A szabadságharc nagyjából egy esztendős időszakában a harci cselekmények messzire elkerülték Sárvárt és Vas megyét. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a város és környéke kimaradt volna a küzdelmekből. Sőt…
A környéken kisebb összecsapások 1848 októberének elején történtek, amikor a Bécs felé visszavonuló, Josip Jellačić vezette horvát főseregtől az értéktelenebb csapatok leválva Moson, Sopron és Vas megyén keresztül vonultak hazafelé.
1849 nyarán pedig a népfelkelők és a Dráva-mellékét megszálló Dorndorf őrnagy vezette különítmény csapott össze a sárvári Rába-hídnál, amelynek halálos áldozatai is voltak.
Vas megye és benne Sárvár legfeljebb csak a szembenálló hadseregek bevonulásán tapasztalhatta meg, mit is jelent egy háború. Ez mégsem jelenti azt, hogy ne vette volna ki a részét a szabadság kivívásáért folyó harcokból.
Nemzetőrségét már 1848 nyarán Vidos József vezetésével a Drávához vezényelték, ahol az három hónapon keresztül figyelte a horvát mozgolódást. Csak Jellačić betörését követően vonták vissza a határról, majd hazatérve a kötelékek feloszlottak, mindenki hazatért.
Ekkor azonban már folyt a honvédsereg újoncozása, amelynek törvényi hátterét a szeptember 16-án az országgyűlés által kiadott határozat szabta meg. Ez alapján a törvényhatóságok minden 127 fő után két újoncot köteles kiállítani. Előbb elegendő volt toborozni vagy sorshúzás útján választani a kijelölt korosztályokból, később azonban a legénységet már sorozták. Vas megyének tehát 4216 újoncot kellett (volna) adnia a honvédseregnek.
Eközben azonban a horvát veszély miatt népfelkelést is hirdettek Nyugat-Magyarországon, így Batthyány miniszterelnök szeptember 26-án elrendelte, hogy a népfelkelést szervező megyéknek nem kell újoncokat kiállítani. Vas megyében is leálltak a sorozással. Eközben azonban összeírták a bevonultatható 19-22 éves korosztályokat, de sok katonaköteles korú ekkor még nemzetőrként a Dráva mellékén szolgált.
Október 15-ét követően, a horvát veszély elmúltával, folytathatta Vas megye is az újoncozást. Zarka Sándor alispán a szükséges ruházat legyártásánál figyelembe vette Szombathely, Sárvár, Kőszeg és Körmend ipari kapacitásait is.
Végül november elején az Országos Nemzetőrségi Haditanács arról döntött, hogy Vas megye két zászlóaljat fog kiállítani, a felszerelést, a fegyvereket, a tisztikart és a költségeket is a haditanácsnak kellett vállalnia.
A két toborzási körzet központja Szombathely (44. zászlóalj) és Sárvár (45. zászlóalj) lett. November 21-én készen volt a 45-ösök első két százada. A megyében begyűjtött fegyverekből azonban egy sem jutott neki, mindet a másik zászlóalj kapta meg. December 6-án már azt jelentik, hogy a 45. zászlóalj ruházata pár nap múlva készen áll. Három nappal később már 3150 főt jelentettek a két alakulatban, ez a zászlóaljak teljes mértékű felállására utal.
A tisztikart már novemberben kinevezték, a 45. zászlóalj parancsnokságát a vármegye korábbi nemzetőrparancsnoka, Ujváry István őrnagy vette át. A tiszteket tekintve voltak még bizonytalanságok, Ányos János százados előbb lemondott, később ezt visszavonta. A szabadságharc végére őrnagyi rangot szerzett. Jankó Kálmánt a táborkarhoz vezényelték, Königmayer József a zalai 56. zászlóaljhoz került, Ajkas László pedig egészségügyi állapota miatt vonult vissza.
