×

Nádasdy Ferenc
Múzeum
Sárvár

FőoldalLátogatásMúzeumsuliTudástárMúzeum
Gyertyakoppantó részlete (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, ltsz. NFM IM 53.244.1)

A gyertya hamvát elcsípik

A múzeumok termeit járva gyakran bukkanunk érdekes, furcsa felépítésű és alakú tárgyakra. Sokat találgatunk, vajon mire használták, mire szolgált. Kié lehetett egykor, mit jelentett számára? Egy mindennapos tárgy mindennapos történetét ajánljuk.

A Magyar Tudományos Akadémia 1844-ben határozta el, hogy elkészítteti a magyar nyelv értelmező szótárát. Két tudóst, Czuczor Gergelyt és Fogarasi Jánost bízták meg a feladattal. Két éves határidőt jelöltek meg, végül mégis közel két évtizedet kellett várni az első kötet megjelenésére.

1862-ben látott napvilágot az első, 1874-ben az utolsó, hatodik kötet. Ekkor már nem élt Czuczor, aki 1866-ban halt meg kolerában. A hatalmas vállalkozás második részében, a nyomdából 1864-ben kikerülő kötetben olvashatjuk a hamvvevő kifejezés magyarázatát. Mai helyesírással:

HAMVVEVŐ, (hamv-vevő) ösz. fn. [összetett főnév] Ollóforma, s egyik végén tokkal ellátott eszköz, mellyel a gyertya hamvát elcsípik. Tájszokásilag: hamvvévö, koppantó, koppantyú.

A szóval leltárakban, végrendeletekben gyakran találkozunk, általában a gyertyatartóval együtt emlegetik. Bátran mondhatjuk, készletet alkottak. 

Csébi Ferenc 1782 májusában végrendelkezett Zalaegerszegen, mondván „noha testemben beteges és nyavalyás, de ép elmém lévén, kívántam ezen utolsó rendelésemet megtenni”. Mivel felesége korábban elhunyt, gyermeke nem volt, mindenét eladatta. A befolyt összeg egy részéből érte és felesége lelki üdvéért szentmise tartását rendelte.

Beteges lévén volt egy segítője, Salamon Kata leánya, akinek szintén szánt a pénzből. A háztartási eszközök, mint rosta, tükör, lámpás, fatányérok, vaskanalak (az egyik „likas”), fejszék mellett egy gyertyatartót is leltárba vettek hamvvevővel együtt. 

Gyertyakoppantó részlete (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, ltsz. NFM IM 53.244.1)

Jegyezzük meg, hogy a fennmaradt zalaegerszegi végrendeletekben, melyek az egész 18. századot átölelik, alig említenek gyertyatartókat. 1769-ből egy rézből készített darabról, 1780-ból egy vastős változatról, az említett Csébi Ferenc tulajdonáról, illetve 1784-ből egy réz és egy vesszős gyertyatartóról értesülünk. Utóbbiak szintén hamvvevővel. 1796-ban koppantó néven említik a gyertyatartó mellett. Utóbbi esetben felvethetjük, de sajnos nem ellenőrizhetjük, hogy a gyertya eloltására használt kúpalakú, tölcséralakú kis fémkupakról lehet szó, mely szintén a gyertyahasználat kelléke volt egykor.  

Minderről két dolog miatt szóltunk. Egyrészt a rövid áttekintésből is kiviláglik, hogy a múzeumokban őrzött, a kiállításokon bemutatott tárgyak csak szelíd lenyomatai, maradékai az évszázadokkal ezelőtti életnek. Ugyanakkor ezek összevetése a fennmaradt, változatos forrásokkal segít bennünket abban, hogy valós elképzelésünk legyen letűnt korokról.

