×

Nádasdy Ferenc
Múzeum
Sárvár

FőoldalLátogatásMúzeumsuliTudástárMúzeum
Kilátás a sárvári Nádasdy-várból

Hatvankilenc, hetven és hetvenegy. Sárvári helyek

1968. augusztus 20-án új város született. Az Elnöki Tanács határozata Sárvárt várossá nyilvánította. A modernkori várossá avatást komoly fejlesztések előzték meg, melyek a következő években is folytatódtak. A cím ugyanis kötelezett.

Hivatalosan a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 20/1968. számú határozata szólt arról, hogy három községet, Sárváron kívül még Siófokot és Sárospatakot járási jogú várossá szervezik. A szervezeti változás végrehajtásának határnapjaként Sárvár és Sárospatak esetében 1968. augusztus 20-át, Siófoknál pedig 1968. december 31-ét jelölték ki.

Augusztus 18-án három napos ünnepség vette kezdetét Sárváron, melynek keretében kiállításokra, koncertekre, sportrendezvényekre, ünnepi nagygyűlésre került sor. Új épületeket, intézményeket szintén átadtak, így az új városi vízművet és a járási rendelőintézet épületét. A városi ipari fejlődésének mérföldköveként lerakták a Győri Vagon- és Gépgyár sárvári üzemének alapkövét, ami után 19 hold nagyságú területen indult meg a fejlesztés. Izgalmas programnak ígérkezett a Köztársaság Filmszínházban a dunántúli városok amatőr filmszemléje.

A várossá nyilvánítást megelőző években komoly fejlesztésekre került sor, melyek szükségesek voltak ahhoz, hogy Sárvár valóban megfeleljen a címnek. Többek közt járdát kaptak a sárvári utcák, korszerűsítették a közvilágítást, hozzá láttak a közművesítésnek, illetve a lakáshiány megoldására lakótelepek építése kezdődött.

A városavatási ünnepség Sárváron. Nógrádi Géza felvétele 1968-ból (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)
A városavatási ünnepség Sárváron. Nógrádi Géza felvétele 1968-ból (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)

1968. március 1-jével az Elnöki Tanács határozata elrendelte Rábasömjén és Sárvár egyesítését. A megyei napilap, a Vas Népe ezzel kapcsolatban egy érdekes történetet osztott meg a várossá avatást köszöntő számában. A cikk szerint a Tinódi Gimnáziumban a város fejlődéséről beszélgettek a gyerekek. Az óra után az egyik diák félrehívta az osztályfőnököt, akitől megkérdezte, hogy rábasömjéniként miért nem sárvári, holott szülei Sárváron dolgoznak, ő maga pedig itt tanul. A tanár úr egyből vette a lapot és mint a Hazafias Népfront vezetőségi tagja szóba hozta a kérdést a tanácson. A történet szerint ezek után már gyorsan zajlottak az események. 1967. májusában közös megbeszélést tartottak az illetékesek, majd júniusban falugyűlést tartottak Rábasömjénben. Két tábor alakult ki, az idősebbek ellenezték, a fiatalabbak támogatták az egyesítést. Végül teljesült a gimnazista diák álma.

Az avatási ünnepséget követő években további beruházásokra került sor, melyek erősítették Sárvár modern városi funkcióit. Érdemes ezek közül három év egy-egy fejlesztését röviden bemutatni, hogy lássuk, milyen tervek, elgondolások vezettek el új ötletekhez és azok megvalósítása milyen pályát futott be.

 

Hatvankilenc. Az ipari iskola

A különféle szakmák iránt megmutatkozó igényt sokáig a város általános iskoláiban, a gimnáziumban, sőt a várban tartott tanfolyamok révén próbálták kielégíteni. A hatvanas évek második felére nyilvánvalóvá vált, hogy szükséges egy önálló szakmunkásképző iskola alapítása és építése.

A terveket a Vas megyei Tanácsi Tervező Iroda mérnöke, Fazekas Péter készítette, aki egy kétszintes 4300 légköbméter nagyságú épületet álmodott meg. A kivitelezést a Tanácsi Építőipari Vállalat valósította meg mintegy 3 millió forintos beruházási összegből.

