Keresés a weboldalon

Zimonyi (Zverzsina) Róbert

Sárvár, 1918. április 18. – Miami (USA), 2004. február 2. Evezős, kormányos, olimpiai bajnok

Zimonyi (Zverzsina) Róbert

Édesapja adóellenőr volt. Ő 1936-ban érettségizett a budapesti Fáy András Gimnáziumban. Ezt követően adóügyi tisztviselőként dolgozott az V. kerületben.
1935-ben kezdte evezős pályafutását a Pannonia Evezős Clubban, ezt követően több egyesület, így Duna Budapesti Evezős Egylet, a Budapesti Kinizsi, a Budapesti Honvéd, az Újpesti Dózsa, valamint a Vasas tagja volt mint kormányos. Tizenháromszoros magyar bajnok, az ötvenes években a Vasasban női négypárevezősön kormányosként háromszor nyerte meg a hazai első helyezést.
1947-ben nyolcassal részt vett a luzerni Európa-bajnokságon, de helyezést nem ért el. A következő évben, a londoni olimpián Szendey Antallal és Zsitnik Bélával bronzérmet szerzett, ez volt a magyar evezős sportág első olimpiai érme. Ugyanekkor a négyessel a negyedik helyet szerezték meg. A helsinki ötkarikás játékokon (1952-ben) sem kettesben, sem nyolcassal nem sikerült helyezést szereznie, ahogy az 1956-os bledi Európa-bajnokságon sem. A melbourne-i olimpián nem indult evezőstársa betegsége miatt.
Azonban a forradalom leverése után emigrált az Egyesült Államokba, ahol John Kelly, az antwerpeni olimpia bajnoka karolta fel, állást adott neki. New York államban telepedett le, és lett az amerikai evezős válogatott edzője. Megszerezte az amerikai állampolgárságot, így részt vehetett az olimpiákon új hazája színeiben. 1960-ban, Rómában az olimpiai bajnok négyes szakvezetője volt, 4 évvel később Tokióban már újra hajóba szállt, így a nyolcasban ő is bajnoki címet szerezhetett. 1967-ben, Winnipegben a Pánamerikai Játékokon szintén aranyérmet nyert.
Ezt követően visszavonult az aktív versenyzéstől, Miami Beachen töltötte nyugdíjas éveit, itt is hunyt el 2004-ben.
2012-ben a Kőszegi-hegységben, a Vörös-keresztnél gesztenyefákat ültettek a vasi kötődésű olimpikonok tiszteletére. Itt emlékeztek meg Zimonyi Róbertről is. (szg)

Irodalom
Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2002. Bp., 2004.
Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Bp., 2012.
Nádori László (főszerk.): Sportlexikon II. kötet. Bp., 1986.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 4407 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2020.07.09

Két és fél hét. És mi lesz tíz év múlva?

Újra nyitottunk, a valóság pedig ránk szakadt. És mi ezt nagyon szeretjük....

2020.05.22

Huszár volt az apukám! Lehetőségek a múzeumban

A 90-es években volt egy sorozat a tévében, ami igen erős hatással volt rá...

2020.05.08

Hegyekben áll. Feljegyzések szőnyegperspektívából

Számolós blog következik. Részben távmunkában, de remélve, hogy hamarosan...

2020.04.24

Ötödik, hatodik hete. Jegyzetek a fotelból

Már kívülről fújjuk az otthoni munka, a távmunka, a home office, előnyeit...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H