek során Zsigmond magyar király (1387-1437) vereséget szenvedett I. Bajezid oszmán szultántól (1389-1402). Tinódi csak röviden szólt az összecsapásról, felmentve érezte magán ugyanis a feladat alól, mivel ezt már egy korábbi, a török uralkodókról szóló munkájában megtette.
Viadal ott mint lőn bőven megírtam,
A török császárok krónikájokban,
Azért egy keveset szóltok gondoltam,
Zsigmond király mint elszaladott onnan.
Sajnos, ez az Oszmán Birodalom uralkodóiról szóló krónika nem maradt fenn, azt a kolozsvári Cronica kötetbe nem szerkesztette bele és kéziratát sem ismerjük.
Könnyebben sorolhatjuk már azokat a munkákat, melyek „nagy urakról” szólnak 1548 előtt. Buda elfoglalása után nem sokkal írta Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról című versét, mely már tudósító ének, melynek kezdő sorai egy új korszak beköszöntét hirdeti. A királyság népeivel együtt Tinódi számára is véget ért egy korszak, miután a pártfogó főúr fogságba került. A víg élet véget ért:
Siralom adaték sok rendbeli népnek,
Ki hírével lészön föld kerekségének,
Mert vége lőn immár mi víg életünknek;
Ezt tévé fogsága kegyös vezérünknek.
Más urak fogságáról is szól a Príni Péternek, Majlát Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról című história, melyet 1542 áprilisában írt. Perényi (Príni) Péter versbe foglalt fogsága nem Buda elfoglalása után történt, hanem még 1529-ben.
Tinódi nem tudta, hogy a többször pártot váltó főurat, akinek mindkét uralkodó, Ferdinánd és Szapolyai János is köszönhette, hogy a Szent Koronával koronázták meg, végül 1542 októberében újra börtönbe vetik Bécsben, ahol majdnem haláláig (1548) maradt.
Számunkra a versnek az a strófája érdekesebb, melyben Tinódi először fogalmazza meg, hogy a magyarság pusztulását a széthúzás hozta el.
Tudjátok magyarok hírősök valátok,
Míg nagy szeretettel egymást hallgatátok,
De mihelt köztetök ti meghasonlátok,
Ottan országtokban ím mint pusztulátok!
A Varkucs Tamás idejébe lött csaták Egörből második versszakában jelen időre vált Tinódi, a vers témáját adja meg. A Magyarországon kialakult új szerencsétlen helyzetről fog szólni, illetve a végváriak törökök elleni csatáiról. Az időkeret pedig a várnagy egri működésének az évei, melyet a cím határoz meg.
Egy keveset szóllok Magyarországról,
ínségéről, szerencsétlan voltáról,
Végbelieknek gyakor csatájokról,
Terekekkel sok tusakodásokról.
Minden Buda elfoglalásával kezdődött, mely most – Tinódi idején – „terek császárnak” kezében van. Az egykori főváros – „Buda vala feje Magyarországnak” – az Oszmán Birodalom végháza, ahol már nem német (!) nyelven szólnak, hanem törökül: „Herdo helyett ott nabatot kiáltnak”.
A herdo kifejezés mögött a német wer da, magyarul Ki van ott áll. A nabat kifejezés a bana bak felszólítással oldható fel, jelentése Rám nézz. Mindkettőt a várat őrző katonák nyelvére utal, az egykori németekre és az új foglalókra, a törökökre.
A következő strófákban a Buda körüli magyar és török védelmi rendszer egyes elemeit, konkrétan a védelmet adó kisebb nagyobb várakat sorolja fel Tinódi. Ismeretei pontosak, forrásait nem ismerjük, de egyértelmű, hogy az egymás utáni évek várfoglalásait rendkívül akkurátusan követte. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy feljegyzéseket készített, azokat folyamatosan bővítette.
