Keresés a weboldalon

Dirrel és durral. Interpasszív múzeum

Dirrel és durral. Interpasszív múzeum

2016.04.05

Minden múzeumos rémálma, hogy nem elég interaktív a kiállítás, amit elképzelt. Megriad, amikor megkérdezik tőle, hogy szerinte elég a három képernyő a kiállítótérben. Újabb és újabb izgalmas megoldáson gondolkodik, amivel majd mindenkit elkápráztat. Egy dologról feledkezik meg végül. Arról, hogy múzeumban van.

Egy vendégkönyvi bejegyzés amellett, hogy gratulált az új huszárkiállításhoz, több interaktivitást javasolt. Részletesen nem fejtette ki az idegenvezető, konkrétan mire gondolt, de valószínűleg technikai megoldások alkalmazását várta volna el. A kiállítás tervezésénél jómagam is elgondolkodtam azon, hogy milyen számítógépes és egyéb megoldásokkal színesítsük a huszárokról szóló tárlatot. Végül hosszabb megfontolás után úgy döntöttem, hogy eltekintek az úgynevezett kütyük bevetésétől. Egy korábbi bejegyzésemben már érintettem a kérdést. Ott arra jutottam, hogy a kiállításnál a dramaturgia a lényeg és maga a történet, mondjuk úgy, szóismétléssel élve, maga a kiállítás legyen interaktív. 
Néhány nappal ezelőtt a mobiltelefonom ment tönkre, és a szolgáltató nem adott a javítás idejére telefont (ez egy másik blogoldalon biztos jó téma lenne), ezért régi telefonomat hoztam működésbe. Nincs két éve a cserének, mégis a póttelefonom mintha évtizedekkel lökött volna vissza. Nem olvasom a telefonomon a híreket, nem nézem az e-mail üzeneteimet, a facebookon alig vagyok fent, a viberen nem beszélgetek. Félreértés ne essék, nem elvonási tüneteim vannak, csak szintén ráirányította a figyelmemet a kiállítások interaktivitására. 
Két végletet járok körül.

Csak tárgyak. De hol a vendég?

Válogatás a sárvári múzeum képeslapgyűjteményéből

Képzeljük el, hogy belépünk egy múzeumba, ahol csak tárgyak vannak, természetesen vitrinbe zárva. Felismerjük, hogy az egyik nagyobb a másiknál, jobban csillog, hiányzik a füle, színesre festették. Egy másik vitrin előtt beugrik valami, hogy ilyet már láttunk valahol, egy tankönyvben vagy a neten. A harmadik tárlóban szereplő tárgyak pedig egyszerűen szépek. 
A múzeum magára hagyta a vendéget, teljesen rábízta, hogy miről mit gondol, a múzeum nem más, mint tárgyak halmaza. A vendég legfeljebb esztétikai élménnyel gazdagodott, márpedig a múzeumnak mégiscsak jellemzője az ismeretátadás, még a szépművészeti vagy iparművészeti múzeumoknak is. Az ismeretszerzés lehetőségét vonjuk meg az érdeklődő látogatótól. A tudásközvetítést egy másik, külső intézményre bízzuk. Példaként egyértelműen az iskolára gondolhatunk, de eszünkbe juthat más is, például természetes módon az internet. A lényeg mégis ugyanaz marad, a múzeum kiengedi a kezei közül azt, amiért elsődlegesen létezik. Lemond arról, hogy tudásbázis legyen, egy olyan hely, ahol valami mást lehet megtudni, mint az iskolában vagy a neten. 
A múzeumok a tudás birtokosai, tegyük gyorsan hozzá, természetesen nem tévedhetetlenek. Ennél jóval fontosabb viszont, hogy emellett legfontosabb feladatuk, a tudás továbbadása. Ez az intézménytípus azért jött létre, hogy megőrizzen, feldolgozzon és megmutasson. És mindez a tárgyak körül forog. A sárvári múzeumban nincs szkafander, ezért az űrkutatásról igencsak megerőszakoltan lehetne állandó kiállítást rendezni. Annál inkább Magyarország térképi ábrázolásának évszázadokat átívelő történetéről vagy amiről sokat szólunk, a huszárokról. Egy képeslapgyűjtemény pedig alkalmat ad, hogy az első világháború eseményeire irányítsuk a figyelmet. A múzeumban őrzött műtárgyakat, dokumentumokat feldolgozzuk és különféle platformokon (kiállítások, internet, katalógusok, adatbázisok a világhálón) bemutatjuk. 
A gyűjtés és a megőrzés feldolgozás nélkül parttalanná válna, a bemutatás pedig értelmetlenné, egyszerűen tárgyak összehordott halmazává. Ezzel eljutottunk a múzeum szentnégyességéhez: a gyűjtés, megőrzés, feldolgozás, bemutatás. Nem egymástól elszigetelt feladatokról, hanem egymással összefüggő területekről van szó. Ha belépünk egy kiállításba, ahová a tárgyakat összehordták, és ennyi, ott a vendég becsapva érzi magát. Vagy egy dzsungelben. Egy biztos, legközelebb már nem jön vissza, mert nem kapta meg a múzeumtól elvárt élményt, a tudást. 

