Keresés a weboldalon

A hagyaték. Konferencia a Nádasdy családról

A hagyaték. Konferencia a Nádasdy családról

2013.10.07

2013. október 12-én, szombaton kerül sor a Nádasdy konferenciasorozat záró tanácskozására, melynek témája a család mecénási tevékenységének konkrét eredményei. Az egész napos programot kiállítás megnyitó zárja. A rendezvényekre a belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a múzeum munkatársai.

A konferencia megismerteti azokat a tágabb összefüggéseket, melyek meghatározták a korszak kiemelkedő családjának, a Sárvárhoz is több szállal kötődő Nádasdy család mecénási tevékenységét, illetve kultúratámogatásuk konkrét, elsősorban irodalmi művekben megragadható eredményeit. A rendezvény illeszkedik a sárvári múzeum elmúlt években sikerrel szervezett konferencia sorozatához, melynek során 2011-ben Nádasdy Ferenc országbíró, 2012-ben Nádasdy Tamás nádor életének, tevékenységi területeinek, politikai és művészeti szerepének bemutatására került sor. Az idei évi konferencián a hangsúly áttevődik egy összefoglalóan még kevésbé tárgyalt oldalra. Az eddigi tanácskozásokon (ide értve az 1998-ban megrendezett első Nádasdy konferenciát is) elsősorban a család tagjainak élete állt a középpontban, 2013. október 12-én, szombaton azok a személyek és művek kerülnek tárgyalásra, melyek a családhoz mecénási tevékenységéhez köthetők.
 

A KONFERENCIA PROGRAMJA
2013. október 12. (szombat) 9 órától 17 óráig 

A vendégeket köszönti 
Kondora István 
Sárvár Város Polgármestere 
 
Közreműködik 
Kóta Pál 
énekmondó 

9.20 – 9.40 Erdősi Péter 
történész, ELTE Bölcsészettudományi Kar 
A reneszánsz fogalmának újra- és átértelmezései 

9.45 – 10.05 Bilkei Irén 
főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára 
A Nádasdyak hatása a XVI. századi nemesi íráskultúrára 

10.10 – 10.30 Ács Pál 
irodalomtörténész, MTA BTK Irodalomtudományi Intézet 
Nádasdy Tamás és Itália 

10.35 – 10.55 Varga Szabolcs 
történész, Pécsi Hittudományi Főiskola 
Nádasdy és Szlavónia. Megjegyzések az arisztokrácia XVI. századi vallásváltásához 

11.00 – 11.15 kávészünet 

11.15 – 11.35 Csepregi Zoltán 
egyháztörténész, Evangélikus Hittudományi Egyetem 
Dévai Mátyás az új kutatásokban 

11.40 – 12.00 Bartók István 
irodalomtörténész, MTA BTK Irodalomtudományi Intézet 
Új megfigyelések Sylvester János Újszövetség-fordításával kapcsolatban 

12.05 – 12.25 Vadai István 
irodalomtörténész, SZTE Bölcsészettudományi Kar 
Tinódi Sebestyén 

12.30 – 12.50 Gyulai Éva 
történész, ME-BTK Történettudományi Intézet 
Verancsics Antal és Nádasdy Tamás 

13.00 – 13.45 ebédszünet 

13.45 – 14.05 Virovecz Nándor 
történész, PhD hallgató, ELTE Bölcsészettudományi Kar 
Az ifjú Nádasdy II. Ferenc udvara és környezete 

14.10 – 14.30 Pénzes Tiborc Szabolcs 
irodalomtörténész, Károli Gáspár Református Egyetem 
Magyari István és a protestáns történelemszemlélet 

14.35 – 14.55 Szentmártoni Szabó Géza 
irodalomtörténész, ELTE Bölcsészettudományi Kar 
Nádasdy II. Tamás (c. 1566–1620) és kulturális köre 

15.00 – 15.20 Reichardt Gabriella 
történész, Nádasdy Ferenc Múzeum 
Az elfeledett Nádasdy Imádságoskönyve 

15.25 – 15.40 kávészünet 

15.40 – 16.00 Martí Tibor 
történész, MTA BTK Történettudományi Intézet 
Két ifjú magyar arisztokrata: Nádasdy (III.) Ferenc és Esterházy László 

16.05 – 16.25 Kőszeghy Péter 
irodalomtörténész, MTA BTK Irodalomtudományi Intézet 
A Nádasdy Mausoleum 

16.30 – 16.50 Dabóczi Dénes 
művészettörténész, Nádasdy Ferenc Múzeum 
A Nádasdyak tárgyi hagyatéka 

A konferencia zárása

17.30. A hagyaték. Kiállítás megnyitó 

A hagyaték. Kiállítás a Nádasdy családról

A konferencia megrendezését támogatja Sárvár Város Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap. 

A rendezvény része a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozatnak.

A belépés díjtalan. 

MINDANNYIUKAT SZERETETTEL VÁRJUK!


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 16243 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban

2025. May 24. Saturday 16:00-17:30 óra
Séta…

Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H