×

Nádasdy Ferenc
Múzeum
Sárvár

FőoldalLátogatásMúzeumsuliTudástárMúzeum
Emlékezés 1848. március 15-re Sárváron a századelőn

Nem csak egy szerdai nap volt. Március 15 lapjai

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra csak a kiegyezés után lehetett törvényes keretek közt emlékezni. Ezután folyamatosan alakult a megemlékezések rendje. Nemcsak a forradalom emblematikus helyszínein ünnepeltek, hanem szerte az országban, így Sárváron is.

Még feltárásra vár, hogyan alakult Sárváron az emlékezés módja, koreográfiája, kik vettek rajta részt, mely helyszíneket érintett. Sok kérdés, melyre a válaszokat csak úgy kaphatjuk meg, ha évről évre megvizsgáljuk a rendelkezésre álló forrásokat és azok alapján rajzoljuk meg az ünnep történetét.

Most egy évet választottunk ki, 1911-et. Egy apróság miatt esett a választásunk erre az esztendőre. 1848-ban, 1911-ben és 2023-ban március 15. ugyanarra a napra, szerdára esett. Kíváncsiak voltunk, vajon miről írt a 63. évfordulón a helyi újság.

A Sárvári Járási Hírlap 1910 nyarán indult útjára, alcíme szerint társadalmi és közigazgatási hetilapként. A lap előzménye, a Sárvári Hírlap 1908 óta látta el hírekkel előfizetőit. A vasárnaponként megjelenő lapszámokban az első oldalon aktuális kérdésekkel foglalkozó vezércikket olvashatott az előfizető, akinek gyakran lapoznia kellett ahhoz, hogy az írás végére érjen.

A vezércikk műfajának megfelelően általában kritikus hangvételű volt, fogalmazása nem nélkülözte az erős kijelentéseket. A szerző ugyanakkor nem mindig írta ki a nevét, vagy álnevet használt.

Az 1911. május 12-én megjelent lapszám vezércikkét A-os minor jegyezte, aki a 63. évfordulóra készülve az ünnep értelmére kérdezett rá klasszikus retorikai fogást használva. Az ellentét alakzatára épített, amikor az 1848. március 15. emlékünnepére című cikkében azon kortársaira utalt, „kik beleunnak a meddőnek látszó ünneplésbe”.

A kijelentés után rögtön olvashatjuk az író egyértelmű és egyben ellentétes véleményét. „Pedig nem olyan meddő ez a nemzeti kegyelet, mint sokan hiszik”.

Az ünneplést feleslegesnek tartók tábora szerint 1848. március 15-ének programja nem valósult meg, sőt „a gyenge utódok számos értékes vívmányt veszni hagytak”. Az egykori mag terméketlen talajra hullott.

Nincs igazuk azonban azoknak, akik így tekintenek a forradalom óta eltelt időkre. A cikkíró érveléséhez olvasóját ismerős terepre hívta, a fából készült sárvári rozzant Rába-hídhoz. A híd „nem ér már semmit sem”, mondták a kortársak, minden eleme korhadt már vagy törött. 

„Be kell szüntetni rajt a forgalmat, újat kell helyette építeni.”
Emlékezés 1848. március 15-re Sárváron a századelőn

Mégsem bonják le a hidat egészen addig, míg az új vashíd el nem készül. A cikket jegyző ismeretlen író jelenkorát ehhez a rozoga hídhoz hasonlította, melyen mégiscsak át kell kelni, mert nincs más.

A híd mégsem értéktelen, mert a szabadságra, az egyenlőségre, a testvériségre épült, ami egyesíti a szétszakadt társadalmat és egyben erőssé, hatalmassá teszi. Március 15. a híd, mely az említett elveken alapuló társadalom tisztaságát jelképezi a kortársaknak.

Egy évben egyszer azért kell ünnepelni, mert március 15. „nagy ünnepe a magyar társadalomnak, mely felemelsz [így az eredetiben – TZB] bennünket az ezernyolcszáznegyvennyolcadiki eszmék tisztaságába”.

A francia forradalom hármas eszméje 1848 tavaszán a pesti forradalom jelszavává vált, ahogy az a március 15-én nyomtatásban megjelent 12 Pont végén olvasható: Egyenlőség, szabadság, testvériség! 

