Keresés a weboldalon

Dáthás levelek négy és fél évszázad távolából

Nátha, névnap és karácsony

Dáthás levelek négy és fél évszázad távolából a sárvári Nádasdy várból és múzeumból

2014.12.11

Karácsony ünnepe a család ünnepe. Ilyenkor mindig igyekszünk haza, mindent megteszünk, hogy legalább ekkor együtt legyünk szeretteinkkel. Nem volt ez bizony máskor se másképp, amire könnyen bizonyítékot találunk, ha szemezgetünk a híres sárvári szerelmesek, Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya levelezéséből.

Tamás a tehetséges, de nem eléggé tehetős ifjú Kanizsán találkozott először Orsikával. A találkozónak prózai okai voltak, a Magyar Királyság egyik birtokos családjában, a Kanizsaiaknál nem volt fiúörökös. A hatalmas vagyon, az uradalmak, a várak, kastélyok mind az uralkodóra szálltak volna a korabeli törvények szerint. Tamást a király ezért is küldte a kanizsai várba, hogy írja össze azt a vagyon, melyre majd a korona szert tesz. Feladata teljesítése közben pillantotta meg a fiatal Orsolyát, és a szerelem finom szálai a szíveket kezdték átszőni. A harmincas éveiben járó, ekkor már a politika világában tapasztalatot szerző Nádasdy Tamás mindkét törvényesen megkoronázott magyar királynál, azaz Szapolyai Jánosnál és Habsburg Ferdinándnál elérte, hogy fiúsítsák Kanizsai Orsolyát, azaz az öröklésben a hölgy már férfinak számított. A Kanizsai birtokok így Nádasdy vagyonná lettek.

Mindkét fél elérte célját, Tamás tőkét szerzett tehetségéhez, Orsolya pedig megőrizte és tovább örökítette családja több mint másfél évszázadon át szerzett birtokait. Ráadásul az 1535-ben házasságot kötött pár szerelmes volt egymásba. Tamás családjában az írás és olvasás természetes volt, szülei nemcsak őt, hanem testvérét, Annát is megtanították a betűvetésre. Orsolya estében ez nem volt ennyire nyilvánvaló, állítólag csak azért tanult meg magyarul írni, hogy levelezni tudjon a gyakran távollévő férjével. Fennmaradt ugyan latin nyelvű levele is, de azon csak aláírása a sajátja, a többit egy deák írta. 

Nemcsak egy szerelem története, hanem a vágyódásé is

A fennmaradt levelek sokasága egy szerelem története, de egyből tegyük hozzá a vágyódásé is. A férj sokszor nincs otthon, Bécsben él és dolgozik, az uralkodó bizalmasa, a Magyar Királyság ügyeinek intézője. A feleség pedig otthon, hol Lékán, hol Kapuváron, hol Sárváron intézi az ügyeket, ha kell a birtokot igazgatja, de ha szükséges a török támadása ellen készül. A levelek azonban szinte mindig másról szólnak, mint a napi gondokról. Tamás állandóan haza készül, Orsolya mindig urához Bécsbe. 

Talán 1555 decemberében volt a legnehezebb az egymástól való távollét. Októberben két évtized nehéz ideje és várakozása után megszületett Ferenc, az egyetlen örökös, akit később hadvezérként ismernek meg kortársai. A törökök is tisztelni fogják és erős fekete bégnek nevezik majd. Ekkor azonban még csak alig két hónapos. Édesapja nem látta, mikor világra jött, de talán karácsony elhozza a találkozás örömét. Egy december 20-án Bécsben kelt levél azonban eloszlatja a reményt, úgy néz ki, halaszthatatlan országos ügyek nem engedik meg Nádasdynak az utazást, még levelét sem maga kezével írja sürgős teendői közt, hanem diktálja. A király nem nélkülözheti bizalmas emberét, a magyar nádort. Hiába a legmagasabb tisztség, amit elérhet az ember, ha családját, gyermekét nem láthatja az év legszebb ünnepén. Diktált szavai visszhangoznak évszázadok távolából is. 
„… soha gyermekségemtől fogva nehezben nem esett egyszer haza nem menésem, mint ezúttal…” 
A feleség, az anya válaszát nem ismerjük, de más évből Orsolya levele segíti a karácsonyi távollét nehézségeinek elképzelését. 

Dáthás levelek négy és fél évszázad távolából

Sokszor tervezi a kedves asszony, hogy férjét meglátogatja Bécsben. Nem idegen tőle a város, volt már ott, ismeri azt is, milyen jó portékákat lehet ott beszerezni. Az uralkodónak is küld kertjének gyümölcseiből, és nem egyszer meg is nyeri az udvar versenyét, hogy vajon ki küldi a legízletesebb dinnyét vagy más gyümölcsöt. A téli hideg, a hó azonban december környékén gyakran akadályozza az indulást, többször elhalasztják, hogy a szánok útra keljenek. Az évek múltával a hosszú utazás amúgy is megnehezíti Orsolya életét. Egy 1561 novemberében kelt levélből megtudjuk, hogy Orsolya könnyen megfázik, de a nátha nehezen hagyja el. Ekkoriban már a gondoskodó feleség azért is indulna Tamáshoz Bécsbe, mert aggódik férje sok-sok nyavalyája miatt. 

Másfél évtizeddel korábban karácsony tájékán Orsolya szintén férje nélkül várja az ünnepet. Betegség kapja el ekkor is, a torokfájás. Mégsem nátháról van szó, hanem mulatságról. A férj távollétében is megünnepelték Tamás nevenapját december 21-én. Ilyenkor Orsolya általában elküldte férjének a neve napjára való poharat, Szent Tamás poharát, illetve elkészítette a névnapi bélest is. 1545-ben azonban elképzelhető, hogy hazavárta férjét, aki azonban mégsem érkezett meg. Orsolya feltalálta magát és mint levelében beszámolt róla: 
„Az Szent Tamás poharával jól tartám az nemes uraimat, asszonyimat, én berekedtem, azt vélem, hogy az vajas bélestül.” 
Esetleg mástól, tegyük hozzá vidáman!
A levelek mai napig mesélnek a feltétlen szerelemről. Apró leletek a régi századokból arról, hogy a nehéz időkben is volt érzelem és volt féltés. És volt nátha is!
A leveleket az alábbi kiadványban olvashatjuk el: 
Károlyi Árpád – Szalay József (szerk.): Nádasdy Tamás nádor, családi levelezése. Budapest, 1882. (neten is elérhető: https://archive.org/details/ndasdytamsn00nd) 


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Takács Zoltán Bálint

múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.

takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 14994 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Programok a múzeumban

2022. június 06. hétfő 14:00-17:00 óra
Zsák a foltját…

Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2022.03.10

Múzeumi imázsépítés. Kettő / Építőkövek

Blogsorozatunkban arra a kérdésre keressük a választ, vajon hogyan befolyás...

2022.02.17

Múzeumi imázsépítés. Egy / Általában

Lassan másfél évtizede beszélünk róla, nagyjából egy évtizede sokan má...

2022.01.20

A múzeum illúziója

A hírek új múzeumról írnak a fővárosban, ahová szívesen látogatnak el ...

2020.12.22

Még karácsonymúzeumok a világ minden tájáról

Folytatjuk blogbejegyzésünket a nagyvilág legérdekesebb karácsonyi múzeuma...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H