Keresés a weboldalon

Adventi hírhozó

Adventi hírhozó a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban

2017.11.29

Hagyományunkhoz híven gyertyagyújtásra várjuk kedves vendégeinket minden adventvasárnap 16 órakor. A Nádasdy-vár parkjának időtálló békéjéből térjenek be a múzeumba és engedjék meg, hogy hozzájáruljunk az ünnepélyes készülődés hangulatához.

Minden év egy újabb születés. Akadnak siető és szemlélgető, vidám, máskor szomorkás, nehéz és sikerekben gazdag évek egyaránt. Néha az ellentét egyik fele el sem válik teljesen a másiktól. Ilyenek az emberek is: korholva is tudnak szeretni, sírva is képesek örülni, hallgatagon is tudnak nagyon-nagyon sokat mondani. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éltük meg az elmúlt évet. Egyvalamiben mégis egyformák vagyunk, advent idején mindenkiben megmoccan az odafigyelés igénye. 

Ha szerencsénk van, lehull a hó, és még fehérségével is jelzi, ideje elengedni az elmúlt év keserű gondolatait, megbékülni, felzárkózni a karácsonyi várakozás mellé. Olyan ez a béke, mint kandalló mellett üldögélve tűzropogást hallgatni, emlékezni egy kedves pillanatra, megpihenni. A sárvári óvodások minden héttel díszesebbé öltöztetik a múzeum karácsonyfáját, mi pedig, a múzeum dolgozói mesélni fogunk Önöknek és gyermekeiknek a gyertyagyújtások alkalmával. 

2017. december 3. 16:00 óra

A három dió története

Mesélő: Takács Zoltán Bálint

Mese a szívből jövő szeretetről. Sok minden fontos az életben, de amikor végigtekintünk egy-egy év vége felé, mit értünk el az előző hónapok során, ami maradandó, legtöbbünknek nem a legújabb technikai eszközök beszerzése jut eszünkbe. Hanem az a megfoghatatlan valami, amiről a mesék szólnak.

2017. december 10. 16:00 óra

Tátika karácsonya

Mesélő: Molnár Andrea

A mesélő meséje. A mesélő jól ismeri múzeumunk életét. Miközben a termeket járta be lépésről lépésre, egyszercsak feltünt egy kis manó, aki megpróbált elbújni előle, de végül jó barátok lettek. Kiderült, hogy a falban lakó kis manó ugyanolyan izgalommal készül a karácsonyra, mint mi. Egy manó meséje mindannyiunk ünnepéről.

2017. december 17. 16:00 óra

A soha ki nem hűlő kemence

Mesélő: Takács-Reichardt Gabriella

A vár lakói mindig szeretettel fordultak a városban élőkhöz. Az ünnepek alatt mindig volt egy kedves szavuk, egy édes kalácsuk, mellyel a szívet és a pocit is melegítették. Nem volt ez véletlen, hiszen a várban élt egy kedves idős hölgy, akinek volt egy csodakemencéje, mely soha nem veszítette el melegét és ami köré szívesen gyűltek a szűk szavú, de nagy szívű emberek. 

 

Helyszín: Nádasdy Ferenc Múzeum díszterme

A program látogatása ingyenes.

Meglepetés is lesz...

A legkisebbeket karácsonyi, kifesthető üdvözlapokkal lepjük meg, ha mese közben megjönne a kedv a színezéshez.  A nagyobbak pedig, amíg felmelegednek a kinti séta után, húsz percre újra átélhetik gyermekkori adventjeik emlékét. Az utóbbihoz néhány meglepetés-látványelemmel járulunk hozzá.

Találkozzunk december 3-án, 10-én és 17-én vasárnap délután 16 órakor!


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2785 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Kövessen minket!



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Iratkozzon fel most hírlevelünkre!

Miről szól a hírlevél?

A legfrissebb blogok

2017.09.26

Köszöntéstől Sárvárig és párosan tovább

Másfél évtizede minden év szeptemberében múzeumpedagógiai évnyitóra ker...

2017.08.24

Mikor lesz újra trendi?

A kérdés a múzeum oldaláról kifejtve úgy hangzik: melyik történelmi kort...

2017.07.26

A távol a közel

Ahhoz hogy valamire vigyázzunk, először szeretni kell. Ahhoz hogy elhiggyük,...

2017.06.09

Kezdőmondat nem kezdőknek. A muzeológus is ember

Nem tudunk elszakadni a munkánktól, bárhol is dolgozzunk. Egy apró részlet,...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H