Keresés a weboldalon

Lélekemelő könyvbemutató

A sárvári múzeum munkatársának könyvbemutatója Nádasdy Borbálával

Gróf Nádasdy Borbála és munkatársunk, Takács-Reichardt Gabriella könyvbemutatóján vettünk részt a Huszár Gál Könyvesbolt szervezésében a fővárosban. A beszélgetésen szóba került a családi örökség, a művészet és természetesen a hit, az imádság.

Három metróvonal találkozik a budapesti Deák téren. Amikor felérünk a felszínre egyből különféle zajokra figyelünk. A villamos furcsa csilingelése, valószínűleg valaki megint átrohant a síneken. Nem történt baj, mindennapos rohanás. Ami szembetűnik, mint Sárváron is, hogy még a középkorosztály is a telefonját nézi, olvas vagy beszél, netán játszik. Nagyüzem a nagyvárosban. Nagyvárosi tapasztalat a kisvárosból érkezőnek.

Kilépünk a metró kockájából és belépünk a Pesti Evangélikus Egyház Deák téri Egyházközségének épületébe. Már délután jártunk itt, elhoztuk a könyveket, a mi részünket. Konkrétan, Takács-Reichardt Gabriella Imádságok a reformáció korából című munkáját, mely Nádasdy Pál Áhítatos és buzgó imádságok című könyvét mutatja be, illetve teszi közzé. Az első találkozásnál is feltűnt, hogy mihelyt becsukódott mögöttünk az ajtó, észrevétlenül átléptünk a csendbe. Az épület és minden munkatársa egyet jelentett nekünk az üzenettel, hogy ne vedd fel a tempót, add át magad a nyugalomnak.

A könyvbemutatóra az épület pincéjében került sor. Érdekes és tanulságos út vezet oda. Az Evangélikus Országos Múzeum kiállításán át. 2016-ban nyílt meg a Luther öröksége című tárlat, mely minden korosztálynak szól. Szerencsénk van, bár biztos vagyok benne, hogy a többiek is hasonló felkészültséggel, de most nekünk az igazgató, Harmati Béla mutatja be a termeket. Fantasztikus tárgyak, ismeretközlő technikák. Minden modern és jó. Az eredetiség és a látogatók igényeinek úgy felelnek meg, hogy nem engednek a színvonalból.

Kilépve a kiállításból és elhaladva egy keresztelőmedence mellett, melyben Petőfi Sándort is megkeresztelték csigalépcsőn jutunk le a pincébe. A múltról mesélnek a kövek. Nem jelképesen, konkrétan. A 18. század végén, mikor lerakták az épület alapjait, nem gazdagok adták az adományokat, hanem a szegény hívők. Kinek ami volt, három nagyobb kődarab, kisebb vagy szélesebb téglák. Ezekből az építőkövekből épült fel az egyház, az épület és a közösség. Valószínűleg itt van a magyarázata valahol annak, hogy a fővárosi személytelenség itt eltűnik és a másik is fontossá válik.

Nádasdy Pál Imádságos könyvének bemutatója Budapesten

Az asztalon már ott vannak a könyvek. A mi részünk mellett a másik, gróf Nádasdy Borbála legutóbbi kötete, az Asszonyszerelem, asszonysors. És ott van Borcsi is. Régóta ismerjük őt. És mióta ismerjük, szeretjük. Minden találkozás vele egyben feltöltődés. Gondolatokkal, tartással, örök optimizmussal és mérhetetlen kedvességgel. Most sincs másképp. Ölelés, rövid hogy vagy, majd később beszélünk. Indulhat az est.

A színpadon két mosolygó, egymásra figyelő hölgy és a vendéglátó, a könyvbemutató ötletgazdája, Cselovszky Ferenc lelkész, a Pesti Egyházmegye esperese. Így hangzik hivatalosan, nem hivatalosan, egy mosolygó, (ilyet szabad írni?) oltárian kedves ember empátiával és izgalmas meglátásokkal.

A vendégeket Fűkéné Menczer Kornélia, a könyvesbolt vezetője köszöntötte. Majd munkatársnője mellett két lányával és férjével acapella énekeltek. A fény, mely betöltötte a boltíves teret, eddig is kellemes volt, de az énekkel úgy éreztem, a légkör kedvessé is vált.