1968 tavaszán kezdtek hozzá egy hattantermes iskolaépület felhúzásához a mai Dózsa György és a Kisfaludy Sándor utca sarkán, az egykori Entzbruder Dezső (ma Szent László) Általános Iskola szomszédságában. Az építésben a kor elvárásainak megfelelően a társadalmi munkának is szerepe volt. Többek közt a VASÉP (Vas-megyei Állami Építőipari Vállalat) ifjúsági szervezetének, azaz a KISZ-nek (Kommunista Ifjúsági Szövetség) a tagjai 170 ezer forint értékben ajánlották fel munkájukat.

Az épülő ipari iskola. Nógrádi Géza felvétele 1969-ből (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)
Az épülő ipari iskola. Nógrádi Géza felvétele 1969-ből (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)

Az iskola létrehozásának alapvető célja a szakember utánpótlás biztosítása volt a Győri Vagon- és Gépgyár helyi üzemének, melynek alapkövét a várossá avatási ünnepségek idején rakták le. 250 fiatal számára tervezték az épületet és az oktatást, hamarosan azonban az igény jelentősen megnövekedett. Egy beszámoló szerint már mintegy 800 diákra számítottak 12 szakma területén, amit végül adminisztratív úton oldottak meg az ikervári iskola bevonásával.

A vagongyárban, ahogy a sárváriak emlegetik még ma is, már az iskola építése idején folytattak szakmunkásképzést, ami igen népszerű volt a fiatalok körében. 1967 őszén lakatos, hegesztő, villanyszerelő, asztalos szakmákat oktattak a jelentkező 105 tanulónak. 1968-ban már 160 tanulót vettek fel, sőt a képzés spektruma is nőtt esztergályos, marós, köszörűs szakmákkal. Az iparitanuló iskola mihamarabbi átadása egyre sürgetőbbé vált, ugyanis a vagongyárnak már nem volt elég kapacitása a képzésre. Az oktatás az üzem területén jó szakmai színvonalon zajlott, amit jelez az a tény, hogy az oktatásban korszerű gépipari szerszámgépeken gyakorolták az egyes szakmák fogásait.

Az iskola épülete 1969 őszére készült el, október elején sor került a műszaki átvételre. A hivatalos átadás november 4-én történt. Az iskola megnyitása előtt a város hat különböző helyén folyt az ipari tanulók képzése, többek közt a gimnáziumban, az általános iskolákban, de a vagongyár étkezőjében is. Az 1967-ben megalakult tantestület és az adminisztráció számára a várban a múzeum igazgatója biztosított egy kis helyiséget.

Az ipari iskola átadása. Nógrádi Géza felvétele 1969-ből (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)
Az ipari iskola átadása. Nógrádi Géza felvétele 1969-ből (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)

Az épületavatón Nádor György, a Munkaügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának helyettes vezetője kiemelte az új iskola jelentőségét. Az épületet az intézmény vezetője, Németh József vette át.

Az iskola közvetlenül minisztériumi irányítás alatt működött. Az ikervári otthon szintén a sárvári iskolához tartozott. A két intézményben mintegy hétszáz diák tanult, Sárváron kilenc tanár és tizenöt szakoktató segítségével.

A megnyitás komoly hozzájárulás volt a sárvári és környékbeli szakmunkásképzéshez. Az iskolaépületben ma is működik Barabás György Műszaki Szakképző Iskola néven és ünnepli most már több, mint fél évszádos, ha a sárvári szakoktatás történetét nézzük, akkor közel 140 éves múltját.

 

Hetven. Szolgáltatóház Sárváron

A hatvanas évek második felében a sajtó rendszeresen optimista hangulatban számolt be az ipar, a mezőgazdaság fejlődéséről, melynek folyományaként nőttek az emberek igényei, elvárásai. A kormányzat, a központi pártirányítás az életszínvonal emelése mellett kötelezte el magát, hogy megnyerje magának a lakosság bizalmát. Az ipar, a mezőgazdaság támogatása és az életszínvonal emelése, a megfelelő egyensúly megtalálása azonban nem volt egyszerű feladat. Jól megfigyelhető tendencia az 1956 utáni másfél évtizedben, hogy inkább az életszínvonal emelését tekintették prioritásnak.

A sárvári Szolgáltató Ház. Nógrádi Géza felvétele 1971-ből (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)
A sárvári Szolgáltató Ház. Nógrádi Géza felvétele 1971-ből (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)

A mindennapi élet körülményeinek megkönnyítését szolgáltatóházak építésével és működtetésével is segítették. A Lengyelországból átvett ötlet lényege ma már természetesnek tűnik, de fél évszázaddal ezelőtt komoly újítást jelentett. A háziasszonyokat akarták segíteni azzal, hogy ne egymástól gyakran távoleső helyekre kelljen elmenniük ügyes-bajos dolgaikat elintézni, hanem egy helyen, koncentráltan álljanak rendelkezésre a különféle szolgáltatások. Nemcsak arról volt szó, hogy egy helyen lehessen elmenni fodrászhoz és műkörmöshöz, hanem miközben a hölgyek szépülnek a ruhákat kitisztítják számukra. Sőt ugyanott stoppolnak, felvarrnak, cipzárt cserélnek, töltőtollat javítanak és köszörülnek. Ráadásul húst füstölnek. A tervek még nagyobb célokat is megfogalmaztak. Az elképzelések szerint a háziasszonyok tanácsadók segítségét vehetik igénybe, legyen szó a legújabb mosási technikákról, akár különleges ételek készítéséről vagy csuhéfonásról. A nők szórakozási lehetőségeiről szintén szóltak a korabeli tervek, női klubok alakulásáról, de pótmama szolgálatról is.

A szolgáltatóházak rendszerét 1963-ban vezették be kísérleti jelleggel, de egy év múlva már közel száz ilyen egység üzemelt országszerte. A kezdetben megfogalmazott nagy tervekkel szemben komplex szolgáltatásokat nem kínáltak egy helyen, de az ún. gyorsjavításokat mindenütt biztosították a szolgáltatóházak.

1965-ben Vas megyében több településen épültek szolgáltatóházak. Szombathelyen több helyszínen. Répcelakon 1965 nyarán helyezték üzembe a szolgáltató épületét, melyben férfi- és női fodrászat működött 3-3 székkel, cipészműhely és egy rádió és tv-gyűjtőhely.

Sárváron a tervezés és a kivitelezés egyaránt csúszott, elsősorban a megfelelő helyszín elhúzódó kiválasztása miatt. Végül 1965 nyarán megegyeztek abban, hogy a Hunyadi úton építik fel a szolgáltatóház épületét, melyben férfi és női fodrászat, méretes ruhaszalon és fényképészműhely elhelyezését tervezték. Az átadásra azonban több évet kellett várni. Miközben Bükön már 1966-ban átadták a szolgáltatóházat, addig Sárváron még az építkezés sem indult el, igaz közben más beruházásokkal elkészültek, többek közt az új rendelőintézettel, melyet a várossá avatási ünnepség keretében adtak át.

Úgy tervezték, hogy az egyemeletes új szolgáltatóházat augusztus 20-án avatják fel. Az ünnepségen fellépett volna a sárvári szövetkezeti kórus, valamint ruhabemutatót és frizurabemutatót is szerveztek. A csatornázási és útfelújítási munkák azonban nem engedték a beruházás befejezését, így folyamatosan tolták az átadást. Végül 1970. április 2-án a lakosság is megismerhette Sárvár új épületét. Ma nemzeti szalag átvágása jelenti az átadást, akkoriban ezt vörös szalagra cserélték. 

A Szolgáltató Ház és környéke a Hunyadi úton Sárváron. Nógrádi Géza felvétele 1971-ből (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)
A Szolgáltató Ház és környéke a Hunyadi úton Sárváron. Nógrádi Géza felvétele 1971-ből (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)

A földszinten a Vas megyei Fényképész Ktsz. (Kisipari Termelőszövetkezet) műterme és fényképelőhívó laboratóriumát, illetve a sárvári Járási Ruházati és Szolgáltató Ktsz. televízió, rádió és háztartási gépjavító műhelyét találhatták a sárváriak. Az emeleten szabóműhely, fodrász és kozmetikus várta vendégeit. 

Az eredeti, teljes szolgáltatást nyújtó egységek sem Sárváron, sem országszerte nem valósultak meg, nem kaptak főzési és mosási tanácsokat a háziasszonyok, klub sem alakult. Ráadásul nem magánszemélyek, hanem szövetkezetek működtették a műhelyeket. A szolgálatóházak mégis a maguk esetleges voltában is jelezték, hogy a pártirányítás számára a lakosság igényeinek való megfelelés egyre fontosabbá válik. Természetesen nem a mai értelemben vett marketing szemléletről van szó, hanem a lakosság bizalmának elnyeréséről a jóléten keresztül.