Totál interaktív. De hol a múzeum?

Ovisok a sárvári múzeumban

Interaktivitás alatt, mivel most ez a trendi, a digitális technika alkalmazását értem. Egy üres asztal, majd egy tablet a kézbe, és egyből megelevenedik az addig teljesen hétköznapi összeeszkábált bútordarab. Nekem is volt olyan elképzelésem, és nem hallgatom el, hogy nem mondtam le róla, miszerint a huszár kiállításon, ahogy a vendég egy ablak előtt elhalad és kitekint rajta, a távolban egy ütközetet nézhet végig. Tisztára úgy, mintha azt a hadvezér sátrából látná. Vagy a díszteremben a képernyőt az egyik oldalfreskóra irányítja, és azon egyből megelevenedik a bibliai történet, persze, hanggal, effektekkel. Mind olyan ötlet, mely biztos működne, ráadásul, hogy átéljük, még el is kell jönni hozzánk, otthon nem lehetne ezt élvezni. Az előzőekben említett ismeretátadás ettől még megvalósul. Mondjuk ezt úgy, ha van pénzünk, vagy pályázati lehetőségünk, induljon el a fantáziánk. Most azonban a végletekről van szó.
Képzeljük el, hogy belépünk egy múzeumba, ahol minden interaktív. Kapunk egy soha nem látott formájú, csodálatosan formatervezett szerkentyűt, amivel végigmehetünk egy útvonalon vagy éppen arra kalandozhatunk, amerre akarunk. Ahol a készülékünk jelez, ott fel kell emelnünk vagy meg kell pörgetnünk, esetleg célba kell valamit vennünk, és majd valami történik. Látjuk három dimenzióban a mestert, aki éppen alkot, de észrevesz minket és kedvesen ránk mosolyog. Ha éppen arról van szó, a bakó lép felénk, pallosával suhint egyet, miközben cinkosan ránk kacsint és fejét egy kissé jobbra dönti.
Minden leköti a figyelmünket, minden modern, ráadásul annyi élmény lehet még, hogy ide biztosan visszajövünk. És még mennyi tudást felszedhetünk, hiszen most is megtudtuk, a bakónak nem kardja, szablyája van, hanem pallosa.
Úgy vagyunk ezzel, mint a furcsa matekfeladvánnyal, melynél látszólag minden jó, csak éppen a kétszer kettő ötre jött ki. Hol a hiba?
Igen, a tárgy hiányzik. Mindazt, amit elmondtunk, átélhetjük egy üres szobában, egy raktárépületben. Ha nincs valami kézzelfogható, még ha ott a vitrin üvegén túl, akkor az nem más, mint egy látványos installáció.
Amit a múzeum ad a betérőnek, az a tárgyak, az épület, az ott őrzött tudás és annak élményszerű átadása. Lehetne ezt még ragozni, a lényeg nem változik. Visszatértünk a szentnégyeshez. 

Arany középút. De hol is van?

A sárvári múzeum dísztermének mennyezeti freskója

Többségünk használja a legújabb informatikai eszközöket, többségünk sejti, ma már szinte minden informatikai alapon működik. Azt is sejtjük, hogy öt, tíz év múlva észrevétlenül már teljesen más kütyük vesznek körül minket, amit csak akkor veszünk észre, ha esetleg elromlik, és szervizbe adjuk és addig a régit kell használnunk.
A múzeumok is használják a legújabb technikát, régen se tettek másként. Az arany középút azonban nem létezik, ugyanis két egymással összefüggő, de egymástól el is váló oldalról van szó. Az egyik oldalon állnak a tárgyak, a másik oldalon pedig azt bemutató lehetőségek. Az utóbbiak csak eszközök, installációk, de nem több. Feladatuk, hogy segítségükkel a múzeum kibontsa a tárgyak történetét, bevezessen egy ismeretlen témába, élményt adjon.
És még egy apróság. Az interaktivitás személyek között az igazi, még a múzeumban is. Ehhez pedig nem kell sok millióba kerülő műszaki berendezés. Tíz pár zoknival bármikor elmagyarázhatjuk a huszárezredek felépítését, de az egész hadseregét is. Egy bajusszal pedig bemutathatjuk a magyar történelmet. A tárgyak túlélték az elmúlt századokat, évtizedeket, higgyük el, túlélik azt is, ha vesszük a bátorságot és játszunk velük. Ha nincs felesleges pénzünk arra, hogy ablakból csatát nézzünk, csak kukkantsunk fel a sárvári vár dísztermének mennyezetére és minden mozgásba lendül. Csak egy kis fantázia kell hozzá. 

Kapcsolódik:


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Takács Zoltán Bálint

múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.

takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15058 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H