A jégkrém elfogyhat, a múzeum nem
2018.06.13
Még el sem kezdődött az uborkaszezon, már a reggeli böngészés közben rábukkanok egy máskor nem érdekes hírre. Megdöbbent. Nem garantálják, hogy megtalálom a kedvenc jégkrémemet a boltban! Most mi lesz? Jégkrém nem biztos. De a múzeum tuti!
Nem történt semmi különös. Mint minden reggel, mielőtt még a nap igazából elkezdődne, gyorsan beleolvastam néhány híroldalba. Mobilon. Nem az asztali gép, laptop elé ülve, hanem a nappaliban a kanapén, kényelmesen.
Olyan vagyok, mint az átlag. Nem szitokszó ez, de mondjuk másképp. Olyan vagyok, mint a legtöbb ember. Amikor eszembe jut, utazás közben, sőt megfigyeltem, ebéd alatt is, ránézek az okostelefonomra és megnézem, mi újság. Közösségi oldalak, híroldalak, gyors válasz egy levélre, hozzászólás egy hozzászóláshoz. A mobil már nem mobil, kis iroda, egy számítógép. Ha már van, használjuk, mondják, és én használom is.
Fő a kávé, mellette forr a tej. Míg elkészül, addig olvasgatás a neten. A kanapén ülve. Átlagos nap! Mint a legtöbb. Azért nem teljesen. Hiszen szabadságon vagyunk. Házassági évforduló. A második. Ilyenkor a nap is másképp süt, a kávénak is más az íze. De még arra egy kicsit várni kell. És ekkor egy hírportálon elém kerül a hír. Hiány lesz jégkrémből!
Meg is kívánom. Tényleg, azt nem vettünk. Lehet, hogy nem is fogunk? Aztán megnyugtatnak, ha sietek, még lesz. De mindig sietni kell.
Múzeumban dolgozom. A sárvári várban. Mindenről, majdnem mindenről a múzeum, a vár jut eszembe. Az ott végzett munka, egy jó hangulat, egy kérdés, egy válasz. A jégkrémről is. A munka, a hangulat, a kérdések és a válaszok nem fogynak el. A jégkrém igen. A múzeum nem. Az mindig a rendelkezésre áll. Meg lehet nézni. Akármennyit nézzük, nem kopik, nem tűnik el.
Járjuk körül egy kicsit a témát! Kezdjük a jégkrém történetével. Mi sül / fagy ki belőle?
Jeges összetevők
Jégkrém alatt ma már sokféle terméket értünk. A dobozban megvásárolt, a mélyhűtőben tárolható fagyitól a klasszikus fapálcikás hűsítőig terjed a skála. A történet így több szálon futtatható.
Már az ókorban is! Igaz, ekkor még nem előállították a jeget, hanem hozatták. Például a római császárok idején az albán hegyekből vagy közelebbről, az Appenninekből érkezett Rómába a luxus étkezésekre.
Ma is néha úgy érezzük, ha fáj a torkunk, legszívesebben elnyalnánk egy fagyit. A görög Hippokrátész (Kr.e. 5-4. század) hasonlóképpen javallotta jeges ital fogyasztását. Nem torokfájásra ugyan, hanem inkább a keringés javítására.
A fogyasztható jeget Nagy Sándor és Napóleon a tisztjeinek szánta, azok frissítő hatása miatt. Természetesen nem önmagában tálalták a jeget, hanem azt mézzel, gyümölccsel, sőt borral.
Valódi luxusétel volt a jeges finomság. Az angol király, I. Károly (uralkodott 1625-től 1649-ig) egyik fényűző fogadásán utolsó fogásként hozták elő azt az ételt, mely hasonlított a frissen lehullott hóhoz. Mégis annál krémesebb és finomabb volt. A vendégek elragadtatva fogyasztották, de receptjét nem tudhatták meg. Az uralkodó ugyanis szakácsának hatalmas összeget fizetett, hogy ne árulja el senkinek a készítés titkát.