Rendkívüli nehézségekkel küzdött az a magyar társadalom, melynek szüksége volt 1848 eszméire 1911-ben, hatvanhárom évvel a forradalom után. Nemzeti, nyelvi, vallási ellentétek, megélhetési nehézségek, a személyek közti ellentétek, az önzés, a rátartiság, a hétköznapokat átszövő kicsinyes érdekek alkotják azt a posványt – írta a vezércikk –, melyen március 15. rogyadozó hidja átvezet.

„Talán holnap készen áll az új, erősebb, nagyobb, szélesebb vashíd: a jogok és kötelességek igazságos arányának hidja…”

A társadalomkritikai felhanggal megírt vezércikk alatt az első oldalon Március 15-én cím alatt Petőfi Sándor fiának, Petőfi Zoltánnak két rövid versét közölte az újság egykori tanulótárs, Micsinay Jánosnak a visszaemlékezése alapján, mely még az előző század végén jelent meg.

A sárvári újság az ünnep alkalmából Jakab Ödön, korában népszerű költő Talpra magyar! című versét hozta le, illetve egy ismeretlen költő versét, melynek címe Rabok többé nem leszünk soha!

A verscímek jól jelzik, hogy Petőfi Sándor Nemzeti dala ekkoriban már újra ismert volt. A forradalom költőjének mozgósító költeményét a szabadságharc leverése után évtizedekig szinte alig hozták szóba.

Még a kiegyezést (1867) követően is ritkán szerepelt a megemlékezések programjában. Az 1880-as évektől figyelhető meg, hogy a nyilvános tömegrendezvényeken elszavalták a Nemzeti dalt, de nem vált elvárt, mondhatni kötelező elemmé.

Nemcsak a járási hírlap emlékezett meg március 15-ről, hanem Sárvár is, méghozzá a pesti forradalom napján, ami mint 2023-ban, illetve 1848-ban szerdára esett. Az ünnepről a hírlap március 19-én, vasárnap megjelent számában számolt be.

Emlékezés 1848. március 15-re Sárváron a századelőn

A beszámoló az előző szám vezércikkéhez hasonlóan elmarasztaló korrajzot festett, mely szerint az egykor a nemzetet egységesítő ünnepet politikai érdekek szerint értelmezik, az egykor igaz üzeneteket kiforgatják.

Pedig fontos üzenete van 1848-nak, melyet az ifjúságnak ismernie kell. „Csöpögtessük az ifjú lelkekbe, hogy a szabadság sohasem hervad el, de sokszor vérrel kell megöntözni.”

A nemzeti zászlókba öltöztetett Sárváron az ünnep napja misével kezdődött a Szent László katolikus templomban, ahol a polgári, illetve az elemi fiú és leányiskola diákjai jelentek meg. Köberl János prépost ünnepi szentmiséje után az orgona kísérete mellett közösen elénekelték a Himnuszt.

Az iskolák, így az evangélikus és a zsidó iskolák szintén tartottak megemlékezést. A hírlapi beszámoló szerint a legszebb ünnepséget a polgári iskola tornacsarnokában rendezték meg, melyen a város lakossága, „az intelligencia férfi és nő tagjaival” is részt vehetett.

Az ünnepélyt Kálmán István városbíró nyitotta meg. A Himnuszt a Sárvári Dalos Egyesület énekelte, melyet Brezovits Ferenc, az iskola igazgatójának az ünnepi beszéde követett.

A dalos egyesület ezután ifj. Barabás György tanár zongorakíséretével a Nemzeti dalt adta elő, majd szavalatok következtek, melyet tanárok, például Fábián Gyula, illetve a város értelmiségei adtak elő, többek közt Wolff Géza ügyvéd és Andalits Lajos városi jegyző.

Előadták Váradi Antal Rákóczi Rodostón és Petőfi Sándor A ledőlt szobor című versét. A műsort Erkel Ferenc Hunyadi László operájából vett részlet zárta, melyet ifj. Barabás György adott elő zongorán.

Este 8 órától Berzsenyi Imre vendéglőjében tartottak összejövetelt, melyen számos pohárköszöntő hangzott el. A tudósító szerint az ünnepi beszédek mellett kitűnő lakomára is sor került.

