Keresés a weboldalon

Dalra gyújt, táncba hív

Középkori dallamok a Nádasdy-vár dísztermében

Az életben mindennek megvan a helye és az ideje. A mohácsi csatát követő két évszázadban sem volt ez másképp. A pusztítás a hétköznapok részévé vált, mintha az életnek nem lett volna értéke. A zene azonban mégsem halkult el, a tánc mégsem állt meg.

Nehéz idők jártak Magyarországon, szoktuk mondani a mohácsi csatát követő időszakkal kapcsolatban. Az 1526 utáni évtizedek, sőt évszázadok az Oszmán Birodalom elleni küzdelem jegyében teltek, melynek során nemcsak a délről érkező hadak, hanem az ellenük felvonulók is komoly pusztítást hoztak Magyarországra.

A múzsák mégsem hallgattak, az embereknek szüksége volt a mulatságra, a zenére és a táncra, hiszen ezek közösséget teremtettek. A históriás énekek olyan eseményekről szóltak, melyeket mindenki nap mint nap átélhetett. A tánc, a zene ugyanakkor kiszakított a valóban véres valóságból. A hit megéléséhez, az Istenhez forduláshoz szintén nélkülözhetetlen volt az ének. A fegyverek zaját a zene dallamai oldották.

A 16. századi Magyarországon fontos szerephez jutottak a főúri udvarok, melyek egyrészt mintáikat a királyi udvarból vették, másrészt maguk is mintául szolgáltak környezetük számára. A kertépítés, az irodalmi és vallási munkák megjelenését segítő munkák megjelentetésének támogatása, az általános, a világ dolgai iránti érdeklődés mind igazodást jelentett a királyi udvari élethez.

A zene területén ilyen alkalmazkodásra, mintakövetésre utaló nyomot nem találunk. Inkább alkalmi zenészeket fogadtak fel, nem tartottak állandó zenekart, együttest, mint az uralkodó. Nádasdy Tamásnak, a korszak meghatározó politikusának a számadásaiból kiderül, hogy 1545. december 20-án a főúr Bécsben tartózkodott, ahol házához érkeztek hegedűsök. Egy-egy adatból ugyan arra következtetnek, hogy kisebb együttessel rendelkezhetett Nádasdy Sárváron is, ahol családi központját tartotta, de a forrásgazdagsághoz mérten az erre vonatkozó adatok rendkívül szerények.

Állandóan a főúri udvarban élő zenészekre nem gondolhatunk, hanem csak alkalmilag felfogadott mesterekre, akiknek játéka másokat is elkápráztatott. Bakics Pál, aki a mohácsi csatában is harcolt, egyenesen Nádasdy Tamástól kért két cigányhegedűst 1532-ben.

Trombitások dolmányban

Nádasdy Ferenc országbíró, Benjamin Block festménye. Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az egyházi és a világi zene megkülönböztetése természetesnek hat, de a 16-17. századi magyar főúri udvarokban a szétválasztást nem találjuk, azaz legtöbbjükben nem volt külön zenész a vallási és a hétköznapi zenéléshez. Csupán az 1600-as évek közepétől rendelkezünk olyan adatokkal, melyek arra utalnak, hogy a nagyobb udvarokban a szórakoztató zenészek mellett időnként egy-egy kisebb templomi zenekar működött.

Tudunk arról, hogy Nádasdy III. Ferenc (1623-1671) például 1645-ben, majd 1648-ban is felfogadott diszkantistákat, akik a szoprán szólamot énekelték. Velük együtt zenéltek a trombitások, illetve a hegedűsök. Ha nem is minden évből, de az elszórt adatokból alaposan sejthető, hogy az 1640-es évektől több mint két évtizeden át Nádasdy sárvári, pottendorfi udvarában voltak zenészek, énekesek és hangszeren játszók egyaránt.

Előbbiek között találunk kasztrált énekest is, hasonlóképp az Esterházyakhoz. A hangszerek között trombitán és a hegedűn kívül a zenekarokban megszólalt még lant, cimbalom, harsona, orgona, síp, duda, dobos, billentyűs. A zenekarok nagysága azonban nem lehetett nagy, mert még a fejedelmi udvarokban is gyakran emlegették, hogy a zenészek sokba kerülnek.

A helyzeten segített az, hogy ekkoriban a zenészek több hangszeren tudtak játszani, sőt énekeltek is. Érdemes azonban felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a zenészek magyar és származásuknak megfelelően német vagy olasz zenét játszottak. Az oszmán hódoltság zenéje, ellentétben más, nyelvészeti, gasztronómiai hatásokkal, nem gyakorolt komoly befolyást a főnemesi zenei kultúrára.