Egy végrendelet, egy leltár nemcsak a tárgyi világról, a korabeli életviszonyokról tanúskodik, hanem emberi sorsokról, kapcsolatokról. Ma is átérezzük Csébi Ferenc tragédiáját, aki elveszítette élete párját. Nem született gyermeke sem, aki megadhatta volna az időskor biztonságát. Természetesen, ezek már a mi gondolataink, ahogy haladunk előre a szövegben. Egy élet összegyűjtött tárgyait rendeli eladásra a takácsmester, hogy a befolyt összegből a szentmiséken felesége és az ő lelkéért imádkozzanak.

Amikor egy múzeumban járunk és meglátunk egy aprócska tárgyat, ne felejtsük, hogy annak nemcsak anyaga van, hanem története is. Még akkor is, ha arról nem tudunk. 

A nélkülözhetetlen kellék

Gyertyakoppantó részlete (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, ltsz. NFM IM 53.244.1)

A gyertya ma inkább a romantikus hangulat nélkülözhetetlen kelléke, de évszázadokkal ezelőtt, nagyjából a 19. század közepéig a hétköznapi élet természetes velejárója volt. A világítás eszköze. A méhviaszból öntött gyertyák inkább a vallási élethez tartoztak. A háztartásokban a faggyúgyertyákat használták.

A gyertya minőségét és ezzel az árát is, nemcsak alapanyaga határozta meg, hanem kanóca is. Másképp a gyertyabél. Ha nem megfelelő anyagból vagy technológiával készült, igencsak kényelmetlenné tehette az esti órákat. A gyakori pislákolás, a füst mellett az is zavaró volt, hogy a kanóc leégett. Ilyenkor használták a hamvevőt, mellyel a már nem égő részt levágták, ami után a gyertya lángja újra életre kelt. A kicsúcsosodó ollóvéggel pedig megpiszkálták a viaszt vagy a faggyút, amivel szintén a láng fellobbanását segítették elő.

Az olló végén lévő kis dobozban pedig ott maradt az elkormosodott, elhasznált gyertyabél. Ha még egy kicsit parázslott volna a kanóc, a zárt dobozban végleg kialudt. A koppantó használatával tehát anélkül tudták eltávolítani a felesleges, elhasználódott kanócot, hogy a láng kialudt volna.

Ha régi leltárakat, végrendeleteket olvasunk ritkán a koppantó is a szemünk elé kerül. Egy apró megfigyelést tehetünk azzal kapcsolatban, kik milyen anyagból készült kanócigazítót használtak. Logikus, ha azt gondoljuk, minél gazdagabb valaki, magasabb társadalmi körhöz tartozik, annál biztosabb, hogy nemes anyagból készült tárgyak veszik körül. A források ebben meg is erősítenek minket.

Vannak tárgyak azonban, így a koppantó esetében is ezt figyelhetjük meg, hogy nem elsődleges szempont a drága alapanyag. A főúri háztartásban sem volt tehát mindig fontos, hogy minden ezüstből és aranyból készüljön. A cél, a használat előrébb való volt.

Esterházy Pál (1635-1713) herceg fraknói várában 1654-ben leltárt vettek fel. A különféle fülbevalók, gyűrűk, gyémántokkal díszített ezüst és arany ékszerek, illetve aranyba foglalt drágakövetek, párták, olvasók, kupák, tányérok, díszes keresztek, ezüst gyertyatartók, rubintokkal kirakott kardok, díszes lószerszámok, keleti fegyverek, bársony menték, dolmányok mellett ott sorakoztak a rézből és vasból készített koppantók. Egyszerű anyagból, hiszen praktikus használatra szánták őket, nem a gazdagság megmutatására.  

A 19. század harmadik évtizedétől új világítási eszközök kezdtek divatba jönni, melyek lassan a gyertyák szerepét is átértékelték. Utóbbiakat továbbra is használták az egyházi szertartások során, de a mindennapi életben csökkent a szerepük. Így a koppantók, hamv(v)evők lassan kimentek a divatból.

