Elhunyt Gróf László, a múzeum barátja
2020.04.07
Életének 88. évében elhunyt Gróf László, aki ajándékával létrehozta a sárvári múzeum térképgyűjteményét. Számos más dokumentumot, tárgyat is ajándékozott intézményünknek és egyben Sárvárnak. Egy jószívű és jókedélyű ember távozott közülünk.
Életének gazdagságát a száraz életrajzi adatok sorolása önmagában bizonyítja. 1933. február 23-án Szombathelyen született Gróf Sándor állami tanító és Pap Jolán második gyermekeként. A család ekkor Felsőszölnökön élt, ahonnan Pilisszentkeresztre, Piliscsabára, majd Klotildligetre költöztek.
Az általános iskola után tanulmányait a kőszegi katonaiskolában szerette volna folytatni. Kitűnő tanulmányi eredményei ellenére azonban nem vették fel, nem katonacsaládba született. A második világháború ekkor már javában zajlott, ezért a klotildligeti Angolkisasszonyok polgári iskolájában folytatta a tanulást, de hivatalosan a ciszterciták Szent Imre Gimnáziumának volt a diákja.
Közben a honvédelmi miniszter, nagybaczoni Nagy Vilmos közbenjárásával felvételt nyert Kőszegre. A háború azonban más irányba terelte az életét. A közeledő front miatt édesanyjával és két testvérével, Máriával és Évával először Jánosházára költöztek, majd a háború vége után érkeztek meg Sárvárra.
Az itt töltött évek meghatározó élményeket hoztak számára. Itt járta ki a Polgári Fiúiskolát, majd a család nehéz anyagi helyzete miatt a Csermajori Tejipari Szakiskolában szerzett szakmát 1950-ben. Oklevéllel a zsebében dolgozott a Sárvári Vajüzemben, a Szombathelyi Tejipari Vállalatnál.
1956 novemberében azonban átlépte az osztrák határt. Angliába került, ahol angol nyelvtudás hiányában először szakácsként dolgozott. Később munkát vállalt egy öntödében, majd egy bányában. Itt hamarosan robbantómester lett, majd szintezőként is dolgozott, de a gyár megszűnése után kubikus munkát kellett vállalnia.
Egy bakelitüzemben prést kezelt, bútorgyárban dolgozott, fagyit árult, de baromfiügynökként is sikereket ért el. Végül saját hússzállító céget alapított, ahonnan 2000-ben ment nyugdíjba.
1984-ben nyert felvételt az oxfordi egyetemre, a Rewley House-ba. Disszertációja, mely egy elfeledett kézművesmesterségről, a szalmafonásról, annak társadalmi hátteréről szólt, könyvben is megjelent. A két kiadást megért munkát egyetemi segédkönyvként ma is használják az oktatásban.
Feleségével, June-nal 1960-ban kötött házasságot. Három lányuk született, akik később unokákkal ajándékozták meg. Gróf László rövid betegség után hunyt el 2020. április 6-án.
A száraz tények ezek. Egy rendkívül mozgalmas és gazdag életpálya alapkövei, melyekre Laci, azt hiszem, mindenki így szólította, fantasztikus életművet épített. Az életét bemutató blogját olvasgatva olyan tényekre bukkanunk, hogy nemcsak a Hungarian Philatelic Society of Great Britain (Nagy-Britannia Magyar Bélyeggyűjtőinek Egyesülete) tagja volt, hanem megtervezte annak jelvényét. A társaság elnöki tisztjét több alkalommal töltötte be. Szerkesztette az egyesület lapját, melyben cikkei és fordításai is megjelentek.
Gyűjtési szenvedélyének részeként sárvári postai emlékeket is gyűjtött, melynek eredményeként írta meg Sárvár Postatörténete című könyvét. Az alapjául szolgáló gyűjteményért több kiállítási díjat vehetett át. Elismertségét jelzi, hogy felvette tagjai közé a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő Magyar Filatéliai Tudományos Társaság.
Mindemellett tornaedző és pontozóbíró volt. Az asztaltenisz és a síkfutásversenyek világát szintén szerette, de a foci és a röplabda is megérintette. A testedzés mellett a szellemiek fejlesztése, a tudás megszerzése és továbbadása szintén az élete része volt. Kevesen tudják róla itthon, hogy imádta és ismerte Erdélyt, ahová rendszeresen járt előadásokat tartani barátjával, Feiszt Gyurival.
A térképek szerelmese volt. Az első térképlapot 1964-ben vásárolta, majd egyre terebélyesedett a gyűjtemény. Kapcsolatban állt a műkereskedelemmel és a térképész szakmával. Számtalan térképtörténeti munkát készített, alapkutatásokat végzett.
A sárváriak számára legszebb ajándéka, hogy a városnak adta a Magyarországot ábrázoló térképkollekcióját. Az 58 darab térképlap és Marsigli Dunafelmérése 1985-ben került a múzeumba, ahol állandó kiállításon csodálhatjuk meg a gyönyörű térképeket.
Bármikor jött, valamit mindig hozott. Először is jókedvet és optimizmust. Mindenkitől tanulhatunk. Lacitól a megértést. Soha semmit nem kért, csak adott. Évekig hajtott valamit, csak azért, hogy a sárvári múzeumnak adhassa. Így került hozzánk a térképeken felül Nádasdy Ferenc országbíró egy levele.
Legnagyobb kincsünk pedig a sárvári várat két nézetből ábrázoló Greischer metszet. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy nekünk adja. Minden ellenszolgáltatás nélkül. Olyan természetességgel tette mindezt, hogy azóta is csodálom magatartását.
Imádta Sárvárt. Rajongott érte. "Fogadott szülővárosom" – fogalmazta meg érzéseit. A várostól 2013-ban tevékenysége elismeréseként Sárvár Város Életmű Díját vehette át felújított térképkiállítás megnyitóján.
Bárhol nyilatkozott a városról, mindig rajongva beszélt róla, csak jókat mondott. A város nagykövete volt, amit itt is köszönünk neki. Hálásak vagyunk Neked, Laci.
Utolsó ajándékként dédapjának, Rózsa Ferencnek (igen, a Rózsa-köz) az imakönyvét nyújtotta át. Ebben olvashatjuk azt a fohászt, melyet a távoli ős fogalmazott és írt le. Most ezzel búcsúzunk Tőled:
