Keresés a weboldalon

Öt érv a főnöknek, hogy kell egy blog

Öt érv a főnöknek, hogy kell egy blog

2018.09.13

A múzeumok számtalan lehetőséget vesznek igénybe, hogy kapcsolatba lépjenek közönségükkel. A blog azonban ennél jóval többet kínál, egy virtuális, mégis elkötelezett közösséget hoz létre a múzeum körül. Blogbejegyzés a blogról.

A zalaegerszegi múzeumból látogatott el a héten hozzánk egy kedves kolléga, hogy előkészítsen egy programot. Gimnáziumi osztályokkal látogatnak el többek közt Sárvárra, illetve Körmendre és a zalaszentgróti kastélyba.

Jó volt hallani, hogy szereti olvasni a blogunkat. Most pár hétig nem volt, mondta, bepótolja a nyarat. Talán nem keseredik el, hogy a nyáron nem sok új írással jelentkeztünk. Írtunk a jégkrémről és persze ennek kapcsán a múzeumról. Szóltunk arról, hogyan lehet egy témát, többször is körbejárni, például ilyen nálunk a nyári hosszabbított nyitvatartás. A nyár elején pedig megismerhették olvasóink, milyen íróként dolgozni a sárvári múzeum falai között.

Most itt van az ősz. Ha a tavaszból indulunk ki, észre se veszük, hogy elmúlik. Két lehetőség van. Vagy a nyár hosszabbítja meg magát vagy a tél jelentkezik hamarabb. Reméljük, mégsem így lesz és szép színes hónapok elé nézünk, mielőtt még a havas képek ideje nem köszönt be, hogy aztán a tavaszt várva észre sem vesszük, újra itt a nyár. Megint jégkrém, napi 12 órás nyitvatartás, és programok, programhegyek.

Mielőtt őszi blogsorozatunkat elkezdjük, egy klasszikus kérdésre keresem a választ. Vajon miért szükséges, hogy a múzeumok blogoljanak? Nem azt kérdezem, kell-e egyáltalán blogbejegyzésekkel jelentkezni, hanem inkább érveket szedek össze, melyek segítségével meggyőzhetjük a főnökünket, indítsuk már végre el saját blogoldalunkat. Természetesen más kulturális területen szolgálatot teljesítők is, remélem, segítséget kapnak. És a főnök beindul.

1. A blog egyedivé teszi az intézményt

A sárvári Nádasdy-vár bástyája és tornya

A múzeumot számos tényező teszi különlegessé. A gyűjteményei, a benne őrzött tárgyak összetétele és története, az épülete, a környezete. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a munkatársak is hozzátartoznak ahhoz, miként jelenik meg intézményünk a közönség előtt, miképp gondolkodnak rólunk, mik a benyomásaik. Közönség alatt egy tág kört értek, beleszámítva a helyi polgárt, a turistát, a turizmusban érdekeltek vállalkozásokat, a hozzánk forduló múzeumi és más tudományos szakembereket, művészeket, programszervezőket, újságírókat, politikusokat és még sorolhatnánk.

A blog alkalmas eszköz arra, hogy bemutassuk mindazt, ami különlegessé tesz minket. Első lépésben gondolkodjunk el azon, vajon mitől érdekes az a hely, ahol a múzeum található. Kezdjünk el írni egy listát és már van egy csomó ötlet, amiről lehet írni. Egy hangulat, egy érzés, vagy akár egy érdekes tény. Ne féljünk attól, hogy mindezekről szóljunk. Mi magunk is szeretjük, ha valamiről egy kicsit másképp beszélnek, mint megszoktunk. Ettől válunk egyedivé.

A sárvári múzeum. Érdekes hely? Természetesen. Egy csodálatos parkkal övezett várban található. Történelmi környezet, melyről romantikus hangulatunkban azt is mondhatjuk, hogy árad belőle a kastélyhangulat. Ne vegyük természetesnek, hogy ezt mindenki tudja. Lehet így is, de ha egy blogban könnyed, nem szikár tényeket soroló írásban kifejtjük, hogy erről mit gondolunk, mások felfigyelnek erre. Igen, mert sok olyan múzeum van, ami várban működik, hangulata van, de ezt azok tudják a legjobban, akik ott élnek, ott dolgoznak. Nem az utazási magazinok, portálok. A véleményoldalak fontosságáról azonban nem feledkezhetünk meg.

Múzeummal kapcsolatos blogot lehet írni másról is, ami szintén egyedivé tesz. Általános kérdések szintén érdeklik olvasóinkat. Mit gondolunk mi a múzeumról? Mi mindennel kapcsolatban eszünkbe jut a hely, ahol dolgozunk. Bevásárlás közben például a múzeum és a személyes kapcsolatok kérdése. De sok minden más is.