Nem maradhat ki a sorból a Napkirály, XIV. Lajos (uralkodott 1643-tól 1715-ig), aki szintén hódolt a fagyinak, mely azonban még nem hasonlított a maihoz. Inkább jeges, pépes italt kell elképzelnünk. Hasonlót árult a világ egyik legrégebbi kávézója, a párizsi Café Procope, mely ma is várja vendégeit.
A 17. század második felében alapított, a francia kultúrtörténetben számtalanszor előforduló kávézóban sokféle különlegességet szolgáltak fel. Többek közt jeges limonádét. A ma nyári italnak számító finomságot akkor még télen kínálták. Érthető, hogy miért. Egy évszázad múlva már nyolcvan féle jeges italt, sörbetet árultak ugyanitt. Nemcsak télen.
Az eddigi példák mind gyümölcsös ízesítésről szóltak. A tejszínes fagyi története egy újabb vonal, mely nem megy vissza olyan régmúltra, mint a jeges gyümölcsé. A jégkrém kifejezés alatt sokáig éppen a tejjel vagy tejszínnel készült fagylaltot értették. Ma elsősorban nem az alapanyag alapján azonosítjuk a jégkrémet, a hangsúly – még ha furcsán is hat, de személyes tapasztalatom ezt erősítik – a (be)csomagoláson van. Bárhol, otthon vagy az utcán vagy a sárvári vár udvarán –, bármikor fogyaszthatjuk.
A tejből, tejszínből készített fagyi történetének kezdetét Napóleon korához kötik, de egyelőre a kérdés nem tisztázott. A bizonytalan adatokat az óceánon túl azonban egyre biztosabbak váltják fel. 1851-ben ugyanis Baltimoreban egy tejkereskedő élelmiszergyárat alapított. Jacob Fussel a tejfelesleget dolgozta fel. Elgondolását siker követte, a fogyasztók imádták az új terméket. Hamarosan Bostonban és New Yorkban is létrehozott fagyigyárat. Erről jut eszembe!
Sárváron ugyan nem, de másik két Vas megyei városban gyártottak jégkrémet. Az EGYT Gyógyszervegyészeti Gyár körmendi üzemét jégkrémek is elhagyták az 1970-es években. Nem egy őrült összeesküvésről van szó, miszerint valami adalékanyag hozzáadásával érték el, hogy édesebbnek találjuk a korszakot.
Az EGYT rövidítés mögött egy összetett tevékenységet folytató komplexum áll, méghozzá az Egyesült Gyógyszer és Tápszergyár. Körmenden is többféle munkafolyamatot végeztek, a gyógyszergyártástól a gyermektápszer előállításon át a jégkrém keveréséig. A tápszer előállítása során keletkezett tejfeleslegből készült a jégkrém. Mint alig egy évszázaddal korábban az Egyesült Államokban.
A másik vasi településen, Csepregen 1986-ban létesítettek jégkrémüzemet, ahol poharas és pálcikás jégkrémet készítettek, de családi dobozos kiszereléssel szintén megjelentek a piacon. A csepregi üzem a körmendinek volt az utódja, onnan költözött át új helyére. Vas megyében nem a kultikus Leó jégkrém készült, azt Törökbálinton állították elő, hanem a ROLL.
Még egy apróságról érdemes szólnunk. Mégpedig a hamisításról. Egyetlen ügyet idézünk, mely a magyar piac kedélyeit borzolta. A hamisításról van szó, mely elérte a magyar piacot. A sajtó 1938 nyarán számolt be arról, hogy az eperfagyit vízzel hamisítják. Az ügy szövevényes volt, nem sikerült tisztázni, hogy a nagykereskedő vagy az árus döntött úgy, a nagyobb profit reményében lerontja a minőséget.
