Keresés a weboldalon

Az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?

Borászati hagyományok a sárvári szőlőhegyen

Az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é? Sárvár borászati, szőlészeti hagyományai

2018.10.11

A hegy leve, istenek itala vagy istenek ajándéka, nektár. Csak néhány kifejezés a borról, ami alkalmas a szomjoltásra, a jó hangulat fokozására, de sokoldalú, kultúrákat alakító, embereket, népeket összehozó funkcióval is bír.

A Kárpát-medencében már a római hódítás előtt, a Kr. e. V-I. században a kelták meghonosították a szőlőtermelést, de a honfoglaló magyarok számára sem volt idegen a szőlészet. Vándorlásuk során a török nyelvű népek megismertették velük többek közt a szőlő, a bor, a törköly kifejezéseket. A középkorban kezdtek kialakulni a később híressé vált szőlőterületek, illetve a nagyobb városok (Buda, Pozsony, Várad, Sopron) környéke is egyre ismertebbé vált a borairól. A kutak fertőzött vize, a vallási misztériumok szükséglete, és nem utolsósorban a jó eladhatóság és magas jövedelmezőség is arra sarkallta a lakosságot, hogy az arra alkalmas területeken szőlőket telepítsen. A mezővárosi polgárság szintén szívesen fektette pénzét szőlőbirtokokba, amelyeket aztán zsellérekkel, napszámosokkal műveltettek.

Nádasdy Tamás is szerette

Hogy a sárvári lakosság mikor kezdte felismerni a borászatban rejlő előnyöket, azt nem tudjuk. A középkor folyamán a helyi lakosság jövedelmét a kézműipar és a kereskedelem mellett elsősorban a szántóföldi növénytermesztés és az állattenyésztés biztosította. De elképzelhető, hogy szemfüles és vállalkozó kedvű polgárok már korán felismerték a Rábán túl húzódó, lankás Kemeneshát előnyeit. Bár a lejtők északra néznek és a talaj sem kifejezetten kedvező, talán már a mohácsi csatát megelőzően telepítettek ide vesszőket. Az első adataink a helyi szőlőművelésre és borászatra Nádasdy Tamás (1498-1562) idejéből valók.

Farkas Lőrinc sárvári várnagy írta Nádasdynak 1542. november 21-én: „az bor felől immár írhatok Te Kegyelmednek. Az Te Kegyelmed szőleje-borában hoztak immár ide Sárvárra huszonöt hordóval, annak az egyikét az többire töltötték. (…) Az hegyvám borában az tegnapi napon hoztak tizenhatot.” Ebből csak annyi derül ki, hogy máshonnan hoztak bort Sárvárra. A legnagyobb Nádasdy-uradalmak készítették a hegy levét, elképzelhetetlennek tűnik, hogy a nádori család sárvári központja környékén ne lett volna szőlőtermesztés. Homályos utalások vannak is erre vonatkozóan. Kanizsai Orsolya 1551 augusztusának közepén levélben kérte férjét Sárvárról, hogy „immár csak jűne Kegyelmed ez szüretre haza”. 1552 októberének elején Sárkány Antal sárvári udvarmester kéri urát, hogy „adjon kegyelmed Cenkről csak két embert, kik be segéljék az szőlőt hordani, bár csak az szabadosokba kettőt, egyiket Jankó Ágostont, másikat Jankó Tamást, ezek örömest művelik [ti.: a behordást], csak kegyelmed parancsoljon nekik, és ezután ne bántsák Sárvárra [menéssel őket]”. Sárvárra tehát többször hívták őket szőlőszedésre. 1561. május 6-án jelzi Sárkány, hogy a dézsmaborok igencsak fogynak, és a hordók nedvesen tartására fel kellene tölteni azokat. Javasolja, hogy „mint ki vettetnéje kegyelmed őket az három vár tartományára”, amely minden bizonnyal Lékát, Sárvárt és Kapuvárt jelenti. „Lékán, Kaposba [Kaposváron], Sárvárott az 286 akó bornak fölötte nem ismerem az kolcsát, mennyi okkát teszen, de az hordók számai kevesek.” – panaszkodott Csányi Ákos szervitor 1558-ban. Az okka egy korabeli űrmértékegység volt. 1560 májusának utolsó napján már arról tesz jelentést, hogy Szele Jakab kiárultatta a sárvári uradalom falvaiban a bort. Úgy tűnik, hogy máshonnan kellett hozatni, mert Sennyey Ferenc várnagy azt mondta Csányinak, hogy nincs elég bor, pedig nagyon kelendő. Sombory Gergely lékai tiszttartó 1559 augusztusában azt tudatja Tamás úrral, hogy „volt más bora is asszonyomnak őnagyságának, melyet Sárvárról hoztak vala, az palackokat abbúl töltetém meg”. „Kimentem vala a királyné asszony szőlőbe…”, mesélte Kerti István deák 1553 augusztusában Nádasdy Tamásnak.