A két vasi zászlóalj megalakulását követően a Zalában és a Muraközben működő Perczel Mór parancsnoksága alatt álló hadtestbe került. A 45. zászlóalj december 14-én indult meg a táborba, amelyet feltehetően el sem ért. Perczelt ekkor már Győrhöz, a feldunai hadtesthez rendelték. A visszavonuló hadtest Lövőn vette magához a 45-ösöket (köztük ekkor már több zalai és vendvidéki illetőségű katonával).
Először Perczel ezredes úgy vélte, hogy több más alakulattal együtt az ekkor még fegyvertelen zászlóaljat Szekulits István őrnagy vezénylete alatt Kanizsán hagyja, de aztán máshogy döntött. Lövőtől a 45-ösök a fősereggel vonultak Körmend felé, aztán attól elválva, kocsikon Székesfehérvárra szállították a katonákat. Mivel tudjuk, hogy több Balaton-felvidéki honvéd is szolgált a zászlóaljban, ezek feltehetően a Fehérvárra menet csatlakoztak hozzá.
Az alakulat a karácsonyt is Fehérváron töltötte, mint ezt Dukai Takács Gyula egykori honvéd leveléből megtudjuk. A móri vesztes csatában (december 30.) sem vettek részt. Pestre rendelték őket, a még el sem készült Lánchídon lefektetett pallókon keltek át a Dunán.
December 30-án a zászlóaljat Répásy Mihály tartalék dandárjába osztották be, de az 1849. január 2-i haditanácson máshogy döntöttek. A 45. zászlóaljat Görgei Artúr feldunai hadtestéhez rendelték, január 5-én Vácott csatlakoztak a Szodtfriedt Ferdinánd vezette dandárhoz, majd Szabó Zsigmond alezredes dandárjához. Végigszenvedték a felvidéki visszavonulás minden kínját a jeges-havas hegyvidéken át, február 4-én Iglóra érkeztek. Nem vettek részt a másnapi branyiszkói áttörésben. Február 8-án Kassahámort érték el, itt egy kisebb összecsapásnak volt részese a zászlóalj.
Görgei Kassa elfoglalása után a Szabó- (benne a 45. zászlóaljjal) és a Kmety-dandárból, illetve Beniczky Lajos különítményéből különálló hadosztályt szervezett, amelynek irányításával Kmety Györgyöt bízta meg. Előbb a Szepességbe küldte az alakulatot, majd az új magyar főparancsnok, Henryk Dembiński parancsára a Tisza mentén gyülekező fősereghez kellett vonulniuk. Február 23-án a dandár parancsnokságát a 45. zászlóalj vezetője, Ujváry őrnagy vette át, helyére csak március közepén nevezték ki Ányos századost. A Kmety-hadosztály a kétnapos (február 26-27.) kápolnai csatához csak a második nap végére, a vereség után érkezett. Közben sokat nélkülöztek: „Az osztály csapat alakú csata rendben állott, de mivel az ellenség visszavonult, a véres nap leáldozott, így a véres munka is megszüntetett, a fegyverek, amint a félosztályi csapatban állánk gúlába rakattak, ’s a legénység leheveredett. Ez nap 9 órát marsoltunk [meneteltünk], mit sem ettünk. Estve 7 óra tájban ¼ részlet kenyér osztatott, és egy pár lat szalonna minden főre” – írta Ujváry százados a naplójában.
Az utóvéd szerepét töltötték be február 28-án Mezőkövesdnél, ahol többek között a 45. zászlóalj aktív közreműködésével, sikerrel visszaverték Franz Deym lovasdandárját. Ekkor egy, a szabadságharc során szinte alig tapasztalt haditettet hajtott végre a zászlóalj. Szembeszállt a császári lovassággal. Erre csak a kiváló morállal rendelkező egységek voltak képesek. „Két osztály vértes a balszárnynak tartva előre nyomult vágtatva. Erre a jobbrúl felállt Vilmos-huszárok egyik osztálya Mezei őrnagy vezénylete alatt, dandárom arcvonala előtt a centrumból a balszárnyra száguldott, de a vértesek már tömegeim balszárnyát majdnem túl haladták, így a huszárosztály szétszórva hátrált; baloldalam ebben a pillanatban egészen födözetlen volt. Ekkor tüzet adni parancsoltam, és a 45. zalj. tömegét az ellenséges lovasság felé szuronyt szegezve és folyvást tüzelve megindítám. Dicséretet érdemlett e pillanatban a 6-ik század, mely éppen a tömeg élén állott. Erre az ellenség lovassága megfordult, huszárjaink magokat össze szedvén vitézül bevágtak, sokat leaprítottak.” – jegyezte fel Ujváry a naplójában. Ehhez hasonló akcióra csak a 26. (egri) zászlóalj vállalkozott április 26-án, a komáromi csatában.