Mind Nádasdy III. Ferenc, mind az Esterházy család esetében találunk utalást arra, hogy a fúvósok legalább ünnepi alkalmakkor egyenruhát viseltek. Az országbíró Nádasdy III. Ferenc sárvári tárházának (mai értelemben kincstár, azaz nem mindennapi használatban álló tárgyak, felszerelések, alkotások gyűjtőhelye) 1669-ben készült leírásában olvashatjuk, hogy abban a trombitások öltözetét is őrizték.

Dolmányuk, azaz szinte térdig érő felsőkabátjuk vörös angliai posztóból készült, melyet kék bársonycsík és valószínűleg sárga zsinórzat díszített. Főúri temetések idején sem feltétlenül cserélték le öltözetüket, de Thurzó György halálakor a zenészek feketében jelentek meg, sőt a trombitások hangszereiket is fekete tafotával vonták be, hogy ezzel is tompítsák hangszerük éles hangját.

A főurak hangszer tudásáról is szólnak adatok. Szinte minden ismert család esetében találunk adatot arról, hogy tanultak hangszeren játszani. A leghíresebb köztük a Harmonia Caelestis (azaz Mennyei harmónia) című zenemű összeállításának kezdeményezője Esterházy Pál (1635-1713) herceg, a család hírnevét megalapozó nádor, Esterházy Miklós fia, aki mesteri fokon szólaltatta meg a virginált, a zongora ősét. A billentyűs hangszer rendkívül kedvelt volt a főúri udvarokban, húrjait a zongorától eltérően nem kalapácsok szólaltatták meg, hanem tollak.

A hangszer elterjedt volt már ekkor, sőt két generációval korábban Nádasdy II. Ferenc (1555-1604), aki bejáratos volt a bécsi udvarba, de letette névjegyét a végeken is, szintén tanulhatott virginálon. 1563-ban az édesanyjának, Kanizsai Orsolyának írták Bécsből, hogy „Méltóztassék az virginált megvenni és az mesternek kifizetni”. Arról sajnos nem tudunk, valóban megtanult-e a Fekete bég a hangszeren játszani.

A hangzás világa

Részlet Nádasdy Tamás nádorról készül képről. Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeumban

Jogos kérdés, vajon mit hallgattak a korabeli udvarokban, táborokban. A zene mindennapos volt, a lantosok játéka nap mint nap felhangzott. A mulatságok része volt a zene, a tánc. Ebben a korban olyan kifejezésekkel találkozunk, mint fegyveres tánc, huszártánc. Utóbbival egy 1568-ban keletkezett, Kinizsi Pálnak a török felett aratott kenyérmezei (1479) győzelmét megéneklő históriás énekben találkozunk, ahol két sorban le is írja, mit értsünk alatta:

Azután mindnyájan el-felszökdesének, Nagy szép huszártáncot mindnyájan kezdének

Nemcsak arról értesülünk, hogy milyen a tánc, alapeleme az ugrás, hanem arról is, hogy együtt járják, csoportosan.

Fő hangszerként a hegedűt említi, mely ekkor még, főleg a 16. században még nem konkrétan a mai hegedűt, illetve annak ősét jelentette csupán, hanem általában a húros hangszereket jelentette, sőt a fúvós zenét is ezzel a kifejezéssel illették.

A főúri udvarok zenei világa szintén változatos volt. Emlékezzünk a Nádasdy Tamással kapcsolatos bécsi adatra 1545-ből, amikor hegedűsök jelentek meg nála. Az este folyamán valószínűleg a korban divatos zene hangzott fel, feltételezhetjük, hogy míg a táborokban sétálva a főúr inkább hőstettekről hallgatott zenét és nézte az arra táncot járó katonákat, bécsi házában a nemzetközi zenei trenddel találkozott.

A főurak a legkülönfélébb alkalmaknál a legváltozatosabb zenét hallgathatták. Egy uralkodói bevonulás, egy fogadás reprezentatív zenéjétől az országgyűlések idején tartott mulatságokon át az otthoni alkalmakig rendkívül változatos volt a lehetőség, ahol felcsendülhettek a dallamok. Az énekek magyar és latin nyelven egyaránt szóltak, témájuk akár egyházi, akár világi volt, szívesen hallgatták azokat. A zenekarok pedig gyakran játszottak nemzetközi zenét is.

Mindenét eltapogatja

Dalra gyújt, táncba hív

Ha ma reneszánsz mulatságra gondolunk, a tánc egyből eszünkbe jut. A tánc valóban az udvari kultúra része volt, nemcsak a fővárosban, az országgyűlés helyszínén, illetve a főúri összejövetelen, hanem minden társadalmi rétegnél. Hatalmas témáról van szó, ezért itt most csupán egy apró csokrot nyújtunk át. Induljunk el Nádasdy Ferenc országbírótól, hogy mind a táncban egy kicsit ugráljunk nagyokat az idősíkok közt.

A fiatal nemeseknek számos alkalom kínálkozott ahhoz, hogy megtanulják a tánc alapjait. Nádasdy Ferenc országbíró azonban mintha távol maradt volna az ilyen lehetőségektől, legalábbis egy apró információ erre utal. Egyik levelében arról számolt be ugyanis, hogy nem igazán érezte jól magát Pozsonyban egy farsangi táncmulatságon. A rövid megjegyzésből ugyan nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, de sok-sok levele között nem találtak még eddig olyat, mely nagy rajongásról számolt volna be.

A távoli ős, a dédnagypapa Nádasdy Tamás egyik levelében viszont biztatta feleségét, Kanizsai Orsolyát vegyen részt a táncban, méghozzá ahogy írja: „menj el az kerek tánc járni”. Itt a klasszikus körtáncról van szó, melyet évszázadok óta táncoltak nemcsak a Magyar Királyságban, hanem szerte Európában. Nem koedukált táncról van itt szó, hanem a nők a nőkkel táncolnak, a férfiak férfiakkal.

Ha elmegyünk egy néptáncfesztiválra, ott magunk is látunk ehhez hasonlót, ha nem is ugyanolyat, mint amiről Nádasdy Tamás írt.

A nádor korában azonban már változások tanúi vagyunk egyben, ugyanis a reneszánsz idején alakultak ki a párostáncok, melyek a 17. századra teljesen elfogadottá váltak. Természetesen nem mindenki örült annak, hogy együtt táncolnak immár a férfiak és a nők, egymáshoz érnek, egymást pörgetik.

Bornemissza Péter egyik prédikációjában kifakadt a korabeli bűnök miatt. Úgy látta, hogy bármilyen társadalmi rétegbe is tartozzék valaki, három pohár bor után elmegy az esze. Csuda dolgokat művel, mindenféle bolondságot játszanak, sőt a porba is pisilnek és táncolni kezdenek. Többen tapogatós táncba indulnak, a prédikátor szavai szerint „ki tapogatós táncot és azba mind fülét, száját, orrát, mellyét, csecsét mind talpáig eltapogatja, és ugy izgatja az Sátán sokféle fertelmességre. Azután sövény táncot, és olly táncot, hogy a lábok között általvetik az kezeket.”

 

Tinódi Lantos Sebestyén, aki Sárváron hunyt el 1556-ban, Sokféle részögösről szóló énekében is hasonló jelenik meg.

Bémerűlnek az bor-marók sok tombolásban, Kecske módra felszökésben és nagy sok táncban, Részögségben sok gonoszság lészön az táncban.

A sárvári vár díszterme

A kecske módra felszökelnek alapján itt még nem páros táncról van szó, hanem a körtáncról, melynek része volt az ugrás is. A bor mértéktelen ívása azonban az így táncolókat sem kímélte, bizony a táncok eldurvulhattak. A tánc betöltötte a szerepét, nemcsak a közösségi élményt erősítette, hanem a feszültséget is levezette. Akkoriban pedig abból volt bőven.

 

Szalóki Ágnes koncertjén, a sárvári Nádasdy-vár dísztermében 2018. május 19-én, szombaton 18:00 órától egy kis időutazást teszünk a Kárpát-medencében, belehallgathatunk a magyar várak, várkastélyok, kisvárosok, kollégiumok, udvarházak és falvak változatos és gazdag zenei életébe.

Belépőjegyek elővételben megvásárolhatók április 24-től május 13-ig:

-  nyitvatartási időben a Nádasdy Ferenc Múzeum pénztárában

 - illetve emailen az info@nadasdymuzeum.hu email címen

Belépőjegy árak:

Elővételben: 3 000,- Ft

A koncert előtt a helyszínen: 4 000,- Ft

Kapcsolódik:


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 3384 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2018.09.21

A barangolás művészete

Hátratett kézzel sétálni egy ösvényen és közben hallgatni a madárcsicse...

2018.09.13

Öt érv a főnöknek, hogy kell egy blog

A múzeumok számtalan lehetőséget vesznek igénybe, hogy kapcsolatba lépjene...

2018.07.05

mégis más!

Öt éve várjuk vendégeinket júliusban és augusztusban este 9 óráig. Minde...

2018.06.13

A jégkrém elfogyhat, a múzeum nem

Még el sem kezdődött az uborkaszezon, már a reggeli böngészés közben rá...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H