Nem a blog az egyedi, hanem segítségével tudjuk egyedivé tenni a múzeumot közönségünk és közösségünk számára. Olyan ez, mint egy őszi ruha, egy szép női blúz. Nem egy darab készült belőle, a viselőjétől függ, vajon milyen hatást kelt. A blogunkkal lehetőséget teremtünk arra, hogy megmutassuk, milyenek is vagyunk mi. A blog egy eszköz, mint a ruha, amit arra használhatunk, hogy megjelenjünk.

Blog sokféle van. Foglalkoznak az élet számtalan területével, egészségügyi tanácsot adnak, házátalakítással kapcsolatban közölnek információkat, utazási tippeket olvashatunk, könyvajánlókat, politikai kérdésekről írnak és még sorolhatnánk. Mindenki megtalálhatja a maga érdeklődésének valót.

És sokan épp a kultúráról, a múzeumról írnak és olvasnak szívesen. Okuk számtalan, de leginkább azért, mert szeretik. Mi is szeretjük és szívesen beszélünk róla, így 

a bloggal megtaláljuk egymást és ezzel a saját múzeumunkat visszük közelebb mindazokhoz, akik kíváncsiak ránk.

2. A blog közvetlen és személyes

Részlet a sárvári múzeum szalonsori kiállításából

Valljuk be, néha mi is elalszunk egy-egy hosszabb írás mellett, bólogatunk egyet, mielőtt tovább haladunk. Főleg akkor, ha a szerző mindent meg is tesz ezért. A szakcikkek, szakkönyvek esetében a rengeteg adat, a hivatkozások és utalások, a feszített gondolatmenet bizony fárasztó. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezek rossz munkák lennének. Nem, sőt hozzáteszem, általában nagyon is érdekfeszítőek, rengeteg mindent tanulhatunk belőlük.

A blog épp arra való – többek közt –, hogy közérthetően, mindenfelé kötelező elem (tudományos jegyzetapparátus, irodalmi áttekintés, stb.) nélkül fogalmazzuk meg saját gondolatainkat, közöljük véleményünket.

Nem slendriánságra, felületességre gondolok, nem is azt mondom, hogy a szakmunkák érthetetlenek. Valóban nem érthetetlenek azoknak, akik abban a tudománykörben otthonosan mozognak. Vegyük személyesre. Számomra könnyebben olvasható egy történeti monográfia mondjuk az Oszmán Birodalom történetéről vagy akár a múzeumok eszmetörténeti beágyazottságáról, mint egy a Homo erectus kihalásáról szóló szakcikk.

Utóbbit nem véletlenül említettem. Nyár végén az internet tele volt azzal a hírrel, hogy a Homo erectus azért halt ki, mert nem fordított különösebb figyelmet arra, hogy környezete változik, ami miatt nem reagált kellőképpen az őt ért kihívásokra. Mondjuk úgy, nem haladt a korral.

A megállapítás mögött egy komoly szakcikk áll, amit a neten is elolvashatunk. Az újságírók azonban nem ezt olvasták, hanem egy erről készült, nagyjából egy lapra ráfért idézetekkel teli összefoglalót. Nagy energiát sem fektettek bele abba, hogy értelmezzék a leírtakat, átvették az eredeti, az MTI által kiadott magyar nyelvű kivonatot és azt adták tovább. Már ebben szerepelt a lusta, lustaság szó, amivel átseperték a netet.

Jó lett volna, ha egy tudományos intézetben dolgozó munkatárs mindezt elmagyarázza nekünk, laikusoknak. Nagy sikere lett volna. Ismervén néhány régészt, természettudóst, biztos fűszerezte volna humorral, számos érdekes ténnyel. És mi mindent megértettünk volna. Így viszont maradunk a lustaságnál.

A blog attól lesz személyes, hogy reagálunk vele egy adott helyzetre, nem hetekkel később, hanem szinte azonnal. Mert véleményünk van róla vagy éppen tudjuk, hogy lehet finomítani az állításokat.

Valóban a lustasága miatt halt ki a homo erectus? Nem tudom, de magyar oldalakon szinte csak ezt olvasom, ha beütöm a keresőbe a kérdést. Mert lusta volt és tunya, maradi, vagy ahogy egy szellemes cím mondja: Pató Pál.

