Keresés a weboldalon

Napi 12 órát tart nyitva a sárvári múzeum

Napi 12 órát tart nyitva a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum

A nyár forró napjai, esős órái egyaránt alkalmat kínálnak egy múzeumi túrára. Egy kellemes reggeli után ugyanúgy érdemes ellátogatni a sárvári múzeumba, mint a délutáni fürdőzést követően. A Nádasdy Ferenc Múzeum júliusban és augusztusban mindenki számára nyitva áll. Vendégeinket reggel 9 órától este 9 óráig várjuk.

Nemcsak Magyarországon, hanem Európában is ritka, hogy egy múzeum napi tizenkét órán át várja vendégeit. Meggyőződésünk azonban, hogy nem a vendégek vannak a múzeumért, hanem a múzeum a vendégekért. Már eddig is sokan döntöttek úgy, hogy megnézik Európa egyik legszebb dísztermét a Nádasdy Ferenc Múzeumban, megcsodálják a festett szalonok bútorait, megkeresik szülőföldjüket régi térképeken vagy a torony emeleti ablakából képzelik el, hogyan is nézhetett ki egykor városunk.
Júliusban és augusztusban reggel 9 órától 21 óráig várjuk vendégeinket. Érdemes hozzánk betérni, hiszen a vastag falak a nagy kánikulában sem engedik be a meleget, esős időben pedig kellemes hőmérsékletet biztosítanak. Ezerháromszáz négyzetméteren izgalmas műtárgyak, freskós termek felfedezésre csábítanak mindenkit. Kezdje velünk a napját és fedezze fel Sárvár legszebb és legrégibb épületét. Ha a délutáni fürdőzés kifárasztotta, jöjjön el hozzánk az esti órákban, hogy megtudja, miért is nyugodt az élet nálunk, az ötcsillagos Sárváron.

A vár épületében 1300 négyzetméteren több mint fél évszázada várja vendégeit állandó és időszaki kiállításaival a Nádasdy Ferenc Múzeum. 
 

Az ördögmaszkoktól Napóleon lécscsapójáig! Egy titkos kiállítás a pincében!

A Nádasdy Ferenc Múzeum nyitva tartása júliusban és augusztusban keddtől vasárnapig 9 órától 21

Díszterem

Díszterem - Nádasdy Ferenc Múzeum Sárvár

A vár és a múzeum legszebb terme a Nádasdy III. Ferenc által építtetett díszterem. Az 1653-ban elkészült mennyezeti freskók a törökellenes háborúk hősének, Nádasdy II. Ferencnek, a híres „fekete bégnek” 1591 és 1602 között vívott csatáit ábrázolják. 1769-ben a vár tulajdonosa, Szily Ádám a díszterem oldalfalaira barokk stílusban Ótestamentumi jeleneteket festetett Dorffmaister István festővel. A falfestmények többek között Dávid és Góliát, Sámson és Delila, Judit és Holofernész történetét dolgozzák fel. A díszterem 17. századi, márványberakásokkal, aranyozásokkal díszített, két oldalszárnyú kabinetszekrényét a múzeum az Ocskay-családtól vásárolta. 

Iparművészeti kiállítás

Iparművészti kiállítás - Nádasdy Ferenc Múzeum Sárvár

A múzeum iparművészeti gyűjteménye is sokrétű. A szalonok berendezései évszázadok bútorművészetét mutatják be. A Wittelsbachok várban elrejtett kincse, ezüst étkészletei és festett porcelánjai a múzeum kedvelt látnivalói. A történeti üvegeket bemutató tárlat míves, metszett, festett üvegtárgyai között csodálható meg Ferenc József kézmosó tálkája, II. Miklós cár söröspohara, illetve a Rippl-Rónai József tervezte likőröspohár is.

Huszártörténeti kiállítás

Huszártörténeti kiállítás - Nádasdy Ferenc Múzeum Sárvár

A gyűjtemény Európa egyetlen látogatható önálló huszár-kiállítása. Látogatóink megismerkedhetnek a „legmagyarabb” fegyvernem kialakulásával, évszázadokon keresztül húzódó történelmével. A tárlókban 16-20. századi fegyverek, használati tárgyak, ruhák, festmények és fényképek láthatók. A tárgyi emlékek közül a leggazdagabb egység a dualizmus korától a második világháborúig terjedő időszakot fogja át. Itt kapott helyet az a Sárvári Lajos által adományozott szablyagyűjtemény is, amely a 17. és 20. század közötti korok remekmívű fegyvereit mutatja be. 

Carta Hungarica

Carta Hungarica - Nádasdy Ferenc Múzeum Sárvár

A térképtörténeti kiállítás 16-18. századi eredeti térképmetszeteket mutat be, melyek Magyarországot és környékét ábrázolják. Az ókori csillagász, Ptolemaiosz 1520-as években kinyomtatott Pannónia térképe mellett megtekinthetők jelentős magyar és európai térképészek metszetei is. Érdemes megfigyelni, ahogy a kartográfia fejlődésével egyre tökéletesebbé válnak az irányok, határvonalak, domborzati ábrázolások. Minden egyes térkép különálló művészeti alkotás is.

Kapcsolódik:


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15060 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H