Keresés a weboldalon

Tátika megérkezik!

Tátika megérkezik! Adventi mese a sárvári múzeum manóiról

2017.12.21

Advent negyedik vasárnapján a manók gyújtották meg a múzeumban a koszorú negyedik gyertyáját. Közben felidézték emlékeiket, hogyan is került a családba a legkisebb manólány. Ajándékként nyújtjuk át Önöknek ezt a mesét. Boldog karácsonyt kívánunk!

Tátika azóta lakik a sárvári várban, amióta a gólya bácsi leeresztette őt a vár fekete, üszkös kéményén keresztül a manólakba. A kéményből egyenesen a manócsalád nappalijába pottyant, koromtól maszatos arccal. Olyan fekete volt, hogy amikor manóbátyó először megpillantotta újdonsült kishúgát, felkacagott:

‒ Na, attól már nem kell félnünk, hogy leég a forró nyári napon!

Manóanyuka azonban meg se hallotta minden lében két kanál kisfiát, mert ekkor Tátika, a manókislány, kinyitotta ibolyakék szemét és rámosolygott a világra. Több sem kellett manóanyukának, felkapta apró leánykáját, és végtelen örömében egyből bemutatta őt az egész sárvári várnak. Mert manóék történetesen egy igazi várban laktak, olyan igaziban, amilyennél igazibbat elképzelni sem lehet. Pontosabban a vár múzeumában volt az otthonuk. Ennél is pontosabban a vár falába vájt odúban, ahová egy titkos repedésen keresztül lehetett bejutni. Ilyen egy becsületes manólak: jó meleg, alaposan el van rejtve, és a lakói mindig vidámak.

Szóval, amint Tátika megérkezett, manóanyuka útra kelt, hogy eldicsekedjen vele, micsoda pompás kis manólányka az ő kicsikéje, és hogy az orra ugyanolyan pisze, mint manóapukának és manóbátyónak. Manóanyuka bemutatta Tátikát Varázsszekrénynek, aki éjjelente, amikor a múzeum bezárt, kinyitja összes fiókját, hogy a kedves egércsalád gyerekei bújócskázhassanak bennük. Bemutatta a marcona, sárga csizmás huszárnak is, aki egy vitrinben lakott, de attól még ugyanolyan marconának tűnt, mintha lóháton ülne. Bemutatta őt Kálmánnak, a múzeum öreg kályhájának, aki manóapuka legeslegjobb barátja volt, és egyben a fölkerekség legzsémbesebb kályhája is.

Bemutatta Csengő Csomának is, aki igaziból is csengő, és a múzeum ajtaja mellett lóg, amióta világ a világ. Amikor Tátika egyszer megkérdezte Csengő Csomát, hogy mégis, pontosan mióta is világ a világ, arra a csengő nagyon titokzatosan azt válaszolta: amióta kopik a macskák bajsza és a kutyák körme, azóta világ a világ. 

Tátika megérkezik!

Manóanyuka bemutatta Tátikát Kázmérnak, a barátságos kacsának, aki a pénztárfolyosón lakott, bemutatta a múzeum összes asztallábának, széklábának és öregecske, kopott szőnyegének, azok nagybácsikáinak és nagynénikéinek és távoli lábtörlő rokonaiknak. Mindegyiknek volt neve, olyan sok, hogy Tátikának időbe telt mindegyikükét megjegyezni. Volt vagy hat név A-val, vagy öt név B-vel, és vagy kettő C-vel. Négynél is több D-vel.

Ám Tátika a legeslegjobban Villóval, a múzeum öreg csillárjával szeretett beszélgetni. Villó elmúlt százhúsz éves is, ami nagyon sok. Vénséges vén anyókaként viszont annyi mesét ismert, hogy Tátika nem győzte őket hallgatni. Ha odakint esett az eső, vagy csöndbe kellett maradni, mert a manócsalád nagyon fontos műsort nézett a tévében, olyankor Tátika felkerekedett és meglátogatta Villó anyót, a csillárt. Ahhoz, hogy elérje anyót a magasban, Tátika először felmászott a székre. A szék kedvelte Tátikát, mert mindig letörölte róla a port, amikor észrevette, hogy takarítás után ott maradt néhány porszemecske az ülőkéjén. A székről Tátika átmászott Dióné asztal asszonyságra, aki szintén nagyon-nagyon kedvelte a manólányt. Az asztal asszonyság akkor keveredett nagyon jó barátságba Tátikával, amikor egy alkalommal igazán hangos és futkosós, sámli méretű Ó-LátogatÓ!-k érkeztek a múzeumba. Ezen a napon történt, hogy az egyik sámli méretű Ó-LátogatÓ! odasomfordált Dióné asztal asszonysághoz, és amikor senki sem figyelt, össze-vissza tapogatta a kezével. Csupa-csupa ujj és tenyérlenyomat lett szegény Dióné asszonyság, pedig a múzeumban az Ó-LátogatÓ-knak szigorúan tilos nyúlkálni! Ez le is van írva valahol az öreg kályha szerint, aki manóapuka legjobb barátja, és aki nagyon okos, de hogy hol is olvasott erről, azt sajnos elfelejtette.