A Sárvári Járási Hírlap következő vasárnap beszámolt a rábasömjéni március 15-i megemlékezésről, melyre a helyi iskolában került sor. A Himnusz és a Szózat adta a műsor keretét, melyben szavalatokra és énekekre egyaránt sor került. Az ünnepi beszédet Kotris István tanító mondta.

Esti összejövetelre itt nem került sor, mint ahogy más Sárvár szomszédságában fekvő településen (Bejc – ma Bejcgyertyános része, Alsószeleste – ma Szeleste része) tartott megemlékezések után sem.  

Emlékezés 1848. március 15-re Sárváron a századelőn

Érdemes megemlíteni, hogy Bejcen a könyvtár javára tartott adománygyűjtő ünnepélyt a frissen alakult helyi olvasókör dalosztálya szervezte. Ugyan a hír szerint az összejövetel célja támogatásszerzés volt, de a műsorban elhangzott Petőfi Sándor Nemzeti dala, melynek megzenésített változatát adták elő.

Az est további részében szintén Petőfi verseket hallgathatott a közönség, mégpedig tematikus csoportosításban. A hallgatóság ízelítőt kapott a költő hazafias és humoros költeményeiből. Befejezésként kuruc- és Kossuth-nótákat adtak elő.

Valószínűleg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukása utáni törökországi emigráció az összekötő kapocs, mely a megemlékezésekbe behozta a Rákóczi szabadságharc (1703-1711) emlékezetét.

A sárvári polgári iskolában rendezett ünnepségen is hangzott el Rákóczi száműzetéséről szerzett mű.Az alsószelestei ünnepségen szintén énekelt kuruc nótákat a helyi tanító, akit hegedűn kísértek.

Az ünnep bizonyos koreográfiája már megfigyelhető. Általában a Himnusszal kezdték és a Szózattal zárták a megemlékezést. Bejcen a Szózat nem hangzott el, ahol megnyitó beszéddel kezdődött a könyvtár támogatására szervezett műsor, de a Himnusszal fejezték be azt.

Alsószelestén a Szózat eléneklése után – a misékhez hasonlóan – a közönség énekszó mellett oszlott szét. Kossuth-nótákat énekeltek a résztvevők.

Esti összejövetelt csak Sárváron rendeztek, de ünnepi vacsora tartása ekkor már országszerte több évtizede az emlékezés koreográfiájának a részét képezte. A kiegyezés után jött szokásba az esti kötetlen találkozás gondolata.

Míg az ünnepségen szabályozott keretek között emlékeztek meg a forradalomról, addig a vacsorán, netán honvédbálon a résztvevők jóval oldottabb hangulatban idézték fel emlékeiket.

Ekkor és még a századforduló táján is szép számmal éltek 48-as honvédek, de számuk természetesen az első évtizedben rohamosan csökkeni kezdett. A vacsora rendezésének hagyománya azonban még egy ideig fennmaradt.

Sárváron is hagyománya volt az esti összejövetelnek. 1911-ben azonban veterán honvéd valószínűleg már nem vett részt rajta, ugyanis erről a hírlap feltétlenül beszámolt volna.

Az 1951-ben alakult sárvári múzeum gyűjteményében sajnos nem található olyan relikvia, mely közvetlenül kapcsolható lenne városunk 1848-as történetéhez. A Sárvári Járási Hírlap számai azonban jó kiindulópontot jelentenek egy olyan kutatáshoz, melynek eredményeként felvázolhatjuk majd ünnepeink történetét.

 

Irodalom

GERŐ András: Március 15. In: GERŐ András: Magyar polgárosodás, Bp., 397-415.

GYÁNI Gábor: Történetírás: a nemzeti emlékezet tudománya? In: MIKÓ Árpád – SINKÓ Katalin (szerk.): Történelem-Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon, Bp., 2000. 92-102.

M. LOVAS Krisztina: Ki mire emlékezett március 15-én a dualizmus korában? Az ünnepségek alakulása az aktuális politikai konfliktusok tükrében, Századok 151 (2017):6. 1223-1246.

Takács Zoltán Bálint

múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.

takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15144 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza