Keresés a weboldalon

Huszárvágás!

Huszárvágás!

Papír dolmány, papír mente – huszár-öltöztető készült a "Mi vagyunk a huszárok" című kiállításunkhoz. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt önfeledt perceket szerezhet a letölthető öltöztetős figuránk, mely a legmagyarabb fegyvernem különböző időszakainak egyenruháit mutatja be. Egy régi játékot vezetünk be újra a köztudatba.

A papír mint kiinduló matéria több évszázada szolgáltat változatos játék- és szórakozási lehetőséget kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Elég, ha csak a papírhajtogatás művészetére, az origamira gondolunk, melynek kialakulása a hatodik századra tehető. E Japánból begyűrűzött – és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő – technika mellett a képzeletbeli dobogó második fokán a kivágós papírjátékok szerepelnek. A papírból vagy vékonyabb kartonból kivágható öltöztetős babák és egyéb figurák annak köszönhetik sikerüket, hogy nagyszerűen képesek egy adott kor ízlésvilágát, divatját sokszínűen közvetíteni, ugyanakkor előállítási költségeik alacsonyak, tömeggyártásuk is minden különösebb gond nélkül megoldható. Ha még azt is mindezek mellé vesszük, hogy a kéz–szem koordináció fejlesztésén túl a koncentrációs képességeinket is pallérozzák az ilyen játékok, akkor beláthatjuk, milyen jó hatásfokkal alkalmazható múzeumpedagógiai eszközre leltünk.

Gyerekfoglalkozás a 10. Lidércfényen a sárvári várban

Mindezek (lidérc)fényében debütált a megújult huszárkiállításunk kísérőjeként vitézlő huszár-öltöztetőnk a tizedik Lidércfényen. A gyerekek itt még színezetlenül kapták kézhez az íveket, ugyanis a foglalkozás vezetői előbb instrukciókkal látták el őket a kiállításunkban is szereplő Nádasdy huszárezred különböző korszakaihoz tartozó egyenruhák színeit illetően, majd a kiszínezést követően a kivágásban és az összeillesztésben is segédkeztek. A letölthető verzió már megszínezve mutatja be a különböző korszakokhoz tartozó ruha együtteseket.  A kivágható huszár három különböző öltözékkel ékesíthető fel, beleértve a megfelelő fejfedőt is. 

Az öltöztető papírbaba története

huszár-öltöztető

A hasonló kivágós babák még a 18. században indultak hódító útjukra Franciaországból kisugározva, célkeresztjükben szintén a figurákra „aggatható” különféle ruhakölteményekkel.  Ekkor még jellemzően divatlapokban vagy könyvmelléklet formájában mutatták be a női divat aktualitásait, ebből adódóan nőnemű öltöztető alannyal párosultak. Magyarországon először 1845-ben kapcsolódott kivágós papírbaba különálló mellékletként a Honderű című laphoz. Ezt megelőzően Németországban 1791-ben közölt egy divatlap hasonlót „Az angol baba” címmel. A szórakoztatáson túl – nem is annyira burkoltan – az adott ruhadarabok reklámozását is szolgálták a hatalmas sikert elért oldalak. 1793-ban már a fiúknak is kedvezve olyan öltöztetős figura jelent meg, amelyhez ló és lószerszámok is tartoztak. Díszítő jelleggel a mi délceg huszárunkhoz is tartozik paripa, ám kivágni nem javasoljuk, ugyanis aki megtekinti a képét, látni fogja, hogy csupán fél lóerős. A megszínezett öltöztetőt háttér nélkül, két lapra bontva tesszük elérhetővé az otthoni felhasználhatóság elősegítésére. Javasoljuk, hogy keményebb papírra nyomtassunk, ellenkező esetben előfordulhat, hogy huszárunk kevéssé lesz daliás.  

Kellemes szórakozást kíván a Nádasdy Ferenc Múzeum csapata!

Kapcsolódik:


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 2673 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Kövessen minket!



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Iratkozzon fel most hírlevelünkre!

Miről szól a hírlevél?

A legfrissebb blogok

2017.09.26

Köszöntéstől Sárvárig és párosan tovább

Másfél évtizede minden év szeptemberében múzeumpedagógiai évnyitóra ker...

2017.08.24

Mikor lesz újra trendi?

A kérdés a múzeum oldaláról kifejtve úgy hangzik: melyik történelmi kort...

2017.07.26

A távol a közel

Ahhoz hogy valamire vigyázzunk, először szeretni kell. Ahhoz hogy elhiggyük,...

2017.06.09

Kezdőmondat nem kezdőknek. A muzeológus is ember

Nem tudunk elszakadni a munkánktól, bárhol is dolgozzunk. Egy apró részlet,...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H