A jégkrém lényegéhez hozzátartozik (hozzátartozott) a fapálcika, mely alig egy évszázados múltra tekint vissza. A pálcikás változat születésének kedves története dokumentumokkal ugyan nem igazolható, mégis ma széltében-hosszában elterjedt. A 11 éves Frank W. Epperson San Franciscoban egy téli estén üdítőitalra vágyott. Nem az akkor, 1905-ben népszerű egyik márkához nyúlt, hanem maga készített egyet.
Italport (mert már akkor volt ilyen) és vizet kevert össze. A művelethez fapálcikát használt. Egy pohárral, ki tudja miért, a tornácon hagyott. Reggel csodálkozva vette észre, hogy itala megfagyott a benne hagyott pálcikával együtt. Gyorsan meleg víz alá tette, mire a keverék kipottyant pohárból. Kíváncsi természet lévén a fiú megkóstolta a jégtömböt és igencsak finomnak találta.
Amerika az üzlet hazája. A kis Frank egyből meglátta a lehetőséget, és hamarosan a szomszédoknak, mások szerint iskolatársainak kezdte árulni a véletlenül felfedezett finomságot. A nagy üzletet mégsem ő csinálta meg. Két évtized múlva levédte találmányát, de hamar továbbadta azt egy New York-i üdítőital cégnek. Állítólag döntését még időskorában is bánta.
Tegyük hozzá mégis, hogy a nyeles jégkrém nemzetközi karrierjét mégiscsak a cégnek köszönheti. Hamar továbbfejlesztették a hűsítő terméket. Nem másról van szó, mint a csokiöntetről, mellyel leöntötték a gyümölcsös ízt. A Körmenden, majd Csepregen gyártott ROLL jégkrém plakátján is a copfos kislánynak is a csokimázas jégkrémtől csillognak a szemei.
A reggeli hírek szerint azonban az idei nyáron a készletek szűkösek lesznek. A minőségi alapanyagok a globális felmelegedés miatt egyre kisebb mennyiségben állnak rendelkezésre. Itt elsősorban a gyümölcsökről van szó. A munkaerőhiány szintén nehezíti a gyártást.
A jégkrém iránti kereslet pedig nőni fog, a nyári nagymeleg korábban köszöntött be, ezért már most megnövekedett az igény a hűsítő finomságra. Nem arról van szó, hogy üres polcok, témánál maradva, üres ládák fogadnak minket a boltokban, de a készletek mindenképp gyorsabban elfogynak majd.
A fagyi, jégkrém igencsak vázlatos története a viharokkal szabdalt nyári melegben nemcsak arra ösztökél, hogy feltépjük a hűtőt és elővegyük belőle a nyalánkságot.
Múzeumi hozzávalók
Mint sok minden minket körülvevő dolognak, a jégkrémnek és a múzeumnak is a története az ókorban kezdődik. Ez azonban csak látszat. Azzal, hogy ókori példákat emlegetünk, azt bizonygatjuk, hogy már a régi görögök, a régi rómaiak, a kínaiak, sőt az egyiptomiak is hasonlóképp éltek, tették, amit kell vagy épp szórakoztak, ahogy mi is szeretnénk. Mintha valamilyen űrt szeretnénk kitölteni.
Ókori példák nélkül nem érezzük jól magunkat. Amikor elmegyünk egy múzeumba, felütünk egy várostörténetet, az első mondatok közt találjuk, településünk már az ókorban is lakott volt. Persze egy kicsit másképp, mint Athén vagy Róma, de lakott volt. Ha erre csak néhány apró fémdarab utal is.
A régi dolgok megerősítenek minket. Azért vagyunk ilyenek, mert őseink is ilyenek voltak. Legalább egy picit.
Ha évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt is így csinálták, mi miért ne tehetnénk ugyanezt? Régen is sokat ettek, együnk mi is. Régen is nyalták a fagyit, mi miért ne! Élvezzük az életet, mint rég elfeledett korok emberei.
És ha már régen is jártak múzeumba, járjunk ma is! Egyszerű logika.
