A virtuális tér mellett hamarosan újra beléphetünk a múzeum valós tereibe, sétálhatunk a kiállításokban, megcsodálhatjuk a freskós termeket, az állandó huszárkiállítást. Sőt új időszaki tárlattal is készülünk.
Az elmúlt hetekben rendszeresen jelentkeztünk új írásokkal, videókkal, fényképekkel a digitális térben, saját honlapjainkon és közösségi oldalainkon. A múzeum kiállításait, a tornyot, a vár kevésbé ismert padlását, különböző témákat bemutató videóinkat több tízezren követték a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet idején.
Írtunk blogot, ismeretterjesztő cikkeket, ajánlottunk tárgyakat és egy-egy kép kapcsán megfogalmaztuk gondolatainkat. Írtuk, hogy eljön majd az újranyitás ideje, hiszen a múzeum hangulata csak helyben élhető át.
Közben természetesen elvégeztük a már korábban tervbe vett karbantartási munkákat, sőt egy kicsit még többet is. Ugyanakkor a hagyományos, eddig végzett takarítási feladatok mellett most egy plusz ütemet is végrehajtottunk. Minden vitrint, kívül és belül, az ajtókat, az ablakokat, a korlátokat, lépcsőket fertőtlenítőszerrel újra áttakarítottunk. Készen állunk az újranyitásra.
Árgus szemmel követjük a híreket. A szomszédos országokban is lassan, ütemesen nyitnak a múzeumok. Mindenki átérzi a felelősségét, egyáltalán nem lehet szó kapkodásról. Ha a szomszédos Ausztria múzeumainak nyitási tervét nézzük, láthatjuk ott is a fokozatosság elvének az érvényesülését. A legtöbb osztrák múzeum június közepén, de inkább végén, illetve július elején nyit. Természetesen vannak kivételek, de ezek nagyterű és szabadtéri kiállítórésszel is rendelkeznek. Magyarországon szintén a szabadtéri múzeumok nyithatnak elsőként.
A sárvári múzeum 1400 négyzetméternyi kiállítóterével a nagyobbak közé tartozik, de szabadtéri kiállítórésszel nem rendelkezünk. Mihelyt azonban lehetőségünk lesz rá, kinyitjuk kapuinkat.
Elkészülünk az új házirenddel, mely pontosan meghatározza a látogatás körülményeit. Megfogalmazzuk munkatársaink feladatát, de azt is, mit tehetnek vendégeink a biztonságos, mégis élményt nyújtó látogatásért. Előírjuk a takarítás, fertőtlenítés új rendjét, módját.
Az infraérzékelőkkel ellátott kézfertőtlenítők pedig már megérkeztek. Maszkokat is rendeltünk azoknak, akik esetleg otthon felejtik.
Természetesen új kiállítással is készülünk. Hámori Sándor néprajzi gyűjteményéből válogatunk olyan tárgyakat, bútorokat, öltözeteket, hétköznapi tárgyakat, melyek valamilyen betűt, ábrát rejtenek. Az üzenetekről szólunk. Mit mondott el akkoriban egy hímzés, egy párnavég, egy mellény? Nem mindenkinek, csak annak, akinek szólt vagy annak, aki értette. A Betűvetés című tárlatunkat online közvetítéssel fogjuk megnyitni.
Egy személyre 15 négyzetméter biztonságos teret számolva a sárvári múzeumban egyszerre 93 fő tartózkodhat. Figyelemmel a frontszemélyzet létszámára 85 vendégben maximalizáljuk az egyidőben a kiállításokban tartózkodók létszámát. Ismerve a napi látogatási sávokat ezt a mennyiséget nem érjük el.
Most az előkészületekről szóltunk, de hamarosan konkrét időponttal is jelenkezünk, hogy újra találkozhassunk.
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15746 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.