Az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é? Részlet a sárvári múzeum állandó kiállításából

Az biztos, hogy a környező településeken, Sótonyban, Csényén, Nyőgérben, Ölbőn is foglalkoztak borászattal, ami arra utal, hogy Sárvár városában sem mellőzték ezt a gazdasági ágazatot. Azonban az itt termelt mennyiség nem volt elegendő, azt máshonnan kellett pótolni.

Nádasdy Ferenc, a Fekete bég eleinte két hónapon át mérette a helyi kocsmában a saját borát, 1592-ben azonban úgy döntött, hogy a jobbágyok már csak 4 hónapig mérhetik saját borukat a kocsmában, a fennmaradó 8 hónapban a földesúrét kellett árusítani.

1605-ben egy összeírás szerint 1000 akó must termett Sárváron, amelyet tételesen lajstromba vettek a földesúr rendeletére. 1647-ben Gombkötő Mihály 4 akó bort adott el „az ecetek főzésére”, négy évvel később a városi plébános 10,25 akó borát 66 forint 20 dénárért árulták ki. A sárvári polgármester borát a kecskédi kocsmában mérték ki, amiért összesen 48 forint 64 dénár ütötte a markát.

Hegymesterek, lelkészek, borok

A bortermelésre sokkal nagyobb bizonyító erővel bír az 1631-es összeírás, amely szerint Sárváron több szőlőhegy is volt: Farkashegy, Főhegy, Középhegy, Péntekhegy, Szentkúthegy, Újhegy és Világoshegy. Ezeken 122 szőlőbirtok terült el, 40 dénár és 5 forint közötti várható földesúri jövedelemmel. Az Új- és Újszentkúthegyet akkor kezdték telepíteni. A legrégebbiek a Szentkút-, a Fő- és a Farkashegy voltak, a Péntek-, a Közép- és a Világoshegyen az új telepítésű szőlők aránya 50-60 %-os volt ekkor. A tulajdonosok a szőlő után bordézsmát nem, csak pénzjáradékot fizettek. A birtokosok 75%-a jobbágy, negyede zsellér volt. A sárváriak a birtokosok felét tették ki, a többin sári, péntekfalusi és tizenháromvárosi zsellérek osztozkodtak. A tulajdonosok között szerepelt Kis Bertalan evangélikus püspök, akinek a Farkashegyen volt szőlője, valamint a számos lelkészt adó Zvonarics család tagjai, akik a Szentkúthegyen birtokoltak. Mindannyian fel voltak mentve a pénzjáradék fizetése alól.

Ezidőtájt születettek az első articulusok, azaz szabályok, amelyek megszabták, hogy a hegybirtokosok milyen kötelezettségekkel rendelkeztek. Ekkorra annyi szőlőbirtokos volt már, hogy szükségessé vált az együttműködés rendszabályozása. 