Nekem mindenesetre kétségeim vannak afelől, tényleg ez volt az ok. Esetleg más is felvethető, de inkább csak kérdések, nem válaszok. Nem volt esetleg túl gyors a változás, amihez nem volt ideje alkalmazkodni a homo erectusnak? Az se feledjük, hogy a szóban forgó faj legalább egy millió évig uralta a tájat, ha nem is a földet. Azért ez jelent valamit. Nekem, laikusnak. Milyen jó lett volna erről olvasni egy blogot egy szakértőtől.

Mert a blog erről is szólhat, szakértőktől érdeklődőknek, akik az élet más területén teljesítenek, de kíváncsisággal fordulnak más témák iránt.

Mi a sárvári múzeum blogjában általános múzeumi kérdéseket feszegetünk. Úgy is lehet ezt mondani, hogy muzeológiai témákat dolgozunk fel. Számos írásban körbejártuk már, mi is a múzeum. Egy biztos, kimeríthetetlen téma.

Gyakran hasonlítottuk valamihez, mert ezzel irányítjuk rá a figyelmet a különbségekre és így az egyediségre. Például nemrég áruházhoz, bevásárlóközponthoz. Egyszer a bor hasonlat is eszembe jutott. Egy részük aktuális kérdés (mondjuk költségvetésről írni legjobb, akkor, amikor készítjük), más részük pedig csak eszünkbe jutott valamiről.

A múzeumi blogok ezáltal válhatnak személyessé. A lényeg, hogy helyzetekről, bennünk felmerülő, minket foglalkoztató kérdésekről szóljanak a kíváncsi olvasónak. Meséljenek történeteket, formáljanak véleményt. Újabb témák garmadája.

A lényeg ugyanaz, miközben gondolatainkat fogalmazzuk meg, saját múzeumunkról beszélünk, abból indulunk ki, egy tárgyból, egy aktuális kérdésből, vagy abból, ami épp akkor, aznap, azon a héten foglalkoztat. Például most az, hogy úgy látom, nincs elég blog a magyar múzeumi oldalakon és ezért meg szeretném győzni távoli munkatársaimat, ne várjanak, kezdjenek bele.

A személyes hang a legfontosabb, a legerősebb hívás. Olyan mint egy jó tárlatvezető, aki miatt képesek vagyunk visszamenni, de legalább másoknak elmesélni, milyen jó volt ott a kiállításban, amikor hallgattuk. 

A jó blog is ilyen. Várjuk a következőt!

3. A blog a múzeumot népszerűsíti

A sárvári vár díszterme

Épp a napokban mondtam a sárvári tévének adott interjúmban a nyári programok kapcsán, hogy az öndicséret inkább szagos, mint illatos, mégis hadd fűzzek ide valamit.

Sokan olvassák az írásaimat, és ez nagyon jó. Tavaly ősszel azonban a legnagyobb megerősítés ért ezzel kapcsolatban. Feleségemmel az arborétumban sétáltunk, amikor egy kedves házaspár Kaposvárról megszólított. Név szerint! Kiderült, hogy azért jöttek el Sárvárra, mert rendszeresen olvassák a múzeum blogjait. Fantasztikus érzés volt, nagyon örültem, nem felejtem el soha.

Blogjainkban nem a múzeumot mutatjuk be elsősorban, mégis elértük, hogy ellátogassanak hozzánk. A blog ma nemcsak véleményformáló oldal, hanem reklám is. Az intézményi kommunikáció része.

Nagyon nehéz kérdésről van szó. Hogyan kommunikáljon a múzeum? Hogyan szólítsa meg a közönségét? Egyáltalán ki a közönsége? Egyáltalán mi a kommunikáció része? És még kérdések sora, melynek ott a végén, hogy mennyiből és miből? Milyen összegű pénzt fordítsunk rá és ezt honnan különítsük el?

Minderről könyveket lehet teleírni, de blogbejegyzések sorát biztosan. Ugyanis, ha mindezekről írunk (most nem tesszük, de korábban már érintettük az egyik vagy a másik témát), akkor egy olyan kép, teszem hozzá, amit fontosnak tartok, pozitív kép alakul ki rólunk, mely a hétköznapokba helyez vissza minket, a múzeumot. Hiszen mi is ugyanolyan napi kérdésekkel küszködünk és keressük rájuk a megoldást, melyeket a hétköznapi emberek is átélnek. Igen! A múzeumok sem feneketlen zsákból merik a pénzt. Nekik is fontos az elismerő szó. Néha ők is mást szeretnének, mint amit éppen tesznek. Persze, tényleg csak néha.