Elég az hozzá, hogy Dióné asszonyság aznap hiába próbált elhúzódni, elfordulni a matató Ó-LátogatÓ kezek elől, azok csak nem akarták békén hagyni. Ezt elégelte meg Tátika, a manólány, és amikor látta, milyen nagy a baj, kölcsönkért Kázmértól, a barátságos kacsától egy tollat, aztán uzsgyi, Dióné asszonyság megmentésére sietett vele. Tudniillik kacsatollal lehet a legeslegjobban csiklandozni.

‒ Hihihi, háháhá, vihihi, brühühü, nyiháhá! – visszahangzott a múzeum az Ó-LátogatÓ harsány kacagásától. Még a kíváncsi verebek is belestek az ablakon, hogy mi ez a csuda lárma, pedig ők folyton azzal dicsekednek, hogy nekik semmi újat nemlehet mutatni, mert ők már mindent láttak. Többet, mint Csengő Csoma, többet mint Kálmán az öreg kályha.

Tátika megérkezik!

Végül az Ó-Látogató olyan hosszan nevetett és kacagott a csiklandozástól, hogy ki kellett szaladnia a múzeumból. Tátika meg is sajnálta őt, de nem szomorkodhatott sokáig, mert Dióné asztalasszonyság máris rámosolygott, és megköszönte a segítséget. Onnantól lettek barátok.

‒ Jótett helyébe jót várj! Mától kezdve bármikor felmászhatsz a hátamra, amikor Villó anyóka meséjét akarod hallani. Csak előtte húzd le a cipődet. A cipő talpa nagyon piszkos, még akkor is, ha tisztának látszik ‒ tanította Dióné asszonyság a manólánykát.

Tátika illedelmesen megköszönte a jó tanácsot, majd hipp-hopp az asztalon termett. Gyorsan kellett mozognia, ha nem akarta, hogy a szemfülesebb Ó-LátogatÓ-k észrevegyék, és elkezdjenek óbégatni olyanokat, hogy:

‒ Nézd anyu, ott egy törpeizé! ‒ vagy, olyat hogy: ‒ Juhú, apa, add ide a telefonodat gyorsan, fényképezzük le a manót, tegyük fel Sistagramra.

Tátika egyáltalán nem akarta, hogy feltegyék őt holmi sistergős bigyulára. Hallotta korábban Varázsszekrénytől meg Csengő Csomától, hogy az Ó-LátogatÓ-k igen csak szeretnek sistagramozni. És akit lesistagramoznak, az úgy lemerevedik, mint a faliképek. Ijesztő, rémületes dolog lehet.

Egy-kettő-három, és Tátika már fenn is csücsült Villó anyóka csillárkarján. Szerencsére senki sem vette őt észre, még a legalacsonyabb, legfutkározósabb Ó-LátogatÓ-k sem. S miközben Tátika a csilláron hintázott, Villó anyóka belekezdett a legújabb meséjébe…


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Molnár Andrea

múzeumpedagógus
Ami unalmas, az nincs is.

molnar.andrea@nadasdymuzeum.hu

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 4346 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2020.05.22

Huszár volt az apukám! Lehetőségek a múzeumban

A 90-es években volt egy sorozat a tévében, ami igen erős hatással volt rá...

2020.05.08

Hegyekben áll. Feljegyzések szőnyegperspektívából

Számolós blog következik. Részben távmunkában, de remélve, hogy hamarosan...

2020.04.24

Ötödik, hatodik hete. Jegyzetek a fotelból

Már kívülről fújjuk az otthoni munka, a távmunka, a home office, előnyeit...

2020.03.18

Valami kezdődik. Feljegyzések a home officeból

A mostani helyzetnek semmi előnye nincs, meg lettünk volna nélküle. Tanulni ...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H