Cselovszky Ferenc köszöntésében elmondta, számára nagy izgalmat jelent az este. Sárvárt személyesen a reformáció évében ismerte meg 2017-ben. Felidézte, hogy a múzeum egy munkatársa egyből felajánlotta, ha legközelebb egy csoporttal érkezik a várba, szívesen megmutatja nekik a múzeumot. Ez a munkatárs a Nádasdy Pálról szóló könyv szerzője volt. Hamarosan nemcsak a csoport érkezett meg a Rába menti kisvárosba, hanem egy kiállítás is az imádságos könyvről és szerzőjéről. A tárlatot Cselovszki Ferenc nyitotta meg és elhatározta meghívja a kiállítás rendezőjét, a könyv szerzőjét. Beszélgetőtársként pedig a Nádasdy család egyetlen Magyarországon élő tagját, a könyvei és gondolatai révén ismert és szeretett Borbálát is.

Takács-Reichardt Gabriella, gróf Nádasdy Borbála és Cselovszky Ferenc

Egy óra intenzív beszélgetés következett, melyből megismerhettük a könyvek születésének körülményeit, a személyes vonatkozásokat, a nehezebb pillanatokat. Nádasdy Pál a magyar történelemben fontos szerepet játszó család kevésbé ismert tagja. Nagyapja a család hírnevét és befolyását megalapozó Nádasdy Tamás nádor volt. Apja a császári udvarban könnyedén mozgó, de a csatatéren a török szemében is tiszteletet kivívó Nádasdy Ferenc. Pál még nem töltötte be hatodik életévét, amikor elveszítette édesapját. Édesanyja, Báthory Erzsébet keményen intézte a hatalmas birtokrendszer ügyeit. Nem véletlen, hogy nem bizonyítható vádak alá vonták. Mindezek mellett az ország siralmas állapota, az állandó török fenyegetés, mind hozzájárulhatott ahhoz, hogy Pál életében a lelkiség kiemelt szerepet játszott. A könyv szerzője hangsúlyozta, hogy házanépének szedte össze az imákat az evangélikus Nádasdy Pál, de a szövegek a ma olvasójának szintén aktulitással bírnak. Az embernek az az érzése, miközben az imádságokon áthalad, hogy az emberek mindennapjaik során hasonló problémákkal néznek szembe ma és néztek szembe négy évszázaddal ezelőtt, hangsúlyozta Takács-Reichardt Gabriella.

Gróf Nádasdy Borbála dedikál

Gróf Nádasdy Borbála hangsúlyozta, hogy számára ismeretlen volt Nádasdy Pál. Sőt egy tavalyi családi találkozó kiderült, a több családtag sem tudott ősük életéről és munkásságáról. Borbála Asszonyszerelem, asszonysors című kötete már a hatodik, abban a sorozatban, melyben életét, családja modernkori történelmét és gondolatait osztja meg olvasóival. A hatodikat megírni már öröm, de az elsőhöz sok biztatás kell. Ezért is örült annak, hogy Gabriella első könyve épp egy Nádasdy családtagról szól, ráadásul egy olyan munkáról van szó, mely kiemeli a fiatalon elhunyt grófot az ismeretlenségből.

Cselovszki Ferenc egy játékra is hívta vendégeit. Egy-egy szóra várta a reakciókat, az egyszavas válaszokat. A két mosolygós hölgy egyből jelezte, hogy az egy szó nagyon kevés, egy mondat se könnyű, inkább engedélyezzen az esperes úr legalább három mondatot. Ilyen kérésnek természetesen nem lehetett ellenállni.

Egy-egy szót emelünk itt most ki.

Gabriella / Sárvár. Egy szó: minden. Egy mondat: Ott születtem. Három mondat. Nem tudom elképzelni, hogy elhagyom és azt sem, hogy ő elhagy engem. Inspirációt jelent ott minden, egy gondolathoz, egy témához. És csodálatos emberek laknak ott.

Borbála / Taps. Egy szó: minden. Egy mondat: Életem értelme. Három mondat. Nagyon szeretem, ha megtapsolnak. Ha belépek egy terembe és tapsot kapok, egyből otthon érzem magam. De ez nem jelenti azt, hogy fel kell adni magunkat egy tapsért.

A közönség sorából érkezett kérdésekre reagálva Nádasdy Borbála elmondta, többen viselik a Nádasdy nevet, de ez nem jelent rokonságot. A családi örökség számára nagyon fontos, irányt mutat. Egy családnak legyen szíve, hite és melegsége. A többi már az egyénen múlik.

A beszélgetés egy Nádasdy ima felolvasásával ért véget. Búcsúzásként még egy lélekhez szóló éneket hallgattunk meg. A könyvbemutató véget ért. Ott a teremben, de a pillanatok sokáig meghatározzák még mindennapjainkat.

Örülünk, hogy a sárvári múzeum munkatársait egy közösség szeretete karolta át.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Takács Zoltán Bálint

múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.

takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15218 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H