1965. Árvíz - kiállításbeharangozó
2015.05.11
A Nádasdy Ferenc Múzeum időszaki kiállítással emlékezik az 1965. évi sárvári árvíz elleni emberfeletti küzdelemre. Magánszemélyek fényképfelvételei, tárgyai, visszaemlékezései mellett a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság árvízi naplója, jelentései, valamint korabeli mentési eszközök segítik az események bemutatását.
1965 tavaszán és kora nyarán több hullámban is árvizek vonultak le Magyarország folyóin, különösen a Vas megyei vízfolyásokon. Rekordmagasságot ért el az első, az április második felében érkező árhullám, amely sok településen okozott óriási károkat, házak, hidak, utak dőltek össze, több ezer embert kellett kitelepíteni. Hozzájárult a probléma súlyosbodásához a felkészületlenség, az eseményeket csak utánkövető reakció is.
A mai napig ezt tartják itt Vasban az évszázad árvizének. Kiállításunkkal az 50 évvel ezelőtti katasztrófának kívánunk emléket állítani, azoknak az embereknek, akik erejüket megfeszítve dolgoztak, hogy emberéleteket, értékeket mentsenek, és azoknak, akik mindezt kénytelenek voltak átélni. Egyben célunk az is, hogy tudatosítsuk, a víz elengedhetetlen az élethez, de ha nem vigyázunk, el is veheti azt. Folyóink, tavaink tisztaságáról, életközösségeinek védelméről gondoskodnunk kell, de ugyanakkor meg kell értenünk, a természet erősebb az embernél és néha meg tudja mutatni a gonoszabb arcát is! Emlékezzünk együtt az áldozatokra, de tanuljunk is az ilyen esetekből!
Kiállítás megnyitó
A kiállítás megnyitására 2015. május 15-én, pénteken 14 órakor kerül sor a Nádasdy Ferenc Múzeumban.
A vendégeket köszönti
Kondora István polgármester
A kiállítást megnyitja
Horváth József nyugalmazott kerületi felügyelő
az árvíz utáni helyreállítás egyik vezetője
Zárszót mond
Kovács Levente tűzoltó alezredes, kirendeltségvezető
Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Katasztrófavédelmi bemutató
A kiállítás megnyitó után, 15 órától a sárvári vár parkjában, a hídról tekinthetik meg a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség bemutatóját. Az eseményeket Kovács Imre tűzoltó alezredes, a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője kommentálja.
A kiállítás és a bemutató létrejöttét Sárvár Város Önkormányzata támogatja.
Várunk mindenkit szeretettel!