Március folyamán a 45. zászlóalj szinte csak menetelt, előbb a Tiszán túlra, majd a különböző haditerveknek megfelelően az átkelési pontokhoz, végül vissza a Duna-Tisza közére. Március 31-én Gyöngyösre érkeztek. Ekkor a VII. hadtest kötelékébe voltak besorolva Gáspár András ezredes parancsnoksága alá. A Kmety-hadosztály azonban a győztes hatvani csatából (április 2.) kimaradt. Így a kötelékében harcoló 45. zászlóalj sem vehetett részt a sikeres ütközetben.
A következő napokban Máriabesnyőnél, a kolostor ellen támadt a Kmety-hadosztály, de Gáspár nem engedte tovább nyomulni őket. Kimaradtak az isaszegi (április 6.) és a váci (április 10.) győzelmekből is.
A Kmety-hadosztály csak április 12-ére ért Vácra, ahol hetekig pihentek, majd a hónap végén Esztergomba kellett vonulniuk. Innen Buda ostromához rendelték a hadosztályt, ahova az ostrom első napján, május 4-én érkeztek meg. Görgei az alakulatot a Víziváros és a Lánchidat védő cölöpsánc ellen küldte. Kmety egymás után vetette be zászlóaljait, köztük a 45-ösöket is, de eredményt nem ért el.
A honvédeket a várból is lőtték, egy bomba pont a 45. zászlóalj közepébe csapódott, néhányan meghaltak, sokan megsebesültek, a zászlótartó mindkét lába térdben eltört, ráadásul egy kémény is közéjük omlott – írta le Dukai Takács Gyula. A honvédek a házak, háztetők rejtekében közelítették meg a várat, közben folyamatos tűzben álltak.
A 45. zászlóaljat csak május 5-én este váltották le. A védők állandó tüzében ismét több embert veszítettek. Ezt követően 3 naponta osztották be őket szolgálatra, és mivel május 21-ét, a vár bevételének napját megelőzően is szolgálatban voltak, a roham során csak a harmadik sorban kaptak helyet. Mire felértek a várba, már csak romokat, halottakat és sebesülteket láttak. Így is veszítettek 3 sérültet. Kozár Mátyás az ostrom során jobb lábán lőtt sebet szerzett, Csuk József a szemén sérült.
A honvédsereg Buda visszafoglalását követően a Rába-vonalon foglalt védőállást. Vas megye, amely a 45. zászlóalj zömét adta és december vége óta császári megszállás alatt állt, csak részben szabadult fel. Az osztrákok kiürítették a megye nagy részét, de a határmente a kezükön maradt. Azt nem tudjuk, mentek-e újoncok Sárvárról a közelben, a Mórichida és Marcaltő környékén felsorakozott Kmety-hadosztály 45. zászlóaljába.
Június 12-én Kmety hírt kapott, hogy Csornánál egy császári féldandár állomásozik Franz Wyss vezetésével. A hadosztály Malomsoknál átkelt a Rábán és éjszaka megközelítette Csornát. A két részre osztott hadosztályból a 45-ösök Kmety vezetésével délről közelítették meg a várost. A csornai ütközetben (június 13.) a 45. zászlóalj 9 halottat és 59 sebesültet veszített, a gyalogságból a legtöbbet. Sebet kapott Niczky Pál százados, Kiss Sándor főhadnagy és Petrics Ferenc hadnagy is, 1 őrmester, 2 tizedes és 3 közlegény pedig sebesülten is tovább harcolt. Őket Ányos százados kitüntetésre javasolta. Divitsek György százados is az alakulat élén vitte a zászlót, teljesítményét neki is elismerték. A Budán sebet szerzett Kozár Mátyásnak ezúttal a bal lábát lőtték el, Lukács József bal kezét ágyúgolyó törte el, és ismét megsérült Csuk József. A győzelem kivívásában tehát alaposan kivette a részét a vasi (sárvári) 45. zászlóalj.
Június végén azonban Kmety feladta a Rába vonalát és Pápa felé vonult vissza. Június 27-én Ihásznál a Gerstner-dandár azonban utolérte. Az összecsapás főleg lovassági ütközet volt, de a gyalogság első sorában a 45. zászlóalj is ott állt. Keveset harcolt, lényegében csak a harcok legutolsó részében, amikor az üldöző ellenség elől az egyik ágyút kellett megmenteni, aktivizálódtak. Horváth Titusz főhadnagy vezetésével a zászlóalj egy fél százada szuronyrohamot indított a löveget megszerezni akaró császári zászlóalj ellen. A 45-ösöknek hála, a löveget végül sikerült biztonságba helyezni.
A visszavonuló hadosztály július 6-án Paksnál kelt át a Dunán, majd a délvidéki harctérre irányították. Guyon Richárd tábornok Jellačić elleni hadműveletében kellett volna részt venniük, de végül a horvát bán megelőzte őket. Mivel Kmetynek más parancsot adtak, ehhez tartva magát nem sietett a harctérre, így a július 14-i győztes kishegyesi ütközetből kimaradt. A hónap további része is inkább csak menetekkel, illetve a titeli szerb sáncok megfigyelésével telt.
Ezután a Tisza és a Maros mögé visszahúzódó fősereghez rendelték, augusztus 1-jén Óbecsénél átkelt a Tiszán, majd 9-én a végleges vereséget jelentő temesvári csatában harcolt a hadosztály. Úgy tűnik, a 45. zászlóalj még ekkor is jó teljesítményt nyújtott, Bem József altábornagy Ányos János századost a csatát követően őrnaggyá léptette elő. Csuk József harmadik alkalommal szerzett sebesülést.
A vereséget követően Kmety hadosztálya maradt az egyetlen harcképes alakulat, amely augusztus 15-én az utóvéd szerepét kiválóan ellátva Lugosnál feltartóztatta a császáriakat. Reich Mihály ekkor sebesült meg. Ezután azonban a sereg bomlani kezdett. A 45. zászlóalj valahol Facsét környékén végleg megszűnt, kisebb egységekre bomlott. Kiss Sándor százados más alakulatokhoz csapódott egysége Dévánál tette le a fegyvert, míg Horváth Miklós százados Borosjenőnél.
A felbomlás miatt a tisztek többségét nem sorozták be az osztrák seregbe. Ujváry István azonban 15 évi várfogságot kapott, 1854-ben Olmützből szabadult.
Azon városiak névsorát, akik harcoltak a 45. zászlóaljban honvédként, csak nagy vonalakban tudjuk összeállítani. Aradi Péter áldozatos munkájával kikutatta, hogy Sárvár mezőváros 17 újoncot adott a honvédseregnek 1848 őszén, közülük 4 már nyáron nemzetőrként is szolgált. Péntekfalu számára öt újonc állítása volt előírva, ehelyett heten vonultak be. A Tizenháromváros számára előírt három katona helyett öt fő csapott fel, míg Sáriban hét helyett nyolcan öltöttek honvédmundért. A Vármellékről nincsenek adatok. Mindösszesen tehát 37 fő állt be a honvédseregbe 1848 őszén Sárvárról és mellékközségeiből.
Ismerünk egy névsort is. A sárvári gyógyszerésznek egy, 1848. december 11-én kiállított számláján a következő neveket jegyezték föl a 45. zászlóaljból: Nagy Ferenc, Horváth József, Gerencsér György, Malczér János, Nagy György, Reidl István, Koz Mihály, Szabó Károly, Ughy Lajos, Vajda Imre, Tamás János, Szép Mihály, Lüwy Márkus, Gróf József, Zsigmond József, Nagy Dániel, József Ferenc, Varga József, Ste Lajos, Matsek Mihály, Szabó János, Leránt János, Horváth Mihály, Tulok Ferenc, Mitnek Mátyás, Horváth János, Nagy Pál, Benczig János, Kedl István, Ausbacher János, Vas János, Granics Ferenc, Szukics Ferenc, Turicsek, Szommer Lázár, Huber József, Mack Sebestyén, Kancz György, Stranczl, Gray István, Molnár, Jó Mihály, Horváth András, Gombos, Szántó Péter, Zarka Mátyás, Teher Ágoston, Demeter János, Hoffmann Károly, Robis Lőrinc, Steved Mihály és Molnár István. Nyilván nem mindegyik sárvári ezek közül, de az biztos, hogy Gerencsér György igen, ő ugyanis 23 éves korában december 7-én Sárváron elhunyt. Tudjuk, hogy szeptember 29-én hét sárvári állt katonai szolgálatba: Ender Mihály, Erős Péter, Harnicsek András, Hinka András, Kolbe Tamás, id. Németh József és ifj. Németh József, október 15-én pedig újabb kilenc fő: Csermák Alajos, Dvorzsatsek János, Horváth György, Kis István, Németh József, Nobli Ignác, Spielman Mátyás, Szabó József és Varga István. Dvorzsatsek, Németh József és Varga István, valamint a novemberben belépett Vittnyédy József városi ügyész már nyáron a Dráva-vonalon is szolgálatot teljesített.
Tizenháromvárosból ismerjük Horváth János és Vittinger György napszámosok, Németh Pál és Pintér József földművesek, valamint Horváth Pál; Péntekfaluból Horváth Imre földműves, Nagy Ferenc kocsis, Horváth Ferenc, Letenyei István, Binder János földműves, Fülöp József napszámos (ő Vépen állt be a seregbe), Király János és Gál János nevét. Mindkét helységben november 16-án történt meg a sorshúzás, Sáriban egy nappal később. Itt Kis Ignác, Farkas József, Németh József, Csörni Márton, Sebesi István, Szabó Sándor, Takács Sándor, illetve Sulyok János vonult be.
Knapp József és Hajas János katonákról nem tudjuk, mikor és hol léptek a honvédségbe. De hogy szolgáltak, arról a mai mapig ékesen tanúskodnak a sárvári temetőben lévő sírjaik. Mindketten magas életkort megérve néhány nap különbséggel hunytak el 1912 augusztusában.
Azt nem tudjuk, hány sárvári (beleértve Péntekfalu, Sári és Tizenháromváros lakosságát is) áldozta életét a szabadságért 1848-49-ben. Talán senki közülük nem esett el a harctéren, vagy halt meg valamilyen betegség következtében a táborban. De nem féltek ott hagyni a békés otthont, a szerető családot, a munkát és harcolni egy magasztos ügyért sokszor reménytelen helyzetben is. A legtöbbjüknek megadatatott talán, hogy hazatérhetnek anélkül, hogy idegen országban kelljen katonáskodniuk besorozva a korábbi ellenség hadseregébe. Ember kellett a hazának, és ők EMBEREK voltak! Sokszor fegyvertelenül, hiányos ruházatban, kemény télben, forró nyárban, hóban, fagyban, esőben, de ott voltak Görgei remekül kivitelezett felvidéki visszavonulásában, a dicsőséges tavaszi hadjáratban (még ha ritkán is kerültek tűzbe), Buda diadalmas bevételénél, a csornai győzelemnél és végül a szabadságharc szomorú végóráiban is. Nem csüggedtek akkor sem, amikor már nem volt remény a győzelemre, az utolsó pillanatban is képesek voltak ellenállni.
történész-muzeológus
A történelem nem unalmas, hanem felfedezésre váró ismeretlen világ.
szibler.gabor@nadasdymuzeum.hu
Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16073 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.