Mindez azonban látszat. A múzeum, mint a jégkrém a modern korhoz tartozik. Ha gyökereit keressük, egyszerű, netán felszínes hasonlóság alapján visszaléphetünk messzi időkbe. A messzi hegyekből hozott hóig, a múzsák kertjéig. Vagy a régen is lakott településig. Mégsem beszélhetünk ugyanarról a jelenségről.
A mai múzeumok elődjei között felsorolhatjuk az ókori tudományos helyeket, akár a Közel-Keleten, akár görög földön vagy a Római Birodalomban. Érdekes kultúrtörténeti adalékok mindezek, és nélkülük nem is érthetnénk meg a modern kori múzeumokat, mégsem ugyanarról beszélünk. A mai múzeumok rendkívül összetett intézmények. Tudományos helyek, oktatási és tanulási terek, a megőrzés (a jelen) raktárai (a jövőnek), és tegyük hozzá a szabadidő eltöltésének lehetőségeit is kínálják. Sőt ma már az élményszerzés lehetőségét sem tagadják meg tőlünk, ha ellátogatunk egy-egy kiállításra, múzeumi programra.
Kétségtelen, az egyes összetevők korábban is megvoltak. Az alexandriai Muszeion a tudomány és a tanítás, a tudás átörökítésének, a párbeszédnek a helyszíne volt. A középkori egyházi és királyi, majd később a főúri kincstárak raktárként is értelmezhetők. Ilyenek voltak az ókori Hellász területén is. Zárt, csak meghatározott körnek engedélyezett belépési joggal.
A mai múzeumok ennél mégis jóval többek. Olyanok, mint a fagyi. Először csak egy szűk réteg engedhette meg magának. Uralkodók, főurak, felső társadalmi körök. Nem is gondolkodtak abban, hogy bizony más is hozzáférhetne a finomsághoz. Sőt fizettek is a titok titokban tartásáért, mint I. Károly a szakácsának. Az idő mégis ellenük dolgozott. Hosszan tartó folyamatként végül a fagyi és a múzeum is mindenki számára elérhetővé vált. Sőt míg a jégkrémért fizetnünk kell, addig a múzeumi belépőért nem mindig.
Az internet pedig még tovább tágította a lehetőséget. A sokféle adatbázis, melyet a múzeumok feltöltenek a világhálóra, a legdemokratikusabb kezdeményezések közé tartozik. Belépőjegy fizetése nélkül, otthon ülve nyithatunk be a raktárakba. Mi ezt kínáljuk huszártörténeti gyűjteményünk nyilvánosságra hozatalával. A sárváriak pedig saját múltjukban kalandozhatnak Sárvár Anno oldalunkon.
Miért érdemes mégis ezek után eljönni hozzánk? Sokféle választ adhatunk. A hangulatért, mely körülvesz minket. A kiállított tárgyak nem önmagukban állnak, egymástól elszigetelve, hanem egymáshoz kapcsolódva mutatják be történetüket. Mindeközben nagyobb összefüggéseket láttatnak, mint a szalonok világa, mely a 16-18. századba vezet minket vissza. Vagy a huszárok története, hétköznapjai, melyek része volt az áldozatvállalás is. A térképek előtt pedig nemcsak arról elmélkedhetünk, mit is tudtak saját világukról a tudósok, hanem megkereshetjük saját szülőhelyünket is.
Mindezek már az élmények világát is jelentik. Ne féljünk az élményektől. Az nemcsak a zene ritmusát jelentik, egy kalandfilm izgalmát adják, hanem a megismerés örömét. A múzeumnak ez is a feladata, ezt teljesítik.
A fagyi az ízek kavalkádját, a múzeum a tudásalapú társadalomban a tudás örömét adja élményként. Mindkettő fantasztikus. Míg azonban a jégkrém elfogyhat, a múzeumból nincs hiány! Jó étvágyat hozzá!