A blogjainkban nyugodtan írjunk ilyen témákról is. Ugyanabban a valóságban működnek a múzeumok és teljesítik a munkájukat a munkatársak, mint minden más intézmény, állami cég vagy vállalkozás és annak munkatársai. Ha ezekről bátran írunk, olvasóink számára is a hétköznapok részévé válunk.

Egy nehézség van a dologban, vethetik szemünkre. Mindehhez rendszeresség kell és persze téma és pénz is. A témáról már fentebb röviden szóltam, itt most csak annyit teszek hozzá, amit a közhely is mond, nézzünk a lábunk elé, mert a blog alapja ott hever előttünk. Csak fel kell venni, egy kicsit leporolni, saját ízlésünk szerint megformálni és már kész is vagyunk.

Mikor? Jön a következő kérdés. A válasz pedig oly gyakran felhangzik. Mi nem foglalkozunk blogírással, mert nincs rá időnk. Kiállítást kell tervezni, majd forgatókönyvet írni, tanulmánykötetet szerkeszteni, tárgyakat feldolgozni, szakirodalmat olvasni, adminisztrálni, tárlatot vezetni. Csupa főnévi igenév. És kell reggelizni, egy jó kávét meginni, beszélgetni, dumcsizni, telefonálni, bevásárolni, gyerek leckéjét megírni, kikérdezni, megrajzolni, kutyát sétáltatni, füvet vágni, nyaralni menni. Egyszóval értik, ugye? A blogírást életünk részévé tehetjük, csupán döntés kérdése.

Miből? Zárjuk rövidre! A fizetésből. Vagy netán kedvtelésből.  

Mert a blog népszerűsíti a múzeumot. Amiből élünk. És amit szeretünk.

4. A blog bevezet egy ismeretlen világba

Részlet a sárvári huszárkiállításról

Bepillantani a kulisszák mögé az egyik legjobb dolog a világon. Az aranygaluska után. És a szerelem után. És még néhány izgalmas gasztronómiai élményt, aktív tevékenységet felsorolhatnánk, de a bekukkantás izgalma az első helyen áll. A múzeumi éjszakák ezért is népszerűek, mert lehetőséget adnak arra, hogy mi megmutassuk, vendégeink pedig megismerjék, mi történik a kiállítások hátterében. Az a bizonyos: és ami mögötte van…

A blog arra is jó, hogy lazább hangvétellel, könnyedén mondjuk el, mit jelent múzeumban dolgozni. Nagyon népszerűek voltak azok a blogjaink, melyekben a huszárkiállításunk készítéséről írtunk. Vagy arról gondolkodtunk, vajon megéri-e vagy kinek jó, ha nyáron jóval meghosszabbítjuk nyitvatartásunkat és reggel kilenctől este kilencig várjuk vendégeinket.

Minden blogbejegyzés alkalom arra, hogy bevonjuk olvasóinkat a múzeum világába. Megmutatjuk a titkot, a piciny csodát, miképp működik most már évszázadok óta ez a kulturális intézmény. Miért tűnik néha régiesnek, miért néha bohókásnak, könnyednek vagy éppen szigorúnak.

Az olvasóból pedig vendég lesz, aki egyszer úgy dönt, megnézi, hol is van ez a valami, amiről már ennyi mindent tud. Ha bármilyen oknál fogva mégsem köszönthetjük a vendégeink közt, akkor is nyertünk magunknak és általában az örökségvédelemnek, a kultúrának egy lelkes támogatót.

A blogok tanítanak, másképp mint az ismeretterjesztő írások. Megmutatják gondolkodásmódunkat, filozófiánkat. Azt a világot, melyben mi képzeljük el mindennapjainkat.

Egyik alapelvünk például a pozitív kommunikáció. Minden elénk kerülő kérdést úgy kezelünk, hogy annak megoldása előrevisz minket. Segítő tényezőként tekintünk rá, ami hozzájárul a jobbá, még jobbá válásunkhoz.

Blogjainkban is ez jelenik meg. Minden írásunk egy lehetőség arra, hogy egyrészt szembenézzünk nehézségeinkkel, másrészt megoldások csokrát gyűjtsük egybe. A módszerrel, azzal, hogy megírjuk nemcsak magunkat segítjük, hanem másoknak is alternatívákat mutatunk be.

Volt egy blogsorozatom, melyben a 2012. évi intézményátalakulásról írtam. Sok feszültség átment akkor rajtam, de ezek az írások segítettek. Egyrészt mert nem írunk le mindent olyan könnyedén, mint ahogy kimondunk, hanem finoman, érzékenyen fogalmazunk, nehogy másokat sértsünk. Másrészt épp ez az odafigyelés több olyan szempontot előhozott, ami akkor és ott fontos volt. Harmadrészt a közönségünket így is tájékoztattuk, hogyan alakulnak dolgaink. Sokan biztattak engem és a munkatársainkat épp ezen írások alapján. (Ha most a linkre kattintanak és alul nulla lájkot látnak, annak az az oka, hogy áttértünk időközben egy új rendszerre, ami miatt korábbi lájkjaink törlődtek.)

A blogok nemcsak bennfentessé teszik az olvasót, hanem egyben támogatóvá is.

5. A blogot szereti a webes kereső

A sávári huszárkiállítás részlete

Ez nem technikai kérdés, hanem létkérdés. Kezdjük ott, ha blogot indítunk, azt saját oldalunkon tegyük. Ne a közösségi média felületén, ne egy mások által működtetett blogfelületen. Legyen saját múzeumi honlapunk és azon alakítsunk ki blogunkat.

Híreket, aktuális felhívásokat, tárgyismertetéseket, programokat is szoktak a magyar múzeumok blogoldalon közzétenni, sőt más országok múzeumi oldalain is találkozunk ezzel a megoldással. Természetesen ez sem rossz, hibás, de a sárvári honlap esetében mi ezt másképp oldjuk meg. Más menüben vannak az aktuális híreink, másutt a múzeumlátogatással kapcsolatos információk, külön a múzeumpedagógiai kínálatunk és így tovább.

A blogoldalunkon képeket használunk, linkelünk, címeket adunk – ezek mind olyan technikák, melyek fontosak ahhoz, hogy eljuttassuk olvasóinkhoz azt, amit írtunk. Mert ez a célunk, olvasótábort, így rajongótábort kialakítani, bővíteni, megtartani. Nemcsak azért, mert egyszer talán eljönnek hozzánk, mint Ön is, kedves Olvasó, hanem mert a közösségben van egy összetartó erő. Segítjük egymást, mi Önnek, Ön nekünk. Most Ön olvas minket, lehet, hogy holnap Ön ír nekünk. Egy támogató mondatot, egy továbbsegítő gondolatot.

A keresőoptimalizálásról (az a bizonyos SEO), a különféle technikákról sok izgalmas ismeretet találhatnak a neten. Múzeumok, intézmények esetében mégis az a legjobb, ha saját szakértőinket, szakértő barátainkat kérdezzük meg. Sokat, nagyon sokat beszélgessünk velük, mert elképzelhetetlenül nagy segítséget nyújthatnak nekünk.

A blog nemcsak múzeumunkat, hanem saját weboldalunkat is népszerűsíti és ezzel visszahat intézményünk ismertségére. Egyediségük miatt jobban rátalál a kereső, másrészt ha belső, a továbbolvasást, a szélesebb témaelmélyülést segítő linkeket helyezünk el a szövegben, olvasóinkat elkalauzolhatjuk honlapunk rejtett zugaiba is. 

Olyan ez, mint amikor múzeumi éjszakán lenézünk a ritkán vagy tán sosem látott pincébe.

Egyszóval, Főnök, kell egy blog, mert:

1. egyedivé teszi az intézményt

2. közvetlen és személyes

3. a múzeumot népszerűsíti

4. bevezet egy ismeretlen világba

5. szereti a webes kereső.

És ha szereti a kereső, rátalál az olvasó, aki szeretni, támogatni, és ami a legfontosabb, ismerni fogja a múzeumot. Egyszer pedig vendégeink közt köszönthetjük. Nyugodjon meg, Főnök, nem Önnek kell, majd a munkatársaink megteszik. De ez már egy másik blog!

Az érvek összeszedésében és átbeszélésében nagyon sokat segített Keresztes Katalin, aki tanácsaival és honlapjaink, közösségi médiakapcsolataink szervezésében nélkülözhetetlen része, munkatársa múzeumunknak.

Ráadásul ő volt az, aki jó pár évvel ezelőtt rábeszélt, hogy bizony, Zolika, kell egy blog! Hát így kezdődött valahogy.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Takács Zoltán Bálint

múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.

takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 3384 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2018.09.21

A barangolás művészete

Hátratett kézzel sétálni egy ösvényen és közben hallgatni a madárcsicse...

2018.09.13

Öt érv a főnöknek, hogy kell egy blog

A múzeumok számtalan lehetőséget vesznek igénybe, hogy kapcsolatba lépjene...

2018.07.05

mégis más!

Öt éve várjuk vendégeinket júliusban és augusztusban este 9 óráig. Minde...

2018.06.13

A jégkrém elfogyhat, a múzeum nem

Még el sem kezdődött az uborkaszezon, már a reggeli böngészés közben rá...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H