Keresés a weboldalon

Königmayer Károly

Szombathely, 1818. július 4. – Szombathely, 1892. június 2. Címzetes apát, választott tribunici püspök, sárvári országgyűlési képviselő.

Königmayer Károly (MNL ZML  Fotótár. Deák család fényképgyűjteménye)

Szombathelyen végezte iskoláit, ott is lett pap. 1840-45 között Zala megyében nevelősködött, majd Zalaegerszegen lett esperes-plébános. Nyőgérben volt plébános, 1868-tól címzetes apát, később szombathelyi kanonok, 1883-tól pedig tribunici választott püspök lett.
1849 januárjában Zichy Antónia kérésére ő vállalkozott arra, hogy értesíti Pesten Batthyány Lajost ikervári birtokának lefoglalásáról. Mivel azonban közben a korábbi miniszterelnök ekkor már fogságban volt, Königmayer útja eredménytelen maradt.
1861-ben jelöltette magát a sárvári kerületben országgyűlési képviselőnek, de ekkor kevés szavazattal alulmaradt Szelestey Lászlóval szemben. Néhány héttel később a problémás kőszegi kerületben közfelkiáltással választották meg. A felirati pártot támogatta rövid életű parlamentben.
1881-ben újra Sárváron indult, és ezúttal sikerrel. Három évig töltötte be a sárvári képviselői posztot, és a Szabadelvű Pártot erősítette. (szg)

Irodalom
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái http://mek.niif.hu/03600/03630/html/k/k12528.htm
Varsányi Péter István: A Vas megyei képviselők az 1861-es országgyűlésen. In.: Vasi Szemle. 1987/3. 353-368.
Urbán Aladár: Batthyány Lajosné visszaemlékezései férje fogságára és halálára. In.: Századok. 1981/3. 594-595.
Söptei István: Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc helyi eseményei. Az önkényuralom évei. In.: Uő.: Sárvár története. Sárvár, 2000. 288.




Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 15000 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban

2022. június 06. hétfő 14:00-17:00 óra
Zsák a foltját…

Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H