Egy múzeumi koppantó

Gyertyakoppantó (Nádasdy Ferenc Múzeum, Sárvár, ltsz. NFM IM 53.244.1)

A sárvári múzeum bajor gyűjteményében őrzünk egy ezüst gyertyakoppantót. Az 1840-es években készült Münchenben. Dobozrészén egy korona alatt nagy A betűt láthatunk. Csábító, hogy beazonosítsuk, vajon melyik Wittelsbach herceg állhat mögötte, de ez mindenképp bizonytalan.

Az egyik lehetőség Adalbert Vilmos (1828-1875) bajor királyi herceg, I. Lajos király fia. Az ő fiatalkorában még használhatták a gyertyakoppantó ollót. Felnőtt korában azonban talán már csak nosztalgiával gondolt vissza erre a furcsa tárgyra. Azt is gondolhatta, hogy jó helye van valahol egyik kastélyának a sarkában. A következő évtizedekben pedig ismeretlen okból Sárvárra került. Mindenképp 1868 után, amikor Lajos, bajor királyi herceg feleségül vette a modenai hercegnőt, Mária Terézia Dorottyát. 1875-ben a hercegnő megörökölte a sárvári várkastélyt. A kisváros ezután a házaspár egyik kedvenc tartózkodási helyévé vált. Szerettek itt tölteni néhány hetet, gyakran hónapot. Szerették magukat körbevenni kedvenc tárgyaikkal. Talán a gyertyakoppantó is ezek közé tartozott. 

Hangsúlyozzuk azonban, hogy ez csak egy lehetőség. Alátámasztására nem rendelkezünk adatokkal. Mégis amikor ellátogatunk egy múzeumba, gondoljunk arra, hogy a kiállításban látható tárgyak régen a hétköznapi élet részei voltak és történeteket, emlékeket idéztek fel egy-egy látogatás során.

Talán Önben is, amikor ellátogat hozzánk.

A tárgy leltári száma: NFM IM 53.244.1

Takács Zoltán Bálint

múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.

takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Tárgyközeli ajánló

Múzeumunkban több régi térképen is tanulmányozhatjuk, mit tudtak évszázadokkal ezelőtt Magyarországról. Sok izgalmas megállapítást tehetünk. Most egy 1587-ben készített metszetet mutatunk be izgalmas tanulságokkal.

Dombok, vidékek, folyók…

1541 telén, január 26-án egy különös csomag hagyta el a sárvári vár kapuját. Még nem a mai díszes kijáratot a hídon át a vizesárok felett, hanem egy minden ék nélküli kijáratot. A csomag, amit a futár magával vitt, annál értékesebb volt.

Egy hosszú út…

Az év utolsó napján búcsúztatjuk az elmúlt esztendőt, hogy vidáman köszöntsük az újat. Remélve így is, hogy jövőre még jobb lesz. Sok szokás kapcsolódik az éjszakához és sokféle finomság. Mi most egyet választottunk, amiről ritkábban beszélünk, annál gyakrabban kettéharapjuk.

Egy finom falat...

A papírcsomagolás múltja mindössze kétszáz éves, míg az ajándékcsomagolás története az ókori Kínáig nyúlik vissza. A papír egyszerűen túl drága cikk volt ahhoz, hogy csak úgy belegöngyöljenek dolgokat és különösebb további funkció nélkül a szemétben kössön ki.

Meglepetés csomagolva...

Sokáig gondolkodtunk azon, vajon miről írjunk és miről ne karácsony közeledtével. Programok, adventi koszorúk, gyertyagyújtások. Ez természetes. A karácsonyfa nélkül el sem tudjuk képzelni az ünnepet. Mégis szerintünk van még valami.

Az a bizonyos…

Lengyel és magyar katonákat ábrázoló felvételen a Várparkban álló Sylvester-pad egykori, mára lecserélt emléktáblájának szövegét láthatjuk.

Bővebben...
Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 3688 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Vissza