Keresés a weboldalon

Útikalauz könyvmolyoknak

Miféle gombatípus az író, mert nem ember és nem állat

Útikalauz könyvmolyoknak - Nádasdy Ferenc Múzeum

Jelen eszmefutatás az április 21-i könyvfesztivál látogatás kapcsán született. A sárvári Kulturális Központ néhány munkatársa bevágódott egy-egy autóba, és látogatást tett a XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

Kulturális kitekintő.

A fentebb megfogalmazott tőmondatból a kitekintőt és azt, hogy kulturális, tessék szószerintinek érteni, és ebben egyáltalán nem az a nagy cucc, hogy a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai eldöcögnek Budapestre, mert az egy vaskos minta a világ felé - hé, mi érdeklődünk ám a kortárs irodalom iránt, és aki nem, az forduljon a sarokba! -, hanem azért mentünk oda, mert tényleg dolgunk volt.  Kétszeresen is. Először is, mert Borsos Dóra munkatársunk dedikált a B pavilonban 13 órától a Könyvmolyképző Kiadó standjánál. Aki járt már könyvfesztiválon, annak nem kell bemutatni, mi történik az írókkal a fesztivál zsúfolt napjai alatt. Furcsa mámorba merülve egyszerre figyelnek meg négy-öt arcot (próbálja ki bárki, állítom, irtó fárasztó), készülnek frappáns válaszokkal, mosolyognak, felejtenek el órákon át folyadékot inni, veszik fel az amúgy tudvalevően legkényelmetlenebb cipőjüket… Dedikálnak, dedikálnak és csak dedikálnak, és rendszerint abban a tudatállapotban lebegnek, amiben épp képtelenség felfogni a történések jelenét, csak valami bonyolult szűrőberendezésen keresztül csöpög az elméjükbe az információ. Aztán utólag persze teljesen szuperül megírják és kifejtik, hogy pontosan mi is történt a dedikálás alatt, de akkor és abban a pillanatban Ön, kedves laikus szemlélő, ezt még nem hiszi el. Na de ezért Ön a laikus szemlélő, és azért író az Író, hogy ez így történjen.

Útikalauz könyvmolyoknak

Mielőtt fojtatnám, kijelentem, hogy kitartóan kedvelem az írókat.  Jó pár ismerősöm foglalkozik életvitelszerűen írással ‒ ezzel az egyesek szerint Magyarországon csak hobbiként érdemes űzni hivatással, míg mások szerint  csak is az írás lényegéért érdemes írni  ‒ alkotás öröme pártiak ‒ szakmával. És mivel tényleg imádom az írókat, nevezzék ők magukat iparosnak, művésznek, alkotónak vagy hányaveti hobónak, ezért különösen izgalmasnak találom külső szemlélőként figyelni az ügyködésüket. Vegyük tehát csak magát a Könyvfesztivált! Külföldi és belföldi, magán és országos terjesztésben részt vevő, tudományos, ismeretterjesztő, szórakoztató, szak és tankönyv kiadók sokasága uralta a terepet. A legtöbb kiadó nemcsak a könyveket hozta magával a fesztiválra, de sok esetben alkalmat nyújtott író-olvasó találkozók, dedikálások, fórumok és előadások formájában is arra, hogy az olvasót még közelebb hozza kínálata palettájához. Több helyen találkoztam érdekes, kreatív játékokkal, amiket maguk az írók vezényeltek le néhány kártya, könyvjelző, más kellék segítségével. Egy-egy kiadói standnál emellett több pályakezdő, fiatal író is csoportosult – itt könnyedén ki lehetett sakkozni, melyek azok a kiadók, akik nagyobb figyelmet fordítanak például a tehetséggondozásra. A kiadók! Figyelem! És akkor itt el is érkeztünk a következő észleléshez, amit jó ideje forgatok a filozófiai kérdésekben elmerülni hajlamos fejemben: hogyan oszlik meg a társadalmi, kulturális szerepvállalás a ma iparágai és művelődés színterei között?

Útikalauz könyvmolyoknak

Valami már évekkel ezelőtt változni kezdett, és nehéz meghatározni, melyik változást mi generálja, és mi fejleszti tovább. Mivel személy szerint kedvelem a sci-fi irodalmat, nem meglepő, hogy minden jelenségbe modelleket látok bele, minden folyamatban a mozgás rugóját keresem. És ezt csak azért hangsúlyozom ki, mert fontosnak tartom, hogy senki se gondolja azt, hogy amit a kultur-búgócsiga köreinek kiszámításáról írok, azok tényként kezelendő állítások. Ez itt csak játék a mi lenne, ha határán. A könyvipar változásán pedig egyszerűen nagyon kézenfekvőnek tűnik bemutatni a modellt, ami igazából az egész kulturális társadalomra is jellemző lehet. Létezik egy scifi toposz, amiben a távoli jövőben az államok szerepkörét nagyvállalatok veszik át. Nincs többé Magyarország Lengyelország, Törökország, csak cégek vannak, ezeknek a cégeknek a profitja, profilja, vezetősége, alkalmazottjai, minőségbiztosítása, szabályai, piaca, más vállalatok gazdaságára gyakorolt hatása és pont. A ma társadalma pedig úgy jutott el idáig, hogy valamikor a vállalatok egyszer csak elkezdték a legoptimálisabban kezelni az alkalmazottaik és a cég érdekeit. Például megszervezték a dolgozói egészségbiztosításának külön körét, iskolát alapítottak, képzéseket indítottak, ahol az ő alkalmazottaik, jövőbeli munkatársaik, és talán még azok gyerekei is a legközelebbi és legszorosabb kapcsolatban tanulják ki az adott szakmát. Innen természetesen könnyedén levezethető, hogy ez mennyire gyakorlatias, ám bennfentes módja, hogy pl a Ceruzahegyező Zrt. ceruzahegyezői pontosan olyan ceruzahegyezőket gyártsanak, amilyenről a vállalat vezetője álmodott. Bár az a kérdés, hogy ezek a ceruzahegyezést végző alkalmazottak milyen mélyen függenek a munkaadójuktól, szintén megérne egy misét.

Útikalauz könyvmolyoknak

Így tesznek a kiadók is, akik felismerték, hogyan találhatnak a leggyorsabban és a leghatékonyabban olyan írókat a piacon, akik olyan könyveket fognak írni, amilyen beillik az ő profiljukba? Hát úgy, hogy képeznek maguknak párat. Ez egyesekből visszatetszést vált ki, mások természetesnek találják – mindenesetre, mivel az egész jelenség nagyon új, talán 8-10 éves gyerekcipőben jár, nem is lehet hosszú távú konzekvenciákat levonni.

Emellett ugyanez a jelenség igaz más kulturális vonalakra is. A szórakoztató ipar tehetségkutató tv show-jai, ének, zene, tánc platformján szintén önmaguknak nevelik ki, vagy inkább kaparják ki az aranytojást tojó gesztenyéket. A zenei stúdiók, producer irodák sztárokat faragnak, máshol múzeumi oktatási központok jönnek létre, ahol a múzeum szakemberei önmaguk képzik ki a szakterületek speciálisabb sajátosságokat igénylő humán erőforrást, és valahogy a korábban említett kultur-búgócsiga is önmaga körül forog, mert legyen az bármilyen szakág, profil, szféra, valójában mindegyik belülről látja a legjobban a problémákat, és ott tud gyorssegítséget adni, ahol annak igénye felmerül. Ennek a jelenségnek jócskán lehet vitatni a pozitív és negatív kísérőit, de eltekintve az elképzelt sci-fis jövőképektől, valóban létező tendenciáról beszélünk. Eddig tart a mese.   Akit bővebben érdekel a könyvszakma, a művelődési, múzeumi szakma módszertani vívódása, az bőven talál róla irodalmat a hálón és azon túl is.

Útikalauz könyvmolyoknak

Iszonyú gyorsan változik a világ, lépést kell tartani vele, a kulturális-művelődési közegben dolgozóknak pedig egyenesen kötelességük, máskülönben, ha lemaradnak – elmaradnak. Egy borzasztó hatalmas kínálatpaletta áll a nagyközönség előtt, és az választani fog, és azt fogja választani, ami elérhető, ami ott van, ami eléggé komolyan veszi őt és önmagát ahhoz, hogy foglalkozzanak vele. És itt már bekukkant az ablakon a kikerülhetetlen marketing, ami megint egy külön tudományág, lehet veszett jól és pocsékul csinálni. Az utóbbi a felesleges pénzkidobás szinonimája. Ezért a könyvfesztiválon is jól látszik, hogy a kiadók oda fektetnek, ahol a megtérülés gyanítható. A marketinget azonban egész szépen leosztják maguk és az íróik feladatai közé: az írónak a mai világban láthatónak kell lennie, ha azt akarja, hogy a könyveit megvegyék. És akkor felmerül az íróban a kérdés: akkor most mi vagyok én? Üzletember vagy alkotó? Hogyan lehetne mindkét porondon egyszerre profi? És főleg mikor legyen profi úgy, hogy a magyar írók elenyésző százaléka él meg kizárólagosan az eladott könyveiből származó honoráriumból.

Útikalauz könyvmolyoknak

Ezt értve már nem olyan meglepő, hogy az írók lelkes mosolya mellett befigyel egyfajta, nem fizikai fáradtság is. Egy természetes feszültség, amiből kiérződik a kockázatok súlya, az ábrándozó tekintet mellett pedig egy kis aggodalom, amikor az író lopva a szomszéd standok előtt kígyózó, dedikálásra vágyó potenciális vevők soraira pillantanak: lehet-e számokban mérni a sikert, és ha igen, a siker azonos-e a minőségi munka eredményével, az író esetében a sikerkönyvvel, amiért majd megőrülnek a rajongók? Milyen lehet egy író fejében létezni, aki kiadja a kezéből a kéziratát, a kiadójára bízza, majd végül ott ül a fesztiválon, várja az olvasókat, és pontosan tisztában van vele, az ő szakmájában nincs mellébeszélés, a könyve lesz a munkája sikerének fokmérője, és nagy bizonyossággal az olvasók a könyve alapján fogják megítélni őt magát is. Aztán csak ül és figyel: jönnek az olvasók, vagy nem jönnek? És ha nem jönnek, azt ki látja még?

Egyszerűen a könyvszakma semmivel sem elnézőbb, könnyedebb vagy elrugaszkodottabb a többinél. Ugyanúgy harcol a piacért, húz kesztyűt és felvásárol, vagy épp elad, felejt könnyen, vagy jegyez meg örökre momentumokat, lép tovább, ha az érdeke megkívánja, mint bármelyik másik ág. És ezt az írók tudják. Az írók olyanok, mint mi, a többi halandó. Csak éppenséggel, míg őket gyakran összemossák a történeteikben szereplő hősök motivációival, néha még a személyükkel is, addig egy múzeumpedagógusról, programszervezőről vagy épp egy kulturális központ vezetőjéről nehezebben hisszük el, hogy plakátokkal álmodik, műsorfüzetekkel a feje alatt ébred és hazafelé indulva a könyvfesztiválról még betér egy lakberendezési üzletközpontba, hogy lopjon egy kis ötletet, hogy milyen stílusban rendezze be a legújabb romkocsmáját.

Apropó, egy jó tanács utószóként: soha ne térj be az Ikeába, ha épp egy könyvfesztiválról tartasz fáradtan hazafelé! Ha még egy icipici, felgyülemlett tömegfóbia is kialakult benned az elmúlt órákban átéltek miatt, akkor pedig egyenesen tilos!

Inkább menj haza, feküdj le aludni, pihend ki magad, és gondolj arra, mennyire szerencsés vagy! Másnap munka, és az egynapi feladatsort sokkal könnyebb átlátni (milyen megnyugtató) mint a Millenáris zegzugos standsorait, a reklámhegyek, személyes sikerek és írói sorsok erdejét.


Képgaléria


A képek nagy méretben történő megtekintéséhez kattintson a kiválasztott képre.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Molnár Andrea

múzeumpedagógus
Ami unalmas, az nincs is.

molnar.andrea@nadasdymuzeum.hu

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 3153 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2018.05.24

Elmentem bevásárolni és eszembe jutott a múzeum

Olyan vagyok, mint sokan mások. Gyakran eszembe jut a munkánk, mondjam azt, a ...

2018.04.25

Útikalauz könyvmolyoknak

Jelen eszmefutatás az április 21-i könyvfesztivál látogatás kapcsán szül...

2018.04.19

Minta.kom.hogyan

Mit csinál a múzeumpedagógus egy többnapos módszertani konferencián? Eszik...

2018.02.06

Digitális egye fene! Szubjektív úti beszámoló

Minden ott van a közelünkben és mégis távol, elérhetetlen messzeségben. E...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H