Sárvári szőlőhegyek

Az első ismert articulus 1734-ből maradt fenn, ez 72 cikkelyt tartalmaz. Mindenkinek, aki a hegyben szőlőt akart ültetni, ki kellett kérni a hegymester engedélyét, a birtokosoknak folyamatosan karban kellett tartani az ültetvényt, sok cikkely a lopással és károkozással foglalkozik. Rendelkeztek a hegymester választásáról, akinek a munkáját 3 esküdt segítette. Őket május 1-jén a birtokosok jelenlétében a gyepűn belül eskették meg. Szabályozták a hegymester feladatkörét is. A szőlőérés előtt a termés védelmére Szent Lőrinc napján (augusztus 10.) két szőlőpásztort fogadtak fel. Három alkalommal, böjtelő szerdán, Szent Fülöp és Jakab napján (május 1-jén), valamint Szent Lőrinckor tartottak törvénynapot, amelyre minden tulajdonosnak kötelező volt elmennie. A gyepűket évente megvizsgálták, a megrongált gyepűt helyrehozatták. Vasárnapi mise előtt tilos volt munkát végezni a szőlőben, ahogy megrészegedni és káromkodni is. Még azt is kikötötték, hogy az uraság számára senki nem kínálhatja fel birtokát, nehogy a földesúr ezáltal birtokot szerezzen a város földjén. Szüretet megkezdeni csak a hegymester engedélyével lehetett, ugyanígy birtokot eladni is. Az articulusban említették már a hegység pecsétjét is, amely csak 1796-ból maradt ránk. A gyepűtiprást tél végén, böjtelő szerdáján tartották, amely után nagy lakomát csaptak.

Az 1730-40-es években említenek Szentkút-, Pintek-, Világos-, Kutszer-, Farkashegyet, 1739-ben emlékeznek meg a Pohárszárasztó hegyről, ugyanekkor Új-, Fenyős-, Farkashegy is szerepelt. A Világos- és a Fenyőshegy ugyanazt a helyet jelölte.

A szőlőhegy rendszeres használatát bizonyítja, hogy a XVIII. század második felében kápolnát építettek ide, amelyet 1800-ban a mai formájában építettek át. Egy 1752-es jegyzék arra is utal, hogy kereszt is állt itt, amely a mai Fekete-kereszt elődje lehetett.

1824-ben új articulust készítettek, majd 1878-ban ismét. Végül az 1894. évi XII. törvénycikk engedélyezte a hegyközségek megalakítását. Ennek nyomán a sárvári hegybirtokosok 1897-ben hozták létre hegyközségi önkormányzati szervezetüket. Élére Barabás György igazgató-tanítót választották meg, mint hegybírót. Ő a lelkes borászok közé tartozott, ismert történet, hogy az 1883-84-es tanévben itt tanítóskodó Gárdonyi (akkor még Ziegler) Géza kollégájával és Barabással minden csütörtök és vasárnap délután kisétálta főtanító szőlőjébe, ahol a többi szőlőbirtokossal együtt iszogattak, adomázgattak és gyönyörködtek a táj szépségében. Talán ezek az emlékek is felsejlettek a későbbi nagy íróban, amikor több művében is a borról, szüretről ír. A cikkünk címében szereplő verssor A bor legendája című verséből származik.

Továbbélve a romokon

Szüret a Hegyközségben az 1910-es években (Burka Zoltán gyűjteménye)

A XIX. század végén jelentkező filoxéra (szőlőgyökértetű) jelentős pusztítást végzett a szőlőkben, amely azonban hamar új életre kelhetett, de a XX. század elején új kórokozó, a peronoszpóra jelent meg. A korabeli újságok rendszeresen tudósítanak a szüret megkezdéséről. 1909-ben október 18-án indult meg „a máskor vidám, most azonban a súlyos jégkár miatt szomorú szüret”. A vihar még július végén sújtott le a Kemeneshát településeire, és szinte mindent elvert. Ennek ellenére a mennyiséget tekintve kielégítő volt a termés, de a minősége csak közepes. A peronoszpóra is pusztított. A következő évben október 5-én indult a betakarítás, mert „a korai szőlőfajok már erősen rothadásnak indultak”. A peronoszpóra mellett a ragya és a rossz időjárás okozta a terméskiesést. 1911-ben „mind mennyiségre mind minőségre nézve teljesen kielégítő” szőlőtermést prognosztizáltak.

1912-ben ismét kedvezőtlen volt az időjárás, április elején lehűlt a levegő és viharok csaptak le, aztán júliusban ismét. Az októberi szüret idejére teljesen tönkrement a termés, a jégverést a peronoszpóra is tetézte. Ugyancsak tavaszi tél köszöntött be 1913 áprilisában, egy hétig tombolt a hóvihar és a fagy. Ennek nyomán a korai fajok hamar rothadásnak indultak, ezeket korán kezdték szedni. „Egyes fajú szőlők, mint pl. a kövidinka és a rizling kielégítő termést adnak. Általában a termés kevés, a minőség azonban elég jó”. 1915-ben a gyakori esők gátolták a szüretet, a termést viszont jónak tekintették, bár a peronoszpóra és az oidium (azaz a lisztharmat) sok kárt okozott.

1911. július 9-én Barabás György egy vezércikkben a Sárvári Járási Hírlap hasábjain arról panaszkodott, hogy a tiltások ellenére egyre többen költöznek ki a hegybe. 11 év alatt 49 család választotta állandó lakhelyéül a hegyközséget, ahol ők már nem szőlőműveléssel foglalkoztak. Ráadásul rendetlen magatartásukkal az addigi békés viszonyokat is felbolygatták. 1912-ben a 98 katasztrális hold területű hegyközségben már 51 család lakott állandó jelleggel. Barabás igazgató jól megfigyelhette, hogy „egész csapat gyermek jár be iskolába” a városba. A folyamat az első világháború idején felgyorsult, és az 1920-as válságos években sokan végleg kiköltöztek, mert a kertben megtermelhették maguknak a szükséges zöldséget, gyümölcsöt, és baromfit is tarthattak. A gyermekek azonban a téli hidegben vagy az árvizek idején nem tudtak bejárni a városi iskolákba, így kimaradtak az oktatásból. Hosszas kérvényezést követően 1926-ra épült fel a hegyközség iskolája, ahol közel két évtizedig tanulhattak a gyerekek, majd a város biztosította a bejárási lehetőséget.

1929-ben az országgyűlés módosította a hegyközségi törvényt (1929. évi XVII. tc.), ennek nyomán a sárvári hegyközség is új rendszabályt alkotott, amely megszabta a hegyközségi közgyűlés és a választmány jogait és kötelezettségeit. A választmány a kártevők elleni védekezés módozatai felett diszponált, de megtilthatta a tájidegen fajták betelepítését is. Feladata volt a hegyközségi utak ellenőrzése és javíttatása is. A választmány alkalmazta a hegybírót és a hegyőröket, megszabta a munkák rendjét. A hegybirtokosok törzskönyvet kaptak, amelybe a helyrajzi számtól a talajtípuson át a szőlőfajták felsorolásáig mindent bevezettek. Védték a magántulajdont a lopástól, rongálástól, és egyben az egész hegyközség területét is óvták. Engedélyezték, hogy a birtokosok kint lakjanak a szőlőjükben.

Ez utóbbinak intenzív terjedését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1948-ban az akkor már 450 fős lakosságú Szent Imre Hegyközség területén 250 négyszögöles területen köztemetőt létesítettek, hogy „ne kelljen onnan a halottakat a kb. 3 km távolságra fekvő belső köztemetőbe behozni”.

Borverseny a díszteremben, 1971. október 2. (ltsz. NFM HF 6561)

1945 előtt a szüreteknek nagy hagyománya volt, de szabályozott keretek között folyt le. A kezdetét a főszolgabíró határozta meg, a birtokosok egymást segítve, a családtagokkal, rokonokkal összefogva kalákában szedték a termést. A begyűjtést és a préselést követően zenés-táncos mulatságokat rendeztek.

Ugyanakkor az államszocializmus kiépülésének éveiben a hegyközségi szervezet ellehetetlenült. A területet azonban nem államosították, a telkek magánkézben maradtak. Sőt, a 60-as évektől hétvégi házak sora épült fel, lassan pihenő övezetté, a sárváriak és a környékbeliek egyfajta üdülőterületévé vált a „sárvári hegy”.

A hegyközség nem tartozik, soha nem is tartozott egyetlen történelmi borvidékhez sem, a borászkodás helyi igényeket kielégítő, inkább csak hobbitevékenységnek tekinthető. Hagyományosan fehérbort termeltek, elsősorban olaszrizling, kövidinka és direkttermő fajták (noa) voltak jellemzőek. A csemegeszőlő (Chasselas, Szőlőskertek királynője) is nagy hányadot tett ki.

A borászat tradíciói nem merültek feledésbe a Kádár-rendszerben sem, bizonyíték erre, hogy Sárváron rendszeresen rendeztek borversenyeket. 1982 óta pedig minden év szeptemberében a Sárvári Szüret rendezvénye igyekszik feleleveníteni a hagyományokat. Eleinte a Herpenyő csárdáig vonultak a szereplők, köztük a néptánckör tagjai és a gazdák, ahol a hegybírót is felköszöntötték.

Új szelek, új borok

Ma inkább városi fesztivál jelleget öltött a rendezvény, amelyen a városi civil szervezetek is rendszeresen bemutatkoznak. A borászat a rendszerváltás óta új lehetőségeket kapott, kiváló magyar borászok jelentek meg a nemzetközi piacon. A sárvári borok számára a Sárvár Város bora verseny jelent megmérkőzési lehetőséget.

Ha nem is tartozik Sárvár az ismert és elismert borokat előállító helyek közé, a több évszázados tradíció és a helybeliek lelkesedése segít abban, hogy fennmaradjon, továbbéljen a szőlőtermelés és a szüretek hagyománya. Arra is vannak jelek, hogy szorgalommal, szakértelemmel és kitartással olyan borok születhetnek a Sárvári Hegyközségben, amelyek a piacon is megállják a helyüket.

Jó hangulatú szüretet és finom borokat kívánunk. Egészségünkre!

 

Irodalom

Söptei István (szerk.): Sárvár története. Sárvár, 2000.

Komáromy András: Magyar levelek a XVI. századból. In. Magyar Történelmi Tár. 1907-1911.

Őze Sándor: 500 magyar levél a XVI. századból. Csányi Ákos levelei Nádasdy Tamáshoz 1549-1562. Bp., 1996.

Sárvári Járási Hírlap 1909-1915.

Hámori Balázs és Wawrzsák László szóbeli közlése.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Szibler Gábor

történész-muzeológus
A történelem nem unalmas, hanem felfedezésre váró ismeretlen világ.

szibler.gabor@nadasdymuzeum.hu

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 3413 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2018.09.21

A barangolás művészete

Hátratett kézzel sétálni egy ösvényen és közben hallgatni a madárcsicse...

2018.09.13

Öt érv a főnöknek, hogy kell egy blog

A múzeumok számtalan lehetőséget vesznek igénybe, hogy kapcsolatba lépjene...

2018.07.05

mégis más!

Öt éve várjuk vendégeinket júliusban és augusztusban este 9 óráig. Minde...

2018.06.13

A jégkrém elfogyhat, a múzeum nem

Még el sem kezdődött az uborkaszezon, már a reggeli böngészés közben rá...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H