 

Hetvenegy. Autóbuszállomás

1971. augusztus 19-én a városi ünnep keretében adták át Sárváron az autóbusz pályaudvart. A pályaudvarra akkor naponta 108 távolsági és 44 helyijáratos busz érkezett vagy indult onnan. A megvalósításban a Volán Tröszt, az Utasellátó Vállalat és a városi tanács vett részt.

A Volán, a hazai autóbuszforgalom bonyolítója nevét nemrég vette fel. A cég története régebbi időszakra tekint vissza. Ha a cég jogelődjét keressük, akkor 1927-ig kell visszamennünk, majd az államosítás időszakának felidézésével folytathatnánk, hogy végül eljussunk az 1960-as évekig. A közlekedési szolgáltatások szinte minden területét átfogta az a szervezet, mely véglegesen a Volán nevet vette fel. Az elnevezés a francia volant szóra megy vissza, ami magyarul kereket, kormánykereket jelent. A francia nyelv nem ejti a szóvégi t mássalhangzót, így válik érthetővé a volán szó.

Az idősebb korosztály még emlékezhet a Volán taxikra, de a cég foglalkozott teherszállítással, raktározással, gépkocsik bérbeadásával, sőt voltak érdekeltségei az idegenforgalomban , de ajándéktárgyak árusításával is foglalkozott. Természetesen buszok üzemeltetése szintén a portfóliójába tartozott. 1970-ben 72 ezer munkatárs dolgozott a hatalmas vállalatnál, mely 5000 autóbuszt, 10 ezer tehergépkocsit és ezer taxit üzemeltetett.

A sárvári autóbusz pályaudvar. Nógrádi Géza felvétele 1971-ből (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)
A sárvári autóbusz pályaudvar. Nógrádi Géza felvétele 1971-ből (Nádasdy Ferenc Múzeum, Fotógyűjtemény)

Az 1960-as évek második felében a Volán egyre nagyobb hangsúlyt helyezett a tömegközlekedés fejlesztésére, melynek keretében kiemelt figyelmet fordított a városok vonzáskörzeteinek személyszállítási problémáinak megoldására. Igyekeztek tekintetbe venni a lakosság igényeit a bővülő buszpark menetrendjének összeállításánál, illetve egyre több települést vontak be a személyszállításba.

Az 1971-től 1975-ig tartó negyedik ötéves terv keretében pedig országszerte 45 új autóbuszállomás építését határozták el. Az első évben hat átadását tervezték, Érden, Nyíregyházán, Balatonalmádiban, Lentiben, Szentgotthárdon és Sárváron.

A várossá avatás harmadik évfordulójára átadott pályaudvar tovább erősítette Sárvár térségbeli szerepét. A következő évek során egyre nagyobb terhelés jelentkezett a pályaudvaron. Több vasútvonalat megszüntettek ugyanis, mint a Sárvár-Répcevis, a sárvár-zalabéri útvonalat. Nyilvánvalóvá vált, hogy több autóbusz beállítására van szükség. A tervek hamar elkészültek, melyek szerint további hat buszfogadó állomást alakítottak ki.

A városi rang elnyerése utáni években tovább folytatták Sárváron az elkezdett fejlesztéseket, illetve új irányokat jelöltek ki. A város fejlődésének egyik mozgatórugója, hogy az elképzelések illeszkedjenek a település életébe, figyelemmel legyenek a lakosság, a polgárok igényeire. Nem elhanyagolható szempont a hosszú távú tervezés, a pillanatnyi ötletek mentén megvalósított fejlesztéseket hamar befutja a gaz. Azok a fejlesztések maradnak fenn tartósan, melyek szolgálják a város polgárainak életét, hétköznapjait vagy akár ünnepnapjait. A három bemutatott fejlesztésről elmondhatjuk, hogy azok a jó példák közé tartoznak.

 

Irodalom

Baranyai Gábor – Csapó Tamás – Palkovits István: 20 év. Sárvár polgári fejlődése (1990-2010). Sárvár, 2010.

Lakatné Mester Éva: A Barabás György Műszaki Szakképző Iskola 50 éve. Jubileumi Évkönyv (1969-2019). Sárvár, 2021.

Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.

Takács Zoltán Bálint

múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.

takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 4688 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza