Keresés a weboldalon

A statisztikától a bakancsig. Ha esik, ha fúj

A statisztikától a bakancsig. Ha esik, ha fúj. A sárvári múzeum blogbejegyzése

2016.02.22

A múzeumok is keresik helyüket a világban. Milyen kiállítást hozzanak létre, hol vannak a határok? Fontos kérdés, vajon a legújabb trendet érdemes-e követni vagy annak árnyékában mégis valami másban gondolkodni. Sokféle válasz adható, nem is feltétlenül végleges, és az sem biztos, hogy fekete vagy fehér.

Minden múzeumi munkatársnak megvan a feladata. A kutató egyre tágabb összefüggésekbe helyezi gyűjteményét, a restaurátor rendbe hozza, kiegészíti, megtisztítja a műtárgyakat, a gyűjteménykezelő előkészíti a kölcsönzéseket, figyel a raktári rendre, a teremőr pedig kiállásával, felkészültségével segíti a kiállításba belépő vendéget.
A múzeum vezetője pedig mindeközben árgus szemekkel figyeli a statisztikát. Melyik nap hányan látogattak el a múzeumba, mennyi az aznapi bevétel, milyen arányban vásárolnak teljes árú belépőjegyet, és mit írnak a vendégkönyvbe, mit mondanak a teremőröknek. A statisztikával mindenesetre óvatosan kell bánni. Sokkal izgalmasabb kérdés, hogy miért látogassunk el egyáltalán egy múzeumba. Ellátogassunk egyáltalán? A válasz természetesen nem lehet más, mint egy nagy igen. Ebből is látszik, hogy a kérdést másképp kell feltennünk. Miért döntünk úgy, hogy szabadidőnk egy részét arra áldozzuk, hogy felkeresünk egy múzeumot. Mivel hazai felmérések nem állnak rendelkezésre, a választ most két szempont felvetésével a múzeum oldaláról közelítjük meg. 

1. szempont: A múzeum több mint kiállítás

Minden múzeumnak megvan a maga története, az országos nagy múzeumoké általában hosszabb, a kisebb múzeumoké rövidebb. Ami közös bennük, hogy mindig volt egy szándék, mely létrehozta őket. A nemzet történetének, egy város, egy falu múltjának megőrzése. Nem egy helyi múzeum azért jött létre, mert a településen élő polgárok érzékelték, hogy változik a világ, és szépen lassan a megszokott tárgyakat újak váltják fel. Ezért úgy döntöttek, hogy a jövőnek is megőrzik eltűnő jelenüket és alapítottak egy múzeumot. Ma is megfigyelhetünk hasonló jelenséget. Akár egy városrész is létrehozhatja saját múzeumát. Nem a bevétel a fontos, hanem az intézmény léte. A munkatársak azon dolgoznak, hogy a gyűjteményüket az adott közösség számára dolgozzák fel, majd mutassák be. A kiállítás elkészítése, a tervezés, a tárgyak kiválasztása, a bemutatás módjának meghatározása mind azt a célt szolgálja, hogy saját közössége érezze, ez a tárlat neki és róla szól. A múzeum egy közösség szolgálatában áll, annak igényeit elégíti ki. Megőrzi a múltját, de egyben fel is dolgozza és így adja tovább. Lehetnek nehéz pillanatok, hiszen a közösség adott esetben szembesül múltjával, és ilyenkor feszültség keletkezhet. Ezt oldani szintén a múzeum feladata és felelőssége.

Mindenki teker a vendégért

Egy múzeum nem feltétlenül járul hozzá közvetlenül egy település gazdasági életéhez, de kulturális képét alapvetően meghatározza. Utóbbi esetben nem feltételes módról van szó, azaz meghatározhatja, hanem kijelentésről, meghatározza. A különbségtétel nem véletlen, nem játék a szavakkal. A múzeumok rendelkeznek ugyanis olyan feltételrendszerrel, mellyel ezt a feladatot el tudják látni. Van gyűjteményük, ha nincs, legalább van bemutatóhelyük és az már elég. Ilyenkor már rendelkezésre áll egy olyan alapinfrastruktúra, melyre lehet építeni. Gyűjtemény esetében már van felelős, azaz olyan személy, aki értő módon feldolgozza, vagy tud gondoskodni arról, hogy külsős szakember segítsen. Ha van gyűjtemény, azt már be lehet mutatni, és ezzel indul meg az igazi múzeumi munka. Ugyanis a múzeum nem más, mint feldolgozott és megőrzött gyűjteményre alapozott bemutatás. Nem mindig volt ez így, de a 21. század elején múzeum esetében a kiállítást mindenki (majdnem mindenki) elengedhetetlennek tartja.
A 18. században teljesen mást jelentett a múzeum, mint ma, de egy példa a század végéről mintha a jövőbe repítene minket. 1800-ban ugyanis a következőképp jellemezte valaki a múzeumot Nyugat-Európában:
„A múzeum a társas élet helyét jelöli és értelemszerűen a következőket foglalja magában: egy helyet változatos kínálattal [kiállítással], kávéház, akadémia, kölcsönző könyvtár, önálló kulturális központ, egy koncert- és bálház, és nem utolsósorban egy olyan helyet, ahol képzik és fejlesztik a politikai gondolkodást, a művész érzéket és a tudományos ismereteket, egy hely, ahol az emberek, elsősorban a férfiak találkoznak és beszélgetnek.”
A mai múzeumról alkotott képünk eltér ettől, és nemcsak a férfiak hangsúlyos jelenlétének megfogalmazása miatt, hanem érdemes felfigyelni arra is, hogy a múzeumi gyűjtemény kevésbé hangsúlyosan, sőt egyáltalán nem jelenik meg. Sokkal fontosabbnak tartom azonban ebben a néhány sorban, hogy a múzeum mint a társasági élet színtere szerepel, ahol tanulnak, ahol képzés folyik az élet számtalan területén. A 20. században a gyűjteményekre alapozott múzeum került előtérbe, múzeum nincs gyűjtemény nélkül. 1800 körül inkább azt mondhatjuk, nincs múzeum az azt benépesítő emberek nélkül. Valószínűleg ma a múzeum vendégei közül már a legtöbben azt vallják, hogy a gyűjtemény, a kiállítás és az emberek együtt jelentik a múzeumot. Nem egymástól elkülönülő egységek, hanem egymásba fonódó alkotóelemek. A legkisebb múzeum így válhat saját településének közösségi életében a legfontosabb szereplővé. 

2. szempont: A múzeum mégsem biliárdszalon

Múzeumok! Kalandra fel!

Ha esik az eső, vagy fúj a szél, az a baj. Ha rekkenő hőség van, az a baj. Ha tavaszi napsütésre ébredünk, az a baj. Mindig valami megakadályozza, hogy elmenjünk a múzeumba. Persze mindez inkább akkor hangzik el, mikor esténként a zárásnál a pénztárostól megkérdezem, hogy aznap sokan voltak-e. Minden relatív, de azt látjuk, hogy egyre ritkább az ilyesféle magyarázat, egyre többen döntenek úgy rossz időben is, hogy benéznek hozzánk. Mivel turizmus szempontjából Sárvár kiemelt hely, nekünk, a múzeumnak is fontos, hogy akik ellátogatnak a városba pihenni, azok közül egyre többen döntsenek a múzeumlátogatás mellett. A mi reklámjaink kihelyezési felülete, bár tavaly vállalkoztunk egy kisebb országos hírverése, elsősorban helyben van. Észre kell venni, hogy nem a múzeumért jönnek Sárvárra, ebben nincs semmi baj, de ha valaki már megérkezett hozzánk, kötelességünk felhívni magunkra a figyelmet. Ennek csak egyik eszköze a szórólap, a plakát, az online megjelenés szintén fontos, amiről az előző blogbejegyzésben már volt szó.
Számtalan elvárással érkezik a vendég, de valószínűleg a legkisebb hányad gondol arra, hogy tánczene fogadja és pincérek szolgálják fel a frissítőt. Szeretnének valamit megtudni, átélni, amit máshol nem. A legújabb kütyük sem feltétlenül hiányoznak neki. Vannak múzeumok, melyek erre helyezik a hangsúlyt, de meg kell találni az egyensúlyt a bemutatás módja és a bemutatott téma között. Az előbbi szolgálja az utóbbit, ne fordítva. Ha a vendég egy drámát él át, az a valódi élmény. Ha egy hangulatot megérez, elértük a célunkat. Egyetlen egy körülményről azonban nem feledkezhetünk meg, aki a múzeummal kapcsolatba szeretne lépni, akár a kiállításban, akár a neten, az leginkább ismeretre vágyik, valami olyasmire, amit eddig nem tudott, vagy olyasmire, ami megerősíti eddigi tudását (hitét), netán megkérdőjelezi azt. A múzeum a szellemi erőfeszítés színtere, mind a munkatársaknak, mind a vendégnek. Nem biliárdszalon, hanem az ismeretek háza. A statisztika ezért is fontos. Megerősít minket abban, hogy bár sokan az ellenkezőjéről győzködnek minket, a tudás felszedése és átadása még ma is fontos.
Az ismeretterjesztést, legyen az helyben, vagy az információs sztrádán, ezért a legfontosabb eszköznek tartom arra, hogy a múzeum a társadalmi szövetben mélyen beágyazottan működjön. Gyűjteményére alapozzon, kiállítást hozzon létre, de figyeljen oda azokra, akik érdeklődnek iránta. Nem tömegeket kell megszólítania, hanem közösségeket kell építenie. A közösséggel együtt éljen. Azt szoktuk mondani, a múzeumok mára lejöttek az elefántcsonttoronyból. De rajta van még a tanári köpeny, amit ne is vegyen le, de vegyen fel egy bakancsot és egy hátizsákot és irány a dzsungel. Induljon el barátokat keresni! Itt kezdődik az új ismeretterjesztés, melynek formáit, témáit már a közösséggel együtt lehet kitalálni és megvalósítani. Mindezt úgy, hogy soha ne felejtsük el, miért is vágtunk bele az egészbe. 

Kapcsolódik:


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Egy megosztással munkánkat is segíted. Köszönjük!

Takács Zoltán Bálint

múzeumigazgató, történész, turkológus
A múzeumot a tárgyak alkotják, de emberek hozzák létre.

takacs.zoltan@nadasdymuzeum.hu

Hírlevél

Ezért is küldünk hírlevelet jelenleg 3503 embernek.
Ha érdekel a történelem, a Nádasdyak élete, a huszárok vagy csak bepillantanál egy múzeum mindennapi életébe, érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.

Iratkozz fel most! »



Huszármúzeum

Mi vagyunk a huszárok!
Állandó kiállítás

Nádasdy-vár

Programok a várban

100 éve történt

Képeslapok az első világháborúból

Sárvár Anno

Sárvár története a képeinken

Huszárok a neten

A Nádasdy Ferenc Múzeum Huszárgyűjteménye

Kövessen minket!



A legfrissebb blogok

2018.09.21

A barangolás művészete

Hátratett kézzel sétálni egy ösvényen és közben hallgatni a madárcsicse...

2018.09.13

Öt érv a főnöknek, hogy kell egy blog

A múzeumok számtalan lehetőséget vesznek igénybe, hogy kapcsolatba lépjene...

2018.07.05

mégis más!

Öt éve várjuk vendégeinket júliusban és augusztusban este 9 óráig. Minde...

2018.06.13

A jégkrém elfogyhat, a múzeum nem

Még el sem kezdődött az uborkaszezon, már a reggeli böngészés közben rá...

Szépkártya elfogadóhely

OTP, MKB, K&H