Tinódi nemcsak tényeket sorol, hanem elemez is, felismeri Nándorfehérvár szerepét. A déli erődítményt először 1456-ban ostromolta meg a szultán hadereje, de azt Hunyadi János vezetésével visszaverték a magyar erők. 1521-ben azonban Szülejmán szultán csapatai sikerrel vették be Nándorfehérvárt, amivel kapu nyílt a Magyar Királyságba.
Tinódi szembeállítja korával az akkori helyzetet, érthetően elmagyarázva, mi a különbség az akkori és a saját korának helyzete közt. 1521-ben Nándorfehérvár volt Magyarország kapuja, csupán erre az erődítményre kellett volna gondot fordítani.
1541 után rengeteg várra kellett figyelni, ellátásáról, katonáiról gondoskodni. Tinódi azonban megállapítja, hogy a várak őrzésére, a katonaságra nem nagyon figyelnek. A felelősöket a magyar döntéshozókban jelöli azonban meg, nem határon kívüli erőkben.
De meggondolhatjátok ezt magyarok,
Régen vala csak egy erős kaputok,
Kit az Nándorfejérvárnak ti hívtok,
Csak arra es rosszul ti gondolátok.
Ezt tudjátok most vagyon sok kaputok,
Kikben kevés vitézöket tartotok,
Azokat es igen koplaltatjátok,
Mire zsoldjokat ti meg nem adjátok.
Tinódi ezután egyértelmű politikai állásfoglalást tesz. A vers keletkezése idején, 1548-ban világossá vált, hogy a két uralkodó, I. Ferdinánd és Szapolyai János egyike sem képes az országból kiűzni a törököt. A megoldás Tinódi szerint (is), hogy a magyar nemeseknek, uraknak egy uralkodót kell választani és ez Ferdinánd.
Az tanácsom, egy urat uraljatok.
Egymást igaz jámbor szüvel lássátok,
Az nagy sas jövetit ha meghalljátok,
Mint az varjak előtte ne fussatok.
A 324 sorból álló ének végén a szerző újra visszatér az Eger környéki események elmondása után az általános kérdésekre. Először a végvári katonasághoz szól, őket inti, hogy a hadizsákmányon és a zsoldon kívül mással ne éljenek, azaz ne raboljanak, ne törjenek rá – modern fogalommal élve – a civilekre. Fontos megjegyezni, hogy azokra sem, akik török uralom alatt élnek. A végső érv itt az Isten büntetésére hivatkozás.
Kérlek végbeli hősek meghalljátok,
Igaz nyereséggel, zsolddal lakjatok,
Terek és magyar pártot ne bántsatok
Mert Isten előtt ti nagy kárt vallótok.
Magyarok kik vannak terek kéz alatt,
Azok vannak nagy ínség, rabság alatt,
Vajjon s ki kívánna lakni az alatt,
Vagy uralnia szancsákot és basát?
Tinódi Lantos Sebestyén tudósító énekei nemcsak történeti események forrásai, hanem egyben egy értelmiség gondolkodására is fényt vetnek, többek közt politikai állásfoglalására, történelmi tájékozódására és tájékozottságára.
Varkocs Tamásról szóló énekében jól ismert elemek bukkanak fel, melyek más verseiben szintén megragadhatók. A sok irányban követhető gondolatok vezérfonala azonban egy, Magyarország egységének átgondolt visszaállítása, a széthúzás megszüntetése. Csak ezután lehet elérni a végső célt, a török kiűzését.
Irodalom
Csörsz Rumen István (szerk.): Tinódi Sebestyén és a régi magyar verses epika. A 2006. évi budapesti és kolozsvári Tinódi-konferenciák előadásai, Kolozsvár, 2008.
Virovecz Nándor: Tinódi történeti hitelességének kérdéséhez: Kortárs beszámoló a "szalkai viadalról", Történelmi Szemle LXII (2020):1. 223-244.
múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.
takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16225 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.